Épületek/Irodaépület

Pannon központ — Törökbálint

2009.09.30. 05:19

A törökbálinti lankák közt megbúvó épület telken belüli elhelyezkedésével és műszaki megoldásaival kifejezi a cég környezetbarát hozzáállását, formája és stílusa utal a cég profiljára, a távközlésre, a belső kialakítás pedig ösztönzi az alkalmazottak közötti kommunikációt. • Generáltervező, építésztervező: Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda, vezető építész: Zoboki Gábor.

Előzmények

A Pannon sokáig Budaörsön, a Terra Parkban bérelt középkategóriájú, alacsony komfort fokozatú irodaterületet, különböző épületekben szétszórva. Mivel ez az elhelyezés már nem felelt meg az elvárásoknak, új, saját tulajdonú székház építéséről döntöttek. Ennek első lépéseként a cég megvásárolt Törökbálinton, az Égett-völgy területén egy 8 hektáros, ideális adottságokkal rendelkező területet. Az előző rendezési terv a területet ipari övezetbe sorolta, majd egy újonnan elfogadott szabályozás szerint már intézményi övezet lett. A korábban mezőgazdasági hasznosítású terület fejlesztéséhez szükséges út és közmű fejlesztéseket a törökbálinti önkormányzat készíttette.

Az előkészítés második lépéseként a Pannon 2005 őszén meghívásos tervpályázatot írt ki az új székház megtervezésére. A pályázatot a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda nyerte, amely 2006 tavaszán megkezdte a munkát. A tervezés előkészítéseként a területről geodéziai felmérést, talajmechanikai szakvéleményt, talajtani szakvéleményt készíttettek.

A Pannon a tervezési programban magas szintű elvárásokat fogalmazott meg az új székházzal kapcsolatban. Az épület elhelyezkedése és technikai kialakítása tükrözze a cég környezetbarát filozófiáját, az épület legyen egyedi, innovatív, környezetbarát, demokratikus, Magyarországon egyedülálló, fejezze ki a cég filozófiáját és segítse elő a cég alkalmazottainak kötődését. Az épület vázlattervét a törökbálinti tervtanácsnak 2006. szeptember 19-én bemutatták, a tervtanács a tervet néhány javaslat mellett dicsérettel elfogadta.

A terület ismertetése

A Pannon központi székházának megépítésére kiválasztott telek Törökbálint Diósd felé eső részén fekszik az Égett-völgynek nevezett terület déli végében, a Diósdi út és a Tétényi-fennsík felé meredeken emelkedő erdő között. A telket, melynek területe 76935 m², három oldalról közterület, a negyedik oldalról pedig jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő telek határolja. A telek megközelítésére a szabályozási terv alapján a Diósdi úton körforgalom létesült. A terület lejtése jellemzően északi irányú, növényzete mező, kaszáló jellegű, fák nincsenek rajta. A területről szép kilátás nyílik észak (Budaörs) valamint kelet (az erdő) felé. A környező beépítés a Diósdi út túloldalán hétvégi házas jellegű, a többi irányban nincs kialakult beépítés, délen a honvédségi terület és északon az Égett-völgy további telkei a közel/távoli jövőben fognak beépülni az elfogadott szabályozási terv alapján.

Telepítés, terület felhasználás

A tájrendezés alapkoncepciója "épület a mezőben", azaz megmaradt az irodaépület körül az eredeti rét jelleg, a térszínen sem épület, sem pedig jelentősebb növényzet nem jelenik meg. A fák ültetését igénylő parkolók a déli és nyugati telekhatárok mentén helyezkednek el, míg a térszín alatti épületrészek növényzettel fedettek. A székház épülete úgy lett elhelyezve a telken, hogy az esetleges bővítés megépülhessen a bejárat és az irodaépület között, a terület északi határán fekvő területen. A székház elhelyezésénél alapvető szempont volt a kilátásra és az erdő látványára való tájolás, valamint az erdő közelségének biztosítása.

