Passage - Németh Pál terve a Velencei Biennále pályázatára

Utópia, disztópia, párhuzamos univerzum, fantáziavilág - ezekre a címszavakra fűzte fel Németh Pál szobrászművész a 2020-as Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjába tervezett kiállítás koncepcióját. 

Párhuzamos univerzumok - mint a kreativitás felszabadításnak lehetőségei az építészeti tervezésben

Párhuzamos univerzumok márpedig léteznek… de ha mégsem, akkor sem tagadható le az emberi kreativitásnak az a szándéka, hogy megteremtse őket. A Velencei Építészeti Biennáléra benyújtott pályázat szempontjából nem a párhuzamos univerzumok, azaz a multiverzum fizikai létezésének a lehetőségei érdekesek, hanem az az alkotói folyamat, amely létrehozza őket. Tagadhatatlan tény, hogy a különböző, a science fiction vagy a fantasy műfajaiba sorolható művek vizuális kivetülései számos ponton hatottak a kortárs építészet és design területére. Jó néhány olyan virtuális világot ismerünk, amelyek a számítógépes játékokon keresztül jutnak el nemcsak a fiatalabb generációkhoz, de az idősebbekhez is.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karán több mint négy éve folyik az a kutatás, amely során építészhallgatók párhuzamos univerzumokat alkottak, és alapvetésként ez a kutatás azt vizsgálta, hogy miként változott a hallgatók kreativitása akkor, amikor csak önnön képzeletük szabott határt az építészeti alkotásnak. 

A program során a hallgatók világkiállítási pavilonokat terveztek, oly módon, hogy a tervezés előtt saját maguk alkották meg azt az országot is, amelyet a pavilon reprezentálni hivatott. A képzelt országok ebben a folyamatban pontos leírásokat kaptak, a földrajzi paraméterektől a társadalmi létformán és történelmi motívumokon keresztül az országimázs megteremtéséig. A tervezés során a hallgatók figyelmet fordítottak arra is, hogy a képzelt országaik milyen földrajzi vagy egyéb kapcsolatrendszerben vannak egymással, így törekedtek arra is, hogy országaik kapcsán egy teljes világról kezdjenek gondolkodni. 

A rész (ország) és az egész (világ) összefüggésével a hallgató részint szabadon vázolja azt a szempontrendszert, karakterisztikát, amely a későbbiekben befolyással lesz magára az alkotási folyamatra, részint pedig óhatatlanul projekció keletkezik, azaz az országról alkotott belső képei közül kivetít egyet, legyen az utópia, disztópia, bármely típusú jövőkivetülés, a történelmi múlt sajátos egyvelege vagy a jelennel párhuzamos másik létforma. Ez utóbbi motívum törvényszerűen vonzza magával ennek a projektnek a pszichológiai, és/vagy szociológiai vetületét is, ami önmagában is izgalmas kérdést vet fel: milyen országok léteznek a most huszonéves egyetemisták képzeletében, és az építészet eszköztárával ezek az országok milyen formai, urbanisztikai megjelenést kapnak. Az utópia, a disztópia, a párhuzamos univerzum, a fantáziavilág mindig a jelenről mond valamit azzal, hogy metaforizál, eltávolít, hogy ekként a jelen rejtett struktúrái, nehezen kimondható kérdései meg tudjanak mutatkozni.

Biennále a Biennáléban

A Biennále a Biennáléban gondolat a kurátori pályázat egyik kulcsmotívuma. Ebben a projektben a velencei Magyar Pavilon átjárót képez egy másik univerzumba, egyben párhuzamot von magával a Velencei Építészeti Biennáléval, és képzelt országok sokaságának mutatja be képzelt világkiállítását, oly módon, hogy valójában a jelen világunk többszörösen átszűrt, fókuszált kivetülését látjuk, ráadásul egy olyan interaktív rendszerben, amelynek éppen a bővülés, a hozzátétel és továbbalakítás a lényege. A képzelt országok jelenlegi állapota, a kidolgozottságuk mértéke mindössze azt az inspirációs mezőt szolgálja, ami a látogatót a továbbépítésre, a javításra vagy éppen a rontásra ösztönzi saját természete és világlátása függvényében.

