Pályázati rémségek
Erhardt Gábor a gyakorló építész szemszögéből mutatja be az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) pályázati rendszerének anomáliáit - az MVH-kódos költségvetések, lehetetlen határidők és elhúzódó döntések világát. A rendszer változtatására tett javaslatokat az AXIS Építésziroda tervei alapján készült épületek sora illusztrálja, amelyek Szerencsen és a környező településeken - részben ilyen forrásokból – valósultak meg.
Bardóczi Sándor írása az EU-s források pályázati anomáliáiról lényegretörő, persze, apró rémségekkel szinte a végtelenségig lehetne árnyalni a képet, mint azt tette U. Nagy Gábor is egy nagyszerű terv kapcsán. A hozzászólások, illetve a cikk visszhangja messze alulmaradt az elvárásaimnak, pedig a szövegek szinte olvastatják magukat. Ráadásul, ha kicsit belegondolunk, akkor a téma a munkahiánnyal küszködő építész társadalom számára létfontosságúnak is tekinthető. De erről majd egy kicsit később szólnék.
Az említett kollégák által felvázolt tények sorát annyiban egészíteném ki, hogy a most reflektorfénybe került fejlesztési pénzek mellett - amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Nefmi) felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) keretében oszt szét - létezik egy másik pályázati struktúra. Ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) alá tartozó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), mint irányító hatóság(IH) bonyolítja és az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásait használja fel. Ennek is a II. és IV. tengelye érinti leginkább szakmánkat, azaz a vidékfejlesztés és a LEADER. Az EMVA a mezőgazdasági (borászati, állattartási és növénytermesztési) épületek, beruházások mellett a vidéki életkörülmények javítását, az épített örökség védelmét is szolgálja (az épületfelújításoktól a helyi piacok létesítésén át a BMX pályák építéséig és a falusi turizmusig).
E pályázati rendszer gyakorlata az, hogy a minisztériumi rendelet (azaz a pályázat feltételeit és tartalmát leíró jogszabály) kihirdetése után 30 nappal nyílik meg a pályázat, az esetek többségében 30 napos időtartammal. A pályázati dokumentáció műszaki részét egy (engedélyező hatósághoz beadott) építési engedélyezési tervdokumentációnak és egy tételes (ún. MVH-kódos) költségvetésnek kell alkotnia. Ez az esetek többségében - például egy műemlék épület felújításánál - a lehetetlenséggel határos. Ez eredményezi a Bardóczi kolléga által elemzett „tervezési folyamatot”, amit nem ismételnék el.
Szerencsére a kapkodás a bírálás folyamatára nem jellemző, így ott biztosak lehetünk a tökéletességben. A tavaly szeptember 1-ével beadott, LEADER-es (azaz elvileg helyben bírált) pályázatunk eredménye idén augusztus elején született meg. Azaz két hónap jut a tervezés – szakhatósági egyeztetés – költségvetés készítés – pályázatírás folyamatára és tizenegy hónap a döntésre. A hiánypótlásokra nyolc, néha hat napot kap a pályázó. A kivitelezési folyamatra sem vesztegetnék túl sok szót, ellenben részletesebben szólnék a fentebb hivatkozott MVH-kódos költségvetésről, amelynek logikája jól jellemzi az egész rendszert. Az MVH - hogy anyagi oldalról megalapozott pályázatok készüljenek - évekkel ezelőtt szerződést kötött egy költségvetés-kiíró programot készítő céggel, amely rendelkezésre bocsátotta adatbázisát, félévente frissítve azt. Az MVH illetékesei ehhez maximált árat és egy saját kódot rendelnek. Kezdetben ezt a kódot csak az MVH honlapjáról lehetett lehalászni, ma már viszonylag egyszerűen lehet egymásba konvertálni a különböző állományokat. A kóddal nem rendelkező, ún. k-tételekre (például gyakorlatilag az összes egyedi nyílászáróra) két egymással egyenértékű árajánlatot kell produkálni. Mindezt két hónap alatt, engedélyezési terv alapján. Ezt korábban véresen komolyan számon is kérték, ami lehetetlen helyzeteket teremtett. Ezért változtattak a rendszeren, mégpedig azt a bölcs döntést hozva, hogy csak a munkanemek összegeit kell a kivitelezés során tartani, azokon belül korlátlan, közöttük maximum 20%-os átcsoportosítással. De akkor mi szükség a pályázati anyag tételes költségvetési kiírására? Hogy még bonyolultabb legyen az élet, az ÚSzT-s pályázatokban ún. tételes tervezői költségbecslést (sic!) kell készíteni, ami azt jelenti, hogy a tervező szabadon beárazhatja a tételes költségvetését, sőt akár egy kivitelezői árajánlattal is kiválthatja azt. Itt azonban szigorúbb a számonkérés a megvalósulás során.
Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de az én mindennapjaimat évek óta ezek az őrületek határozzák meg, jelentősen lassítva a munkavégzést, illetve rontva az építészeti produktum minőségét. Érthető hát, hogy a kormányváltáskor kerestem a lehetőséget a rendszer ésszerűsítésében való önkéntes részvételre. Ennek - pár személyes találkozón túl - annyi eredménye lett, hogy mostanság megkapom a VM rendelettervezeteit észrevételezésre. A legutóbbi észrevételeimre válasz is érkezett a minisztériumból, mivel államtitkári elvárásként felmerült a pályázati rendszer egyszerűsítése. Semmi komolyra nem kell gondolni - példaként említem, hogy felmerült a faluképileg meghatározó épületek felújítására vonatkozó pályázatnál, hogy az engedélyezéshez nem kötött beruházások esetében ne kelljen terveket, csak műszaki leírást és tételes költségvetést mellékelni. Az MVH természetesen nem értett egyet ezzel a lazítással. Nos, sajnos én sem tudtam, hiszen a nem engedélyköteles munkák többnyire bejelentéshez kötött tevékenységet jelentenek, amihez gyakorlatilag engedélyezési terv szintű dokumentációt kell a hatóságnak beadni, azaz elkészíteni. Végül az lett a minisztériumi munkatárssal a legfontosabb tisztázandó kérdés, hogy a külső és a belső felújítás között hol húzódik a határ. Mondtam, hogy a homlokzati rajzon látszók a külsők. Jó, de mi a helyzet a (vízszintes) ereszdeszkával és a pinceszigeteléssel, amelyek nem látszanak a homlokzati rajzon. Nekem itt ugrott le a Riga-lánc. Megértettem, hogy a rendszer alulról/kívülről befolyásolhatatlan. Elkértem néhány minisztériumi fejes elérhetőségét, akiket természetesen nem lehetett elérni, de visszahívást ígértek az ajtónállók.
Meggyőződésem, hogy a rendszer változtatása életbevágóan fontos az építészek számára. Köztudottá vált, hogy ma a beruházások 90 %-a EU-s források igénybevételével valósul meg. Azaz kimondhatjuk, hogy ha nincs pályázat, nincs beruházás és mellékesen nincs tervezési megbízás sem. Lehet, hogy tévesen gondolkodom, de javaslok egy kis számítást: ha az említett 5500 milliárd forintot elköltendő pénznek, a már pályázati önrésszel kiegészített összegnek vesszük, és mondjuk a tizedét tekintjük építéshez kapcsolódónak, akkor három százalékos tervezési díjjal és ötezer építész tervezővel számolva az jön ki, hogy mindannyiunknak van az elkövetkező szűk másfél évre 3,3 millió Forint nettó bevétele csak az ÚSzT forrásaiból.
A pályázati rendszer azonban nem kiszámítható, nincs benne ciklikusság, a tervezés, pályázás törvényszerűen zaklatottan, sietve, sok hibával történik. Mivel a pályázat kimenetele is kétséges, a pályázó igyekszik minimalizálni a költségeket, azaz a tervezésre szánt pénzt és időt. E két körülmény törvényszerűen hibás, kidolgozatlan terveket eredményez. Valamit segítene a ciklikusság, azaz, ha minden évben ugyanakkor jelennének meg az adott pályázatok, változatlan feltételekkel. Ha ezek az időpontok tekintettel lennének egymásra és mondjuk, nem torlódnának a pályázatok, illetve nem nyárra lennének időzítve, akkor egy kicsit jobb lenne a helyzet. A legfontosabb gondon, a forráshiányon azonban ez sem segítene. Tudniillik az esetek többségében a potenciális pályázónak nincs elegendő forrása (és tudása) a pályázat előkészítésére, így marad az alkalmankénti alkudozás, a határidő szűkössége miatti kényszerítő feltételekkel. (Mondhatnánk, hogy akinek nincs pénze terveztetésre, annak honnan lenne az építkezésre, de ez egy külön feltárásra méltó téma, ami túlmutat e cikk keretein.)