Az épület a terv szerint az előkert mélységére vonatkozó előírásnál nagyobb távolság megtartásával, a telek keleti határa mentén, az erdő közelében helyezkedik el, ez a meredekebb lejtésű rész. Mivel a telek észak felé lejt és a szomszédos telekre előírt maximális épületmagasság 11 m volt, a telek északi része felé feltáruló panoráma megmarad akkor is, ha a szomszédos telek beépül. A telken belüli közlekedés tervezésénél elsődleges cél volt a nagyarányú forgalom rejtett, a telekhatárok mentén történő elhelyezése, hogy az egybefüggő zöldterület a lehető legnagyobb legyen.

A koncepció

Az épület telken belüli elhelyezkedésével és műszaki megoldásaival kifejezi a cég környezetbarát hozzáállását, formája és stílusa utal a cég profiljára, a távközlésre, a belső kialakítás pedig ösztönzi az alkalmazottak közötti kommunikációt.

Az építészeti koncepció kialakításánál meghatározó volt a Pannon irodaszervezési elképzelése, amely az anyavállalat Telenor székházának kialakításán, és az azzal kapcsolatos tapasztalatokon alapul. Ennek lényege az alkalmazottak 30–40 fős irodaegységekben (unitokban) való elhelyezése, amelyek kettesével, hármasával összenyithatók. Ez a kialakítás alapjaiban különbözik a tradicionális cellás, vagy nyitott terű iroda-elrendezéstől és teljesen más épület struktúrát igényel. Alapvető volt továbbá a Pannonnak a közösségi–közlekedő terekről való elképzelése, melynek lényege, hogy a közlekedő tereket kommunikációs terekként fogalmazták meg, melyek alkalmat adnak az emberek közötti találkozásoknak, a személyes kommunikációnak. Ez az elképzelés is alapvetően más teret és térszervezést kíván, mint a hagyományos irodaházak szűkre szabott előteres, folyosós kialakítása. A fenti elvek alapján kialakult koncepció alapelemei a három, eltérő alaprajzi méretű és magasságú irodaegység (unit) torony, valamint az azokat összefogó többszintes átrium-tér, melyben az egyes tornyokat hidak kötik össze.

Tömegformálás

Az épület tömege a Törökbálinti Tervzsűri észrevételeinek hatására a bemutatott tervhez képest megváltozott. Az épület elvesztette korábbi képletszerű, egy tömegből „kifaragott" jellegét, a különböző magasságú tornyok és az átrium egyedi, összetett tömegkompozíciót eredményeztek. A legfelső és a lejtős terephez csatlakozó szintek eltérően lettek kialakítva, így képezve a zsűri által hiányolt felső lezárást és lábazatot.

Unit-tornyok

Az ún. unit-tornyok tervezésénél alapvető szempont volt, hogy a két, illetve három, esetleg akár négy egység is egybenyitható legyen, a homlokzati felület maximális legyen biztosítva minél több munkahely természetes megvilágítását, a belső vizes blokkot, teakonyhát, gardróbot tartalmazó magok minél kisebb helyet foglaljanak el. Az előcsarnok teréhez csatlakozó unit-előtereket minimális alapterülettel tervezték, egyik oldalon nyitott közlekedő területekként alakították ki. A unit-előtérből nem csak a unitok és a menekülő lépcső nyílik, hanem innen nyílnak a tárgyalókat kiszolgáló, mozgássérültek számára is használható mosdók, a gyengeáramú rendező helyiségek, valamint a tárgyalók kiszolgálását szintenként biztosító teakonyhák is.

