Pankrác, avagy az Európa-Kanyar

Ennek a városnak határozott elképzelése van a saját jövőjéről.

Budapest nagyralátó város. Európa Kulturális Fővárosa akar lenni. Meg világváros, Közép-Kelet-Európa legközepe.

Jeles ambíció. A baj csak az, hogy az önismeret teljes hiányára vall. Nem azért, mert a városban hovatovább nem lehet közlekedni, nem azért, mert a város nagy része lepusztult, a parkok gondozatlanok, nem azért, mert a vandálok mindent tönkretesznek, amihez csak hozzáférnek, még csak nem is azért, mert bokáig járunk a szemétben, a kutyaürülékben.

Nem! Hiszen mindez ez csak ocsmány tünet. Valójában ugyanis nemcsak az anyagi források hiányoznak ahhoz, hogy teszem azt, a közlekedési hálózat és használói is levegőhöz jussanak, nemcsak a főváros és az agglomeráció kapcsolatát kellene végre kiegyensúlyozni. Nemcsak a főváros egykor megvolt sokrétű imázsát kellene kitartó módszerességgel újra felépíteni. Nem! Hanem mindenekelőtt tervezni kellene. Célratörően és közérdekűen. A jelenlegi porhintő handabandázás helyett. Ámde látnivaló, hogy éppen ehhez hiányzik a szándék, a közakarat, és valójában már gyakran a lehetőség is. A közterületek lepusztult látványa a bőr felszínén megjelenő viszkető kiütés csupán. A mélyben pusztító kór figyelmeztető üzenete terjed.

Úgy tűnik, hogy a főváros vezetése fennen hangoztatott nagyratörő céljait immár hosszú évek óta inkább csak olyan "vakulj magyar" lózungként használja. Amivel valójában éppen azt kívánja elleplezni, hogy a tervszerű városfejlesztésről lemondva rég és véglegesen bedobta a gyeplőt a lovak, azaz a pénzsóvár ingatlan-alkuszok közé. Város és imázs? Abból, hogy a városnak valaha jók voltak az esélyei, még nem következik az, hogy ezeket a szabadpiac magától visszahozza. Lehet, hogy valakinek fiatal korában jó hangja volt, ám ez ma már a kutyát sem érdekli, mert nem képezte magát, és verejtékes munkával - no meg sok szerencsével - nem verekedte fel magát az operaszínpadokra.

Pankrác
Pankrác Prágának az Óvároshoz képest délkeleti irányban fekvő városrésze. A cseh főváros jóval kisebb, mint Budapest, de földrajzi fekvése meglepően hasonló. Csak éppen a várost átszelő Moldva folyási iránya fordított. Nos, Pankrácról eddig nem sokat tudtam. Csak annyit, hogy keresztül kellett rajta döcögni, amikor vagy húsz éve kivillamosoztam az ősi Vysehradra. A napokban azonban Pankrác véletlenül felbukkant a képernyőmön. Amikor a Richard Meier & Partners iroda futó munkái után kutakodtam. Két munka kapcsán. Az egyik egy beépítési terv (master plan), a másik egy irodaház.

Nem tudom, hogy Csehországban a tervezési megbízásokra létezik-e olyan hülye szabályozás, mint amilyen a mi közbeszerzési eljárásunk. Így azt sem tudom, hogy Meier miként jutott a megbízáshoz. Hogy ehhez elég volt-e a világhír, vagy netán amerikai befektetőket is fel kellett sorakoztasson maga mögé? Azt sem tudom, hogy választott-e valamilyen rezidens irodát, vagy be kellett lépnie valamilyen cseh szervezetbe? Azt meg ha tudnám, se mondanám meg, hogy mennyi tiszteltdíjért vállalta a munkát. És hogy a cseheknek mennyit ér majd az új városrész és városkép, melynek mikénti alakítását a mesterre bízta. Egyetlen dolgot azonban erősen feltételezek. Ami a lényeg. Ennek a városnak határozott elképzelése van a saját jövőjéről. És nagyon jól tudja, hogy a köz érdekében ezt olyan bizonyítottan hozzáértő alkotóra kell bízni, aki jól beszéli mind a humánum, mind a piac, a pénz nyelvét.

A "Pankrác Város" egy sokfunkciós ingatlanfejlesztési projekt, amelyben helye lesz a kereskedelemnek, pihenésnek és a szórakozásnak is. A közlekedési hálózat úgy lesz kialakítva, hogy a meglévő infrastruktúrára a lehető legkisebb többletterhelést kapja, miközben biztosítja a szabad gyalogosáramlást. Eközben olyan kellemes közterületeket hoz létre, amelyek értelmes kontextusba kerülnek a város meglévő szövetével, és elegendő parkolóhelyet biztosítanak a várhatóan megnövekedő gépkocsiforgalom számára. A terv elegendő és vonzó továbbfejlesztési lehetőséget kell nyitva hagyjon a leendő befektetők számára - foglalja össze a készülő terv lényegét az iroda online kiadványa.

