Rajcsányi Gellért: Hol a boldogságod, Budapest?

Sokan biztosak benne: Budapest olyan nagyjelentőségű, léptékváltó átalakulás hajnalát éli, amely az 1870-1914 közötti aranykorhoz mérhető. Kontinentális léptékű sikerhez sok minden kell, s ezek között a sok pénz csupán egyetlen elem. Melyek tehát most a sikeres, mi több boldog Budapest, a magyar fővárosi jövőkép koncepcionális és stratégiai alapvetései? Erre a kérdésre gyűjtünk válaszokat az elkövetkező hetek cikksorozatában. Városi közgondolkozásunk számos jelentős személyiségét, urbanistákat, közgazdászokat nyertük meg, hogy fejtsék ki véleményüket. A vita nyitott, bárki csatlakozhat. Szerkesztőségünk örömmel vár újabb írásokat a tárgyban, nem kizárólag várostervezők, de a város egészében gondolkozók részéről. Mostani szerzőnk a Mandiner.hu főszerkesztője, a Média Építészeti Díjának és a Pulszky Társaság — Magyar Múzeumi Egyesület „Az év kiállítása” díjának zsűritagja.

Legyen közrend, legyen aztán városképrendezés; csökkentsük a forgalmi, zaj- és környezetszennyezést; élvezzük és fejlesszük a nyüzsgést, a minőségi kultúra és életmód tereit; biztosítsuk a mozgásteret saját magunknak, várost járó és azt élvezni akaró polgároknak; és aztán telepítsünk zöldfelületeket, fákat, bokrokat, gyepet mindenhova, ahová csak lehet. Ott lesz a boldogságod, Budapest.

 

„Tervezőtársaimmal néhány éve helikopteren szálldostunk fölötte: miért ne lehetne másképp, mint ahogy van, miért maradjon itt ez a ház, ez az utca? Igazolhatatlan, ésszerűtlen város, rendetlen, zsúfolt, anarchikus, légcsatornákat fuldokló tüdejébe, nyissuk meg eltömődött vezetékeit, szakítsuk át sugaras-körkörös szerkezetét, a központot szétveti a forgalom, gyáva érzelgősség megkímélni az óváros hullámos és fárasztó rejtelmeit, ez a tizenkettedik óra, eljött a hasfelmetszés ideje, leereszkedtünk, óriás szitakötőnk alatt salakfüstkatlan, portölcsér, az utolsó homokszemig fölforgattuk a várost, ujjunk alatt a levegőben egymást kergették a képzelet forradalmai.” (Konrád György: Városalapító)

 

Oh, mennyi nagy koponya és döntéshozó szerepbe jutott vizionárius tudta az elmúlt egy-két évszázadban tutira, hogy mitől legyen boldog az ember, és miért is kell boldognak lennie, ha belegebedik is. Tudjuk, hogy mi lett e világjobbító, emberjavító, társadalmat mérnökölő eszméknek a végeredménye. Voltak nagyívű várostervezők is, Haussmann bárótól Albert Speeren át Le Corbusier-ig, akik a legkülönbözőbb korabeli ideológiák mentén belekezdtek az organikusan növekedő városok átszabásába, hol használható, hol katasztrofális eredménnyel.

Szóval csínján kell bánni a városok boldogságának meghatározásával. Minél befolyásosabb, minél nagyobb hatalmú figura mond erről okosakat, annál óvatosabbak legyünk vele! Még jó, hogy e sorok írója nem városépítész és nem is politikus döntéshozó, így a legkülönbözőbb megfelelési kényszerek és isteni sugallatú víziók nélkül, ellenben földhöz ragadt, józan parasztként tűnődhet a témáján, miközben hol rendpárti konzervatív, hol javíthatatlanul szabadelvű énje tör elő belőle.

Hol a boldogság mostanában?

