Református Cigánymissziós Pont - Csontos Gyula diplomaterve

Érzékeny kérdésekre adott érzékeny válaszokat Csontos Gyula (BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék) diplomamunkájában. Szakrális a hely, a téma: a zeleméri Csonka-torony gondoskodó gazdára, a helyi cigánymisszó befogadó otthonra talál a fiatal építész tervében.

Helyszínválasztás
A diplomafélévem előtt már másfél évvel foglalkoztatott a gondolat, hogy mit tervezzek. Sorba vettem mit gondolok a diplomáról, annak jelentőségéről. Egyértelmű volt számomra, hogy egy komplex problémát szeretnék elővenni és boncolgatni, megoldást keresni, nem csupán épületet tervezni. Úgy tekintettem a diplomára, mint kísérletre, amelynek nem kell minden esetben a mai Magyarország sokszor kiábrándító valóságához igazodnia, hanem lehet innovatív, lehet kritikai jellegű és akár egy picit idealista is. Nem baj, ha vitára ingerel, nem baj, ha letér a bevett szokások által kitaposott útról, a lényeg, hogy számomra hiteles legyen amit a tervem képvisel, hogy rámutathassak olyan dolgokra, amikre talán az életben nem lesz újra lehetőségem.

Gyermekkoromból emlékszem egy tájképre, amely mélyen az agyamba vésődött: az alföldi végtelen sík szántóföld közepén, egy dombon álló kis kápolna romos falai és tornya emelkednek meghatározó jelként. Ez a bevésődött emlék az abádszalóki Kis-fás Halom tetején álló Tomaji-kápolnát idézte meg számomra. Ennek nyomán könyvtári kutakodásba kezdtem, felvettem a kapcsolatot régészekkel, építészekkel, tájékozódtam a hazai romok és halmok helyzetéről. A téma magával ragadott, s amikor külföldi tanulmányi félévem után a helyszínre végre eljutva azt tapasztaltam, hogy a Kis-fás Halom helyzetéből fakadóan nem alkalmas a tervezésre, a témát akkor már nem tudtam elengedni.

Az országban számtalan középkori rom áll elhanyagoltan, funkció nélkül. Állapotuk egyre romlik, benövi a gaz, betemeti lösszel a szél, falaik lassan omlanak. Az alföldi több ezer halom nagy része is hasonlóképp pusztul: elszántják lassan, vagy épp homokbányát létesítenek belőle, elhordják gát- és útépítésekhez. Országunk múltjának fontos tanúi, emlékei lassan elkopnak, eltűnnek. A műemlékvédelem a mai állapotában és jelenlegi támogatottságával nem képes figyelni és védelmezni a periférikus helyzetű, kisebb emlékeket, amilyen egy-egy “kunhalom” vagy pusztatemplom.

Diplomamunkámmal arra szeretnék rámutatni, hogy létezik olyan megoldás, amely kortárs építészeti eszközökkel, egy valós, új funkció telepítésével egy műemléki rom és kurgán megmentését hozhatja el. Munkám alaptézise, hogy a műemlékvédelem egyik módja, hogy az adott emléknek legyen gazdája, aki a sajátjának érezheti azt, így folyamatos odafigyelést és védelmet biztosít számára az idő pusztítása és a rongálások ellen. Az új funkció életet hoz a romos falakhoz és ezzel értelmet ad fennmaradásuknak, már nem csak egy letűnt kor jelei a pusztában, hanem bekapcsolódnak a jelenkor életébe is. De nem pusztán egy védett hely feltámasztását remélem munkámtól, hanem hogy sikerül általa a pusztuló romokra és eltűnő halmokra felhívnom a figyelmet.

Helyszínül a „Zeleméri Csonka-tornyot” választottam, amelyre könyvtári kutatásaim során bukkantam, előtte nem ismertem. A rom a Hajdúböszörményt Debrecennel összekötő vasútvonal elhanyagolt zeleméri állomás-épületével szemközt áll egy a honfoglalásnál feltehetően jóval régebbi halomsír megcsonkított tetején. Az egykori település gótikus templomából mára már csak a torony falai állnak, alaprajzi kontúrját felfalazással tették láthatóvá a 70-es évek elején. A rom jelenleg egy Bodaszőlő nevű zsákfaluhoz vezető út meghatározó tájképi eleme, gazdátlansága azonban létét veszélyezteti.