Abból persze, hogy a 2000-ben megkezdett munka 2007-ben fejeződik be, nyilván az is következik, hogy az iroda vállalta a beépítési terv művezetését is. Annál inkább, mivel az első ütem, azaz egy korábban félbemaradt irodaház és a "Város Torony" elnevezésű ECEM irodaház kiviteli tervein már dolgozik az iroda. E két munka határideje ugyancsak 2007.

Az említett torony bemutatott vázlattervei karakteres, de visszafogott formálást mutatnak. A harmincemeletes, kissé megtört hasáb nyugati homlokzata céltudatosan kihasználja az innen feltáruló történelmi Prága panorámáját, míg az átellenes homlokzat mintegy fölidézi a város művészeti múltjában egykor fontos szerepet játszó kubizmus szellemiségét. A 27. emeletre helyezett, kissé ívelt éttermi szint karakteres motívum - a mindössze 1,5 méteres elmozdulást jelentő törés messziről is jól látható, művészi kiaknázása.

A beépítési terv készítése során meghatározó tényező volt a tény, hogy a fejlesztési terület valójában fennsík, azaz bármely itt megvalósuló magasabb épület meghatározó eleme lesz a város sziluettjének. Ezért a végül idetervezett három darab harmincemeletes magasház csoportosítása, építészeti megfogalmazása tudatosan vállalja a kulcsszerepet a városképben. Vagyis azt, hogy a történeti várossziluettben a XXI. század szellemiségét kifejező jelkép legyen. És hogy emiatt közte és a Hradzsin közt - oda és vissza - azonos értékű vizuális kapcsolat létrehozása szükséges. Nem feledkezve meg közben arról sem, hogy az új tornyoknak is van szemlélő, azaz terepszint közeli nézetük, és ugyanilyen okból kézre eső funkciójuk is. Azaz a tornyok mindenkor az éppen aktuális, valós idejű mához is kell szóljanak.

Nem árt utánagondolni, miről nem szól ez a tervezési program. Nem szól arról, hogy mennyi lehet a javasolt épületek legnagyobb magassága. Megjegyzem, hogy Meier valamiért a harminc emeletet szerette már New Yorkban is. (Meglehet persze, hogy ennek praktikus szerkezeti okai vannak.)

Nem szól arról, hogy az új épületek milyen stílushoz kellene, kellett volna alkalmazkodjanak. Nem szól arról, hogy jelenjék meg bennük a cseh identitás, vagy éppen a pánszláv szupremácia. Vagy netán éppen ellenkezőleg "az itt a globális világ közepe" röhögtető kivagyisága. Nem, ilyesmiről szó sem volt.

Nem szól arról, hogy majd - mondjuk - a Rosenhügel nevű pénzeszsák éppen aktuális kutyafuttatója fogja Meiernek megmondani, hogy mit rajzolhat le, mert a górék már jó előre mindent lerendeztek a helyi önkormányzattal.

Nem! Szó volt azonban a bizalomról és megszolgált alkotói szabadságról, az újra irányuló nyitottságról. Arról, amit csak az a város engedhet meg magának, amelyik tudja, hogy mit akar. Személy szerint nem vagyok oda Frank Gehrynek a Jiraskov-híd végibe biggyesztett Rasin Házáért - amit a népnyelv tüstént Ginger és Fred névre keresztelt -, de egy ilyen telipofájú tréfa Budapesten elképzelhetetlen lenne. Ott azonban Gehry világsztár. És arra iszik a vendég.

Prága felismerte, hogy a világhírű építész szignója önmagában is eladható többlet vonzerővel járulhat hozzá a letisztított, kifényesített, ősi városnak a monarchiától elcsaklizott imázsához. Persze nem azonnal. A "kapd fel és szaladj" újkapitalista játékszabály itt nem érvényes. Ehelyett a "bizalom, a gondold meg, várj ki, okosan fektess be, és erre bátorítsad a partnereidet is" korszerű gyakorlat járja.

Miért is - tisztelt Hölgyeim és Uraim! - kéretik nem mellébeszélni. A sóder - higgyék el - már csak akadozva megy le. A betegség pedig halálosan komoly. Vakaródzással nem gyógyítható. És, ha beteszik a kontaktlencsét - mikor senki nem látja -, talán Önök is láthatják a versenytárs féklámpáját. Amint eltűnik az Európa-kanyarban.