Egy város nem lehet boldog. Egy város az szennyvízcsatornák, gázvezetékek, közlekedésszervezési elektronikus rendszerek, kő-, tégla-, acél- és üvegszerkezetek, no meg rengeteg — a kelleténél több — beton halmaza. És persze rengeteg mozgó jármű közlekedőedénye, látástól dugulásig. Meg piszok, kipufogógáz és zajszennyezés elegye. A város egy gépezet, aminek működnie kell, lehetőleg minden fogaskereket a helyén tartva. Az se mindig sikerül, bár vannak működésbeli különbségek mondjuk egy Eindhoven és egy Delhi között.

 

De ki adja a szellemet, a lelket, az életet a gépezetbe? A városlakó. Ő viszont lehet boldog. Annak kellene lennie. De persze előtte döntse el magában, hogy lakos vagy polgár akar-e lenni. Nem mindegy, a privát boldogság keresése során se.

De hogyan legyen boldog a budapesti ember?

A nagy számok törvénye alapján minden ember nagyjából hasonlóan látja a boldog élet kellékeit és szükségleteit — mindegy, hogy budapesti, karakószörcsöki, moszkvai, düsseldorfi vagy jakartai emberről van szó. Ezek egy részét csak magának biztosíthatja az ember, a saját individuális életében: ezekkel most nincs dolgunk. Egyébként mintha a városlakó ember mindig is boldogtalanabb lenne másoknál — erről szól pár száz folyóméternyi hazai és világirodalmi mű.

De vannak a boldogságnak a város által biztosítható kellékei és keretei is. Milyen környezettől lesz boldog az ember a városban?

Legyen rend és rendezettség, közeli nyugi és elérhető nyüzsi, legyen pihenőhely és mozgástér. És zöld, zöld, zöld. És ezek harmonikusan váltakozó elegye. Ezzel a legtöbben talán ki is egyeznénk, bármely városban is lakunk.

Ha boldog városlakókat szeretnének a döntéshozók, akkor ezekre a teljesen hétköznapi igényekre lenne érdemes reflektálniuk, a (város)építészet nyelvére és az adott város sajátosságaira lefordítani és megvalósítani azt.

 

Rend

Egy mai nagyváros természeténél fogva különböző kultúrák és életmódok találkozóhelye, olvasztótégelye. Persze vannak fokozatok New Yorktól és Londontól Kelet-Közép-Európa ugyan sokszor multikulturális gyökerű (mint Budapest), de manapság már/még meglehetősen egynemű metropoliszaiig (mint, megint csak, Budapest).

A békés egymás mellett élés, illetve az olvasztótégely működőképessége érdekében bizonyos, hogy az alapvető rendet és közbiztonságot fenn kell tartani. Ne alakuljanak ki gettósodások, ne váljanak egyes környékek a bűnözés és erőszak melegágyaivá (ebbéli budapesti problémáink nevetségesen csekélyek mondjuk Chicagóéhoz képest), a törvény és rend betartása mindenkire egyaránt vonatkozzon. Terrortámadások szezonjában minden jóérzésű polgár elfogadja a fokozott rendvédelmi jelenlétet az utcákon. Legyen csak a jog uralmára épülő rend pártján egy város vezetése. Akinek ez nem tetszik, mert gyakorlati vagy intellektuális anarchista, az is örüljön, mert legalább muníciót kap az ellenállás tüzének őrzéséhez.

Rendezettség

Ha az alapvető rend biztosított, akkor ideje körbenézni és felmérni, milyen állapotban is van városunk. A legtöbb konfliktus és megoldandó feladat nyilván ez ügyben vár a város lakóira és vezetőire. Kelet-európai városaink és legtöbb nyugati társuk között a legnagyobb különbség leginkább a rendezettségben tapasztalható. Apró kis feladathalmazt nevezek itt meg: legyenek rendezettek az utcák, házfaltól házfalig, és fölfelé is, a házak talapzatától a tetőkig.

Ha valamibe, akkor ebbe gebedjen bele egy város, izzadjanak vért a döntéshozók, az intézmények, a feladatok végrehajtói, keljen föl munkára az egyes polgár meg az egész szomszédság. A várost rendbe kell hozni. És előtte a fejeinkben is rendet kell tenni, hogy végiggondoljuk, mi mindent kell csinálni városunk rendezéséhez.

