Épületrészt rekonstruáltak Zayugróc várromjában
A romkonzerválásra, továbbépítésre most hazánkban is akad bőven példa, de a szomszéd országokban is aktív figyelem hárul a több száz éves falak megmentésére és oly módon történő kiegészítésükre, mely során az épület autenticitása nem sérül, ám az mégis fenntarthatóvá és látogathatóvá válik és nem utolsósorban védhetővé az időjárás viszontagságai ellen. Egy érdekes példa készült el nem olyan rég Szlovákiában is.
Zayugróc romjának késő reneszánsz szárnyának felújításáról van szó. A projekt egy átfogóbb államgmegóvási projekt első komolyabb üteme volt, melynek keretében az épületrészben rendezvényeket és kiállításokat rendeznének be ezentúl a jövőben. Az úgynevezet "ô" stúdió felújítása szigorúan az épület falkutatása, és a rom felmérései során kiszűrt következtetésekre alapoz. Úgy tervezték meg a rekonstrukciót, hogy minden beavatkozás tulajdonképpen visszafordítható legyen, és az új építőelemek ne konfrontálódjanak az eredeti anyagokkal.
A vár a Zay család központi birtokaként volt ismert és egészen 1848-ig használatban is volt, onnantól kezdve viszont folyamatosan az enyészeté lett. A kutatása az 1970-es években kezdődött meg, de a 20. század jobbára arról szólt, hogy különféle önkéntesek próbáltak küzdeni a fennmaradásáért. E hányattatott sors ellenére mégis Szlovákia egyik legértékesebb váráról van szó, mivel a 19. századig tartó működésének köszönhetően még mindig magas falakkal áll a Sztrázsó-hegysében.
A vár késő reneszánsz, háromemeletes gazdasági szárnya az első komoly felújítási és állagmegóvási projekt a 20. század második fele óta az Občianske združenie Hrad Uhrovec, azaz a várat fenntartó egyesület részéről. Itt azért mertek bátrabban belefogni a kiegészítésbe, mert az oromzatig álltak teljesen eredeti struktúrák. A teherhordófalak biztosítása után téglával és az eredetihez hasonló kötőanyaggal fogtak a ráépítésbe. A szinteket az eredeti fészkekbe helyezett fagerendák hordják, rajtuk fenyőfa deszkapadló terül el. A tető szerkezete az északi oromfal nyomvonalát követte, a déli oldalon viszont egyszerű falemezes lefedést alkalmaztak, ez a rész ugyanis valószínű becsatlakozott a szomszédos szárnyba, amit még nem építettek újjá. A padlás terében már téglatömbök fedik a padlót, hogy az alsó szintek faszerkezetes födémeit megóvják egy esetleges, tetőtérben induló tűztől.
Az újonnan kialakított ablakok a felsővár felmérései során talált analógiák alapján készültek, belső oldaluk szintén tölgyfa keretezéssel lettek ellátva és hagyományos vasalatokkal. A második emeleti belső tér kerámia borítású kályháját a vakolatban fellelt sziluett alapján tervezték újra, melyhez a régészeti ásatásokon talált eredeti cseréptöredékek is segítséget nyújtottak. Egyelőre a falszövetet csak konzerválták, azaz nem állították helyre új, de hagyományos vakolattal, hanem a régi falmaradványokat biztosították egy jövőbeli, átfogóbb helyreállítási projektig. Szintén nem tudták helyreállítani az épület eredeti közlekedési rendszerét sem, elvégre a szintekre minden bizonnyal egy valaha a homlokzat külsején futó, faszerkezetes folyosószerkezeten lehetett feljutni, ehhez viszont egy nagyobb összefüggésben, egyszerre több szárny kiépítésére volna szükség. Addig is, a szomszédos ágyúbástya romjainál építettek egy új lépcsőházat tölgyfából.
