Párhuzamos történetek — a "Sanghaj 2010 világkiállítás" magyar pavilonja
„Egy erdőn kétféleképpen lehet keresztülmenni. Az egyik módja az, ha egy vagy több úton próbálkozunk [...] a másik az, ha sétára indulunk, hogy felfedezzük, milyen az erdő, és kiderítsük, miért van az, hogy egyes ösvények járhatóak, mások nem.” Bemutatjuk Lévai Tamás tervét.
ezáltal mindazt, ami gondolatként vagy
megnevezetlen érzésként átfutott az elméjén,
önkéntelenül erre a ritmusra rendezte el.
Mintha benne az elemek vették volna át az
uralmat, miként aznap az egész városon...”
Nádas Péter – Párhuzamos történetek
próbálkozunk [...] a másik az, ha sétára
indulunk, hogy felfedezzük, milyen az erdő, és
kiderítsük, miért van az, hogy egyes ösvények
járhatóak, mások nem.”
Umberto Eco – Hat séta a fikció erdejében
„Jobb város, jobb élet”
2010. május 1-jén nyílik e mottóval a következő nagy EXPO Sanghajban. Az üzenet tengernyi feliraton, plakáton jelentkezik a városban, beleég a városlakók tudatába. A jelmondat helyi léptékben számolva olyan mennyiségben van jelen, hogy mint kommunikációs eszköz akkor is hatással van a járókelőkre, ha az üzenethez nincs mellérendelve az épített környezet követendő mintája.
Hazai részvételünk építészeti kidolgozása 2008 nyarán, a nyertes tervpályázattal indult el. E beszámoló az azóta történt megfontolásokat rögzíti.
Európai szemmel, értékrenddel nem érdemes közelíteni e 20 milliós metropoliszhoz, inkább sűrűségével ragadható meg, ezáltal válik összevethetővé nyugati város-fogalmunkkal. E sűrűség lüktetése, dinamikus növekedése olyan jelenség, mely bemutatható építészeti modellen, mint kiállítási installáción keresztül, s jól illeszkedik a világkiállítás sajátos műfajába, mely tükröt tart a korszellemnek.
A magyar pavilon tervpályázati kiírása központi elemként rögzítette a Gömböcöt.
Mint neve találóan jelzi, olyan tárgyiasult matematikai modell, mely lénnyé vált, MESTERSÉGES TERMÉSZETTÉ. Harmonikus mozgása a város lüktetéséhez hasonlóan viselkedik. E tulajdonságot a pavilon struktúrája nagyítja fel dinamikusan mozgó és egyben sűrűséget alkotó vertikális elemei révén. A függesztett farudak sokasága erdőhöz hasonlatos, ritkulásai pedig tisztások üres tereit idézik, analóg módon a városi szövet teresedéseivel. Ahogy a gömböc az urbánus élet harmonikusságának analógiája, úgy a pavilon építészeti installációja leképezi a növekedés, a változás dinamikáját, érzékszervekkel megélhetővé, megtapasztalhatóvá teszi a városi térszövet lüktető folyamatait.
A megépített munkaközi modell tanulsága, hogy nem a formája érdekes, hanem a sűrűsége, ritmusa, dinamikája. Mindez olyan jelenség, melyet sem a hagyományos skiccpauszon, ceruzán alapuló munkával, sem a számítógéppel segített tervezési módszerrel nem tudtunk leképezni.
s az eredménye kapuként újabb ösvényeket nyit meg.
A matematika absztrakt, objektív világa tárgyiasodott
benne, mégsem tekinthető pusztán matériának,
az csupán megjelenésének egyik módja, lényegét
sokkal inkább kifejezik a nem materiális tartalmak;
szellemiség, a szó legkevésbé ezoterikus értelmében,
szépség, ahogy egy egyenlet szép, mégis
érezzük rokonságát az esztétikával.
ezt az ösvényt kell megjeleníteni, de miután ez nem anyagi
természetű, nem kézzelfogható anyagokkal kíséreljük
megidézni: üres térrel, fénnyel, hangokkal.
TERVEZÉS
Ennek az építészeti megjelenítéséhez olyan jellemzőket
kellett egybegyúrni, melyet a matematika és az
építészet egyaránt használnak; homogenitás, absztrakció,
dinamika, játékosság. Az építészet nyelvére fordítva az
egyetlen kizárólagosan az építészetre jellemző módot
ragadtuk meg, a bejárhatóságot. Ehhez terem léptékre
nagyítottuk a kavicsokat. Ezek a kavicsok üres terekként
jelentkeznek, s a kitöltő terek jelenítik meg határukat.
A kitöltő terek maguk is diffúz módon viselkednek,
fa hangdobozok háromdimenziós mátrixából jönnek létre.
A távolságuk (75 cm-es a raszter) lehetővé teszi az áthaladást.
