Profitváltás — a Jálics-ház a Király utca 26. szám alatt

1840, 1845, 1846, Hild József
1867 (átjáró) Hild József
2000–2007, V.A.M. Design Center, átalakítás és felújítás, Vincze Miklós és munkatársai

Profitváltás
A spektákulum társadalma teljes egészében ránkszabadult. A városokban már nem csak fogyasztási cikkek árasztására létesülnek plázák, a kultúra is egyre inkább nagyipari termékké válik. Kiváló példa erre a Jálics-ház átvedlése Vincze-házzá a Király utcában. Ahol egykoron a hegyek levét, a bort palackozták, tárolták, árusították, ott most a szemnek szóló, hol egyedi, hol kis sorozatban előállított, hol akár nagy szériára is föltuningolt termékek iparszerű bemutatása, kelletése, árusítása folyik. A tetőtérben lesznek hozzá műtermek, vendéglakhelyek is, szigorúan ellenőrzött bohémtanya módjára. S persze megvan hozzá a megfelelő csomagolás, az építészeti látványvilág.

A váltáshoz – ami nem egyik pillanatról a másikra zajlott le, közbejött egy félévszázados „másállapot” – most az épületet kipucolták, és maga is spektákulummá vált, ahogy azt korunk diktálja, mondhatnánk, ahogy „korszerű“. Ordító baj nincs vele, voltaképpen úgy néz ki, mintha műemléknek tekintették volna. Impozáns udvar gangos emeletekkel, alatta látványos pincetér, közte részben üvegfödém. Nem nagyon szólhatunk, a folyamat a szemünk előtt zajlott:
„A teljesen leromlott Jálics-ház néhány évvel ezelőtt újra magántulajdonba került. A több mint ötven lakásból a lakókat kiköltöztették, hogy az üres házat nemzetközi design-központtá alakíthassák, bemutató-, kiállító- és konferenciatermekkel, műtermekkel. Az udvar alatti pincét kibővítették, hátul három traktus mélységben teljesen új szárny épült, az udvart üvegtetővel fedték le, körülötte, a tető fölött újabb emeletet húztak. Minden eredetinek tűnő részlet újragyártott, az új ablakok ugyan osztottak maradtak, de eltérően a klasszicista házak megoldásától, belső síkra kerültek. Az utcai szárny csak látszólag változatlan, a Holló utca felől érkező már messziről láthatja, hogy a tetőteret beépítették, innen közeledve és a szomszédos házakból jól láthatók a két szint új társasházakéra emlékeztető, tetősíkba helyezett ablakai.

A pince izgalmas térsora, a földszint és az emeleti boltozott terek nagyvonalú összenyitása, a falak és a boltozatok nyersen hagyott kő-tégla felületeinek látványa lenyűgöző, és jó látni, hogy az új kulturális funkcióval a házba újra élet költözött. A beszűkített udvar azonban ipari jelleget öltött, nyomasztó, ez már nem egy klasszicista ház udvara: elvesztette jellemző emberi arányait.” (Perczel Anna)

Semmi olyan építészeti plusz, téralakítási továbblépés nincs benne, ami művé avatná. Mérnök-iparos munka, nem sajnálták belőle az anyagot és a pénzt, bár a vakolatlan téglafalak nem minden esetben alkalmasak műtárgyak kiakasztására. A hely sikerüzemelése máris érzékelhető, ami szinte borítékolható volt, hiszen az eklektika iránt megmutatkozó nosztlagiahullámot is meglovagolja, a spektákulum társadalmában ez nem lehet másképp.
„A feloszlás korszakába lépett művészet – mint a tagadás mozgalma, amely önnön meghaladását kergeti egy olyan történelmi társadalomban, amely még nem éli meg a történelmet – egyszerre a változás művészete és a változás lehetetlen voltának színtiszta kifejezése. Minél magabízóbbak az igényei, annál távolabb esik keze ügyéből a valódi önmegvalósítás. Ez a művészet szükségképpen avantgárd, ugyanakkor nem létező. Avantgárdja az eltűnése.” – írja Guy Debord A spektákulum társadalma című könyvében (Balassi Kiadó – Tartóshullám, 2006).