Bővülő univerzum – folyamatos interaktivitás

A hallgatói munkák mindössze annyira részletezettek, hogy az adott ország karaktere világos legyen, a főbb városok, települések térképei, városszerkezetei, a városokról szóló képeslapok vagy látképek meggyőzően (mintha valóban létezne) villantsák fel a hely eszenciáját, de bőven hagynak teret arra, hogy a látogató továbbgondolhassa, saját ötlettel egészítse ki a kiválasztott képzelt ország jellemzőit. A kiállítási koncepció oly módon vezeti a nézőt a térben, hogy a megismerés és a megértés folyamatai a nagy egészből fókuszálnak a részletek felé. A világ- és országtérképek, a leírások, a képzelt városokat bemutató videók, a sajátos elrendezésben lévő, tükröződő, hajlított makettasztal a képzelt országok pavilonjaival, majd a VR technológiával már csak egyénileg bejárható városmodellekként képezik ennek a folyamatnak részeit. A tér hangsúlyos eleme a hajlított terepasztal, olyan motívum, amely kapcsolatot teremt a prezentáció és a kreáció között, azaz a terepasztal mennyezetben eltűnő része munkaasztalként tér vissza a pavilon bal oldali szárnyában, ahol a látogatók vethetik papírra saját elképzeléseiket. Ezeket a rajzos vagy szöveges gondolatokat hallgatókból álló csapat fordítja át arra a vizuális nyelvre, amely illeszkedik a már meglévő elemekhez. A Magyar Pavilon ebben a projektben az internetes felületeken keresztül valóságos átjárót biztosít mindazok felé, akik a világ bármely részéből csatlakoznak a párhuzamos univerzumok létrehozásához, vagy továbbépítéséhez a saját vízióikkal.

A kiállítás elemei – a kiállítási tér struktúrája

A pavilon területe a pályázati koncepcióban alapvetően hét térrészre bomlik, de ezek egy egységként működnek, azaz a szétválasztásuk nem direkt módon történik. A látogatót a megismerés, az alkotás, a pihenés és meditáció fázisain keresztül vezeti.

1. Az Átjáró

Az „Átjáró” egy kültéri installáció, gyakorlatilag egy szűkülő tér, amely rögtön a látogató bevezetésénél él az illúziókeltés eszközeivel. A portál idézve, Francesco Borromini híres rövidülő terét a római Palazzo Spadából, látszólag hosszabb úton viszi be a nézőt a pavilonba, miközben a dupla fallal (tömör és transzparens) kialakított folyosó a fénnyel is operál annak érdekében, hogy a vendégek úgy érezzék: egy másik dimenzióba lépnek, amikor áthaladnak a bejárati nyíláson. A zárt falakkal végződő „Átjáró” egyenesen a kör alaprajzú „Infótérbe” vezet, így eltünteti a pavilon valódi előcsarnokát és fogadótérré teszi ezt a helységet.

2. Infótér - infózóna

Az „Infótér” a kiállítás előcsarnoka, ahol az íves, feketére festett falakon egymással szemben látható a párhuzamos univerzum térképe a kiállítás térképével együtt. A képek olvasásában jártasabb látogató már ebből a két rajzból felismerheti, hogy egy ismeretlen világban van, ahol ismeretlen országok seregszemléjével találkozik. Természetesen az előcsarnokban nem marad el a kiállítás koncepciójának rövid szöveges ismertetése sem. A térképek és a szövegek fekete alapon fehér vonalakkal/betűkkel jelennek meg, amelyeket UV lámpa fénye tesz még sejtelmesebben ragyogóvá.

3. Kiállítási tér

Recepciós pult
A kiállítótér leginkább semlegesnek tekinthető részében elhelyezett, finoman a teremben lévő tárgyak téri mozgására reflektáló pult, ahol a kiállítással kapcsolatos szóróanyagok, információs füzetek, katalógusok, promóciós tárgyak vehetők át. 

Vieófal - padlótérkép
A videófal előtt a padlón a teljes képzelt világ térképe látható, a nagyobb városok megjelölésével. A videók virtuális városmakettek filmes bejárásai, prezentációi. A mozgókép és a padlón lévő térkép oly módon működik együtt, hogy a padlótérképbe épített led világítás jelzi azt, hogy adott videó éppen melyik ország, melyik városát mutatja be. 

