Pozitív múzeumi mutyi
...ezt a tervet nagy lendülettel meg kívánják valósítani, miközben a tér(ség) korszerűsítésére nincs elfogadott távlati elképzelés, pedig már hosszú évekkel ezelőtt fölmerült a földalatti parkolók, turista-kiszolgáló terek építésének lehetősége a Hősök terén és/vagy a Dózsa György úton.
A tervjavaslatok versenyéről a Szépművészeti Múzeum bővítésére - Vargha Mihály írása
Tervjavaslatok versenye zajlott le a Szépművészeti Múzeum bővítésére: a menet nem volt szigorúan szabályos, és személyes ismeretségek - az örökké változásban/működésben lévő, élő kapcsolatrendszerek - is nyilvánvalóan szerepet játszottak a dologban. Lehetne boncolgatni a Művészeti Tanácsadó Testület (MTT) tagösszetételét, továbbá azt is, hogy e testület miért pont azokat az építészeket nyerte meg a részvételre, akik végül igen színvonalas terveket készítettek a múzeum bővítésére a Hősök tere felé, nagyrészt a föld alá. Lehetne boncolgatni, de nem biztos, hogy érdemes. Bár annyit megjegyeznék: azért "tervjavaslatok", hogy ne minősüljön pályázatnak. És akkor nem zsűri, hanem MTT - ám e nagy tekintélyű grémium mégiscsak megfogalmazhatta volna véleményét az egyes tervekről!
Értem én a játékot a szavakkal, de ha mindebben főszerepet visz az országos főépítész és a legnagyobb tekintéllyel rendelkező [?] szakmai szervezet, a kamara elnöke, akkor nehezen várhatjuk el, hogy minden vonalon a szabályok szigorú betartásával jussunk előbbre a "minőségi építészet" megvalósításának út-ján (sic!). Mégis: egyre szabdaltabb, kényszerpályákkal tarkított közéletünkben meg kell lelni a pozitív pontokat, azokat az ügyeket, melyek előremutatók lehetnek, és ezeket - nem minden fenntartás nélkül, de - támogatni érdemes. Legalábbis én így látom - bizonyára nem mindenki osztja ezt a véleményt.
A múzeumpedagógia ma már mindennapos, bár nálunk egyelőre még gyerekcipőben jár... Nyugat-európai múzeumokban megszokott jelenség, hogy diákcsoportok járják a termeket, kisszékeket visznek magukkal, vagy egyszerűen lecsücsülnek a padlóra, és áhítattal hallgatják a tanárt/előadót egy-egy műtárgy előtt, azután maguk is rajzolnak, jegyzetelnek. A templomi "vasárnapi iskola" múzeumi megfelelője immár mindennapos. A tervek szerinti föld alatti bővítés révén többek között jelentősen könnyebbé válik majd ez a gyakorlat, és sok más funkció is teret nyer, többek között egy időszaki kiállítótér és a kétszáz fős előadóterem. Legyünk őszinték, eleve jobb érzéssel látogatjuk majd a múzeumot, ha nem a mai, huzatos szélfogón át kell majd belépni a kissé rideg, fényviszonyait tekintve egyáltalán nem kellemes előcsarnokba.
Karácsony Tamás és munkatársai olyan föld alatti fogadó- és kiállítóteret rajzoltak meg, mely egyszerre könnyed és tekintélyt sugárzó, racionálisan kiosztott - szinte kiszaszerolt -, ezzel együtt változatos, térélményt adó együttes. Egyetlen föld fölé emelt része áttört falú s nem csupasz üvegből szerkesztett téglatest: a mélybe vezető egyik lépcső fölbukkanása. A terv egyik fő erénye, hogy üvegfedésű felülvilágító sávok váltakozó rendszerével a föld alatt végiglépő látogató gyakran föltekinthet a százéves, klasszikus görög építészetet idéző múzeumra.
Más kérdés, hogy most ezt a tervet nagy lendülettel meg kívánják valósítani, miközben a tér(ség) korszerűsítésére nincs elfogadott távlati elképzelés, pedig már hosszú évekkel ezelőtt fölmerült a földalatti parkolók, turista-kiszolgáló terek építésének lehetősége a Hősök terén és/vagy a Dózsa György úton. Az ilyen irányú tervek hiányán tényleg nem kéne csak úgy átsiklani. Az illetékes tárcák és a főváros ebben az esetben végre összefoghatna, nem elfeledkezve a kerületi önkormányzatokról sem (a XIV. mellett a VI. és a VII.). Tavaly októberben volt ilyesmiről sajtótájékoztató, de történt-e valami konkrét lépés azóta? A hatékony cselekvésre pozitív példa egyébként van a környéken: az Állatkertben sikeresen folyik egy állami intézmény "kipofozásának" gyakorlata, bár el kell ismerni, hogy a monopolhelyzet könnyebbséget jelent.
A Szépművészeti esetében már sokkal érzékenyebb a közeg, hiszen komplikált múzeumi viszonyokról, művészeti intézményről van szó. Nem mellékes továbbá az a körülmény, hogy a Schickedanz Albert-féle, 1906-ban felavatott épület rekonstrukciója már húsz-egynéhány éve folyik. Szaggatottan haladt eddig a kivitelezés, számos alkalommal ad hoc módon megbolygatott koncepció (avagy eleve koncepciótlanság?) szerint zajlottak a munkálatok - melyek végére jobb lenne úgy pontot tenni, hogy több évtizedre megnyugtató megoldás születik. Erre feltétlenül alkalmasnak tűnik Karácsonyék terve. Balázs Mihály terve szintén kiváló, személyesen nekem jobban tetszik a győztesnél, de meg kell hajolnom az előtt a vélemény előtt, hogy íves falú teremben problémás időszaki kiállításokat rendezni... A két igazán architektonikus tervet Bán Ferenc és Janáky István nyújtotta be, ezek tudnának világ-figyelmet kelteni, persze nem percnyi-bulvár megoldások okán. Előbbi határozottan napjainkba illő, utóbbi inkább a klasszikusokat idéző formavilágot mutat. Markáns munkák, melyek mégis viszonyban állnak a meglévő épülettel, csak ezt a hangvételt csupán némi erőfeszítés árán lehet magunkévá tenni.
(Tervjavaslatok versenye a Szépművészeti Múzeum bővítésére. A Művészeti Tanácsadó Testület elnökei dr. Baán László, a múzeum főigazgatója és Virágos Gábor, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat főigazgatója; társelnöke Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke; tagjai: Dávid Ferenc művészettörténész, Fegyverneky Sándor országos főépítész, Reimholz Péter építész. A tervjavaslatot készítő építészek: Balázs Mihály, Bán Ferenc, Ferencz István, Janáky István, Karácsony Tamás, Mányi István és Vasáros Zsolt. Kiállítás a tervekből: N&n galéria, április 23-május 12.)
nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom 2008. április 18-ai (16.) számában
Vargha Mihály