Jellemző az épületre, hogy a bezárt udvarban a hatalmas légtér-tömeget a pincével együtt közös gépészeti térként kell kezelni – ami sokak számára eleve kizárja a komfort-érzést. Vagy például mindig zavart fog kelteni, hogy egy-egy, főképp a tévés reklámsókhoz hasonló árubemutató miatt a kiállítások nem tekinthetők meg, vagy a háznak egy része teljes egészében elzáratik a forgalomtól. De városi lények lévén, valahogy ebbe is bele fogunk törődni. A nagy kulturális túlkínálatban bizonyára akadnak majd olyan programok, melyekre el-elmegyünk az átalakított Jálics-házba. Kedvencünkké válásának veszélye viszont nem fenyeget.

Vargha Mihály

A Jálics-ház történetéből
Alatta közel egyhektárnyi pincerendszer

A XVIII. század elején Csáktornyáról Budára érkező Jálics Mátyás, foglalkozására nézve mészáros, szerteágazó pest-budai família ősévé vált. Fiát, Kristófot (1729-1804) Budán városi tisztségbe emelik, s 1795-ben nemességet is kap. A családi kutyabőr megszerzésének évében születik Mátyás unokája, Jálics András Ferenc (1795–1874) – az ő nevéhez fűződik a XIX. századi Pest legnagyobb borkereskedésének megalapítása. Tanulmányait Gyöngyösön, Bécsben, majd Triesztben folytatta, majd hazatérve 1822-ben folyamodott pesti polgárjogért, s ugyanekkor alapította meg fűszer- és gyarmatáru kiskereskedését.

Miközben Budán megmaradtak a család nagy kiterjedésű szőlői, azokhoz az 1830-as években Jálics pesti szőlőültetvényeket vásárolt, s azokat a legkorszerűbb módszerekkel művelte. 1845-ben a Jelenkor beszámol arról, hogy Jálics a Kaszinó nagytermében felajánlott egy 800 négyszögöles szőlőt mintagazdaság céljára. Jálics András Ferenc 1828-ban nagykereskedői jogot szerzett, amikor cége már főleg borkereskedéssel foglalkozott. Felesége Schopper Karolina, a később Tömöryre magyarosító vaskereskedő család sarja. A gazdag hozományt az üzletbe és ingatlanba fektették, 1833-ban az Üllői úton vettek házat. Ezt a házat cserélték aztán el 1840-ben a mai Király utca 26. helyén álló kis épületre.

Az 1838-as nagy pesti árvíz a Király utcában nagy pusztítást végzett. Csak az emeletes kőházak, paloták (pl. a 9., építette Brein Fülöp 1810 körül), vagy a nagyobb bérházak (pl. a 12., a volt Gömöry-ház 1812-ből, vagy a 21., Dlauchy lakatosmester háza 1833-ból – mindkettőt Pollack Mihály építette) állták a sarat, a XVIII. század vége óta folyamatosan épülgető, szárnyról-szárnyra toldozott kis épületek rendre összeomlottak, vagy legalábbis súlyosan megrongálódtak. Ezek közül vásárolt meg egyet Jálics András Ferenc, hogy nagyszabású tervét megvalósíthassa. Az elképzelés pedig szoros összefüggésben volt az üzlettel.

Teljesen egyedi tranzitjogot eszközölt ki cége számára Pest város tanácsától, azaz abban az esetben, ha a bort kivitte a városból, visszakapta a rá kivetett fogyasztási adót. Így lehetővé vált számára az, amit a többi borkereskedő nem tudott megvalósítani: hatalmas forgalmú pincéjét a város viharosan fejlődő kereskedelmi központjában tudta berendezni. A pincerendszert Hild Józseffel, az egri és esztergomi székesegyházak építőjével terveztette, és 1840-ben kezdte építtetni.