Legyen alapos utcaseprés, tökéletesre szervezett hulladékelszállítás, a szemetelők rendszeres elkapása és példás megbüntetése. Jöjjön a kátyús utak, a hepehupás, húgyszagú járdák rendbetétele. Ahol lehet, cseréljék ki az aszfaltot vizet átengedő, de járható felületekre. Kezdődjön a járdák és utcák közötti sávok, oszlopok, virágyások, gyepsávok rendezése, rendben tartása. A járdák menti kidőlt-bedőlt, összegányolt kerítések, falak kijavítása.

És: kezdődjön a homlokzatok rendbetétele a lehető legnagyobb léptékű programok elindításával, ország, város, kerület és társasházi közösségek, tulajdonosok együttműködésével. Ne csak egy-egy ház újuljon meg, hanem egész homlokzatsorok, teljes utcák elejüktől a végükig. Tűnjenek el — talán néhány különleges mementó kivételével — a világháború és '56 óta golyónyomos, évtizedek óta málló, omladozó homlokzatok. Tűnjenek el az egykor igényesen megtervezett és felépített házakról a hiánygazdasági időszakok és a vadkapitalista évek gányolt megoldásai. Lehet, hogy csak gipsz az a kariatida, de álljon újra ott a bejárat fölött. Ne csak félig legyen kovácsolt vas az az erkélykorlát. Tűnjön el az 1992 óta fakuló rózsazsín Sex Shop-felirat meg az 1974 óta nem működő villanyreklám az üres bolthelyiségek fölött.

 

Tűnjön el minden ad hoc formátumú, tiritarka, ordenáré hirdetőtábla, vitrin, kilógó és belógó felirat a házfalakról, elvégre ez nem Kalkutta vagy Kairó, hanem egy decens európai főváros. Fővárosi vagy kerületi rendeletekben szabályozzák és követeljék meg a legszigorúbban a házakra rakható boltfeliratok, portálok és kirakatok egységes, igényes kinézetét, sorakozzanak harmonikusan az adott utak mentén vagy egész kerületekben. Tíz (!) éve volt nagy dobás néhány grafikustól a belvárosi Kossuth Lajos utca egységes portálarculatának terve — azóta sem történt túl sok minden ezen a téren Budapesten. https://urbanista.blog.hu/2009/11/04/szkrollozd_vegig_a_kossuth_lajos_utcat_igy_nezne_ki_az_astoria_es_a_ferenciek_tere_kozti_szakasz_for

A Nagykörúti Portálprogram kiváló kezdeményezés: meg kellene vizsgálni közelebbről, mire jutottak eddig és milyen hasonló kezdeményezésekkel lehetne „legalább” az egész budapesti belvárost rendezni ebből a szempontból. Ha ezek az aprócska kis változtatások megtörténnek, rendezettek lesznek Budapest utcái, és menetelhetünk is tovább a közboldogság felé.

Nyugi

Jó, egy milliós nagyvárosban nincs általános nyugalom, elvégre nem akarunk Phenjant csinálni Pest-Budából. De azért törekedni kell a nyugalomérzet terjesztésére.

Ha rend és rendezettség honol már a városunkban, mi is zavarja legjobban az egyszeri polgár nyugalmát? A zaj. Miből jön a legnagyobb zaj? A közlekedésből, az autók tömkelegéből. Ma Budapesten évről évre rosszabb az autóforgalmi helyzet: egyre állandóbbak és egyre hosszabbak a dugók, a csúcsforgalmi időszakok, egyre kilátástalanabb az agglomeráció és a belváros közötti reggeli és délutáni autós közlekedés, egyre kevesebb parkolóhelyet lehet találni, egyre inkább ellehetetlenül ez a fajta közlekedés, miközben borzasztó levegő- és zajszennyezést áraszt a városra.