A belső kialakítás lehetővé teszi az egységek egybenyitását, így két vagy három unit is működhet egy térként. A munkahelyeket a homlokzat mentén helyezték el, a természetes megvilágítást és szellőzést nem igénylő funkciók a belső oldalra kerültek. Az egységek belső magja egységesen úgy lett kialakítva, hogy a belső homlokzatok a teakonyhákkal egységes képet mutatnak, még ha a unitok egybe is vannak nyitva. A mosdó-előtér közvetlenül a bejáraton át megközelíthető, és innen négy, meg nem határozott nemű vécé nyílik. Az egységek kialakításánál a minél nagyobb flexibilitás biztosítására törekedett a tervező. Ezt egyrészt a tartószerkezeti rendszer megválasztásával, másrészt álpadló beépítésével biztosította. A tartószerkezeti rendszer lényege, hogy szabadon hagyja a bútorozás szempontjából legértékesebb homlokzati sávot: az egyik oldalon nyílásos falszerkezetet, a másikon pedig konzolos kialakítást terveztek. Az álpadlós kialakítással a választott tartószerkezeti rendszer nyújtotta előnyök kihasználhatók és a tér szabadon bútorozható.

A tartószerkezet konzolos jellegű megoldása a flexibilitás biztosítása mellett érdekes, egyedi építészeti megjelenést is eredményez. Az egységek maximális belmagassága 3,30 m, így az átlag belmagasság több mint 3 méter. Tornyonként a legfelső szinti unitokban monolit gipszkarton álmennyezet készült, mivel itt nem lehetett követni az alsóbb szinti unitoknál alkalmazott elvet, hogy a gépészeti és elektromos rendszerek szerelése a fölöttük lévő unitok álpadlójában van megoldva. Az álmennyezet formai kialakítása követi a normál unitok födémének formáját.

Átrium, Pannon tér (funkcionális kialakítás, közlekedés)

Az átrium meghatározó része az építészeti koncepciónak. Ez a tér kapcsolja össze a székház funkcionális elemeit, egy szerves rendszerbe integrálva azokat. Az összességében négy szintet átfogó tér az épület fő látványossága, különleges átlátásokat biztosító nyílásokkal, térben elhelyezett hidakkal és a unittornyok áttört belső homlokzataival. Az átriumban közlekedve folyamatosan változó látványok nyílnak meg minden irányban, folyamatosan érzékelhető az erdő, a unitok között át lehet látni a szabadba és le lehet látni az alsóbb szintekre.

Az átrium -1. szintjén lehetővé válik, hogy rendezvény esetén az összes Pannon alkalmazott egy térben összegyűljön. A recepció és a biztonsági ellenőrző pont érkezési szinten van, ez a fő forgalomelosztó terület, ahonnan még a védett téren kívül nyílik a Pannon-shop, míg az ellenőrző ponton átjutva megközelíthető mindhárom unittorony és a fő közlekedést biztosító liftek és a minden szintet átfogó nyitott lépcső. Ezzel a lépcsővel érhetőek el az expo-tárgyalók, az auditórium és az étterem a -1. szinten.

A tér súlypontjában első emeleten helyezték el a dolgozókat egész nap, az étterem nyitvatartási idején kívül is kiszolgáló szendvics-bárt, mely az egyik legfontosabb találkozási és kommunikációs pont az épületet használók számára. Az előcsarnokból minden szint az északi toronyba elhelyezett lifteken keresztül érhető el. A térben való függőleges közlekedés élményét biztosítja az erdő felőli oldalon elhelyezett széles lépcső. A tornyokat minden szinten hidak kötik össze, melyeket legyező alakban alakítottak ki. Ez a közlekedési rendszer biztosítja a dolgozók számára a lehető legtöbb találkozási lehetőséget, hiszen a függőleges és vízszintes közlekedők közös használatán túl kapcsolat teremtődik a különböző egymás feletti szinteken, de egy térben közlekedők között is.

Étterem – konyha

Az étterem a déli unit-torony alatti -1 szinten került kialakításra, az előcsarnokból nyíló közvetlen megközelíthetőséggel. Az étterem tere a külső környezethez üvegfallal kapcsolódik. Az előcsarnok üvegfala mentén nyitott, de fedett szabadtéri terasz található, mely tavasztól őszig kellemes kiegészítése a zárt fogyasztótérnek. Az étteremből biztonságtechnikai zsilipen keresztül közvetlenül ki lehet jutni a kertbe is, míg az étteremből a kertbe csak a teraszon át.

