Épülettervek

Pécs-EKF 2010 — három pályázat eredménylistája

2008.09.20. 11:20

A Pécs2010 EKF program kulcsberuházásainak tervpályázati szakasza a szeptember 19-ei ünnepélyes eredményhirdetéssel lezárult. Három tervpályázat győzteseit hozták nyilvánosságra:
Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása;
Pécs-Indóház tér és környéke rendezése;
Pécs-Kelet központi területeinek megújítása

Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása

2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa. Sikeres pályázatának egyik megfogalmazott célja a kulturális várostervezés és városfejlesztés egy olyan új kultúrpolitika alapján, amely a kultúrát és a művészeteket nem egyszerűen önálló értéknek, hanem a városias életformák alapelemeinek tekinti, velük segítve elő a város megújhodását és részben gazdasági fejlődését is.

Az elfogadott pályázat ezen belül öt kulcsprojekt megvalósítását tartalmazza, ezek egyike a Közterek és parkok újjáélesztése. E projekt keretében kerül sor a belváros, a keleti városrész, valamint a városi decentrumok közterületeinek revitalizációjára.
A tervezési terület a keleti városközpont fejlesztési térsége, ahol az ún. EKF városrészen fog felépülni az Európa Kulturális Fővárosa program 3 kulcsprojektje: a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed.

Ugyanakkor fontos feladat a környező utcák megújítása is, hiszen ezen új, vagy megújuló beruházások környezete nem egyetlen tér vagy utca, hanem azok rendszere.
A 21. század köztereinél már alapszintű elvárás, hogy azok mindenki számára akadálymentesen legyenek használhatóak, a tervezési programnak maradéktalanul feleljenek meg, és ne csak a használhatóság, de az esztétika is egyenlően fontos szempont legyen a kialakításuk során.

Díjazásban részesült pályaművek

1. díj: 2. sorszámú pályamű
A+ Építész Stúdió Kft.
Vezető tervezők: Kovács-Andor Krisztián, Tamás Anna Mária
A díjazás összege: bruttó 5 millió Ft

2. díj: 3. sorszámú pályamű
Vezető tervezők: Halas Iván, Baranyai Bálint
Szakági tervező: Deák Adrien
Munkatársak: Pintér István, Lukács Árpád
A díjazás összege: bruttó 4 millió Ft

Megvételben részesült pályamű az 5. sorszámú pályamű
Apostroph Műterem Kft.
9495 Kópháza, Jurisics utca 9.
Vezető tervezők: Orlovits Balázs, Nagy Andrea, Szobota Eszter
Szakági tervezők: Balogh Andrea, Majoros Csaba, Ládonyi Ákos
A megvétel összege: 1 millió Ft


Pécs-Indóház tér és környéke rendezése

A tervezési terület a pécsi vasútállomás előtti Indóház tér és a csatlakozó közterületek. A város legfontosabb közlekedési csomópontjában a vasútállomáshoz helyi buszpályaudvar csatlakozik, a tervezési területhez tartozó Domus-parkon keresztül érhető el a belváros déli kapujaként a távolsági buszpályaudvar.
A nyertes pályázóval Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - tervezési szerződést kíván kötni a tervezési terület engedélyezési tervének, valamint tendertervének elkészítésére.

Díjazásban részesült pályaművek


1. díj: 1. sorszámú pályamű
Csatai és Társa tervező és Szolgáltató Bt.
Vezető tervezők: Csatai László
Munkatársak: Borka Andrea, Hoffecker Ákos, Kósa Balázs, Lőke Ferenc, Németh István
A díjazás összege: bruttó 5.000.000 Ft

Megosztott 2. díjban részesült két pályamű:

— 4. sorszámú pályamű
ART VITAL Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft.
Vezető tervezők: Végh József, Kovács Rita
Szakági tervezők: Tóth Zoltán, Fekete András, Verba József, Ifj. Major Ferenc, Orosz Tamás
Munkatársak: Csikai Tibor, Csikós Gergő, Makay Attila, Czernyinyák Attila, Cserpák Zoltán, Farkas Lászlóné
A díjazás összege: bruttó 4.000.000 Ft

— 5. sorszámú pályamű

Kermet Kft.
Vezető tervezők: Fekete László
Munkatársak: Pál Anilla, Miklósi Tibor, Lipusz Roland
A díjazás összege: bruttó 4.000.000 Ft

III. díj nem került kiosztásra


Pécs-Kelet központi területeinek megújítása

A tervezési terület a Meszes városrész központi területeinek, a Szondi György sétánytól a Feketegyémánt térig terjedő része.

A nyertes pályázóval Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - tervezési szerződést kíván kötni a tervezési terület engedélyezési tervének, valamint tendertervének elkészítésére.

Díjazásban részesült pályaművek


I. díj: 5. sorszámú pályamű
Axyon Tervező Bt.
Alkotók/Vezető tervezők: Bencze Zoltán, Kis János
Szakági tervezők: Tóth Réka
Munkatársak: Talla Mónika, Varga Zsuzsa
A díjazás összege: bruttó 2.000.000. Ft

II. díj: 2. sorszámú pályamű

Metrober Tervező és Tanácsadó Kft.
Alkotók/Vezető tervezők: Wild Laszló
Munkatársak: Fehér Gábor, Kvasz Rita, Hajdú Lili
A díjazás összege: bruttó 1.500.000. Ft

III. díj: 3. sorszámú pályamű
K.L.M.V. Csoport Építész Iroda Kft.
Alkotók/Vezető tervezők: Veres Gábor, Medvegy Gabriella
A díjazás összege: bruttó 1.000.000. Ft

Megvételben részesült a 4. sorszámú pályamű
Alkotók/Vezető tervezők: Szabadics Attila
Szakági tervezők: ArchSus Csoport
Munkatársak: Gönye Péter
A megvétel összege: bruttó 500.000 Ft

forrás: EKF_Sajtóanyag-tervpályázati eredményhirdetés-2008.09.19.