 

Vagyis: az autóforgalom drasztikus korlátozására van szükség, minden lehetséges módszerrel. Dugódíj. Parkolódíjak tovább emelése. Sétálóutcák, fizetőparkoló-zónák és forgalomcsökkentett belvárosi és zöldövezeti utcák hálózatának további bővítése. Elővárosi forgalom átgondolt, de radikális módszerekkel való átterelése a tömegközlekedésre. Az elővárosi tömegközlekedés optimális bekötése a belvárosszéli modális csomópontokhoz. P+R parkolók számának folyamatos, drasztikus növelése. A tömegközlekedés, a gyalogos- és kerékpáros forgalom priorizálása. És persze folytatni a kell az alapvetően jó szerkezetű budapesti tömegközlekedési hálózat járműveinek modernizálását, forgalmuk valós igényekhez való hozzáigazítását.

Utópisztikus képzelgések helyett persze azt is le kell szögezni, hogy a fővárosnak továbbra is működnie kell. A forgalomcsökkentett városnegyedek érdekében bizonyos főutak tartósan belvárosi autópályák fognak maradni. A Rákóczi útból és a Nagykörútból, az Üllőiből és a Váci útból soha nem lesz sétálóutca, az erre néző házakból soha nem lesz zöldövezeti oázis.

 

A boldog városhoz vezető utunk egyik legfontosabb állomása tehát az autós forgalom radikális csökkentése, a tömegközlekedés ütemes fejlesztése és a belvárosi és főváros-agglomeráció közötti napi forgalom tömegközlekedésre való átirányítása.

Nyüzsi

Aki nagyvárosban él és ott is akar élni, többek között a könnyen elérhető és nagy választékú kulturális és életmódbeli szolgáltatások, javak, élmények miatt tesz így. A nyüzsgés kiirthatatlan egy nagyvárosból — de nem is erre kell törekedni, hanem arra, hogy ez a nyüzsgés egyre minőségibb, egyre élménytelibb és mindig kifogyhatatlan legyen.

Fővárosunk a kulturális és életmódbeli szolgáltatások terén, a tömeges, illetve a minőségi idegenforgalom kiszolgálásában is egész jól áll, a fiatal hátizsákosoktól a magaskultúrafogyasztó nyugdíjas nagypolgárokig mindenki megkapja a maga élményét. Évtizede zajlik a gasztroforradalom, magunk mögött hagyjuk — jobbára — a kádári-népiesch gagyit, meg a rendszerváltás körüli vadkapitalista-balkáni átvágós szánalomtengert.

A nagyvárosok egyre fokozódó 21. századi turisztikai versengésében Budapest öles léptekkel halad előre, egyre jobb pozíciókat szerez. Mi több, az utóbbi években divatba jött a fővárosunk. A határ a csillagos ég, meg a sokcsillagos éttermek, szállodák és más szolgáltatások végtelen bővülése. A tömeges idegenforgalom további növekedésével lehet és kell is számolni a 21. században. A nyugati világ középosztályával nagyjából egyező létszámú új ázsiai középosztály jelenik meg a nemzetközi idegenforgalom piacán. Kínaiak, vietnamiak, indiaiak és más feltörekvő országok tömegei most engedhetik meg maguknak életükben először, hogy külföldre vagy távoli kontinensekre utazzanak. Elképesztő fontosságú az idegenforgalom Budapestnek és egész hazánknak, és bőven van még kiaknázható potenciál ebben.

 

Budapest vegye a fáradságot és reklámozza magát ezerrel a feltörekvő országokban, legyen a magyar főváros Európa egyik kihagyhatatlan csodája a világ új középosztálya szemében!

A nagyvárosi nyüzsgés ügyében tehát az irány jó, csak így tovább előre és fölfelé, a mennyiség szükséges további növelése mellett még inkább a minőségi forradalmat erősítve.

Pihenőhely és mozgástér

Ha már rend és rendezettség és nyugi van a városban, mit szeretne a polgár? Hát azt, hogy újra belakja a város tereit és utcáit.

Ne álló és hömpölygő autók sorfalai uralják az utcákat, ne parkolónak használják a belvárosi tereket. Ne kérjünk elnézést városlakó polgárként, hogy a járdákon szeretnénk elférni egymagunkban, párunkkal, családunkkal, babakocsinkkal, kerekesszékünkkel. Le a parkoló autókkal a járdáról, legyenek korlátozva az utcai parkolóhelyek, érvényesüljön újra az utcák és házaik eredeti aránya, szerkezete, legyen újra tere az utcáinknak.