A pince-együttes méreteiben, térhatásában és építészeti szerkezeteinek erejében vetekszik egy székesegyház altemplomával. Annál is váratlanabbul ér bennünket itt ez a monumentális, archaikus tér, mert a felette álló ház semmiben nem különbözik a XIX. század közepének átlagos gangos bérházától. A pénzt nem reprezentációra fordították, hanem üzleti célra fektették be. S valóban, a XIX. századi viszonyokat tekintve igazi nagyüzem működött a Jálics-házban. Minden technikai vívmányt, mely a szállítást (pl. hordóemelő csörlő) és a bortermelést megkönnyítette, azonnal igyekeztek alkalmazni.

A Fővárosi Levéltár dokumentumai szerint 1868-ban egy gőzkazán működését kifogásolta a szomszéd ház tulajdonosa, Dobler János. „Jálics Ferencz ... bor és lerakó házának kéményéből, mely házam 3-ik emeletéig ér, a belőle ömlő kőszén füst a szél által házamra hajtatván a lakókra nézve miután fojtó bűzt áraszt egészségi és gazdászati szempontból ... De mivel ezen ügyünket magán úton elintézni legjobb akaratom mellett sem sikerült ... küldöttség által megvizsgálását elrendelni méltóztassék."

A kiküldött bizottság olyan határozatot hozott, hogy a gőzgépet helyezzék át egy különálló épületbe. Ez ellen Jálics András fellebbezést nyújtott be, melyben kifejti, hogy a gőzgépet a bor erjesztésére használja. Mint írja: "Számos évi tapasztalások után azon meggyőződésre jutottam, hogy boraink az által nyernek nemesbülést, és válnak tartós becsű kiviteli árucikkekké, ha az édességi anyagtól erjedés által teljesen megszabadíttatnak. Ennek eléréseül egy erjedő kamarát építteték ... szükséges volt ... egy olyaténi készlettel (apparatussal) berendezni, és felszerelni, mely a helyiség minden közét folytonosan egyforma hévmérsékletű melegséggel lássa el, s ezen készlet a kérdésben forgó gőzkazán, melyből a gőz, a kamara belsejében köröskörül vezetett kovácsolt vascsövekbe benyomulván, az erjedő kamarát a megkivántató melegséggel látja el."

Végül a vitát úgy oldották meg, hogy a gőzkazánt nem a Király utcai épületben helyezték el. Időközben ugyanis a mai Paulay Ede utca 23-as számú ház telkén a cégalapító fia, Jálics Kálmán (1834–1897) új házat építtetett, és a két épületet, melyek a tömb belsejében a telkek sarkaiban érintkeztek, 1863-ban szintén Hild tervei alapján a földszinten átjáróval kapcsolták össze s ide került át az inkriminált gőzgép. Ebből az átjáróból le lehetett jutni a Paulay Ede utcai ház pincéjébe, és így keletkezett az a nagyon ismert legenda, hogy a Jálics-pince több mint egy hold összefüggő területet foglalt el.

A házhoz fűződik egy legendás esemény, a walesi herceg 1873-as villásreggelije, melyet a Jálics pincében költött el. Balla Vilmos Vadember című 1923-ban megjelent könyvében így számol be erről: „Ez a legfelsőbb kirándulás kinos megelepetést keltett abban időben Pest kereskedő világában. A mérleg-utcai csarnokban (Kaufmanns-Halleban) és az Erzsébet-téri kioszkban, - ahol a nagykereskedők déutáni uzsonnájukat néhány kalabriász-játszmával füszerezve elköltötték, - izgatottan tárgyalták az eseményt az Abendblatt hasábos original hiradása nyomán. Azt mondották, hogy az a király-utcai pince mégis csak egy ostoba sötét áporodott levegőjű lyuk. ...és egyenesen hazafiatlan eljárásnak tartom, hogy a herceget ide vezették, mert ez olybá tünteti föl a dolgot, mintha a fővárosban nem akadna a közgazdaság terén más látványosság.”