Én az egyedüli megoldást a pályázati rendszer kétlépcsőssé tételében látom, ami a hivatalos álláspont szerint nem igazán EU-kompatibilis. Be kell látnunk, hogy sok szempontból a nagy magyar valóság nem EU-kompatibilis. Kérdés, hogy az EU-nak feladata-e a magyar viszonyokat figyelembe venni, vagy nekünk kell a végletekig alkalmazkodni ahhoz, akár a teljes önfeladás árán is. A kétlépcsős pályázati modell előnye lenne, hogy ésszerű feladattal láthatná el a helyi viszonyokra és igényekre rálátó LEADER szervezeti egységeket, amelyek az elmúlt évek vállalhatatlan működési rendje miatt jelenleg a légüres térben lebegnek. A vidékfejlesztési pénzek pályáztatását én a helyi igények felmérésével kezdeném, ami tipikus LEADER feladat. Az ő működésük alapját képező Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában (HVS) szerepelnie kell az adott térség ilyen jellegű potenciáljának feltérképezése. A helyi igények felmérése és összegzése után egy széles körben meghirdetett tervezési pályázat lehetne, ahol az összes potenciális pályázónak lehetősége lenne forrást kapni a (műszaki, pénzügyi, marketing és egyéb) terveztetésre. Azontúl, hogy számomra evidancia, hogy a terveztetés a legjobb befektetés, így létrejöhetne egy olyan pályázati portfólió, amelyből nagyobb biztonsággal lenne kiválasztható a kisebb számú, megvalósításra érdemes projekt. Ezzel az esélyegyenlőség is megvalósulna, hiszen ma elsősorban azoknak van pénzük pályázni, akik a máshol megkeresett tőkéjüket kívánják befektetni. Ezek a presztízsberuházók ritkán élnek a vidéken, beruházásaik gyakran zárványként működnek az adott régióban. Míg azoknak a kisebb, helyi vállalkozásoknak, akik a fejlesztéseikkel valóban észrevehető fejlődést hoznának a térségnek, gyakran a pályázati feltételek megismerése is emberfeletti erőfeszítést igényel a mindennapi munka mellett.
A tisztességes terveztetéssel nem csak az építész társadalom jutna munkához, de értékesebb, átgondoltabb épületek valósulnának meg, különösen ha a második pályázati fordulóba kerüléshez minőségi kritériumoknak is meg kellene felelni (például pozitív tervtanácsi állásfoglalás, vagy főépítészi vélemény megszerzése). Azt már szinte meg sem említem, hogy a jól előkészített projektek ellenőrzése és elszámolása is könnyebben, kevesebb utólagos vizsgálattal, pereskedéssel folyhatna. Ehhez persze az is szükséges, hogy az ellenőrző szervek ne ellenérdekeltek legyenek, hanem partnerek a sikeres megvalósításban. Ma gyakran előfordul, hogy az önkormányzatok által bankhitelből előfinanszírozott építkezés kifizetése hónapokig húzódik a kontrollerek és monitoring szakemberek kukacoskodása miatt, mert a sokféleképpen értelmezhető jogszabályokból, előirányzatokból Dunát lehetne rekeszteni. Ugyanakkor ez a gyakorlat önkormányzatokat, vállalkozásokat sodorhat a tönk szélére. Arról nem is beszélve, hogy szinte mindig kiderül: a terv, vagy a költségvetés kiírás a hiba forrása.
Összegzésképpen megállapítható, hogy, amint azt Bardóczi Sándor is írta cikkében, a jelenlegi rendszer rossz hatásfokkal működik, abba a szereplők önkizsákmányolása és a rossz minőségű végtermék kódolva van. Az építész szakmának élet-halál kérdés, hogy ezeken a feltételeken - legalább a 2014-2021 tervezési ciklusra is gondolva - változtatni próbáljon. Ez az épített környezet rossz állapota és az építészek rossz munkaellátottsága miatt is érdeke az építésztársadalomnak, az érdekképviseleti szerveinknek és minden egyes építész tervezőnek.
Erhardt Gábor
UTÓIRAT
Úgy látszik, ezt a cikket nem lehet lezárni. Egy órája [a cikk megjelenése előtt - a szerk.] kaptam a hírt, hogy az év egyik legkurrensebb pályázata, az ún. Turisztikai attrakció (jelentsen bármit is ez a szó), gyermekkori nevén ROP-2.1.1/B-12 augusztus 31-i határidejét a mai napon, augusztus 24-én, egy hónappal későbbre helyezték.
A tervezési munka a legnagyobb nyárban, a szabadságolásoktól nehezítve lezajlott, gyakorlatilag a pályázati dokumentáció összeállt, leszállítható állapotban van. Mondhatnánk, hogy legalább van egy hónapunk a törvényszerű hiányosságok orvoslására. Ez így van, ugyanakkor tolódik a szállítási és számlázási határidő is. Ráadásul most mindenki fellélegzik, hogy van még egy hónapunk. Ebben az állapotban két hét, aztán elkezdenek jönni az ötletek, módosítási igények, természetesen a tökéletesítés jegyében. És egy hónap múlva ismét előáll az éjszakázós hajrá állapota, költségvetés kiírásostúl, társtervezőstűl, pályázatíróstúl.
Ja, a halasztás oka annyi, hogy a mai napig nem készült el a hivatalos pályázati kitöltő szoftver, amit a minisztérium oldaláról lehetne letölteni.
És ez nem egyedi eset. Ugyanezt eljátszottuk 2010. karácsonyán, amikor pár nappal a beadás előtt tolták ki a beadási határidőt 2011. január elejére. Mentségükre legyen mondva, hogy annak a pályázatnak (Falusi szálláshelyek megvalósítása) az elbírálására elég volt tizenhárom, azaz tizenhárom hónap.
A fotókon bemutatott épületek az AXIS Építésziroda Kft. munkái, tervezők: Salamin Ferenc, Erhardt Gábor, Salamin Miklós.