Ismerjük el: a nyolcvanas-kilencvenes évekhez képest rengeteget fejlődött ezen a téren a főváros. Járókelőket szolgáló közterek tucatjai születtek, sokfelé kiszorítva az addig ott terpeszkedő autókat. Gondoljunk csak a Szent István Bazilika terére, ami a budapesti idegenforgalom egyik új központja lett; vagy épp a Deák térre, ahol a Gödör fölötti kultikus találkozópont helyén, Pest epicentrumában két évtizeddel ezelőttig lehangoló parkoló honolt.

 

Szaporodnak a pihenőhelyek a városban, egyre nagyobb a mozgástere a járókelő városlakó polgároknak, és ez jó. Tavasztól őszig mediterrán szezonját éli Budapest, egymást érik a kiülős helyek, a teraszos kávéházak, na meg a kisebb-nagyobb fesztiválok, és ez is jó. Megint csak jó az irány. A nagy felhajtás, a minőségi szolgáltatások mostani forradalma után pedig talán visszatalálunk a mértékletes és mértékadó, gemütlich, polgári kávéházi kultúrához is, ami aztán a budapesti és magyar kultúrának is újra élő fóruma és szülőhelye lehetne.

Addig is legyen csak még több szellőssé tett köztér, fórum, park, játszótér, kiülős placc szerte a városban: áramoljon csak a friss levegő az arcunkba, táguljon az a tér a szemeink előtt!

Zöld, zöld, zöld

E sorok írója úgy van bekötve agyilag, hogy a sok fánál és zöldfelületnél csak egy valamit szeret jobban: még több fát és még több zöldfelületet. (Kellett neki zöldövezetben felnőnie.) Érthetetlen a szerte az országban, így Budapesten is terjedő és lopakodó gyakorlat, hogy mindent leköveznek, amit érnek, minden építkezésnél a lehető legtöbb árnyat adó fát kivágják, menjen csak a viacolor kerítéstől kerítésig, falaktól falakig. Magántulajdonú és köztulajdonban álló területeken egyaránt.

 

Sajnos elég sok elrettentő példa van arra, hogy az elmúlt 10-20 évben megszülető új közterek, miközben maguk mögött hagyják a mélykádári korszak zsákutcás urbanisztikai megoldásait, végül mégis ugyanolyan sivárak maradnak, csak 21. századi designban. És még az se mondható el, hogy a kivitelezés minden nagy projekt esetében kiváló, hibátlan lett. Pedig Budapestnek forrók a nyarai, és hónapokon keresztül tűrhetetlen tud lenni a nyílt placcokon az égető napfény. Nyilván klimatizált autókban és klimatizált irodákban élő vezető tervezők és döntéshozók azok, akik miatt annyira kopár maradt számos megújult közterünk. Óriási hiba volt ez. Zöldfelület és árnyék, fák árnyéka: erre van szükség a lehető legtöbb helyen Budapesten. Ahová csak lehet, ültessenek fákat. Ahol csak lehet, rakjanak le életképes gyepet, zöldfelületet, telepítsenek valódi parkot. A forgalom- és parkolóhely-korlátozott utcákban, ha elférnek, ültessenek új fasorokat, amik megfogják a huzatot, elnyelik a zajt, a visszhangot, árnyat adnak a Nap elől, védenek az esőtől és még oxigént is termelnek. Emellett a főutak mentén, illetve villamosvágányok között is legyen minél több gyepfelület, esztétikai és zajcsökkentési okokból is.

 Tehát

(1.) Legyen közrend, (2.) legyen aztán városképrendezés; (3.) csökkentsük a forgalmi, zaj- és környezetszennyezést; (4.) élvezzük és fejlesszük a nyüzsgést, a minőségi kultúra és életmód tereit; (5.) biztosítsuk a mozgásteret saját magunknak, várost járó és azt élvezni akaró polgároknak; és aztán (6.) telepítsünk zöldfelületeket, fákat, bokrokat, gyepet mindenhova, ahová csak lehet.

Ebben lesz a boldogságod, Budapest.

Rajcsányi Gellért