Épületek/Középület

Ötcsillagos szálloda a csónakázó tavak partján — Sárvár

2008.07.14. 13:35

Sárvár városközpontjától nem messze, ám mégis gyönyörű természeti környezetben, a csónakázó tavak partján, erdő-mező által körülölelten valósult meg az ötcsillagos szálloda.

Irodánk a tervezést 2004-ben kezdte meg. Ekkor a területen egy félbehagyott, kisebb volumenű szállodatorzó árválkodott, melyet korábbi fejlesztői harmad akkorának és sokkal alacsonyabb színvonalúnak szántak, mint amivé később vált.

A meglévő épületrészeket szerkezetig, néhol még tovább visszabontottuk, így adódott lehetőség új, egységes építészeti koncepció kialakítására, mely magába foglalja a megmaradt elemeket. A tervezés során a legnagyobb nehézséget mindvégig e meglévő szerkezetek jelentették, melyek kevésbé voltak alkalmasak a terek flexibilis alakítására, lévén túlságosan testre szabottak, a korábbi koncepciónak megfelelően. A végeredményen azonban reményeink szerint ez már nem érzékelhető.

 

A felhasznált anyagok igényességet tükröznek: márvány, gránit és mészkő burkolatok, üvegmozaik, aranymozaik, márványmozaik burkolatok. Valódi arany-, illetve ezüstfüst bevonat az étterem és a szalon kupoláiban, kristálycsillárokkal. A pultokon megjelennek átvilágított féldrágakő és alabástrom felületek. A beépített bútorok igényes egyedi gyártmányok, furnérozott fa felületekkel. A mobíliák olasz designbútorok. A világítás megtervezésekor ún. világítási képekben gondolkodtunk.

A három tulajdonos kiválóan kiegészítette egymást (és hozzátesszük, minket tervezőket is) a beruházás során. Egyikük a szálloda-üzemeltetésben bírt nagy tapasztalatokkal, a másik kiváló szervező, a harmadik pedig design kérdésekben rendelkezett széles látókörrel. A három szemlélet és a folyamatos kritikai hozzáállás kimondottan jót tett a projektnek.

Megbízónk tervezési irányelveiben egy kb. 250 szobás, 5 csillagos wellness szálloda és mintegy 1200 m2-nyi vízfelületű fürdőkomplexum megépítését fogalmazta meg. A területen lehetőség volt termálkút fúrására; a nyert vizet később gyógyvízzé minősítették. A hagyományos szállodai funkciókon és wellness szolgáltatásokon kívül karakteres szerepet kaptak a különböző vízgyógyászati kezelések is.

 

 

A tervezői elgondolás lényege, hogy a meglévő épületrészek nagymértékű bővítésével, a különböző funkciók egységes tömeg alá vonásával komplex egységet hoztunk létre. Az épület megjelenésében utal a belső hármas tartalmi egységre, a szálloda-wellness-gyógyászati funkciókra, a szolgáltatások ötcsillagos színvonalára. A két meglévő, egymásra merőleges épülettömeg fókuszpontjába egy központi, nagytömegű íves épületszárnyat terveztünk, s a meglévő épülettömegek végeit is hasonló modorban egészítettük ki. Az így létrejött, "L" alakú épülettömeget belső részén kiegészítettük egy emelt belmagasságú földszintes térrel. Az épület sarkain elhelyezett íves tömegek által a homlokzat és a tömeg áramló hatása érvényesül, az épület frontalitás nélkülivé válik, gyakorlatilag megszűnt egyik-másik jellemző homlokzati képlet.

Az épület pince, földszint, és 5 emelet magas. Az épület felmenő tömegében öt egységből áll, ez kiegészül a két merőleges épületszárnnyal közrefogott, belső, nagy belmagasságú földszintes tömeggel, valamint a konferenciaközpont és az uszoda szárnyával. Az épület tömegalakításában a tórusz jellegű tömegforma karakteres elemként jelenik meg, és szerepet kap a homlokzatok ívelésében is. Ez a nagyvonalú, dinamikus tömeg az "oázis" irányában apróbb tömegekké bomlik, melyekben a fent említett funkciók kapnak helyet. A külső, utcai oldalon az erkélylemezek vertikálisan változó szélességűek, melyeket az apartman osztásnak megfelelő acélszerkezet köt össze.

 

Felhasznált anyagok, szerkezetek
Az épület vasbeton pillérvázas, illetve a felmenő szintek vasbeton falas szerkezetűek hőszigeteléssel, a földszinten kiselemes roppantott mészkőburkolattal, illetve vágott kőlapburkolattal. A felmenő szintek vakoltak. A közösségi terek nyílászárói hőhídmentes fémszerkezetű függönyfalak és tolóajtók. Az épület lapostetős, a földszintes tömegek zöldtetővel fedettek.

Az uszodai tér lefedése nagyfesztávú hajlított vasbeton keretekkel történt, a külső oldalán hőszigetelt, strukturált üvegezésű héjazattal, hőhídmentes fémszerkezetű profilokkal. Az épület karakteres eleme az erkélylemezek mellvédjének kialakítása, a nagyméretű, szitázott háromszögletű üvegtáblákkal. A mellvédek az erkélylemezek alá is lenyúlnak.


