Épülettervek

Őzdomb Lakókert

2009.05.20. 10:25

Lakóparkjaink divatos szlogenek alapján terveződnek, szakemberek által kitalált elméletek szerint, de az ember sokszor kifelejtődik. Pedig az eredeti magyar falu magában hordozta, mind struktúrájában (beépítési formájában), mind épületeinek szervezésében és formájában a természethez és tájhoz fűződő viszonyában, mind az éggel és istenhez való kapcsolatában az „egész-séges” élet lehetőségét.
Jánosi János lakókert terve Nyíregyháza-Sóstóhegyen.

A mai ember egyre többször hallja azt a divatos szót, hogy egészség (egészséges életmód, egészséges táplálkozás, egészséges lakókörnyezet stb.), de egyre inkább elfelejtődik az anyanyelvünk által még őrzött, eredeti jelentéstartalom: „egész-ség”. Lakóparkjaink szintén sok divatos szlogen alapján terveződnek, „szakemberek” által kitalált elméletek szerint, de az ember sokszor kifelejtődik. Az eredeti jelentéstartalom elhomályosul, idegen elméletek által az élet hiánya érződik rajtuk. Pedig az eredetei magyar falu magában hordozta, mind struktúrájában (beépítési formájában), mind épületeinek szervezésében és formájában a természethez és tájhoz fűződő viszonyában, mind az éggel és istenhez való kapcsolatában az „egész-séges” élet lehetőségét. Természetes volt számunkra mikor egy ilyen feladathoz kezdtünk, hogy nem a divatos elméletek szerint kell kitalálnunk valami újat, hanem hagyományaink újraértelmezésével megtalálnunk egy a természetünknek és a valós életünknek megfelelő formát, hogy kerek egész lehessen a leendő lakók élete.

 

 

 

Előzmények
A jelenleg lakóövezetbe tartozó üres területre készült egy beépítési koncepció, melynek megfelelően a terület lakókertként épülne be sorházas és szabadon álló beépítéssel. Az előzetes kalkuláció szerint a jelenlegi tulajdonos nem telkeket értékesítene, hanem kulcsrakész lakásokat adna el a leendő tulajdonosok aktív bevonásával.

Koncepció
„Lakó-Kert” a nevében is benne van, hogy két dolog a fontos:

  • a lakó (az ember, általa az élet, az ember valós természete) aki itt fog élni
  • és a kert (a táji környezet, a táj természete és hagyományai, az épített környezet és a beépítés hagyományai), amely a tágabb életteret fogja adni.

A beépítés alapstruktúráját is két alapvető dolog határozza meg:

  1. az idők folyamán kialakult, az itt élő emberekre és táji adottságokra jellemző beépítési hagyomány (a „bokros” beépítés, a halmazos struktúra, melyeket Nyíregyháza környékén a mai napig őriznek a helyiségnevek: pl.: Róka bokor stb.)
  2. a mai valós élet körülményei, a mai „modern” életforma és annak egészséges továbbgondolása (a felgyorsult élet következményei, az autóval való közlekedés, az elidegenedett élet kompenzálása stb.)

 

 

 

Beépítés
A terület mellett húzódó, tervezett elkerülő út mellé, a főbejárat két oldalára kerültek a nagyobb autós forgalmat generáló középületek (állatsimogató, vásárcsarnok, étterem, squash) melyek az itt élőket és a város lakóit is kiszolgálják. A kert közepén a nyugalmat és pihenést szolgáló kert és a tó helyezkedik el a közösségi életet szolgáló központi épülettel és „látványmalommal”, melyet a főközlekedést szolgáló körgyűrű vesz körül. Ide kerültek a városiasabb beépítésű sorházak. A körgyűrűből nyílnak a nyugodtabb élet feltételeit biztosító bokrok, zsákutcás beépítéssel, melyek a magántelkek bejáratait adják. Egy bokorba 12 teleknél több nem került, mert az még létszámára való tekintettel magában hordozza a bokrokon belüli kisebb közösségek lehetőségét. A terület felsőbb, központi terén egy hajló út teresedésében kapott helyet az ökumenikus kápolna.

A beépítést úgy alakítottuk ki, hogy a terület méreténél fogva a városba ágyazott, de az önálló közösség kialakulásának lehetőségét magán hordozza. Szellemi vezérfonala a terület közepén kialakított körgyűrű és kör alakú tó, pihenőparkkal, amely az egész beépítés középpontja, csillagrendszerének Napja. A terület felnyúló, ívesen kialakított rész központjában helyeztük el a templomot, a lakókert Holdját. A lakóterület bokros kialakítása pedig a bolygóknak felel meg.

