Közélet, hírek

„Optimistán foghatunk hozzá a következő száz évhez.” – Rekord értékesítési volumennel zárult a Terrán jubileumi éve

2021.03.23. 12:25

Mint mindenkit, Magyarország vezető tetőcserépgyártóját is kihívások elé állította a 2020-as év, amely számukra kiemelten jelentős volt, hiszen tavaly ünnepelhette száz éves jubileumát a Terrán. A nehézségek ellenére pozitív gazdasági mutatók, folyamatos fejlesztések, új napelemes tetőcserépre specializálódott gyár építése, stabil ellátásbiztonság és a körülményekre való gyors reakciók jellemezték leginkább az évet a cég számára.

Kihívásokkal teli időszak volt a 2020-as év. Az új feladatokban azonban mindig a kihívást és nem a problémát látják az idén több mint 100 éves családi vállalkozásnál. Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy remekül indult a tavalyi év és már az első negyedév végén belföldön és külföldön is abszólút rekordokat döntött a cég, majd a pandémiával egy váratlan megtorpanás következett és egy mindenki számára idegen szituáció alakult ki.

„Ismerős érzés volt, mert 2008-ban egy nagyon hasonló szituációt éltünk át, amikor megépült az első kunszentmiklósi gyárunk, amelyet egy hasonlóan prosperáló időszakban építettünk, majd az elkészülte után a piacainkat utolérte a válság. A Terrán végül jól tudott reagálni a piaci körülmények változására és tulajdonképpen ez az időszak tette lehetővé azt, hogy a cég a válságot követően piacvezetővé tudott válni" - fogalmazott Gódi Attila. Hangsúlyozta, hogy az a 100 éves tapasztalat, ami a Terránt jellemzi lehetőséget biztosított számukra, hogy megfelelően tudják kezelni ezt a helyzetet.

„Egy pozitív, de alapvetően realista szemléletet örököltünk az alapító nagyapától, Mészáros Kálmántól, aki az udvarban álló apró műhelyben 1920-ban fogott hozzá a cserépgyártáshoz. Örömmel mondhatom, hogy a komoly próbatételek ellenére, a tavalyi évben is elértük a kitűzött célokat, ami rekordot, minden idők legnagyobb értékesítési volumenét jelenti" – mondta.

„A járvány mellett 2020-ban a kormányzati szabályozások némileg megváltoztak, így láttuk, hogy a piacainkon változások következhetnek. A növekedés dinamikájának csökkenésére számítottunk, de szerencsére nem ez történt. A 2019 őszén megfogalmazott célokat sikerült teljesítenünk és elkészülhetett az új gyár is" - jegyezte meg.

A cégcsoport folyamatos növekedését mutatja, hogy nettó árbevétele megduplázódott az 5 évvel ezelőttihez viszonyítva, és 9%-os növekedést mutatott 2019-hez képest, ezzel meghaladta a 18 milliárd forintot. Ebből közel 11 milliárd forint realizálódott hazánkban.

„Mi a Terránnál, várakozással tekintünk a következő időszak elé. Örömmel mondhatom, hogy jelenleg mindhárom hazai és két külföldi üzemünk teljes kapacitással működik, megfelelő raktárkészlettel rendelkezünk, így nincsenek fennakadások piacaink, vásárlóink kiszolgálásában. Sikerült kezelnünk ezt a mindannyiunk számára váratlan szituációt, a Terrán közössége munkatársaink ismét jól vizsgáztak. Alkalmazkodtunk a környezeti válatozásokhoz, kezeltük a helyzetet és kollegáink elhivatott munkája révén további növekedést tudtunk elérni, kiváló eredménnyel zártuk a 2020-as évet. Azt hiszem hogy mindez kellő alapot és stabilitást jelenthet számunkra hogy optimistán fogjunk hozzá a következő száz évhez." – mondta Gódi Attila.

A tetőkorszerűsítés finanszírozásához a Terrán is hozzájárul

A vírushelyzet és az állami támogatások szinte minden szektorban változásokat idéznek elő, kisebb vagy nagyobb mértékben, de átrendeződtek a piacok. Jelenleg is többféle állami támogatás érhető el a gyermeket váró vagy nevelő családok számára, melyek megnövelték a felújítási hajlandóságot. „Fontos megjegyezni, hogy a lakosság részéről is előrelátást igényel ez a támogatott beruházás. Egyrészt a kivitelezői kapacitások végesek, másrészt a felújítási támogatásban az anyagokat és a munkát a lakosságnak kell előfinanszíroznia, tehát csak a már teljesített számla összegét lehet visszaigényelni a Magyar Államkincstártól. Ráadásul az idő jelenleg fontos tényező a felújítási projekteknél. Érdemes mielőbb lépni, mert az esetleges áremelkedések, kivitelezői kapacitáshiányok miatt szinte biztosra vehető, hogy az jár jobban, aki mielőbb belekezd a feladatba" – hívja fel a figyelmet Policsek Ferenc kereskedelmi igazgató.

