Praxismodellek 3: a kommunikáció

Sokatmondó épületek, sokatmondó bizalom és sokatmondó hallgatás- a praxismodelleket kutató beszélgetés-sorozat harmadik alkalommal a kommunikáció témáját járta körül. Bordás Péter, Kendik Géza, Szabó Gábor és Vikár András engedett minket működésükbe belelátni. Zöldi Anna írása. 

Mi a szerepe a kommunikációnak az építészet területén? Hogyan segít a jövedelmező szakmagyakorlásban? Kommunikálnak-e az építészek tudatosan? Tudatában vannak-e az öntudatlan kommunikáció csatornáinak? Kivel és hogyan kell beszélni az építészetről? És mit kommunikálunk azzal, ha makacsul hallgatunk bizonyos dolgokról?

Az Építészfórum elméleti műhelyének Praxismodellek címmel futó moderált vitaest-sorozata ezúttal a kommunikáció és a szakmagyakorlás kapcsolatának felderítésére vállalkozott. Négy különböző léptékű és struktúrájú iroda képviselői vettek részt meghívottként az est első részét kitevő irányított beszélgetésben, melyet Klinger Gábor coach vezetett.

Az A4 Stúdiót Kendik Géza, a Szupernovát Szabó Gábor, a Vikár&Lukács irodát Vikár András, a Bord Építész Stúdiót Bordás Péter és Pém Ildikó képviselte. Kendik Géza praxisában segítséget nyújtó, kommunikáció terén járatos szakembereket hozott magával a beszélgetésre. Kaló Dénes pókerjátékos, Schmitt Petra marketing-szakértő, Mezei Dániel sportriporter, Holovits Huba, Balatonfüred polgármestere és Csizmadia Márta tanárnő hasznos külső nézőpontokkal bővítették a vitát, amelynek egyik tanulsága éppen a szakmai belterjesség gátló hatásának felismerése volt. Az építész szakma részéről az eddigi résztvevőkön túl Csillag Katalin (3H) és Matus István (Budapest VI. kerületi főépítész) bővítették a hozzászólók körét.

A beszélgetés az építészeti kommunikáció három alapvető területére fókuszált: az irodán belüli belső kommunikációra, az építész irodák marketing célú kommunikációjára, illetve az építészet és a társadalom között párbeszédre. Cseppet sem meglepő módon ezúttal is kiderült, hogy az utóbbi kettő legalábbis ellentmondásos. A nem szakmabeli hozzászólók ennek okait és a kitörési lehetőségeit jól árnyalták.

Belső kommunikáció

A meghívott négy iroda négyféle léptéket, és ennek megfelelően négyféle belső struktúrát képvisel, amely alapvetően különböző belső kommunikációs stratégiát követel meg. A beszélgetés azt igazolta, hogy nagyon eltérő módszerek is hatékonyak, de az iroda mérete, és a kommunikáció típusa között szoros összefüggés van, így a létszám tudatos korlátok közt tartása egyben a vezetési stratégia megválasztását is jelenti. Ez részben spontán alakul, de a cég sikeres működéséhez elengedhetetlen, hogy a vezető a saját habitusának megfelelő kommunikációs struktúrát és stratégiát valósítson meg - mást egyébként sem nagyon tehet. A demokratikus és hierarchikus vezetés közti skálán számtalan működőképes változat létezik, ez nem csak döntés kérdése, hanem szükségszerű következménye az irányított dolgozók létszámának.

A legkisebb léptéket a Szupernova képviselte, amely gyakorlatilag egyszemélyes vállalkozás, így a demokratikus döntés értelemszerűen nem szenved csorbát. Szabó Gábor (SZG) az individuális alkotó művész attitűdjét képviseli, aki elképzelései megvalósításához találta meg a megfelelő partnereket – racionális üzlettársat, kivitelezőket, mesterembereket. Az ő esetében a kommunikáció értelemszerűen személyes – akár külső, akár belső kommunikációról van szó – ez leegyszerűsíti a döntés folyamatát, viszont behatárolja a vállalható feladatok nagyságrendjét.