 

 

 

Épületek
Az előzetes programegyeztetésnek és a beépítési koncepciónak megfelelően háromféle alaprajzi mérettel 12 szabadon álló családi ház és kétféle alaprajzi mérettel 8 sorház építészeti vázlatterve készült el jelen fázisban. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően a piaci igények, a beruházói elvárások és az építészeti minőség minél jobb kialakításának érdekében a típustervekbe a fentebb említett szempontokat építenénk be:

Szabadon álló épületek
A „bolygó” bokorba-zsákokba kerülő típusterveknél a 12 állatövi jegy volt a kiindulási alap, amely 12 különböző karaktert takar, és ennek megfelelően jött létre a 12 típusépület. Ez így természetesen csak a kezdet, egy „játék”. A leendő lakók valódi karakteréhez lehet igazítani az adaptációs tervek időszakában az egyes épületeket úgy, hogy az eredetileg elképzelt építészeti karakter és utcakép a sokszínűség mellett egy irányba mutasson, és az építészetileg egységes kép kialakítását elősegítse, a tájegységre jellemző építészeti megformálással.

Az épületek előzetes egyeztetéseknek és a piaci igényeknek megfelelően három méretben készülnének (3x4 darab típus terv)

  • 90-120 m2 alapterülettel 1 állásos garázzsal, földszintes kivitelben tetőtérbeépítési lehetőséggel.
  • 120-180 m2 alapterülettel 2 állásos garázzsal, földszintes kivitelben tetőtérbeépítési lehetőséggel.
  • 180-250 m2 alapterülettel 2 állásos garázzsal, földszintes kivitelben tetőtérbeépítési lehetőséggel.

A kiválasztott három méret igazodik a beépítési karakterhez és telekméretekhez és ezen keresztül a várható értékesítéshez is. A „főbb” utak mentén a kisebb (~700m2) telekmérethez az 1-es típus, a zsákok bevezető útjai mentén lévő közepes (~800-900m2) telkekhez a 2-es típus, a legcsendesebb, legnagyobb (~900-1200m2) belső telkekhez tartozó 3-as típusú épület szerepel az elképzelések között.

 

 

 

Sorházi épületek
Az épületek a négy részre osztott központi körgyűrű mentén helyezkednek el. A típustervek fő karaktere ennek megfelelően a négy elemnek (tűz-föld-levegő-víz) és a négy ősalkotónak (meleg-hideg-nedves-száraz) az asztrológia szerinti társításából áll össze, összesen nyolc típustervként. Az előzetes egyeztetéseknek és a piaci igényeknek megfelelően két méretben összesen nyolc épülettípus került kidolgozásra.

  • 120m2(70+50) alapterülettel 1 állásos garázzsal, földszint + tetőtérbeépítéssel         
  • 140m2 (80+60) alapterülettel 1 állásos garázzsal, földszint + tetőtérbeépítéssel    

A kiválasztott két méret a beépítéshez és telekméretekhez igazodik. A külső, zajosabb sorházi telkek 10 méteres telekszélességgel az 1-es típusú épületek lehetőségét takarja, míg a csendesebb kicsit nagyobb telkekre, 12 méteres telekszélességgel a 2-es típusú, nagyobb épületeket lehet építeni.  

 

 

 

Karakter, beépítési lehetőségek
Természetesen, hogy a fent említett szempontok ne csak elméletek legyenek, a típusterveket egy általunk elképzelt, egy lehetséges variáció szerint összerajzoltuk  mintabokorrá, illetve a sorházas beépítés egy szeletévé. Ebben az esetben a várható egyediségek szerint alakítottuk az épületeket (pl.: a telek adottságainak megfelelően megtükröztük őket) így is igazolva azt, hogy az épületek a későbbi adaptáció folyamán alakíthatók a leendő telkek, tájolások és megrendelői elvárások szerint. Az alaprajzi formációk kialakításánál törekedtünk a sokszínűségre. Az alaprajzi ötletek összegyúrhatók egymással, a leendő vásárlók ötleteket nyerhetnek így az ő végső megoldásukhoz. Ezeken túlmenően az egész területről látványterveket készítettünk a várható hangulatot és karaktert érzékeltetve, melybe már a konkrét épületeket rajzoltuk be. Ezen terveknél inkább a hangulati elem a lényeges, és nem a konkrét részletek, azok a későbbi tervezési fázisokban pontosíthatók.

Jánosi János
Kvadrum Építész Kft.


Nyíregyháza-Sóstóhegy
224 telkes „ŐZDOMB” LAKÓKERT

Alapkoncepció és beépítés: Jánosi János Pro Architectura-díjas építész
Szabadonálló mintaházak: Balassa Endre építész, Bata Tibor építész, Jánosi János Pro Architectura-díjas építész, Makovecz Imre Kossuth- és Ybl-díjas építész, Orbán Oszkár építész, Pióker Andrea „vándor”építész, Robogány Andrea építész, Szegedi Antal építész, Túri Attila Ybl-díjas építész, Zsigmond Ágnes építész, Zsigmond László Ybl-díjas építész
Minta sorházak: Balassa Endre építész, Bata Tibor építész, Heil Tibor építész,
Jánosi János Pro Architectura-díjas építész, Orbán Oszkár építész, Robogány Andrea építész, Zsigmond Ágnes építész, Zsigmond László Ybl-díjas építész