 

Az épület funkcionális leírása
Az épületbe a középső íves szárny átlójában elhelyezett tágas szélfogón jutunk be. Erre az átlóra szervezetten az épületszárny középpontjában található az ún. „ősforrás”, mely a hotel spirituális központja. Az „ősforrás” körüli tér egy néhány lépcsőfokkal lesüllyesztett, üveghidakon átjárható, körgyűrű medencével körülvett találkozási pont is egyben. Az ősforrás fölött öt szint magasan egy átriummal megnyitott tér található, legfelül üvegkupolával fedetten. Az átrium födémszéleit kör keresztmetszetű, aranyszínűre dukkózott acélszerkezet tartja. A panorámaliftek mögött az „oázis” egy íves üvegfallal határolódik a lobbytól, így már a szállodába való belépéskor feltárulnak az oázis medencéi, s ezek folytatásaként a legnagyobb külső medence.

A bejárattól jobbra elindulva jutunk a recepciós pulthoz, aminek frontja átvilágított féldrágakőből készült. A háttérburkolatba besüllyesztett LCD monitorok kerültek, melyek előtt még egy vízfüggöny is lefut. A lobbytérben található még egy lobbybár, melynek pultja ellipszis alaprajzú, alabástrommal burkolt frontú. Az álmennyezetből a pult ellipszis formáját lelógó Swarovski kristály füzérek rajzolják ki. A fogyasztótér fölött is Swarovski kristály csillárok találhatók. A szalonon áthaladva jutunk az étterembe, melynek karakteres elemei az álmennyezetbe süllyesztett kupolák, melyek finom gipszprofillal szegélyezettek, és valódi ezüstfüst felülettel borítottak. Minden egyes kupolában egy kristálycsillár található. A szalon kupolái valódi aranyfüsttel borítottak, szintén kristálycsillároknak helyet adva.

 

 

Az étterem területe különböző beépített padokkal és üvegfalakkal több kisebb téri egységre tagolódik, így a nagy méret ellenére is minden kis sarka egyedi és intim. A büfépultok homlokfalai átvilágított onyx-szal burkoltak. Az étteremhez egy üvegezett télikert is kapcsolódik, melyben ülve szinte a szomszédos erdőben érzi magát a vendég. Az étteremből is diszkrét átlátás nyílik az oázisba, azonban itt kettős üvegfalon, növényzeten és függönyökön keresztül, ami biztosítja a fürdőzők intimitás érzetét. A két üvegfal között mélyebb járószinttel található a konferenciaközpontba vezető folyosó, mely üvegtetővel fedett, így kiváló megvilágítást biztosít mind az étterem, mind az oázis számára, forgalma viszont nem zavarja egyik tér intimitását sem.

Az oázisból érhető el a termálfürdő, a hamam, az uszoda és azon keresztül a szauna sziget is. A termálfürdő terének belső kialakítása keleties hatásokról árulkodik. Két különböző hőfokú medencét terveztünk, melyek közül az egyikből ki lehet úszni a kültéri termálmedencébe. A 25 méteres úszómedence terét íves beton keretek fedik le, melyek kívülről strukturált üvegfallal borítottak. A térhatároló üvegfal elemei nagyméretű háromszögelemekből állnak. Innen a külső strandmedencébe van kiúszási lehetőség. A szaunasziget az uszodából egy üvegezett hídon keresztül közelíthető meg. Az alsó szinten különféle szaunák, élményzuhanyok és merülőmedence találhatók, a felső szinten nagyméretű pihenőtér és kandallós pihenő tervezett. A szaunasziget saját külső napozóterasszal és jacuzzival rendelkezik.

 

A wellness fölött az első emeleten különböző gyógyászati és szépségápolási kezelő helyiségek találhatók. A konyha fölötti területen, szintén az első emeleten találhatók a szálloda üzemeltetés és vezetés irodái. Az első emelet egyik szárnyában már szállodai szobák is helyet kaptak, azonban a második emelettől fölfelé már csak a szobáké a tér. A hotelben található még egy öt termes konferencia- és rendezvényközpont is. A szórakozást szolgálja egy pincei borozó biliárddal, bowlinggal. Sportolási lehetőségként terveztünk squashpályákat, külső teniszpályákat és természetesen fitnesstermet.
Kis hányadtól eltekintve szinte a teljes épület alápincézett. Itt a gazdasági, kiszolgáló helyiségek találhatók, és a gépészet valamint a vízgépészet helyiségei.

Kovács István & Morvay Etelka építészek


Spirit Hotel Rogner Thermal SPA - Sárvár

Építész generáltervező: Tér 64 Stúdió Építészeti Kft.
Vezető tervező: Kovács István
Projektvezető építész: Morvay Etelka
Építész munkatársak: Menus Gábor, Molnár József, Retkes Csaba

Belsőépítész tervező: Tér 64 Stúdió Építészeti Kft.
Vezető tervező: Kovács István
Projektvezető építész: Morvay Etelka
Belsőépítész munkatársak: Deák Benedek, Horváth Zsuzsa, Makray Nóra, Mihálszky Roland
Tartószerkezet tervező: Volkai János – TM Janeda Kft
Épületgépész tervező: Pál József – Duoplan Kft.
Elektromos tervező: Siska Lajos, Sax Dezső – Pannonelektro Kkt.
Gyengeáramú tervező: Johnson Controls Kft.
Kerttervező: Szloszjár György, Massány Edina – Garten Stúdió Kft.
Tűzvédelmi szakértő: Venczel Sándor
Közműtervező: Szemes Tamás
Úttervező: Somlai Péter
Vízgépész tervező: Szebeni Gábor
Konyhatechnológus: Szefcsik József
Orvostechnológus: Keresztes István