A Gellért-hegy délnyugati lejtőjén, egy zsákutca végében járunk, távol a forgalom zajától. Itt, egy öreg kőlépcső mellett, idős fák lombjai között bújik meg a Váncza Művek négylakásos társasháza, melyben az elegáns rend és az idilli környezet egymást kiegészítve és formálva találkozik.
A Villányi útról lefordulva, kacskaringós utcán indulok útnak. A Balogh lejtőt kerítés és terebélyes fák határolják, melyek között keskeny lépcsők vezetnek felfelé. Kisvártatva az első épületeket is megpillantom. Gellérthegy ezen részét – pár beékelődő középületen kívül – 2-3 emelet magas villák uralják. A régebbi, magastetős, historizáló kúriák között szép számmal találni későbbi, jellemzően lapostetős, modernista társasházakat. Kortárs ház csak elvétve akad a környéken, azok is inkább a domb lábánál (pl. a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnoka) és legtetején (pl. a Számadó utcai apartmanház). Ezért is ér meglepetésként, amikor a Balogh Tihamér utca végén, az autóút és a felfele folytatódó gyalogos lépcső találkozásánál megpillantom a Váncza Művek kőburkolatos társasházát.
A majd 10 évvel ezelőtt átadott épület szikár tömege magától értetődő nyugalommal bukkan elő a föléje magasodó gesztenyefák lombjai mögül. Törtfehér felületei szinte világítanak a napfényben, amit a kora őszi növényzet sárgás-barnás árnyalatai is felerősítenek. Jelenléte furcsa kettősséget áraszt: olyan mintha mindig is itt állt volna, noha egyértelmű, hogy a közelmúltban építették. Azt a fajta időtlenséget, kortalan relevanciát sugározza, amelyet csak kevés épület tudhat magáénak. Ahhoz, hogy megértsük e hatást, érdemes felfejtenünk a mögötte rejlő kettősség gyökereit.
Rács
A ház mértani rendje első ránézésre szembetűnő. A homlokzatok raszteres rendszere, a nyílászárók pepita kompozíciója és a burkolat ehhez illeszkedő kiosztása hálóként vonja be az épületet. A dél felé, a Budai Ciszterci templom tornyaira néző erélyek kitüremkedő csontváza jelzi, hogy ez a szerkesztettség a belsőben is folytatódik. A pillérvázas épület oszlopai 3x3 méteres négyzethálóra illeszkednek, az alaprajz és a metszet az így meghatározott négyzetekből építkezik. A lakások 4x4 négyzetből állnak, amit északi irányban a lépcsőház, déli irányban az erkélyek sávja egészít ki. A völgy felé fordított, a homlokzat teljes hosszában megjelenő, loggia-szerű szerkezet az olasz neoracionalizmus építészetét juttathatja eszünkbe, de akár olyan klasszikus előképekre is visszavezethető, mint a pienzai Palazzo Piccolomini; ezen épületeknél hasonlóan fontos szerepet kap a rend és a szerkesztettség.
A szobák – a középső, kiszolgáló és közlekedő tereket leszámítva – pontosan illeszkednek a rácsra, a fürdőszobák 1, a konyha-étkezők és a hálószobák 2, a nappali szobák 4 elemből állnak. Bár Váncza László valamennyi házára – így a nálunk legutóbb bemutatott budaörsi családi házra is – jellemző az arányrendszerek szisztematikus használata, a tervezők tartottak tőle, hogy a rigorózus szerkesztettség ez esetben túlhatározottsághoz vezethet. Ők is meglepődtek, hogy ebben a szigorú rendszerben mennyi különböző, de egyaránt jól működő lakáselrendezés lehetséges. Végül a legjobbnak tartott 4 alaprajz került a házba, de kiválasztásuk nem volt egyszerű feladat. Érdekes részlet, hogy a feltételekből adódóan a nappali két oldalán nyíló hálószobák alakultak ki, ami a manapság elterjedt, szétválasztott funkcionális sémákkal szemben a belvárosi bérházak rugalmasan használható térsorozatával rokon.
A rend a kisebb részletekben is megjelenik. A homlokzati nyílászárók egyen méretűek, a burkolat csak egész és félelemekből áll, az ajtók, a szaniterek, az árnyékolók és a belső burkolatok tipizáltak. A leírás alapján könnyen lehet, hogy egy rideg, steril lakógépet képzelnénk el, azonban nagyot tévednénk.
Ösvény
Hiszen az építészet nem csak a funkcionális használhatóságról és a jól megválasztott arányrendszer következetes alkalmazásáról szól. Egy igazán jó háznak – és főleg egy lakóháznak – engednie kell, hogy a rend itt-ott megtörjön, felpuhuljon. Ebben nemcsak a gondosan megválasztott részletmegoldások, hanem a környezeti adottságok is fontos szerepet játszanak.
