Omotesando – Az átváltozás

Az idei UIA-konferenciának helyet adó Tokiót bemutató virtuális építészeti séta-sorozatunk harmadik részében Vizdák Janka az Omotesando nevet viselő bevásárló sétány és a környék ikonikus épületei között kalauzol végig.

Omotesando dori
Az Omotesando nemcsak a híres-hírhedt bevásárló sétányt jelöli Tokióban, hanem egy metróállomás és egy körzet is nevet kapott róla. A japán szó jelentése ‘frontális felvezető út’, amely a sétány eredeti funkciójára utal, miszerint a Yoyogi park-beli Meiji Szentély méltó megközelítésére szolgált már a Taisho-korszaktól (1912-1926). A Harajuku állomás melletti Takeshita elnevezésű népszerű bevásárló utca lábától az Aoyama útig nyúlik hatalmas japán gyertyánszil fákkal szegélyezve, amelyek árnyéka még a nyári hőséget is elviselhetővé teszi.

Ikonépítészet
Mielőtt virtuális sétánkat elkezdenénk, tekintsük át röviden, hogyan is vált ez az utca a város egyik legismertebb részévé, mondhatnánk Tokió "Champs-Élysées"-jévé. Miután a 19. század végén Japán megnyitotta kapuit a Nyugat felé, Tokió az 1964-es Olimpiai Játékok során került igazán a világ figyelmének középpontjába. Ez az esemény természetesen gigantikus méretű városszerkezeti átalakításokat is generált. A gazdasági fejlődés az 1980-as években érte el csúcsát. Az úgynevezett buborékgazdaság idején a telekárak hihetetlen magasságokba emelkedtek, s ezt csak súlyosbította az örökösödési adó olykor több mint 50%-ot is meghaladó terhe. Ekkor kezdődött el az addig tágas, kertekkel körülvett városi telkek aprózódása. A földterület csillagászati összegeket elérő ára az ingatlant még múlandóbb értékké alacsonyította, az épített környezetet pedig a rendezetlenség felé sodorta a mindennél előbbre való tulajdonjog öntörvényű építkezéseinek következtében.

A ‘90-es évek gazdasági válsága Tokió szempontjából előnyt is hozott: az ingatlanok ára megfizethető(bb)é vált, a globalizáció folyója pedig megtalálta a maga medrét. Ekkorra engedhették meg magunknak a divatvilág nagyjai, hogy a japán piacra merészkedjenek. A Hermes cég a Ginza-n 580 m²-t közel 10 milliárd yen-ért, az Aoyama-n a Prada 984 m²-t kb. 6 milliárd yen-ért, a Louis Vuitton pedig a Jingu-mae-n 577 m²-t mintegy 4 milliárd yen-ért vásárolt meg. Ám az elképesztő összegek hamarosan megtérültek a divatházak megnyitása után, sőt a japán vásárlóerő a világ vezető szupermárkáinak fontos stratégiai célpontjává vált.

Hogyan volt mindez lehetséges? Divatot eladni csakis divatosan lehet, azaz kellő marketinggel. A ház maga kell, hogy a márka saját hirdetőtáblájává váljék. A homlokzat külső héj: szerkezet és dísz egyben – lásd Prada épület –, mely ‘Venturi kacsája‘ lényegében. Ikon, mely önmagát hirdetve áll elszigetelten környezetétől, elszakadva a városképtől. Szimbólum, mely egy imázst árul. Belsője tehát érdektelen, hiszen elsődleges célja a folyton változó árukínálat bemutatása, tehát meddő galéria-raktár csupán. Ám a mindezt befogadó építészet lévén egy kézzelfogható, tapintható közeg, létrehozása szakértelmet kíván. A divat nyelvén szólva, az ikonépítészet testre szabás-t kíván. A legmegfelelőbb szabó megtalálása verseny generálásával érhető el legkönnyebben, amely az építészeti világ pályázati rendszerének esetében tovább fokozza a globalitást. Mindössze két követelmény van, ami az építész és a tulajdonos kezét megköti: az egyik egy rendelet, miszerint csakis egy szerkezet épülhet egy telken belül; a másik a polgári jog, amely előírja a homlokzati fal telekhatártól való minimum fél méteres távolságát minden irányban.