Makettasztal
A kiállítási tér nagyon markáns és meghatározó eleme az a szalagszerűen megjelenő terepasztal, amelyen a képzelt országok pavilonjainak makettjei fejjel lefelé, azaz a szalagforma felső, mennyezeti elemén helyezkednek el, és az alattuk lévő tükörből láthatóak, így a hagyományos makettasztal helyett, egy merőben új nézőpontból tárulnak fel ezek az objektek. A tükör használata ebben az installációban nemcsak látványos motívum, de egzakt utalás a kiállítás alapkoncepciójának egyik lényegi motívumára, nevezetesen arra, hogy:„valójában a jelen világunk többszörösen átszűrt, fókuszált kivetülését látjuk”, egyfajta tükörképet, és mivel a makettek szintén tüköralapon rögzítettek, azoknak a végtelenben ismétlődő reflexióit.

Tablók – országleírások – böngészősarok
A kiállítás leginkább klasszikusnak tekinthető építészeti tablói országleírásokkal, országimázselemek feltüntetésével és építészeti rajzokkal a pavilonokról.

4. VR-zóna

A VR-ZÓNA lehetőséget biztosít arra, hogy még valóságszerűbbé váljon a projekt minden látogató számára. A kitalált terek megélését és érzékelését VR technológia segíti, három nagyméretű monitorral ellátott VR pult biztosítja a modellezett képzelt városok virtuális bejárását. A VR szemüveg képét, egyben a modellben való mozgást, a VR rendszert használó néző látószögét kivetítők közvetítik a látogatók számára. 

 
5. Workshop tér

A workshop tér hangulatában leginkább egy műteremhez vagy alkotóstúdióhoz, irodához hasonlít, azzal a hozzáadott többlettel, hogy a munkaasztal formájában a makettasztal formája köszön vissza. Ez a motívum egy olyan szalaggá teszi ezt a kiállítási elemet, amely mintha áthúzódva az épületen, egyazon tárgy lenne, amelynek a két végén a tervek, skiccek, ötletetek, majd a másik oldalon a kész munkák sorakoznak. Végtelenné az kapcsolja össze őket, hogy a tér bejárása ennek éppen az ellenkezőjét sugallja, vagyis előbb az inspirációs mezők működnek, aztán az alkotás szabadsága, aminek az eredménye ismét a láthatóvá tett munka. A látogatók munkájának, ötleteinek kivitelezését, vizuális illesztését a meglévő anyagokhoz professzionális munkatársak végzik, saját munkaállomással. A véletlenszerűen betérő látogatók mellett ez a térrész alkalmas arra, hogy szervezett formában valósítsunk meg itt workshopokat.

6. Pihenő – meditációs tér

A pihenőzóna az átriumban kerül kialakításra. A kiállítás korábban sorolt állomásaitól ez a tér merőben különbözik, az eddig domináns fekete, fehér, szürke hangulatokra felépített terek itt zöld felülettel, színes babzsákokkal válnak kimondottan színessé. Látszólag arra való, hogy a babzsákokon pihenjen a néző, de az ívesen bezárt átrium mennyezetéről fejjel lefelé installált, a gyökérzetével együtt megjelenített hófehér fa, amelynek a látszó gyökerei visszafordulnak és végigfutnak az oldalfalon, inkább a meditáció felé viszi el ezt a teret. 

7. Jobb világért-zóna

Az „egy jobb világért” teremben az emberek a fekete krétafal előtt állva elgondolkodhatnak azon, hogy ők mivel is tudnának hozzájárulni a világunk fejlődéséhez. A projekt itt átértékelődik, a képzelt országok és világok motívumai visszacsatolást kapnak a jelen világába, közös létünkbe sűrűsödnének össze, és a lehetséges jövőnk gondolatfoszlányaival zárulnak. A krétafalra felírt gondolatokat dokumentáljuk. A térből rálátás nyílik az átriumban elhelyezett installációra, így a pavilon fogadóteréből a látogatók fekete, felhasított függönyszerű megoldáson át jutnak a vissza arra a folyosóra, ami az „Átjárón” át bevezette őket.

Epilógus

A kiállítási tér hét szegmense a teremtésre reflektál, minek okán az interaktív kiállítás sarkalatos pontjaként maguk a résztvevők is létrehozhatják saját világukat, vagy hozzátehetnek elemeket a meglévő párhuzamos univerzumokhoz. A hét elem egy kört rajzol meg, átvezet egy másik világ illúziójába és visszahoz a saját világunkba úgy, hogy közben látványos elemekkel szórakoztat, az alkotásra késztet és elgondolkodtat ismerős és ismeretlen dolgokon.
 

Németh Pál