A halmokról röviden
Megfigyeléseim szerint gyakran az építészek előtt a magyarországi halmok eredetét, de talán létezését is homály fedi, így fontosnak tartom, hogy egy rövid leírásban ismertessem őket. A halmok olyan 5-10 méter magas, 20-25 méter átmérőjű, kúp vagy félgömb alakú képződmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezőhelyek, sírdombok, őr- vagy határhalmok.”¹ A halmok kunhalom nevezete a magyar nép ajkán nem élt, Horvát István (1784-1846) nyelvtörténésznek köszönhető ez a hibás és önkényes elnevezés, aki a betelepülő kunoknak tulajdonította őket.² A halmok valójában ennél jóval régebbiek.

„A lakódombok (tell-telepek) egymásra rakódó kultúrrétegét az ott élő emberek patics házainak omladéka, edénytörmelékei, tűzhelyének maradványai alkotják. Nagy számban keletkeztek lakódombok a késő neolitikumban és a kora-középső bronzkorban (i.e.: 4000-3500, ill. 2600-1500). A telepek nagy számából viszonylag magas népsűrűségre következtethetünk az Alföldön. - Közép-Európa legjelentősebb tell-telepe Tószegen található, a községben, ahol élek.

A sírdombok (kurgánok) alkotják a halmok nagy részét, ezek rézkori és kora bronzkori (i.e. 700-400) temetkezések, szarmata, germán és honfoglalás kori temetők nyomait őrzik. Az Alföldön jelentős számban megtalálhatók és feltételezhetően a zeleméri halom is egy kurgán. Erre méretéből, feltételezett eredeti formájából és elhelyezkedéséből (nem része őrhalom láncolatnak) lehet következtetni, illetve abból, hogy a régészeti feltárások során nem került elő olyan lelet, ami lakódombra utalna.

Ezeknél fiatalabbak az Őrhalmok és a Határhalmok, előbbiek láncszerűen helyezkedtek el egymástól látótávolságon belül, lehetővé téve az ellenség közeledésének jelzését fénnyel vagy hanggal; utóbbiak a járások vagy települések határában emelkedtek, gyakran hármas határhalomként, három település határának találkozásában.” ¹ „Míg korábban az élet szerves részei voltak ezek a kiemelkedések, később funkciók nélkül maradva, a sokoldalú emberi pusztítás színtereivé váltak. Ezzel a káros folyamattal nem csak a halmok régészeti értékei kerültek veszélybe, hanem a hozzájuk kapcsolódó geomorfológiai, talajtani, tájképi, növény- és állattani, valamint kultúrtörténeti értékek is. Éppen ezért nem lehet közömbös számunkra az, hogy mennyi és milyen állapotú halom maradt fenn napjainkban. A kunhalmok országos állapotfelmérési adatai szerint hazánkban összesen 1692 halom fordul elő. A kunhalmok nagy része az Alföldön emelkedik, a legmagasabb halom-sűrűséggel Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyék magas ártéri helyzetű, makroformákban szegény, sík területein találkozhatunk.18. sz.-i térkép- és levéltári források alapján a halmok közel 70%-a a vizsgált területről mára eltűnt!” ³

Helyszín, történelem
Hajdúböszörménytől délre 7 km-re, Debrecentől 10 km-re északra a két várost összekötő vasútvonal kanyarulatának nyugati oldalán, a Zelemér nevet viselő vasútállomás egykori épületével szemközt magasodik a zeleméri halom, rajta pedig az egykori templom tornyának maradványai, amit a helyiek csak Csonka-toronyként emlegetnek. Tőle nyugatra alig 200 méterre található a Tócó-ér forrása, amely a közeli Józsa településen keresztül folyik Debrecen felé. 2 km-re innen halad a 35-ös főút, amelyről egy bekötő út a romtól 150 méterre vezet el a 1,5 km-re található Bodaszőlő nevű zsákfaluba. A torony meghatározó tájképi eleme a területnek, körös-körül kilométerekről látszik. Körülötte szántóföldek terülnek el, a vidék enyhén hullámzó domborzatú. A sínek határvonalat húznak, a túloldalon tanyák és a Böszörményi Erdő található. A vasútállomás épülete jelenleg elhanyagolt, korábbi váróterme és a pénztár üresen áll, a másik felét az egykori bakter bérli a feleségével.