Séta
Ez a mintegy 2 kilométer hosszú építészeti séta alig egy óra alatt kényelmesen bejárható, nem számítva a belsőkben eltöltött időt. Látogatásunkat kezdjük Harajuku irányából. Az állomás a Yamanote vonalán található, Tokió legrégebbi épületeinek egyike, 1906-ban nyitották meg. A Yamanote vasútvonal Tokiónak olyan, mint Budapestnek a 4/6-os és a 61-es villamosok által kirajzolt köre: ami ezen belül van, az belvárosként tekinthető. Míg Budapesten ezt a kört a Duna vonala vágja ketté, a Yamanote vonalán belül a Császári Palota képezi a város szívét. Az állomást déli, fő bejáratánál hagyjuk el és forduljunk délkeletnek. Nem kerülheti el a figyelmünket a vágányok felett átívelő gyalogoshídon gyülekező, esetleg műsort adó, meghökkentő stílusban öltözött tinédzserek hada, ami Harajuku egyik fő látványossága.

Az Omotesando dori menetirány szerinti jobb oldalán kezdjük sétánkat; az átkeléshez érdemes igénybe venni a gyalogos felüljárórendszert. Ha máris valami hűsre vágyunk a sétához, semmiképp sem szabad kihagyni az első tömb közepe tájékán működő GROM fagylaltozót. Kétségtelen, nem helyi ínyencség, ám a hatás biztosan nem marad el. Pár száz méter megtétele után, miután elhagytuk a Meiji dori kereszteződést, az MVRDV által 2007-ben elkészült GYRE Shopping Centre-t találjuk a becsatlakozó Cat Street sarkán. Főleg a Bulgari divatüzlet tölti ki az épületet. Külső lépcsőrendszere mászhatóvá teszi a házat, a fenti teraszok bármelyikéről remek panoráma nyílik például déli irányba: ellátunk túránk későbbi célpontjai, az AO és az UN tornyai felé.

Közvetlen szomszédságában található az 1995-ös alapítású SANAA iroda (Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa) által tervezett és 2003-ban elkészült Dior Ház. Az acél tartószerkezetű, négyemeletes épület szépségét a homlokzati üveg mögötti, függönyszerű akrilpanelek áttetsző sejtelmessége adja. Ha ruhapróbára adjuk itt a fejünket, a fülkében ne keressük a tükröt. Helyette videokamerák rögzítenek pár másodpercenként képeket a vásárlóról, majd vetítik vissza azokat monitorokra.

A szemközti oldalon áll Tadao Ando plázája, a 250 méter hosszan elnyúló Omotesando Hills. Belső közlekedőrendszere egy körbefutó rámpa, amelyről mindig adott emelkedésnél nyílnak az egymás mellé sorolt üzletek. Mindez pontosan követi az utca meredekségét, melyet talán odakint haladva kevésbé érzékelünk. Ennél azért több izgalmat tartogat története, mely szerint az 1927-ben épült, Bauhaus ihletésű Dojunkai Aoyama nevű apartman komplexum lebontása által keletkezett telken épült, egy városfejlesztési sorozat elemeként. A bontás természetesen nemcsak ellenállást gerjesztett a helyi telektulajdonosok között, hanem további kérdéseket vetett fel Japánnak a történeti építészet megőrzéséről kialakult álláspontja kapcsán.