A Vikár&Lukács Építészstúdió a magyarországi rendszerváltás utáni építész műtermek klasszikus modelljét képviseli, ahol a struktúra homogén - tervező építészek alkotják az irodát - és a korlátozott létszám (max. 10 fő) lehetővé teszi a közös gondolkodáson alapuló demokratikus működést. A végső döntéseket ugyan értelemszerűen a vezetők hozzák, építészeti kérdésekben viszont az iroda minden tagja azonos súllyal nyilváníthat véleményt, az új munkák megindulásakor kvázi pályázat jelleggel mindenki ötletére nyitottak. A végeredmény szempontjából nem az a fontos, hogy ki mondta a megoldást, hanem, hogy mit mondott. Vikár András (VA) a vezetési módszerüket kényszerű demokráciának nevezte, mivel társával együtt személyiségükből adódik, hogy csak ebben a vezetői modellben tudnak gondolkodni, és emiatt szigorúan tartják a maximum tíz fős létszámot. A nyitott belső kommunikáció jellegéből adódóan spontán működik a kiválasztódás - aki úgy érzi, hogy valamilyen okból kimarad a kommunikációból, magától elhagyja az irodát. VA hisz a demokratikus működés hosszú távú előnyeiben, az összecsiszolódott csapat munkáját eredményesebbnek tartja a projektalapon szerveződő munkavégzésnél.

Kendik Géza (KG) hasonló nagyságú irodát működtet, de ő a patriarchális, azaz „atyai” típusú vezető modelljét képviseli. KG az A4 Stúdió működtetése során a nagy család, kis iroda ideális egyensúlyának kialakítására törekszik. A munkák mindegyikét konzultáció szintjén személyesen figyelemmel kíséri, és fontosnak tartja a személyes kommunikációt a munkatársakkal. Jelenleg 12 fővel dolgoznak, az irodába a felvétel 3 fordulós, a jelentkezők mindegyikét – legutóbb 40 főt – személyesen hallgatja meg. Az állandó létszám, és a ciklikus munkaellátottság ellentmondásának feloldására egy mozgósítható külső munkatársakból álló kört alakítottak ki. KG számára a 100 fő körüli nagy irodák működtetéséhez szükséges menedzsment személyes okokból nem vállalható alternatíva, bár látja az előnyeit. Felhívta rá a figyelmet, hogy azoknál a nemzeteknél, amelyek erős koloniális múlttal rendelkeznek – például az angolok, vagy hollandok – feltűnően jól működik a nagy irodák szervezése.

Bordás Péter (BP) irodája, a Bord Építész Stúdió képviselte a résztvevők között a másik pólust, 40 fős, 2 székhelyen működő irodája megköveteli a hierarchikusan működtetett szervezetet, és az ennek megfelelő belső kommunikációt. Ők az inhomogén személyes összetételben hisznek, saját szakági műtermekkel rendelkeznek, és arra törekszenek, hogy mindenkit azon a területen foglalkoztassanak, amihez a legjobban ért – például külön kommunikációs munkatársuk is van, illetve bármikor mozgósítható, projektfüggetlen munkatársaik, akik a mentőöv szerepét töltik be a rendszerben. A projekteket felelős építészek viszik, BP az első tárgyalás után a döntéseket a projektvezetőkre bízza, ő maga csak az induláshoz szükséges építészeti hatás meghatározásában vesz részt. Ebben a struktúrában a belső kommunikáció alapvető, a kohéziót biztosító közös érzés és kommunikáció híján az iroda összeomlik. Ez az iroda-típus a nemzetközi gyakorlatra jellemző irodákhoz közelít, és a komplexitás előnyeit tudja hasznosítani, ez azonban megköveteli a szakági szerveződést és a hierarchikus működést.

A négy vezető egybehangzóan megállapította, hogy a jó belső kommunikáció a megfelelő és hatékony külső kommunikáció alapja és megelőző lépése. Az általuk vázolt belső kommunikáció jellege minden esetben meghatározó volt a szakmán belüli és a külvilág irányába történő kommunikáció karakterét illetően is.

Külső kommunikáció vs. reklám?