Ám nemcsak itt, ebben az épületben lehetett Jálics-féle borokat kapni. Kialakítottak egy saját hálózatot, a város nagyon sok helyén volt úgynevezett Jálics-Keller (mint Balla megjegyzi: többnyire a földszinten), ahol kizárólag bort, s azt is csak a Jálics-pincéjéből valót lehetett kapni, palackozva is, kimérve is. A legutolsó ezek közül 1920 körül még az Andrássy út 14.-ben működött, a többit, ahogy magát a céget is, erre az időszakra már felszámolták.

Jálics, amikor a borai külföldre szállítását elkezdte, azzal hozott újat, hogy közvetlen kapcsolatokat keresett, nem vett igénybe bécsi közvetítőket, akik az olcsón felvásárolt magyar bort átcimkézték, majd drágán adták tovább. Nevéből valóságos márka lett Franciaországban: a „yaliche”. Mint Balla írja: „Duvalnál két frankért finom dejeuner-t lehetett végig enni ’avec une demie yaliche’”. Az 1850-es években már meghódította a Közel-Keletet, a Balkánt, és nem csak Észak- és Dél-Amerikába, hanem a Távol-Keletre is exportált. Fiai egy-egy világrész üzleti kapcsolatait irányították. Vörös Károly Budapest legnagyobb adófizetői című könyve szerint a Jálics család azok közé tartozik, amelynek tagjai három generáción át bent maradtak az élbolyban.

Már Jálics András Ferenc résztvett a reformkor nagy alapításaiban, a Cukorgyár Egyesületben, a Pesti Kereskedelmi Bankban. Fiai, amellett, hogy a borkereskedő céget egészen az 1920-as évekig vitték tovább, igazgatósági, elnöki tisztségeket nyertek vezető bankokban, mint amilyen az Osztrák-Magyar Bank, vagy az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár. Az 1840-es évek végén a leggazdagabb kereskedők és polgárok a régi Lipótvárosban, és a Király utcában, az 1880-as évek elején az Andrássy úton építkeztek. Nem maradt ki az Andrássy úti gründolásból a Jálics család sem, 1882-ben Kallina Mór tervezte Jálics Ignác számára az 59-es számú palotát, amit aztán 1891-ben Andrássy Aladár vásárolt meg. A Király utcai házhoz mindvégig hűséges maradt a család. Egészen az államosításig megtartották, sőt lakták is. Homlokzatát az 1920-as években átalakították, rokokó hatású szőlőfürtökkel díszítették, fedték el az akkor már ósdinak tartott egyszerű klasszicista architektúrát.

2000 és 2006 között nagy átalakításon esett keresztül a Jálics-ház. Lakóházból középületté vált, a V.A.M. Design Center hatalmas kiállítóterei a modern ipar- és képzőművészet minden rendű és rangú produktumát kínálják a közönség számára. Az új funkció javára vált az épületnek, a válaszfalak eltűntek, és kibontakoznak a nagy sodrású, egymás mögött sorakozó terek. A falakat nem vakolták, láthatóvá vált a tégla-kő vegyesfalazat, és a sokféle izgalmas boltozási mód. Ám nyersen hagyták az udvar hátsó szárnyainak újonnan épített betonfalait is, s hangsúlyos elválasztó elemet illesztettek a régi és az új közé. Az elválasztás helyén való, hiszen nem sikerült a régit összekötni az újjal. Nem válik az épület előnyére az sem, hogy a szép klasszicista vaskorlátokat utánzatokkal cserélték fel, az udvart lefedő vasszerkezet is mintha hangsúlyosabb lenne a kelleténél, s fölötte mégis szégyenkezve jelenik meg a tőtérben kialakított új emelet.

Kemény Mária