Az erdő közepébe ékelődő Bodaszőlő egykor zsellérek idetelepüléséből alakult ki, főleg szőlő- és gyümölcstermesztésből éltek. Mára az akácfa feldolgozása lett a megélhetés egyik forrása, a legtöbben azonban Debrecenbe járnak dolgozni, de főleg busszal, a vasúti közlekedést nem használják a helyiek. Jelentős a munkanélküliség, mióta pedig több cigány család is ideköltözött Debrecenből, még nehezebbé vált a falu helyzete. A lakosságszám növekszik, már elérte a 2000 főt, többen költöznek ide a közeli két városból az olcsó ingatlanok miatt, elsősorban eladósodottak. Pedig Bodaszőlő lehetne virágzó település, az erdő, a friss levegő, a szőlőnek kiváló talaj és a nyugodt környezet magukban hordozzák a fejlődési potenciált. Aktív képviselőjének (közigazgatásilag Hajdúböszörmény része) és EU-s pályázatoknak köszönhetően az utóbbi években megújult az óvoda és a kultúrház épülete, utóbbiban tart minden vasárnap Istentiszteletet a Református Cigánymisszió, templom ugyanis nincs a faluban.

„War ehedem ein Dorff” – Volt itt egyszer egy falu, ez a felirat áll az első katonai felmérés során készített térképen azon a helyen, ahol ma már csak a Csonka-torony maradt hírmondónak. Az egykori település feltehetően azon a helyen feküdt, ahol ma a bodai bekötőút és a vasút keresztezi egymást. A történeti kutatások szerint maga a falu már közvetlenül a honfoglalás után létezett, majd 1241-42-ben a tatárjárás során elpusztult. A falu később újra benépesült, de a törökök 1565-ben újra kirabolták, felgyújtották. A falura a végső csapást 1594-ben a krími tatárok mérték, ezután már nem tudott újjáéledni és a XVII. század elején teljesen elnéptelenedett.⁴

A ma látható rom a XV. század közepe táján készült, késő gótikus stílusban. A templom feltárását Csiha Antal gimnáziumi tanár vezetésével a 931. sz. Bocskay-cserkészcsapat végezte 1938 és 1939 nyarán, a feltárást Sőregi János, a Déri Múzeum igazgatója felügyelte, mely alapján a következőket írta: „Egy pillantás az alaprajzra, azonnal szembeötlik, hogy a kései csúcsíves stilben épült templom nyugati fele kivitelben nem egyezik a keleti résszel. A széles torony, a hajó északi és déli fala a szentélyig, illetve az északi falhoz csatlakozó, de már nem támpilléres sekrestyéig, gondosabban, szabályosabban van rakva, mint a nyolcszög három oldalával záródó, belül is szögletes kiképzésű szentély. Ez utóbbi fala valóban hitvány, egyenetlen, szinte kontármunkának látszik. Valószínű, hogy a keleti és nyugati rész nem ugyanazon építőmester munkája, azaz a templom nem egyszerre épült.”⁵ Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy a szentély a hajóhoz képest alig észrevehetően szöget zár be, illetve Lévai Béla A középkori Zelemér krónikája című művében azt feltételezi, hogy itt korábban is állhatott templom, amely az 1241-42-es tatárjárás során pusztult el. Úgy vélem a szentély alapjai ehhez a korábbi templomhoz tartozhatnak.

1971-ben a halom felszínét benövő akácost és gazt kiirtották, a domborzatot „megigazították”, oldalában egy rámpát alakítottak ki, ezzel párhuzamosan az alapokat ismét feltárták és téglából a felszín felett 4 téglasorig felfalazták, az alaprajzot így láthatóvá téve a látogatók számára. A torony megmaradt falait megerősítették, a veszélyes részeket aláfalazták, a hiányokat kipótolták, a falak tetején beton „védőréteget” alakítottak ki. Jelenleg is az ekkor kialakított helyzet áll fenn, ugyanakkor egyre több tégla hullik le a falakról és vandálok is gyakran rongálják. A dombra jelenleg a közelben élő gyerekek járnak szánkózni, biciklizni, illetve fiatalok italozni, ifjú házasok pedig fényképezkedni. A község tervei között akác karókból képzett kerítés szerepel a halom körül, illetve folyamatos megvilágítással és kamerákkal védenék a romot a rongálások ellen.

Funkció
A feladatom a rom és a halom megmentése, gazdát adni neki, hogy vigyázzon rá. Emellett fontos a helyszín újrapozícionálása az itt élők tudatában, illetve a figyelem felhívása a problémára egy új funkció létrehozásával. Nem feladatom az eredeti templom helyreállítása vagy archaizáló tömeg létrehozása, erre sem igény, sem pénz nem lenne, teljesen indokolatlan volna. Ugyanakkor nem is települhet ide akármilyen funkció, jelentőségének meg kell érdemelnie, hogy egy ilyen kiemelt helyzetbe kerüljön. Szakralitásban csatlakoznia kell ahhoz a folytonossághoz, amelyet a hely magában hordoz, hiszen egyszerre több kor szakrális életének jeleit hordozza.

