Programok

Portal.hu - Székely György fotókiállítása

2017.04.06. 11:13

Székely György streetfotó-sorozata az őszi-téli Budapesten készült, az esti órákban. Az utcákat járva a felragyogó fények, a kirakatok üvegfelületei és a mögöttük látható emberek kölcsönhatásából létrejövő pillanatképeket örökítette meg, hogy a bennük rejlő történeteket másokkal is megoszthassa. Az április 7-én nyíló kiállításon szereplő 21 felvétel Leica M-E – Leica Summarit M 2.4/35mm Asph fényképezőgéppel készült.

Székely György 1975-ben született Budapesten. Építész, aki fényképez is. Fotográfus, aki épületeket is tervez. A Portal.hu a második kiállítása a FUGÁ-ban. 2016-ban ugyanitt volt látható a Spirálház 2.0 című fotósorozata, amely az Újpalotai lakótelep központjában található, 1970-es években épült Spirálház megújulását dokumentálta. Korábban több csoportos kiállításon is szerepelt.

Koncepció

Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor édesanyámmal a belvárosba mentünk. Ősz volt, s mire eljutottunk az Andrássy útra az akkori Divatcsarnokhoz, besötétedett. Az üzletek neonfényei felragyogtak, a tárgyak és az emberek a fény hatására átváltoztak. A kirakatok belső világa, egyedi, élettel teli érdekessége engem, külvárosi fiút ámulatba ejtett.

A streetfotó a hozzám legközelebb álló ága a fotózásnak. Az utcát nyüzsgés folyamatos átváltozás jellemzi, ahol a jó fotóhoz kell egy kis szerencse is. Jókor lenni, jó helyen, hogy elkaphassuk a legmegfelelőbb pillanatot.
Építészként elég sokszor megyek hazafelé sötétben, ilyenkor látom, hogy az üzletek belső fényei hogyan nyílnak meg az utca felé. Nagy üvegfelületeik, portáljaik mind-mind az utcán haladó emberek érdeklődését kívánják felkelteni, s próbálják becsalogatni őket. A gyermekkori emlékeim sokszor felidéződnek bennem, gondoltam, ezeket meg kell örökítenem, s nemcsak a magam számára. Ebből az indíttatásból jött létre ez a fotósorozat. Az utcákat járva most is az üveg mögött zajló történéseket figyeltem, mint régen, csak most néha kattintottam is a fényképezőgépemmel.

A képek Budapest utcáin az őszi-téli hónapokban, estefelé készültek, amikor már az utcák fényei az üzletek fényeivel egészülnek ki, és a portálkeretben megszületnek a képek. A belvárostól a külső kerületekig szinte minden fontosabb helyen megfordultam. Megfigyeltem, hogy a belső kerületek üzletportáljainak gazdagsága és vevőköre hogyan alakul át a külső szegényebb kerületek felé haladva. Olyan világba csöppentem, ami tele van érzelemmel, mind a benne lévő szereplők, mind pedig az őket körülvevő tárgyak által. Mindegyik kép külön történetet mesél el, vagy kérdést vet fel.

A kiállítás megnyitja: Gulyás Miklós fotográfus
Látogatható: 2017. május 3-ig, hétfőtől vasárnapig 10:00 és 21:00 óra között
További részletek: www.gyorgyszekely.com