A tárgyalók

A külsősök által is használt “expo" típusú tárgyalókat koncentráltan a nyugati toronyban helyezték el, a -1. szinten, közvetlen az előcsarnokból nyílóan, az Auditóriummal és az oktatási helyiségekkel együtt. A belső használatú Pannon tárgyalók a felsőbb szinteken vannak, a tornyok végeiben, vagyis a unitok közelében. Ezzel az elszórt elhelyezéssel biztosítottuk a tárgyalók egyenletes elosztását, további közlekedést és kommunikációt generálva. A tárgyalók kiszolgálását szintenként teakonyha és mozgássérültek számára is alkalmas kialakítású mosdók biztosítják.

Auditórium

A 120 fős auditórium akusztikailag és technológiailag alkalmas mind beszédhangra mind kihangosított hangra. Funkciója, hogy előadásoknak, sajtótájékoztatóknak, filmvetítéseknek és cégeseményeknek adjon helyet. Nyugati külső fala és az előcsarnok felé néző fala üvegfal, míg a két oldalsó fala tömör. Rendezvények alkalmával a kerttel való közvetlen kapcsolata biztosítható az üvegfalban elhelyezett ajtókkal.

Pannon-shop és fitness

A Pannon-shopot önálló egységként alakították ki, mely később igény esetén más funkcióra is felhasználható. Dolgozói a bejárati előteret szolgáló illemhelyet használják. A Fitness a -2. szinten került elhelyezésre, az északi toronyban, az erdő felé tájolva. Megközelítése a lifteken keresztül biztosított. A telek lejtéséből adódóan északi és keleti homlokzata üvegezett, itt akár kertkapcsolat is kialakítható biztonsági zsilipen keresztül. Közvetlen kertkapcsolata nincs. Ugyanitt került elhelyezésre az orvosi szoba, mely pihenőszobaként, de akár masszázs-szobaként is használható. A fitness kétnemű öltözővel rendelkezik, szauna, kondicionáló terem és aerobic terem található benne. A bejárati előtér pihenő-várakozó helyként szolgál, kis juice-bárral.

Homlokzatok

A unittornyok homlokzatai két típusra oszthatóak. Az üvegezett homlokzatok kialakításánál alapvető volt a maximális átláthatóság biztosítása, valamint a szintek horizontalitásának megjelenítése. Ezt az elvékonyított födémszélek közötti függönyfal szerkezettel, nagyméretű fix hőszigetelő üvegtáblák beépítésével biztosítottuk, a függőlegesen sorolt üvegtáblák között strukturális kapcsolatokkal. A szerkezetbe integrált üvegburkolatú hőszigetelt parapetek magassága a tájolásnak megfelelően változik, a napsütésnek leginkább kitett déli és nyugati oldalon (80) 70 cm, a kilátás felé az északi oldalon pedig helyenként teljesen elfogy. A többi oldalon e két érték között változik a parapetmagasság. Az árnyékolást az üvegrétegek közötti motoros fémlamellás árnyékolók adják. A homlokzatokon a kiesés-gátlást a tömör parapetek fölött biztonsági üveggel oldották meg.

A tömör homlokzatok tömör része kétrétegű szerkezet. A belső teherhordó réteg hőszigetelt monolit vb. fal nyílásokkal, míg a külső réteg burkolat jellegű, anyaga kő. Az üvegfelületek acélszerkezetű monitorok, a parapet magasság 70 cm. Az árnyékolást itt is az üvegrétegek közötti motoros árnyékolók adják. A homlokzat kialakítása a legjelentősebb változás az épületen. Mind a konzolos, mind pedig a tömör homlokzati felületek kialakítása kőburkolatú parapetes, szalagablakos, a tömör oldalon a falpillérek előtt a nyílászárókkal megegyező megjelenésű üveg burkolattal. Az átrium üvegfalai teljes be- és átláthatóságot biztosítanak, amit függesztett-strukturált homlokzati szerkezettel oldott meg a tervező. Az átrium homlokzatain, tekintettel arra, hogy közlekedő tér, nincs árnyékolás.