A társasház telkét a felette álló villaépület kertjéből választották le, melyet régi kőkerítés és szintén kőből rakott támfalak kereteztek. Az építkezés során ezeket az elemeket, sőt még a bejárat helyét is megtartották, valamint a hálós, kovácsoltvas kerítést hozzá illő, feketére festett fém elemekkel egészítették ki. Az épület gyönyörű, süttői mészkő burkolata apró mélyedésekből és foltszerű elszíneződésekből álló textúrájával a fent kifejtett szerkesztettséget, milliméteres pontosságú, hálós illesztéseivel pedig a hagyományosan rakott kőfalakat ellenpontozza. A hideg kőburkolatot az ablakok tört fehérre festett fa tokszerkezetei egészítik ki, amelyek szintén hozzájárulnak a ház hívogató látványához.
A növényzet építészeti elemként való felfogása is tudatos tervezői döntés. A kerti támfalak ültetőibe vadszőlő került, mely az utca menti kőfalakat már teljesen beborította és folyamatosan kúszik fel a ház keleti homlokzatára is. Bár egyesek a növényzetet nem tartják az építészeti tervezés immanens részének, a Gellért-hegy buja, zöld lejtőin épület és természet együttélése kitüntetett jelentőségű.
A tiszta rendet mind az alaprajzi elrendezés, mind a homlokzati megjelenés esetében apró eltérések, aberrációk bontják meg, amelyek elősegítik a személyesebb, emberibb árnyalatok megjelenését. Gondolhatunk a fürdőszobák a többi nyílászárótól eltérő, opálüveg ablakaira, a bejárat mélyen ülő kétszárnyű ajtajára, a felső szinti erkélyek fölé kinyúló gerendákba beépített, motorizált árnyékolókra, a fedett-nyitott tereket oldalról lezáró, kőlamellás „paravánfalakra" vagy épp a lépcsőházi sáv irányában egy-egy négyzettel kiegészülő lakásokra. Ezek az elemek, bár nem illeszkednek hézagmentesen a központi rendszerhez, az összképnek egyértelműen javára válnak.
Az egyedüli megkérdőjelezhető elem az átlátszó üvegkorlátok és az áttetsző, szintén üveg erkélyek alkalmazása, ami bár kétségkívül gyönyörűen egészíti ki a mészkővel borított tömeget, a lakások privát átmeneti tereit kissé rideggé, ünnepélyessé teszi – legalábbis a külső szemlélő számára. Az üvegfelületek szennyeződése, és a kőhöz viszonyított időállósága is probléma lehet, azonban 10 év elteltével ennek szerencsére nyomai sem látszanak.
Összegzés
Az épület kortalansága tehát két tőről fakad. Az egyetemes rendet képviselő rács, és a helyszín sajátosságaira, valamint a funkció kívánalmaira reagáló ösvény találkoznak egymással. Persze ez a kettősség valamilyen mértékben szinte minden házban megjelenik, de nem mindegy, hogy milyen arányban és minőségben.
A rács és az ösvény szavak kitüntetett használata bizonyára magyarázatra szorul. A rács (grid) és az ösvény (pathway) Alexander Tzonis és Liane Lefaivre világhírű építészetteoretikusok nagy hatású, 1981-ben írott, The Grid and the Pathway[1] című esszéjéhez köthetők. Tzonis és Lefaivre alapvetően a kritikai regionalizmus, azon belül is a jeles görög építész házaspár, Dimitris és Suzana Antonakakis munkásságával kapcsolatban használják a kifejezéseket, de az építészet jövőjét kutató elemzésük mégis általános érvényű. A fogalmakra jelen esetben a történelmi és társadalmi kontextusok vizsgálata nélkül, pusztán formai analógiaként hivatkoztam, megkönnyítve ezzel a ház bemutatását.
A Váncza Művek Balogh Tihamér utcai társasházában az építészeti tervezés egyik legalapvetőbb motivációja, a körülöttünk lévő, végeláthatatlan tér rendszerezése és keretek közé szorítása elemi erővel jelenik meg. Az épület mégsem merevül tökéletes, hermetikusan elzárt, életidegen vágyképpé, ugyanis enged a környezet és a használat kívánalmainak és esetlegességeinek, méltó módon egészítve ki Gellérthegy különleges hangulatú villanegyedét. Ha a környéken járunk, mindenképpen érdemes útba ejtenünk.
Winkler Márk
[1] Tzonis, Alexander – Lefaivre, Liane (1981): The grid and the pathway. In: Times of Creative Destruction. Rutledge, London (2016)