Míg a belső kommunikációt egyöntetűen fontosnak ítélték, a külvilág irányába történő kommunikáció mértékét és formáját illetően már megoszlott a résztvevők véleménye és gyakorlata. A tudatos kommunikáció, vagyis csúnya szóval önreklám, mint a munkaszerzés eszköze egyelőre a tűrt kategóriába tartozik az építész szakmában – szükséges rosszként tekint rá az alkotó építészek társadalma. Mezei Dániel sportújságíró hozzászólása világított rá egyértelműen, hogy ez mennyire nincs így más szakmák esetében, akik szolgáltatásaik vagy termékeik eladásából élnek, még akkor is, ha épp művészekről van szó: a festők, ékszerészek természetesnek tartják, hogy munkájukat reklámozzák. Míg az ovisok is felismerik a McDonald's bábuját, és tudják, hogy mit jelent, addig az építkezéseken sosem lobognak az építész irodák zászlai – más logók mellett. Pedig az építészek minden adottsággal és eszközzel rendelkeznek, ami munkájuk népszerűsítéséhez szükséges, MD szerint kötelességük lenne, hogy magukról kommunikáljanak.

SZG kizárólag személyes ajánlás és kapcsolatok útján jut munkához, honlapján csak a portfólióját közli, elkészült munkáiról a Facebookon tesz közzé képeket és információt. Első nagy figyelmet kiváltó, innovatív munkájuk a Loffice iroda megtervezése volt, cége ezen keresztül tett szert arra a kapcsolati hálóra, amely azóta is működik. Kis iroda lévén a kommunikációt alapvetően fontosnak tartja, és bár - életkorából adódóan is - kizárólag a Facebookon működteti, tisztában van vele, hogy már ez is elavult, és sokkal több közösségi hálózat létezik, amely a reklámot biztosítani tudja. Mivel saját meghatározása szerint extrém vonalat képvisel a belsőépítészetben, a folytonos kommunikáció biztosítja, hogy csak azok keresik meg, akik éppen őt akarják.

VA a saját szisztémájukat anti kommunikációként definiálta, bevallva, hogy sajnálják az időt a reklámra, és a róluk szóló híradást szívesebben bízzák a befektetőkre. Passzív módon tehát a kommunikációt a munkájuk jelenti, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy legyenek házon belül szabályok a megrendelővel való kommunikációra, illetve hogy az iroda ne vállaljon el olyan munkát ami rossz házat eredményez. A megbízók a ház alapján választanak tervezőt, és rossz házak rossz megbízókat vonzanak be – ezt a csapdát az elején el kell kerülni. A kommunikációban a tudatosságot a megbízóval való kommunikáció jelenti, tekintve, hogy Magyarországon pénz híján nincs tere a tiszta építészetnek, az építési tevékenység 98 %-a gazdasági jellegű, vagyis A forintból B idő alatt C forintot igyekszik a befektető csinálni. Ilyen körülmények között az építész gyakorlatilag ráerőszakolja a megbízóra a jó építészetet - amennyire tudja. A jó kommunikáció ennek szükséges eszköze.

KG a kommunikáció indirekt formáinak fontosságára hívta fel a figyelmet. Első külföldi befektetője például azért az ő irodáját választotta, mert ő volt az egyetlen, aki nem fekete mercivel érkezett a tárgyalásra, amiből a megbízó jogosan azt a következtetést vonta le, hogy az A4 effajta igényeit nem neki kell majd pénzelnie. A szavak nélküli kommunikáció terén az építészek előnyös helyzetben vannak, nagy mennyiségű vizuális anyag áll ehhez rendelkezésükre, láthatóan azonban a többség nem él vele. A szóbeli kommunikációt muszáj valamivel emlékezetessé tenni – még akkor is, ha ez reklám-ízű. Saját tapasztalata, hogy nemzetközi konferencián Sou Fujimoto amúgy izgalmas előadása alatt az első 40 perc után mindenki a mobilját kezdte matatni, ami 21. század metakommunikációjában az unalom kétségtelen jele. A jó kommunikációt KG szerint már az egyetemen kellene tanítani. Ugyanakkor a munka megszerzéshez elengedhetetlen a személyes találkozás, meggyőzés, és kommunikációs stratégia helyett az alapvető viszonyulási pontok meghatározása és érvényesítése – azaz az őszinteség és a tudatos kommunikáció egyensúlya.