Homlokzatok tisztítása

A Pannon kérésére a házon nincsenek nyitható ablakok. A külső üvegfelületek tisztítására a megrendelő az alpinista sínt választotta, de tisztító kocsi nélkül. A végig üvegezett homlokzati sáv fölött kinyúló legfelső vasbeton párkány tagozat előtt, valamint ugyanebben a magasságban a legfelső monitor ablak felett, az üvegezési sík előtt 50 cm-re, sín fut a homlokzaton körbe, melyet a kőburkolat hézagai között kinyújtott, a vasbeton párkányhoz, illetve a vasbeton falhoz erősített acélpengék tartanak. A sínre vízszintes és függőleges irányban motorosan mozgatható, egy személyes tisztítókosár akasztható. A kosár csak ablaktisztítás esetén szerelendő fel. Az alumínium kosár minimális súlyú, könnyen feljuttatható a tetőre.

Tetők

Az épület lapostetői fordított rétegrendű tetők, kavics vagy bazaltzúzalék legfelső réteggel. Ez a megoldás kedvező látvány szempontjából, hiszen az épület tetejét, az ötödik homlokzatot nem csak az épületből, de a környező, magasabban fekvő pontokból is látni lehet. A járható terasztetők kőlappal burkoltak. Az irodaegységek alacsony hajlású, fémlemez burkolatú tetőt kaptak. Az átrium tetején fény-kutak és füstelvezetők helyezkednek el. A fény-kutak mozgatható textil árnyékolóval és az álmennyezet síkjában feszített Rentex fóliával vannak ellátva. A fólia fölötti fényforrásokkal különféle világítási effektusokat lehet elérni. A fény-kút és füstelvezetés funkciót egy szerkezet biztosítja, egyesítve a korábbi két különálló szerkezetet.

Akadálymentesség

A Pannon cégfilozófiájának megfelelően az épület akadálymentes, minden szint megközelíthető, használható mozgássérültek által, és a menekítésük is megoldott. Az épület bejárata akadálymentesen megközelíthető a térszín alatti parkolóból felvonóval, a felszíni parkolóból pedig síkban. Az épület egyetlen személyforgalmi bejárata akadálymentes kialakítású, a forgóajtók mellett a menekítést is szolgáló nyíló szárnyú ajtók vannak, melyek a Recepcióról nyithatók. A bejárati előtérhez az épületbe érkezők és a Pannon-shop ügyfelei számára akadálymentes mosdó kapcsolódik. A beléptető kapuk tiszta nyílásmérete 90 cm, ami biztosítja az akadálymentes bejutást. Az épület összes szintje mozgássérültek számára is használható kialakítású felvonóval megközelíthető. Minden szinten a közlekedő terekhez kapcsolódóan egy-egy akadálymentes mosdó lett elhelyezve. A nyílászárók mindenhol az akadálymentesek. Az épületből a mozgássérültek alternatív menekülési irányok kialakításával kimenekíthetők (az egyik liftmag az előcsarnoki tűzszakaszból nyílik, a másik pedig a füstmentes lépcsőház előteréből).

Dohányzás

Az épületben a Pannon cégfilozófiájának megfelelően nem lehet dohányzni, e célra a az irodaegységek között kialakított fedett teraszokat használják minden szinten. Az irodaegységek közötti dohányzó teraszok elmaradtak, a dohányzás a -1. szinti és a P1 szinti teraszokon lehetséges.

Zoboki Gábor

Az épület jellemző adatai

telekméret: 76935 m²
beépítettség 7,55%
terepszint alatti beépítettség: 13,18%
bruttó szintterület: 26.520 m²
szintterületi mutató: 0.35
zöldfelületi arány: 65,3%
építménymagasság: 17.52 m