Érdemes talán az utca ezen oldalán maradni továbbra is. Aoki Jun terve alapján számos Louis Vuitton butik épült meg, ezek közül a harmadik mellett haladunk el. Két sarokkal távolabb a néhai Kisho Kurokawa egy késői munkája áll, mely bár egy köztisztviselői szervezet székháza, alsó két emeleti üzleteivel és közteret képező lépcsősorával igyekszik az utca hangulatába illeszkedni. Tőszomszédságában áll a Toyo Ito által tervezett TOD‘s Divatház. Ágas-bogas homlokzati vasbeton szerkezete a sétány fáinak struktúráját imitálja. Mindenképpen érdemes bemennünk az üzletbe, a fehér kesztyűs eladók mosolyogva üdvözölnek és hajlonganak majd, tettre készen a kiszolgálásunkra. Még ha nem is áll szándékunkban vásárolni, a Japánra oly jellemző a potenciális vásárló mindenekfelett mentalitás fogad. Az első három szinten - mely lényegében az üzletet tartalmazza -, a belsőépítészet takarásában sajnos nem érzékelődik a külső héj. 2009 őszén szerencsém volt, mikor a márkatulajdonos családot bemutató nyilvános kiállítás alkalmából feljutottam az ötödik szintre. Az osztatlan térben a homlokzati rács igazolta magát: a városra rálátva valóban úgy éreztem magam, mintha egy fa lombkoronájából nézelődnék. Ito mester kellő humorral és drámával öntötte a fogyasztás eme templomát egy természetet idéző testbe.

Bő kétszáz méter megtétele után elérjük az Aoyama dori-t. Itt található két hatalmas kőlámpás, melyek kapuként nyitják meg a szentélyhez vezető utat. A bal oldalon áll Kengo Kuma One nevű, az olasz Fendi divatcsoport fő irodaházát magában rejtő épülete. A homlokzati függönyfal 45 cm mély, laminált vörösfenyő szerkezeti lamellái a sétány fáinak ágaira és a szentély fa építészetére reagálnak, árnyékolóként pedig hozzájárulnak az energia-megtakarításhoz. Ám Kuma san elsődleges célja az épülettel a nyugati pláza-ideával ellentétes tokiói köztér definiálása, mely a fő utat és a mögötte lévő apró házakat összekötő szűk utcákban rejlik: a One egy ilyen határvonal a sétány és a hátsó kis utcák között.

A sétának ezen a részén kisebb kitérőre van lehetőség. Az Aoyama dori-n jobbra fordulva mintegy kétszáz méterrel a kereszteződés után, a jobb oldalon magasodik a Nikken Sekkei vállalat tervei alapján nemrégiben épült AO Building. Vonalkód homlokzata nem tartogat sok újdonságot, ám túlhaladva rajta a szemközti oldalról jól érzékelhető a torony térbeli csalafintasága. A tömbbelsőre nyíló, felsőbb emeleti kávézóinak, éttermeinek teraszáról remek panoráma nyílik az Omotesando dori irányába, leginkább annak hátsó tömbjei felé. Rálátunk a  TOD‘s-ra is, ami egy formára nyírt, leveleit hullatott zömök fának tűnik innen nézve.

Az AO-val szinte szemközt magasodik Fumihiko Maki 1985-ben megépült Spiral Building kulturális központja. Az épület nevét jól szimbolizálja a hátsó galériatérben található, 15 méter átmérőjű rámpa, mely a második emeletre vezet. A kiállítótéren kívül egy többfunkciós előcsarnok, kávézó, szalon és egy design bolt is helyet kapott itt. Aktivitását mutatja, hogy folyamatosan frissen tartott honlapja van, ahol képet kaphatunk minden szolgáltatásáról. Mindenképpen megéri felfedezni gazdag belsőjét, véleményem szerint így negyed évszázad távlatából is remekül megállja a helyét a ház.

Az Aoyama dori-n tovább haladva az AO Building oldalán, a második sarok után találjuk a magyar Gerbeaud tokiói üzletét, majd további kétperces sétával meglátogathatjuk Kenzo Tange 1992-es UN University Headquarter tömbjét. A Spiral mögött egy tömbbel beljebb áll egy pici, terpesztett lemez burkolatú üzlet –  luxusbutik a transzformátor árnyékában – amelyről már olvashattunk az Építészfórumon Várhelyi Judit írásában.