BP elmondta, hogy 2006-ban, az irodájuk alakulásakor a piacon már annyi építész iroda működött, hogy pusztán kommunikációval nem lehetett munkához jutni, ezért esetükben is a személyes ajánlás rendszere működött. Ugyanakkor hosszú ideig tudatosan döntöttek amellett, hogy nem kommunikálnak magukról, (weblapjukat csak 4 éve működtetik) ezen akkor változtattak, amikor az első nagyobb nyilvánosságot kapó megbízásukhoz jutottak. Ekkor viszont tudatosan és részletesen publikálták az előző teljesítményeiket, hogy igazolják az iroda kvalitásait a nyilvánosság előtt is. Részükről tehát a kommunikáció - és annak hiánya is - tudatos tervezés eredménye és következménye. A megbízóval való viszony alapjának BP a bizalmat tekinti, amelyet alapvetően a személyes viszony és találkozás teremt meg. Ő is felhívta a figyelmet arra, hogy a kommunikáció tanulható, és alapvető fogásokon alapul. Erre példaként saját élményét hozta egy profi angliai belsőépítész irodáról, akik a takaros füzetbe kötött ajánlati tervüket dobozba csomagolva, egy parti közepén prezentálták a megbízónak. A megbízó tanakodás nélkül elfogadta a kvázi-születésnapi ajándékot, és csak utólag tudatosult benne, hogy voltaképp fontos döntést hozott meg gondolkodás nélkül. Ez már a manipuláció határát súrolja, amit a résztvevők azzal oldottak fel, hogy mindaddig elfogadható, amíg nem irányul tudatosan mások hátrányos helyzetbe hozására.

A meghívottak egyetértettek szakmán belüli kommunikációt fontosságában, valamint abban, hogy sok esetben a megbízók igénylik a kommunikációt – ami már átvezetett az építészek és a társadalom közti párbeszéd elhagyott és ingoványos vidékére.

Kommunikáció a társadalom (és egymás) felé

Ez az a terület, amely közismerten elhanyagolt, és teljes alkalmat lehetne szentelni a megvitatásának. Bár az építészek áhítják a nagyobb társadalmi megbecsülést, mégis általános, hogy nem tudnak olyan nyelven szólni a munkájukról, ami ezt indukálná. Ez a nyelv jószerivel nem is létezik, hiába szónokol az építész alaprajzról, homlokzatról, a laikus számára ezek mit sem mondanak, az építészet saját problémái a felhasználó számára nem érdekesek. Ugyanakkor nyilvánvaló – az építészek előtt is – hogy eredményei viszont húsba vágóak, és ezek megítélése alakítja a laikus közönség érzelmi alapú reakcióit. A közönség ugyanis – mint azt Balatonföldvár polgármestere a nyílt vitában összefoglalta – tudományos kutatásokkal igazolható módon - érzelmi alapon választ. Minden megnyilvánulás kommunikál valamit, a határidő betartásától a személyes megjelenésig, és ez a kommunikáció a bizalom alapja. A bizalmat megtartani pedig gyakran nagyobb munka, mint egy-egy ház létrehozása.

Létfontosságú lenne tehát a laikus társadalom vizuális kondicionálása, és ezt az építészeken kívül más aligha végzi el. Bár az építészek meg vannak arról győződve, hogy az épületek önmagukban beszédesek, az értelmezést segíteni kell, és ezt sem kiállítások, sem előadások nem tudják önmagukban elérni. Átélhető élményekkel, érzésekkel kell az építészet üzenetét a felhasználókban tudatosítani - ezzel voltaképp az építészek saját maguk számára nevelnek jó megbízókat. A nehézségek sorolása helyett álljon itt néhány jó példa a résztvevők gyakorlatából. A vezetett séták, az épületbejárások, az egyre népszerűbb városi túrák mellett kiemelkedően fontos a gyerekek vizuális nevelése - ebben minden résztvevő egyetértett. A meghívott általános iskolai tanárnő beszámolt arról, hogy osztályával többször részt vett az A4 Stúdió által szervezett nyitott műterem látogatáson, ahol a gyerekek egyszerű lépték- és modell-alkotási feladatokon keresztül ismerkedhettek az építészet alapfogalmaival, és annyira élvezték, hogy haza se akartak menni. A társadalom megbecsülését persze csak erős és összetartó szakma érheti el – Mezei Dániel rámutatott, hogy ez praktikus lépések sorozatával elérhető. Elsőként arra lenne szükség, hogy az építészek kidolgozzák azt a tíz pontot, amiben az egész szakma egyetért.

Klinger Gábor azzal összegezte a vitaest tanulságait, hogy a bizalom megszerzéshez és megtartásához négy dolog szükséges: a tisztesség, a szándék, a képességek és az ezek révén elért eredmények – ötödikként pedig azt, hogy mindezt megfelelően kommunikáljuk a külvilág felé.

Zöldi Anna