Pályázatok/Magyar

Pályázati felhívás Makovecz Imre emlékét őrző műalkotás megvalósítására

2013.07.25. 12:30

Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány köztéri emlékhelyet kíván kialakítani Makón, a Hagymatikum Fürdő épületének közvetlen környezetében, a tervező építész géniusz, Makovecz Imre tiszteletére. A Közalapítvány a műalkotás, emlékhely megtervezésére és kivitelezésére nyílt, országos pályázatot ír ki hivatásos alkotóművészek részére.

A műalkotás, emlékhely a Makovecz Imre által tervezett Hagymatikum Fürdő közelében, a Török Péter Ybl díjas tájépítész tervei alapján megvalósult Makovecz téren belül, a pályázó által választott helyen kerül kialakításra.

A műalkotás, emlékhely avatására 2014 augusztusában kerül sor, a város augusztus 20-ai ünnepségsorozatának keretében.

A pályázat kiírója:
Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány

2. A pályázat lebonyolítója:
Makói Polgármesteri Hivatal

3. A pályázat célja és tárgya:

A Megrendelő olyan kompozíciót látna szívesen, amely autentikus módon jeleníti meg Makovecz Imre szakmai és emberi nagyságát. Különös tekintettel építőművészetét meghatározó szellemi iránytűire, jelesül azokra a jelképekre, szimbólumokra („kettős spirál”, „életfa”) fókuszálva, amelyek átszövik az egész életművét. Alkotói oeuvre-jének meghatározója a magyar lélek szellemisége, mint ősforrás, és az ebből táplálkozó, a magyar népi építészet és az egyetemes építészet közötti kapcsolat egységének megteremtése. A folytonos útkeresés, föld és ég között.

4. A kiíró elvárásai a műalkotás, emlékhely anyaga, mérete vonatkozásában:

Az alkotásnak illeszkednie kell az épített és természeti környezethez, méltónak kell lennie Makovecz Imre szellemiségéhez, értékrendjéhez.

A kompozíció időtálló, külső mechanikai hatásoknak is jól ellenálló, tartós anyagból, magas nívójú művészi kivitelben kell, hogy megvalósuljon.

A kiírónak nincs a kompozíció stílusbeli megfogalmazásával kapcsolatos elvárása, részéről a realisztikus vagy nonfiguratív alkotás egyaránt elfogadható. A kompozíció részeként szimbolikus tartalmat kifejező installációs elem/ek is megjelenhetnek. A kiíró a benyújtott pályaművek tekintetében nem kötelezően figurális alkotásokat vár.

Figyelembe kell venni a kompozíció megalkotásakor a tervezett helyszín léptékét, a környezet szín- és fényviszonyait.

3. A terv pályázat jellege:

Nyilvános, országos képzőművészeti pályázat

A pályázat nyelve: Magyar

4. Díjazása

A pályázat kiírója 3 díjat ad ki, melyre a pályázatokat elbíráló szakértői bizottság tesz javaslatot:

  • I.díj bruttó 1.500 000.-Ft, továbbá a műalkotás elkészítésének joga
  • II.díj bruttó 1.000 000.-Ft
  • III.díj bruttó 500.000.-Ft

5. A jelentkezés feltételei:

Pályázat benyújtására jogosult minden hivatásos alkotóművész. Pályázni csak újonnan elkészített saját művészeti alkotással lehet. A pályázó több egyenértékűen kidolgozott pályaművel is pályázhat.
A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá vállalja a felelősséget, hogy az általa benyújtott pályamű nem sérti más szerzői, felhasználói, illetve személyiségi jogát és a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályba nem ütközik.
A pályázó vállalja, hogy amennyiben a pályázatot megnyeri abban az esetben a műalkotás, emlékhely szakszerű kivitelezését, kihelyezését határidőre elkészíti. Az alkotás megvalósítása magában foglalja a mű elkészítéséhez szükséges anyag-, és munkadíjat, a szállítás, az alapozás és a felállítás költségeit, továbbá a fizetendő ÁFÁ-t. A mű létrehozásához rendelkezésre álló összeg br. 25 M Ft.

Csak az a pályázat számít érvényesnek, amely a meghirdetett határidőn belül beérkezik.

A kiíró a formai hiányosságok pótlására egyszeri alkalommal lehetőséget biztosít. Azon pályázó, aki a hiánypótlási felszólításnak a megadott határidőig nem tesz eleget, a pályázati eljárásból kizárásra kerül.

A pályázó a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadja.

A pályázat teljes anyaga ide kattintva tölthető le.

7. A pályázat menete

  • 2013. július 19. - pályázat tervezett meghirdetésének időpontja
  • 2013. augusztus 29. - helyszíni konzultáció időpontja
  • 2013. október 30. - pályaművek beadásának határideje
  • 2013. november 11. - beérkezett pályművek formai vizsgálata, hiánypótlás teljesítésének határideje
  • 2013. november 13. - beérkezett pályáművek szakértői zsűrijének tervezett időpontja
  • 2013. november 20. - Makovecz emlékbizottság ülésének időpontja, bírálati döntések meghozatala, ünnepélyes eredményhirdetés
  • 2014. augusztus 4. - a mű elkészítésének végső határideje
  • 2014. augusztus - szoboravatás (augusztus 20-ai rendezvénysorozat keretében) időpontja

8. A pályázat eredményének kihírdetése:

A pályázatról a MANK Képző és Iparművészeti Lektorátusa által összehívott szakértői zsűri javaslata alapján a 13 fős Makovecz emlékbizottság dönt.

Az emlékbizottság tagjai:

  • Dr. Buzás Péter - Makó város polgármestere – az emlékbizottság elnöke
  • Palotai Péter - Makó Fejlődéséért Közalapítvány elnöke
  • Szabó Marianne – Munkácsy-díjas iparművész, textilművész, Makovecz Imre özvegye
  • Makovecz Benjamin – Makona Iroda ügyvezető igazgatója, Makovecz Imre fia
  • Dr.Kiss-Rigó László – szeged-csanádi megyés püspök, a műalkotás támogatója
  • Pollok László - BONEX Építőipari Kft. ügyvezetője, a műalkotás támogatója
  • Prokai Gábor - művészettörténész
  • Csernyus Lőrinc – Ybl- díjas építész
  • Dr. Tóth Attila – művészeti író
  • Fritz Mihály - szobrászművész
  • Török Péter – Ybl- díjas tájépítész, a Makovecz tér tervezője
  • Karsai Ildikó – grafikusművész
  • Dr. Tóth Ferenc – nyugalmazott múzeumigazgató

Az emlékbizottság többségi szavazással hozza meg döntését, munkája nem nyilvános. Az emlékbizottság döntése végleges.

A pályamunkákat a MANK Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői bizottsága értékeli. A Lektorátus által felkért személyek alkotta zsűri a megvalósítás során további két alkalommal (1:1 modell bírálata, kész mű zsűrije) végez zsűrizést.

A mű megvalósítására csak a pályázat pozitív elbírálását és az elkészítésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés megkötését követően kerülhet sor. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa és nem ad ki megbízást a megvalósításra.

A pályázattal kapcsolatos további információk:

Horváth Bernadett műszaki osztályvezető
Telefonszám: 62/511-815
e-mail: horvath.bernadett@mako.hu
Telefax: 62/511-801

A pályázat beadási határideje: 2013. OKTÓBER 30. 16.00 óra

A pályázat beadásának helye:
József Attila Könyvtár és Múzeum
6900, Makó Megyeház u. 4.-múzeumépület,
Telefon: 20/952-9880
62/213-540