Megvételben részesült 6. sorszámú pályamű
Alkotók: Csatai és Társa Bt.
vezető tervező: Ifj. Csatai László
szakági tervező: Kovács Péter
munkatársak: Hoffecker Ákos, Kósa Balázs, Lőke Ferenc, Németh István, Szalay Mátyás
A pályamű deklarálja, hogy a Széchenyi tér egykori kialakítása - bár korábban megfelelt az igényeknek és elvárásoknak és jól átgondolt koncepció alapján készült - mára "gyakorlatilag használhatatlanná" vált, és ezért a pályaművek közül a legradikálisabb téregyesítésre, a sokcélú szabad használat mindenekfelett való biztosítására, a "legyen mindennap vasárnap", azaz a teljes rugalmasság elvére törekszik. Az egyes térrészekre való tagoltságot a pályázat tudatosan tompítja, egységes szerkesztés módban szervezi anélkül, hogy a tagoltság teljesen eltünne. A csatlakozó utcákra és mellékterekre szintén kiterjed az egységes kezelés legalábbis a homogén raszteres térburkolat "szétterítésével".
Ami a legnagyobb erénye a tervnek - azaz a rugalmas használat és teljes átjárhatóság - az jelenti a legnagyobb problémáját is. A teljesen összefogott síkfelületszerű kezelés megannyi problémát vet fel a lejtésviszonyok miatt. Nehezen hihető, hogy a középső térrész és a Városháza előtti tér anélkül hozható egy síkba, hogy a szükséges feltöltések meg ne zavarnák a meglévő csatlakozó utcák felületeit, az elhelyezett képzőművészeti alkotásokat, kialakult gyökérzetű fákat. A "patkó" alakú zöldfelületi rendszer és a benne elrejtett támfalak együttese ugyan ügyesen leplezi a tér különböző síkjainak csatlakozásából adódó problémákat, azonban nem mindenütt meggyőző a tér belső és külső részeinek zavartalan csatlakozása, az egyes térrészek csatlakozásainak megoldhatósága. Kedvező ugyanakkor a tér külső és belső részeit ma elválasztó támfal szimbolikus megtartása, és a környezetének pihenő és ülőhelyekként való kialakítása.
A téren megjelenő kaposvári forrás folytonos jelenlétének biztosítása jó gondolat, de az összefüggő vízfelületek kis mérete és excentrikus elhelyezkedése kedvezőtlen annak ellenére, hogy a vonalas vezetés révén összes felülete nem csekély.
A raszteres térbukolat kiterjesztése a mellékterekre és a Dzsámi mögötti térre, a teljes térrendszer síkban összefogása minden erénye mellett fölveti a túlzott karakterváltás problémáját. Látványában nem reflektál a hegyoldalban való fekvésre, úgy viselkedik, mintha egy alapvetően sík elrendezésű városrész különböző alakú tereit kívánná egységes gyalogosrendszerbe foglalni.
Anyaghasználatát tekintve kedvező, hogy helyi anyagokra épít és egyúttal a színvilágot is úgy választja meg, hogy az alkalmazott raszter ne legyen rikitóan túlhatározott.
A közlekedési rendszer túlzott gyalogos kizárólagosságot jelez. Nem valószínű ugyanis, hogy az Irgalmasok utcája kizárólag gyalogos forgalmú lehet, ugyanígy szükséges a téren lévő intézmények megközelítése, árufeltöltésének biztosítása és a megkülönböztetett járművekkel való megközelítése. Ennek megfelelően hiányzik a gyalogosok védelme a járműforgalomtól akár a burkolatban elhelyezett elemekkel, akár ráhajtás gátló oszlopokkal. (Ez egyedül a Hunyadi út mentén jelenik meg.)
A kényszerű síkban tartásnak esnek áldozatul a téren meglévő domboművek is. Nem szerencsés a függőleges síkba tervezett emlékműveket a vízszintes síkba leforgatni.
Az utcabútorok, valamint a közvilágítás megoldása elvekben jelenik meg. Kevésnek tűnik a támfalak vonalában kialakított kiülési lehetőség, s nem világos, hogy az új világítótestek hol és milyen formában kerülnek kialakításra. A pályamű egy igen erőteljes koncepcionális alapvetés konzekvens, de részleteiben nem kidolgozott képét mutatja.
A tervben a megszokott zöldfelületi arányok köszönnek vissza. A Dzsámi előteréből kikerülnek a cserjék, ami az új lábazati falakra túl sok rálátást eredményez, ennek átgondolását javasoljuk. Szerencsés a tér egészén a látványkapcsolatok kezelése, mert a növények nem akadályozzák a főbb átlátásokat. A Városháza előtti kisebb díszmedence kifejezetten jó gondolat.
A pályaművet a Bíráló Bizottság megvételben részesítette.