Az állami támogatás mellett további kedvezményekkel igyekszik segíteni a cég a vásárlókat. Olyan lehetőségeket kínálnak, melyekkel bárki maximalizálhatja a rendelkezésére álló kedvezményeket. Többek között ezért, Kincsesház néven, egy közel három hónapos akció keretében, többféle akciós ajánlatot tesznek elérhetővé a vásárlók számára. A promóciós időszak alatt minden tetőépítő megtalálhatja azt a számára legmegfelelőbb kedvezményt, amellyel a finanszírozási lehetőségeket a lehető legjobban ki tudja aknázni. Ebben olyan termékek is elérhetőek lesznek, melyek épületenergetikai szempontból is fontosak, a tető tartóssága vagy viharbiztonsága miatt kiemelt szereppel bírnak. A széles termékportfóliónak köszönhetően az ereszcsatorna- rendszerhez vagy a tetőhőszigeteléshez is alacsonyabb áron juthatunk hozzá, de akár az egész tető ára is vagy napelemes tetőcserép is megnyerhető.

Termékspecifikus gyár épül

Ahogy a fenntarthatóság, a környezetvédelem egyre inkább állandó téma az emberek életében, úgy igyekszik a Terrán is lépést tartani, és irányt mutatni saját szektorán belül. „Napelemes tetőcserepünk megállíthatatlan. Bevezetése óta több, mint száz otthon és középület energiaellátását biztosítja Generon rendszer összesen több, mint 34 ezer beépített modullal. Elérkeztünk arra a pontra, hogy a Generon gyártásához külön egységet építünk, az alkalmazott technológia és gyártósor pedig olyannyira egyedülálló lesz, hogy máshol nem találkozhatunk vele a világon. A Pécsen épülő gyárban alkalmazni kívánt technológia speciálisan a mi igényeinknek megfelelően került megtervezésre és kerül hamarosan megépítésre. Az épület 2021 év elején elkészült, a technológia telepítése folyamatban van, így a tervek szerint májusban elindul a próbagyártás. Néhány hetet követően pedig büszkén kezdjük meg a Generon napelemes tetőcserép innovációnk pécsi gyártását" – mondja Jankó Árpád, a Terrán GENERON divízió vezetője.

Az alapos, megbízható forrásból történő tájékozódás az egyik kulcs

A cég filozófiájának egyik meghatározó eleme a folyamatos fejlődés, ezért minden helyzetben az előrelépés lehetőségét keresik, az érdeklődők, vásárlók még magasabb szintű kiszolgálásra törekszenek. Nincs ez másképp a jelenlegi viszonyok között sem. Tavaly év végén Tetotepitek.hu néven életre hívtak egy olyan információs platformot, amelynek segítségével az építkezést, felújítást tervezők könnyedén megtalálhatják a témában felmerülő összes kérdésre a megfelelő választ. Természetesen továbbra is rendelkezésre áll a Terrán egész országot lefedő szaktanácsadói hálózata is.

Díjakkal ismerik el a minőséget

A 2020-as év sem múlt el elismerések nélkül. Nemzetközi díjjal gazdagodott a cég, az Energy CIO Insights magazin Generon tetőcserepével Európa legjobb 10 napelemtechnológia-szolgáltatója között ismerte el a Terránt.

A Terrán termékcsaládjai 2021-től a Hazai Termék védjegyet használók büszke és tudatos körét erősíti. A védjegyes áru megvásárlásával nemcsak egy megbízható minőségű, ellenőrzött alapanyagokból készült, hazai előállítású termékhez juthatnak hozzá az emberek, hanem az ezeket előállító vállalkozások sikeres működését is segítik.

A legfrissebb elismerés az eddigi legrangosabb is egyben. A németországi szervezet 60 éves múltra visszatekintő nemzetközi pályázatára soha nem neveztek annyian, mint most. A 60 országból érkező pályázatok tervezési minőségét és innovációs mértékét értékelte a nemzetközi szakmai zsűri. Döntésükkel a RedDot Termékdizájn 2021 díjjal ismerték el a Terrán Generon stílusosságát.