Panelépületek esztétikai rehabilitációja
Avagy vizuális szín és formaélményt a monoton szürkeség helyett!
”a hatalmas falfelületeknek, a város arculatát alakító, kis anyagi ráfordítás növeléssel történő, nagyszabású vizuális élményt adó lehetőségét még nem ismerték fel...”
Dr. Tari Gábor ötletelése a panel-rehabilitációról
Avagy vizuális szín és formaélményt a monoton szürkeség helyett!
Egyre több helyen vagyunk tanúi, hogy sikeres pályázatok után sok panelépület kerül hőtechnikai korszerűsítésre. Azonban ezeknek a hatalmas falfelületeknek a város arculatát alakító kis anyagi ráfordítás növeléssel történő, de nagyszabású vizuális élményt adó lehetőségét még nem ismerték fel. Vannak ugyan szabályozások az önkormányzatoknál bizonyos kijelölt területek egységes színezéséről, de a főépítészeknek nem igazán van idejük ezzel behatóbban foglalkozni. A lakóközösségek viszont a minimális anyagi kiadásban érdekeltek, bár ők is jobban éreznék magukat művészien megtervezett színes környezetben. Mégis a színezéseknek igazán nincs kitalálója, gazdája, összehangolója. A főépítészek akkor kezdenek el felfigyelni az események sajátos alakulására, amikor azonos struktúrájú épületek kezdenek el egymástól teljesen független logikájú, mondjuk libazöld és barbie-rózsaszín árnyalatokat kapni városképileg fontos helyeken. Az egy színnel történő nyakonöntés sem igazán üdvözlendő építészeti gesztus, ez a téves építészeti önmérséklet, álszerénység csak fokozza a kellemetlen monolitikus hatást. A tehetségtelen díszítgetés is csak zavaró hiányérzetet kelt ekkora felületen.
Az új formai tagolásoknak csak egy eléggé körülhatárolt stílusiránya lesz sikeres – úgy hogy azt az építésztársadalom is elfogadja és a népnyelv gúnyolódásának se legyen a tárgya.
A kép és az épület sokféle együttélését láthattuk már. A szocialista realizmus gyakran élt a murális művészet eszközeivel, mozaikok, sgrafittók, zománcképek hirdették a politikai tartalmú eszméket, életérzést. De léteznek önálló, független üzenetű alkotások is. Kérdés azonban, hogy valóban kell-e több emelet nagyságban néznünk a művészi szubjektum üzenetét, amikor sokszor már a kufár piaci szemlélet óriás reklámplakátjaitól is csömörünk van – hogy amnéziás birkanyájnak nézik az embert a reklámok unalomig történő ismételgetésével, amikor nincs is vásárlási szándékunk és a termék valódi értéke, összetevői pedig titokban maradnak...
Meg lenne az önálló képzőművészeti alkotásoknak is a hely az épített környezetben, de nem feltétlenül a panelek több emeletes nagyságában. Vagy inkább úgy fogalmaznék, főleg a szeriális absztrakt festészet irányvonalát kellene követnünk, ami azért tudomásul veszi azt, hogy itt egy ismétlődésekre épülő építészeti struktúrával kell együtt élni. A kép nem ellenszegülne, hanem kiegészítve oldana és gazdagítana. Victor Vasarely színes város elképzeléseiben találunk nagyszerű előképeket erre, de Hundertwasser szecesszióból gyökerező formavilága is kiválóan hat az épületeken.
A posztmodern építészet szemléletmódjától nem idegen a régi és az új együttélése – az, hogy továbbformálhatunk, akár dekonstruktív „bőrrel” is boríthatunk olyan építészeti struktúrát, aminek esztétikai formálása, arányrendszere szinte nem is volt szempont. A neomodern /legújabbnak tituált építészeti trend/ pedig már-már a képzőművészettől vesz kölcsön játékos formatagolásokat – pld a nyílászárók variálásával – vagy akár az egész épület tömegformálásánál. Biztos vagyok benne, hogy pld a budai telekhiányból fakadóan, kellemes környezetben lévő panellakásokat nemsokára formailag és szerkezetileg is át fognak építeni, pld szintek összekötésével, a homlokzatok tagolásával. De egyenlőre a színezés a legolcsóbb –viszont nagyon hatásos eszköz amivel élhetünk!
Akiket pedig érdekel a színek világa, az építészeti és képzőművészeti
alkotás összekapcsolása egy négy-féléves posztgraduális kurzus keretén belül, több számítógépes program megismerésével – szeretettel várom a BME Rajzi Tanszékén szeptemberben induló SZÍNDINAMIKA képzésünkön.
Dr. Tari Gábor
festőművész, egyetemi adjunktus
