Pályázatok/Magyar

Pályázati felhívás az EUROPAN14 helyszínkiválasztó fordulóján való részvételre

2016.06.02. 12:38

Az EUROPAN14 szervezői június végéig várják területgazdák jelentkezését, hogy részt vegyenek a „produktív város” tematika mentén szervezett programon, ami a fiatal építészeknek, illetve a nehezen megoldható várostervezési kérdésekre válaszokat keresőknek adhat izgalmas feladatot . A verseny első eleme a helyszínek kiválasztása. Leadási határidő: 2016. július 15.

A szervezők olyan területtulajdonosok – elsődlegesen önkormányzatok és más, intézményi és magán ingatlantulajdonosok, vagyonkezelők, vagy ingatlanfejlesztők – jelentkezését várják, akiknek a birtokában olyan nehezen kezelhető és hasznosítható területek vannak, amelyeknek értéknöveléséről, hosszabb távon fenntartható hasznosításáról gondoskodni kívánnak, ám a szokásos megoldásokkal eddig nem jutottak eredményre. Ilyen területek lehetnek például az elavult, kihasználatlan ipari, vagy közlekedési területek, rendezésre váró parkok, elhanyagolt lakóövezetek, egykori fegyveres testületek elhagyott területei.

Az EUROPAN nemzetközi pályázat valódi értéke és eredménye a területgazdák számára az, hogy a pályaművek készítői több tucat friss, fantáziadús, és mégis a megvalósítás felé vezető tervet mutatnak be a helyszíneket biztosítók asztalára.

Kifizetődő módszerek a nehezen fejleszthető területek tervezésére
A több, mint húsz éve Párizsból kiinduló, kétéves ciklusokban ismétlődő EUROPAN pályázati rendszer a fiatal várostervezők, tájépítészek és építészek részvételével, integrált megközelítéssel, multidiszciplináris tervezőcsoportokkal működik közre. Egyre finomodó, nemzetközi szinten is irányadó módszerekkel segíti a nehezen fejleszthető, rendszerint sok különböző problémával terhelt területek hasznosítását. Első lépésben a benevezésre elfogadott helyszínek tervezési programja kerül fel a pályázat nemzetközi honlapjára. Ezt követően a pályázaton elindulni készülő, az európai felsőoktatási intézményekben diplomát szerzett 40 év alatti tervezők kiválasztják, hogy melyik ország melyik helyszínére készítik el tervpályázatukat. A tapasztalatok szerint az egyes helyszínekre átlagosan 20-40 pályamű érkezik be, és éppen a pályázat meghirdetésének módja, a pályázók összetétele eredményezi azt, hogy a beérkező megoldások között számos olyan található, amely a távoli, külső látásmód érvényesítésével, új megközelítésmódjával segíti a nehéz adottságú területen az előrelépést.

Az EUROPAN pályázati rendszer kifejezett előnye a magasabb szintű kommunikáció. Az európai pályázat eredményéről folytatott párbeszéd alkalmas a nagyobb figyelem kiváltására is. A helyi, regionális és a kihasználatlan területre vonatkozó javaslatok segítik a terület iránti befektetői érdeklődés felkeltését, ezáltal az ingatlan értékének növekedését is elősegítik. A pályázat költségei ugyanakkor nem haladják meg egy hasonló nagyságrendű hazai ötletpályázat árának a felét-kétharmadát sem.

A pályázati program hazai szervezője, az EUROPAN Magyarország titkársága:
Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft.
Postacím: 1094 Budapest, Liliom utca 48.
Telefon: +36 1 215 5794
Email: mut@mut.hu

Kapcsolattartó:

Szabó Árpád DLA, nemzeti koordinátor
Telefon: +36 30 274 4963
Email: arpad.szabo@mut.hu

A pályázat beadási határideje:
2016. július 15.

A pályázat nevezési díja:
100 000 Ft + ÁFA

Az összeget a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont NKft. 11709002-20603557 számú OTP bankszámlájára való átutalással 2016. július 15-ig kell befizetni. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Europan14 nevezési díj

A pályázatra beadandó anyagok:

- az önkormányzat, fejlesztési társaság vagy egyéb résztvevő területgazda adatai (neve, székhelye, telefonszáma, adószáma); felelős személy megnevezése (neve, beosztása, elérhetősége),

- a pályázaton résztvevő helyszín bemutatása az alábbi tartalommal (maximum 5 A4-es oldal terjedelemben),

- a helyszín fejlesztési elképzeléseinek, problematikájának bemutatása (maximum 3000 karakterben),

- léptékhelyes helyszínrajz,

- fotók a helyszínről,

- légi- vagy ortofotó,

- írásbeli garanciavállalás a 2 éves ciklusra (előre meghatározott határidőkkel ellátott) részletekre osztott részvételi díj (lsd. erről a Pályázat menete pont) megfizetésének vállalásáról, amelyet az önkormányzat vagy társaság aláírásra jogosult képviselője lát el kézjegyével,

- a nevezési díj befizetésének igazolása

A pályázati anyagot e-mailen kell eljuttatni a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft. email címére (mut@mut.hu).

A pályázat mellékletei letölthetők az alábbi honlapról.

A pályázati részvételre kiválasztott, győztes helyszínek képviselői a 2016–2018 közötti időszakban a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft.-vel kötött szerződések alapján az alábbiak szerinti ütemezésben rendezik a részvételi díjat (összesen 19 000 000 Ft bruttó, támogatási szerződéssel):

2016. szeptember 15-ig 4 000 000 Ft
2017. március 30-ig 4 000 000 Ft
2017. szeptember 30-ig 8 000 000 Ft
2018. január 15-ig 3 000 000 Ft