Szerencsés módon, hosszas kutatások és több lehetőség elvetése után ráakadtam a Tiszántúli Református Egyház Cigánymissziójára. A misszió vezetője, Gregussné Buzás Irén debreceni központjukból szervezi a református cigány közösséget többek között Bodaszőlőn is. A helyi cigányok közül jónéhányan minden pénteken bebuszoznak Debrecenbe, hogy részt vehessenek a missziói délutánon. Ez egyfajta sajátos Istentisztelet, közös énekléssel, imádsággal, bizonyságtételekkel, esetenként közös étkezéssel. A gyerekekkel külön is foglalkoznak családlátogatásokkal, napközis foglalkozással, nyári tábor szervezésével. Céljaikat a misszió honlapján fogalmazzák meg igen pontosan, amely illeszkedett a Csonka-toronnyal kapcsolatos elképzeléseimhez: „Minden olyan településen, ahol egyre inkább igény van és lesz arra, hogy külön egyházi program induljon a cigánysággal; elkerülhetetlen lesz a cigány munkatársak képzése, akik a helyi lelkész irányítása alatt munkálkodnak együtt Jézus Krisztus nevében a cigányság körében.”⁶

Elutaztam meglátogatni a missziót, részt vettem a közösség egy napján, sokat beszélgettem tagjaival és a lelkésznővel, aki nagyon lelkesen fogadta ötleteimet és megalapozottnak, sőt szükségesnek ítélte egy bodaszőlői missziós pont létrehozását. Találkoztam a bodaszőlősiekkel is, beszélgettem a falu képviselőjével, összeismerkedtem a helyiekkel, s igyekeztem levonni a tanulságokat, összerakni a fejemben egy hiteles koncepciót.

Ennek eredményeként alakult ki a végleges program, mely arra épül, hogy egy nyugalmazott lelkész házaspár vállalná a kiküldetést, s foglalkozna a bodaszőlői cigányokkal és magyarokkal egyaránt, akik segítségre, támogatásra szorulnak. Családlátogatásokkal, idősgondozással, tehetséggondozással és a közösségi élet aktív szervezésével minőségi változást hozhatnának sokak életébe. A református hiten alapuló közösség megerősödésével többeknek biztosítanának alternatívát az őket gyakran körülvevő negatív, sokszor káros közegből való kitörésre.

A lelkész házaspár számára az egykori vasútállomás épületét alakítom át lakássá, egy lelki gondozói helyiséggel és irodával, ahol napi ügyeikkel a helyiek bátran felkereshetik őket. Az épület fennmaradó részében szükségszállást alakítok ki, ahol a missziót segítő önkéntesek lakhatnak olykor, illetve azok számára nyújt menedéket, akik valamilyen esemény vagy családi konfliktus okán ideiglenesen kénytelenek elhagyni otthonukat. A nyeregtetős, téglaépítésű vasútállomás átalakítását a legminimálisabb és a legszükségesebb eszközökkel képzeltem el olyanra, amilyet a helyiek is könnyedén és magától értetődően készítenének. A belső átalakításon túl természetesen a fedés cseréje és a ház hőszigetelése, nyílászáró cseréje történik meg, emellett egy tornác és egy fedett kocsibeálló épül hozzá.

A közösség azonban nem lehet meg közösségi tér nélkül. Ezt az ügyet, a perifériára szorultakat a hiten keresztül felemelni és integrálni igyekvő missziót, - amely önkéntesek fáradtságos és hosszas munkáján keresztül igyekszik enyhíteni olyan szociális problémákat, amelyre a többségi társadalom válasza az elfordulás, sokszor a kirekesztés, - érdemesnek találom arra, hogy olyan kiemelt helyzetbe kerüljön, amelyet a Csonka-torony 700 éves falai és a halomsír több ezer éves domborulata nyújtanak.

Így került a református cigánymisszió közösségi épülete a halom tetejére, a templomrom alapját használva alapnak. Célom volt, hogy ne tegyek visszafordíthatatlan beavatkozást, amely károsítja a romot és a halmot, nem volt szándékom, hogy megkérdőjelezhetetlen, végleges állításokat tegyek, illetve nem akartam konkurálni a meglévő rommal sem, ezért választottam a hasábforma semlegességét, szerkezeti anyagnak pedig a fát. Amennyiben a jövőben a funkció szükségtelenné válik, vagy a műemlékvédelem teljesen mást gondol a hely védelméről, úgy megtehetik, hogy a korábbi állapotot gond nélkül visszaállítsák. Addig is az épület hasznos és fontos célt szolgál, az élettel megtöltő közössége pedig gondoskodik az évszázados és évezredes hagyatékról, amely befogadta őket. A közösségi épületet egész évben használják, helyszíne az istentiszteleteknek, ünnepeknek, a szombati filmklubnak, hímzőkörnek, a hittan- és a bibliaóráknak, illetve a közösség aktivitásától függően minden összejövetelüknek.