Innen észak-kelet felé fordulva visszajutunk az Omotesando dori Aoyama dori-n túli folytatásához. Továbbra is dél-keletnek tartva elhaladunk a Future Systems iroda Comme des Garcons üzlete mellett, majd mintegy száz méterre a Prada következik. A Herzog & De Meuron páros gondosan ügyelt arra, hogy az épület valóban elkülönüljön a sűrű szövettől, így a tágas telek sarkára állította a gyémántként tetszelgő kubust, szabadon hagyva minden mást. Bár a mohaborítás leginkább halódik az oldalsó támfalakon, az általuk rejtett pincébe levezető feltárás izgalma és a perforált lemez álmennyezet részletmegoldásai erősítik a homlokzat egyszerű nagyszerűsége által keltett pozitív benyomást. Lassan tíz éve áll itt, de még mindig újszerűen hat; sem anyagában, sem ideájában nem látszik öregedni, még többedik látogatás alkalmával is szívesen elmereng a szem rajta.

A következő kereszteződésnél mindkét sarkon áll egy-egy másfajta ikon. Az első Kazumasa Yamashita kereskedelmi komplexuma “FROM1st” elnevezéssel. Yamashita sensei a Tokyo Institute of Technology építészeti karán szerezte diplomáját 1959-ben. Pályafutását a Nikken Sekkei Vállalatnál kezdte, ahová a különböző német és angol irodáknál töltött két év után visszatért, majd hamarosan önálló tevékenységbe kezdett. A metabolista nemzedéket követő pragmatikus építészek egyike. Házait absztrakt, modern hangvétel jellemzi, de a ‘Pop‘ design világába is elkalandozott ginzai rendőrállomásával, illetve a kiotói Face House néven ismert lakóházával. Az itt álló ötszintes üzletház egy zegzugos belső udvarra szervezett tömb, mely emberléptékű, fesztelen városi teret hoz létre. Egyik utcai, félemeleti helyiségébe költözött be Issey Miyake öltözéktervező legújabb, a “REALITY LAB”  című kiállításon  bemutatott kollekcióját árusító apró szalon. A másik sarok Tadao Ando 1989-es La Collezione nevet viselő geometrikus betontömbjének ad otthont.

Sétánk a lámpás csomópontnál ér véget, ahol a 2009-ben Kengo Kuma által megújított Nezu Múzeum áll. 1941-ben nyílt meg ugyanezen a helyen a tulajdonos magángyűjteményét bemutató kiállítás, mely főleg a teaszertartáshoz kapcsolódó kalligráfiákból, festményekből, kerámiákból, szobrokból, lakktárgyakból és textilekből állt, a Krisztus előtti korból származó kínai bronzedény-gyűjteménye pedig világhírnévre tett szert. Kaichiro NEZU a Tobu Vasúttársaság elnöke volt, a teaszertartás lelkes gyakorlója, így természetesen a házhoz tartozik egy hagyományos japán kert is, teaházakkal. Az új épület tovább őrzi ezt a tradicionális atmoszférát, hatalmas túlnyúló ereszű tetőivel, a természeti környezetet a belsőbe hozó üvegfalaival. Az energikus bevásárló utcáról belépve nyugalom fogad, az itt eltöltött idő pedig méltó befejezése látogatásunknak.

Konklúzió
Amint az a bevezetőben már említésre került, a gazdasági fellendülés ideje egyfajta építészeti káoszba sodorta Tokiót. Bár a sétányon megvalósult kereskedelmi épületek elsődleges célja a reklám, amelyet külső burokként viselnek, legtöbbjük belső értéke a városi környezet alakítása mind materiális, mind térképzési értelemben. Ezzel egyfajta közös értékrend látszik megvalósulni. Vajon a Tadao Ando plázája kapcsán említett építészeti értékmegőrzés kérdésének alakulását képes lesz-e bármelyikük is befolyásolni?

Gyakorlati tudnivalók
Az üzletházak általában 11 és este 8 között tartanak nyitva.

Forrás
KOH Kitayama, TSUKAMOTO Yoshiharu, NISHIZAWA Ryue: Tokyo Metabolizing (TOTO, 2010), a velencei 12. Nemzetközi Építészeti Biennálé japán pavilonjának kiállításához kapcsolódó kiadvány

Kapcsolódó oldalak:
Az építészkonferencia hivatalos weboldala

Ginza - fényfestmény a megvalósult jövőről

Shibuya-Harajuku - várostörténeti útvesztő