A rudak csuklókkal vannak függesztve, így nekisodródva
kilendülnek, minden egyes elem térbeli ingát képez 15 cm-es
maximális kilengéssel. Ha valaki végighúzza rajtuk a kezét,
nemcsak azt jegyzi meg, merre haladt, de a kilengés
amplitúdójából arra is lehet következtetni, hogy mikor
történt mindez. Már önmagában, elektronika nélkül
interaktív és dinamikus a tér, képes információt tárolni.
leginkább a térben való mozgás közben, a fények,
árnyékok játékaként. A dinamikus nézőpont
folytonos mozgásra késztet.
MŰHELYMUNKA
Amint a számítógépes modellt valós, épített modell helyettesíti,életre kel a maga teljességében. Az éltető erő a fényből, levegőből, mint a városi élet legfőbb alkotóiból fakad. A faanyag természetes egyenetlenségei teszik egyedivé, személyessé a geometriát.
KÍSÉRLETEK
A magyar innovatív szellemiséget a látogatók felé a játékon keresztüll lehet a legszélesebb körben szétsugározni. A tervezés módszere is ebbe az irányba kanyarodott.
A PAVILON
elsődlegesen a biztonságot tartottuk szem előtt.
Ezt az újrahasznosítható szerkezetek innovatív
alkalmazása követte, ebben a hosszútávú gondolkodás,
az anyagok előállítási energiája, az utóhasznosítás
lehetősége volt a vezérlő elv.
Energetikai szempontból az épület gépészetét
épp ellentétes elvek mentén, rövidtávban gondolkodva
kellett kialakítani, hiszen a világkiállítás hat hónapja
alatt az alternatív energiákat hasznosító költséges
berendezések nem térültek volna meg.
lehetőség van napközben kizárólag természetes fény
használatára. A napfény a világos, fényes padlón
reflektálva, alulról érkezve világítja meg a teljes struktúrát.
polikarbonátcső-struktúra jelenik meg, melyben víz kering.
Ez vizuálisan lehatárolja a meglévő szerkezetet,
a fényt, levegőt átszűri.
A padló és az ülő-fekvő bútorok rajzolatát a Gömböcből származtatott szövet adja. Áttetsző natur műgyantába úsztatott kavicskitöltés adja a minta kitöltő részeit, melynek sík felülete nedves padló módjára tükröződik.
A fa installáció önmagában hangszerként viselkedik, akár lehetne rajtuk játszani egy egyszerű bottal. Egyes hangdobozok hangszórót rejtenek, melyek magasságát változtatva az üreges faoszlopok hangolható hangszerré válnak. Többcsatornás rendszerbe kötve pedig az elemek erdeje egy hullámzó hang-térként viselkedik.
között egy síkban működő fényvető világítja
meg legyező alakban, alulról mosva végig a
struktúrát, így a fényforrás nem kápráztat.
irányból érkező kiemelő reflektorral.
A fa hangdobozokba alul beépítünk fényforrásokat.
Ez alul a padlót, a kiemelt helyeken az embereket
világítja meg, mint erdőben a tisztásokat a fény.
A mozgó fa elemeken alul ledek adnak nagy
fénysűrűségű pontokat, égi csillagokként.
AZ INSTALLÁCIÓ UTÓÉLETE
installáció a mozgó hangdobozokkal rugalmas
módon képes belakni más tereket, csarnokokat.
egységet alkotnak, magukban hordják a
struktúrából fakadó jelenséget. Kialakításuk
figyelembe veszi a mobilitás lehetőségét.
A függesztett szerkezet önmagában is kis
helyet foglal és a fa elemek is meglepően
kevés szállítási térfogatot igényelnek.
minden tapasztalatot, minden felfedezést, hogy többet
tudjak meg az életről, a múltról és a jövőről.
Ám mivel az erdőt mindenkinek teremtették, nem szabad
olyan dolgokat, érzelmeket keresnem
benne, amik egyedül rám tartoznak.”
Umberto Eco – Hat séta a fikció erdejében
A Párhuzamos történetek eredeti tördelésben a csatolt pdf-ben olvasható.
A 2010-es Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilon külső és belső kialakítása
építész munkatársak: Harnos László, Helmle Csaba, Jószai Ágnes, Kertész Bence, Árva József
gépész tervező Battai Tibor
elektromos tervező: Németi Ferenc
világítástervező: Haász Ferenc
kiállítás: Bircsák Eszter
vezérléstechnika-emeléstechnika: Barna János
tűzvédelem: Gombik Károlyné
költségvetés kiíró: Juhász Lóránt
animáció: Samu Bence
zene: Nagy Ágoston
kerttervező: Bán Karolin
akusztikus: Kotschy András
a Gömböc feltalálói: Domokos Gábor, Várkonyi Péter
