Közélet, hírek

“Pályakezdő építészek” kerekasztal-beszélgetés az Építészfesztiválon

2023.04.25. 15:17

Az idei Építészfesztivál második napján, június 3-án, szombaton négy kerekasztal-beszélgetéssel jelentkezünk, melyeket a következő hetekben részletesebben is bemutatunk. Elsőként a “Pályakezdő építészek" program résztvevőit és tematikáját ismertetjük. Ezen az alkalmon olyan frissdiplomásokkal beszélgetünk, akik nem egy szűken értelmezett építészeti tervezéssel foglalkozó irodában vállaltak munkát az egyetemi éveik után, helyette a szakma határterületei felé sodorta őket az élet.

Az idei Építészfesztivál témája a túlélés, mely a fesztivált követő nap, vasárnap (június 4-én) Ipolytarnócon kezdődő Field of Sparks alkotóhéthez kapcsolódik.

A Pályakezdő építészek program keretében, a meghívott vendégekkel azt vizsgáljuk, hogy mennyiben készítik fel a magyar építész képzések a fiatalokat a tágan értelmezett szakma összetett struktúrájában való kiigazodásra. Egyáltalán, milyen világ várja az ambíciókkal és vágyakkal felvértezett ifjoncokat az egyetemi évek után. Személyes történeteken keresztül fejtjük fel az egyéni útkeresés és a közösségért való tenni akarás állomásait.

A kerekasztal résztvevői városfejlesztéssel, lakáspolitikával, eseményszervezéssel, építészeti újságírással és szabadúszó tervezéssel foglalkoznak.

Meghívott beszélgetőpartnerek:

Győrfi Dániel, építész / urbanista
Győrfi Dániel 2022-ben végzett a Műegyetemen építészmérnökként. Az egyetemi évek alatt az Építész Szakkollégium aktív tagja, majd elnöke volt. A rugalmas és reziliens városok, az iteratív városfejleszés témái foglalkoztatják. A Rév8 munkatársaként Józsefváros élhetőséget erősítő köztéri beavatkozásokon dolgozik.

Kopacz Hanna, építész
Kopacz Hanna sepsiszentgyörgyi származású építész, 2021-ben végzett a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építőművész mesterszakán. Diplomamunkájában az erdélyi cigányság lakhatási problémáit kutatta, amellyel elnyerte a MÉD legjobb tervért járó elismerését. Jelenleg a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét munkatársa, mellette szabadúszó építészként tevékenykedik.

Bene Bence, építész
Bene Bence az Utcáról Lakásba Egyesületnél dolgozik szociális bérlakások felújításának koordinációjával. Emellett a BME Urbanisztika Tanszéken PhD hallgató, kutatási területe a budapesti kislakótelepek térbeli és társadalmi városi határai. Konzulensként az első- és harmadévesek oktatásában vesz részt. Fő érdeklődési köre a lakhatási válság és a hajléktalanság helyzete és felszámolási lehetőségei. Ezen témakörökhöz munkája során innovatív terepi megvalósításokon keresztül, míg kutatásában az államszocialista idők lakáspolitikájának vizsgálatával kapcsolódik.

Moderátor:
Borenich Levente, építész / újságíró-szerkesztő, Építészfórum

Az esemény időpontja: 2023. június 3. (szombat) 11:00 - 12:30

Helyszín: ELTE Füvészkert, 1083 Budapest, Illés utca 25