Nézőpontok/Vélemény

Rákosrendezői hogyan tovább II. – Az élhető Rákosrendező

2024.02.21. 18:10

Budapest Városháza háromrészes cikksorozatban érinti a Rákosrendező jövőjével kapcsolatos városszerkezeti, építészeti és zöldfelületi kérdéseket. A második részben Erő Zoltán, a város főépítésze osztja meg gondolatait a fejlesztés, funkciók, városkép, építészet és döntéshozatal léptékeinek helyes megtalálásáról.

Ha a Rákosrendező beépítéséről gondolkodunk, óhatatlanul eszünkbe kell jusson az a rengeteg előzmény, előtanulmány, előterv ami az elmúlt évtizedben az „élhető város" kidolgozása jegyében született. A Fővárosi Önkormányzat is elkészíttette azokat az ajánlásokat, amelyek a jövőben induló fejlesztések számára szolgálnak iránymutatással. Tudatában vagyunk annak, hogy a fejlesztések nagy tehetetlenséggel haladnak: a ma folyó építkezések tíz évvel ezelőtt formálódtak meg – s a ma megformálódó gondolatok tíz év múlva öltenek testet. Éppen ezért fontos, hogy egy terület fejlesztése esetén az urbanisztikai alapgondolat a lehető legnyitottabb legyen az adott kor kihívásaira, használja fel az ismert jó és rossz gyakorlatok tapasztalatait – és keresse az innováció és a progresszív gondolkodás lehetőségét. Ezért látjuk rendkívül fontosnak a Rákosrendező fejlesztési programját, mert ezen a helyen lehetne megindítani egy, a 2020-as évek új gondolatainak megfelelő fejlesztési programot.

A fejlesztési keretekről
A területet az elmúlt hetekben sokak megismerték, bár korábban még a szakmabeliek közül sem sokan jártak a hibernálódott helyszínen. Mint az a korábbi összefoglalókból ismert, a kb. 130 ha nagyságú terület felhagyott vasúti funkciói helyén jöhetne létre egy olyan új vegyes használatú városi terület, amely elsősorban lakó és irodai funkciókkal bír, de emellett kellő szociális és szolgáltatási infrastruktúrával is rendelkezik. A rendező pályaudvar helyén városi léptékben is jelentős méretű zöldfelület kialakítására adódik lehetőség. 

A helyszín kiválóságát a városközpont közelsége és a kiváló közlekedési kapcsolatok adják. Ennek megfelelően egy új mintaváros épülhet az adott területen, ami sokféleképpen adhat választ a budapesti városfejlesztés céljaira:

  • a kompakt városszerkezet erősítése: a szuburbanizációval ellentétes módon nem fellazítja, hanem szorosabbra fűzi a meglévő város szerkezetét, fejlesztési lehetőségeket kínál a zöldmezős területek beépítésével szemben, csökkenti az utazási igényeket;
  • egy újabb 15 perces város létrehozása: az adott lépték (a terület teljes hossza 2,5 km) egy vegyes funkciójú, szolgáltatásokkal és szociális infrastruktúrával kellően ellátott együttes létrehozása esetén lehetőséget ad egy ideális gyalogos város kialakítására, ahol a közösségi közlekedés fő állomásai és a városi zöldfelület is 15 percen belül elérhető;
  • a funkciók strukturált elhelyezése: a helyszín hálózati kapcsolatai logikusan kínálják a sűrűsödési pontok helyét, így természetesen adódik a központképzés, egy változatos beépítettségű, inhomogén térszerkezet kialakításának lehetősége.

A funkciók léptékéről
Bár látható, hogy a terület egy városi szintű alközpont kialakításának lehetőségét rejti, ennek léptékét, a központrendszer hierarchiájában betöltött helyét kellő racionalitással kell megítélni. Mindenekelőtt az a kérdés, Budapesten milyen új központ kialakítására lehet szükség. 

Bár az 1990-es évek óta sokszor felmerült egy „budapesti Manhattan" kialakításnak gondolata – idővel el kellett fogadni, hogy Budapest nem válik regionális pénzügyi-kereskedelmi központtá. Mindez alapvetően függ az európai városhálózatban betöltött, betölthető szerepétől. Jelen pillanatban azonban nem tudunk olyan erős globális vagy regionális központról, amely a Rákosrendező térségét egyedi funkciókkal, új, eddig nem látott funkciókkal nagy léptékben megtöltené. Budapest regionális kapcsolatrendszere földrajzilag és kulturálisan továbbra is a Kárpát-medence természetes centruma, ennek megfelelő intézményrendszer további építése várható és ösztönözhető. 

Budapest emellett nyilvánvalóan Magyarország fővárosa – az országos intézményrendszer fejlesztése, megújítása várható és kívánatos. Ez utóbbi funkcióra születtek korábban a „kormányzati negyed" létrehozását szolgáló fejlesztési gondolatok. Ma több helyszínen (budai vár, Bosnyák tér, Kopaszi gát környéke) tudunk kormányzati intézmények fejlesztési szándékáról – kérdés, hogy a hasonló fejlesztési célok elérik-e a Rákosrendezőt, kívánkozik-e oda nagyobb léptékű országos intézmény.

Azt gondolhatjuk, hogy – mindaddig, amíg valamely új, kiemelt funkció a meglévő fejlesztési helyszínek kínálatát nem haladja meg jelentősen – az adott helyen leginkább a város természetes fejlődésének megfelelő lakó és irodai/kereskedelmi funkcióira lehet számítani. Ez alapján az elkövetkező évtizedben 8-10 ezer lakást és néhány százezer m2 alapterületű irodai és kereskedelmi létesítményt lehet létrehozni.

Durva becslésekkel tehát azt lehet mondani, hogy a Rákosrendező területe 18-22 ezer ember lakóhelyeként nagyjából ugyanennyi ember munkahelyeként szolgálhat. Ennek megfelelően alakíthatóak ki a közlekedési kapcsolatok – mindenekelőtt a nagyvasútra, az M1 MillFAV meghosszabbítására és a V3 villamos egymást hatékonyan kiegészítő kapcsolatára építve.

A városképi léptékről
A városkép nagyléptékű formálása a történelem során a várost alakító fejlesztők – uralkodók, pápák, politikai vezetők, üzletemberek – ambíciói között szerepelt. Az évszázadok tapasztalata azt mutatja, hogy a morfológia alakítása sokszor lehet öncélú, legyen szó akár a „város-esztétikai", akár az ideológiai szempontok hangsúlyozásáról. (Gondolhatunk itt a korábbi budapesti törekvésekre is.) A magasházak, felhőkarcolók építését általában nem a rendelkezésre álló szűk hely indokolja, hanem az építtető önreprezentációja. Ennek megfelelően a városkép alakítása során azt kell fontolóra venni, hogy egy adott fejlesztés vajon indokolja-e a magasházba foglalt megjelenést. A 20.században a magasház elfogadott státusz-szimbóluma volt a vállalati önképnek (Chrysler building, PanAm, Pirelli), a luxusrezidenciáknak (lakóházak, szállodák). Magyarországon azonban egyértelműen tévútra futott ez a gondolat, amikor a megyeszékhelyek, akár kisebb városok is toronyházakat „kaptak" (Debrecen, Veszprém, Gyöngyös stb.) a helyi fejlettség és fejlődés önreprezentációjaként. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy Budapesten a Társadalombiztosító és a SOTE klinikai tömb került toronyházba. A 21. században ideje ezen a gondolaton túllépni: a reprezentatív cégközpontok is el tudják fogadni a „flat headquarter" gondolatát, ahol státuszszimbólumként nem az épületmagasság, hanem a klímatudatos kialakítás vagy az építészeti-tájépítészeti megoldások nagyszerűsége jelenik meg. 

Érezhető tehát, hogy a beépítés magasságának valamilyen módon összhangban kell lennie az együttes szimbolikus rangjával, a városi funkcionális hierarchiában betöltött szerepével. A Kopaszi gáton álló 140 méteres MOL-torony felhúzásának indoka is az lehetett, hogy egy regionális jelentőségű vállalat hangsúlyosan jelenjen meg a városképben. Ennek tapasztalata mára az, hogy a mégoly büszke kiállás sem indokolja bármely helyszínen bármely forma elhelyezését, a jogos ellenvetések figyelmen kívül hagyását. Másik következmény, hogy kormányrendelet rögzítette a Budapesten építhető épületek megengedett magasságát 90 méterben. Ezek is csak kivételesen jelölhetők ki a 30-45-65 méteres magasépületek mellett. Mindennek fényében meglepő, ha ma 240 m magas torony vagy tornyok építésének szándékáról hallunk a Rákosrendező kapcsán. 

A legegyszerűbb látványvizsgálattal bemutatható, hogy ezek az ismeretlen funkciójú tornyok – ha valóban elérik az említett magasságot - uralkodni fognak a városképen, különösen agresszíven jelennek meg a Hősök tere panorámájában. 

Az építészeti léptékről
Az élhető város emberi léptékű. Mondhatjuk, hogy ez a kijelentés túl általános, ezért érdemes számba venni, hogy a legsikeresebb „élhető városok" milyen eszközöket használnak. Nem kell messzire menni ezek megismeréséhez, már Bécsben is megtaláljuk a kiváló példákat – de természetesen mehetünk tanulmányútra Dániába, Hollandiába, Németországba stb. is, ahol barnamezős városi fejlesztések zajlanak.

Meg kell említeni azt is, hogy Budapest számára is készült ilyen progresszív terv. A Diákváros mesterterve az állami szereplők (KKBK majd BFK) megbízásából készült, a tervezők (Snøhetta + sporaarchitects) pályázaton nyerték el a megbízást. Ezt a tervet a mai napig színvonalasnak és korszerűnek tekinthetjük.

Már néhány gondolat is megmutatja, hogy merre érdemes elindulni a tervezéssel:

  • város a gyalogos és kerékpáros használat számára: a közterek hálózatát a gépkocsihasználat nem uralhatja, sem a forgalom, sem az autótárolás szempontjából. Magától értetődő a gyerekek biztonságos mozgásához szükséges használat is;
  • F+4 - F+6 magasságú beépítés: a viszonylag alacsony beépítés nem csupán a légtérarányokat tehetné kellemessé, hanem a lakások és az utcák vizuális kapcsolata is kedvező maradhatna, az épületek és a lombkoronák tömbje is összemérhető lenne. Ez nem zárja ki a központi területeken magasabb épületek telepítését;
  • építészeti inhomogenitás: az együttesek tervezése során biztosítani lehet a kellő változatosságot, a falanszterjelleg elkerülését már a beépítési formák vegyítésével, a telepítés eszközeivel, majd a különféle építészeti megoldások vegyítésével, több építtető és építész részvételével;
  • szociális inhomogenitás: a különféle rendeltetésű és méretű lakások vegyítésével elkerülhető a szociális értelemben vett enklávé kialakulása, ezért kívánatos, hogy a magasan pozícionált piaci értékesítésű lakások mellett épüljenek alacsonyabb árú lakások, piaci és támogatott bérű bérlakások is;
  • a szociális infrastruktúra kiépítése: meg kell találni a módját annak, hogy a szociális intézményrendszer – gyermekintézmények, egészségügyi alapellátás stb. – kiépüljön a területen, máskülönben ellátatlan zárvány alakul ki a területen. A 20 ezer fős népesség egy kisebb városnak felel meg, becsülhetően 3,5-4 ezer 14 évesnél fiatalabb gyerekkel.

Mindezek nem új gondolatok – de látni kell, hogy a közelmúltban megvalósult budapesti fejlesztések nem ebbe az irányba indultak el. A Rákosrendező területe lehetőséget ad arra, hogy megpróbáljuk kialakítani azt a szintézist, amit a kortárs urbanisztika megadhat.

A döntéshozatal léptékről
A fenti gondolatok alapján könnyen belátható, hogy a terület hasznosítása megérdemli a gondos előkészítést, a gondos döntéseket. Nyilvánvaló, hogy a városfejlesztés mindenhol sokszereplős folyamat, ami nem nélkülözheti a szubszidiaritás elvein alapuló döntéshozatalt. A fejlesztés léptéke alapján egyértelmű az is, hogy ez egy politikai ciklusokon átívelő, a város jövőjét jelentősen érintő folyamat lesz. Felmerül az ismert kérdés: Ki építi a várost? Az elmondottak szerint maga az urbanisztikai program is annyira összetett, hogy azt sem egy fejlesztő, sem egy pénzügyi befektető, sem az ingatlantulajdonos egyedül nem tudja hitelesen kidolgozni. 

Szükség van tehát az érintett önkormányzatok bevonására, a városlakók, a város gazdasági szereplőinek mielőbbi tájékoztatására.

Erő Zoltán, főépítész
Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala Várostervezési Főosztály főosztályvezetője

 

Szerk.: Borenich Levente