Működés, szerkezet
Igen komoly etikai kérdéseket vet fel egy korábbi templom alapjaira egy új épület telepítése, hiszen felvetődik a korábban itt állott funkció visszahatása a jelenre, például lehet-e a szentély fölé építeni, lehet-e az egykori hajóban mellékhelyiség, mennyire kell lekövetni az eredeti terek kontúrját, stb. Az alaprajzhoz az épület teljes kontúrjában igazodtam, de nem követtem le azt, helyette egy a hajó és a szentély hosszával megegyező, szentély-szélességű téglatestet hoztam létre, mely nagy keresztmetszetű összetett fa gerendákkal támaszkodik a meglévő alapokra. A bejárat a toronytérben kialakított „terasz” felől van, ahová egy lépcsőn keresztül lehet eljutni. Itt a torony negyedik, hiányzó falát kvázi visszaállítottam az épületem nyugati oldalával. Mint az eredeti templom esetében, ezen a falon kialakított nyíláson keresztül közelíthető meg a „hajó”, habár nem tengelyében, hanem aszimmetrikusan. A beltér magassága a szélességével megegyezik, tehát a belső tér keresztmetszete egy szabályos négyzet, ez a döntés a megmaradt toronyfalakkal való arányos tömegképzésre való törekvésemből fakadt. Semmiképpen nem szerettem volna, ha túl nagy a belmagasság, mert a cigányság számára a katedrális-szerű terek nem komfortosak, kevésbé kedveznek a felszabadult, őszinte összejöveteleknek. A 3-4 méteres belmagasság viszont már túlzottan ellapított tömeghez vezetett volna, illetve némi szakrális jelleget szerettem volna meghagyni a közösségi tér arányaiban. A pallókból készült födémet sűrű fabordázat tartja, melyről egyenletesen elosztva lógnak le a világítótestek.

A bejárat közelében álló szabályos kocka, egy „multifunkciós” doboz rejti magában a teakonyhát, a tárolót és a mellékhelyiséget. Ez utóbbi kialakítása sokáig nem volt tisztázott, felmerült, hogy nem is az épületen belül kellene elhelyeznem őket, de végül a jelenkor használóinak komfortját tartottam a legfontosabbnak. A korábbi diadalív helyén andrás-kereszttel megerősített üvegezett merevítőfal található, alatta egy mozgatható fallal, így a nagy, egybefüggő tér szükség szerint két részre osztható. Nagyobb ünnepek, közös étkezések alkalmával a teret egyben használhatják, de amikor a közös imádságok alatt a gyerekekkel nem tudnak a szabadban foglalkozni, az egykori szentély feletti térrész a mobil fallal leválasztható. A halom déli platóján kialakított vasúti talpfákkal burkolt teraszra három nagy ajtóval nyílik meg az épület, jó idő esetén így intenzív kapcsolatban áll a beltér a kültérrel.

Az épület falai 40 cm vastagok, 20x20 cm keresztmetszetű összetett ragasztott fagerendákból állnak, az egyes sorok közötti függőleges kapcsolatot és a légzárást keményfa végigfutó csapok biztosítják. Az egyes gerendák toldása eltolt fecskefarkas lapolással, a sarkokon feles lapolással történik. A sorokat 3 rétegenként hengeres, függőleges keményfa csapok fogják össze. Az ablakok nem különálló szerkezetek, a hőszigetelő üvegezés két gerenda és két pillér közrefogásában, hornyokba ültetve helyezkedik el és belülről csavarozott deszkákkal van rögzítve. Az üvegezés síkja a fagerendák síkjától hátrébb található, így a gerendák egyszerre töltik be az árnyékoló szerkezet szerepét is. Az egész épületben a fa-fa ácskapcsolatok biztosítják a kötéseket, a csavarozások és szegezések számának minimalizálására törekedtem. Az épület évenkénti lazúrozását a közösség végzi, így az épület megjelenése évről-évre tükrözi használóinak aktivitását, a cigánymisszió hatékonyságát.

A diploma folyamán közel került hozzám a misszió szellemisége, célkitűzései. Azóta is kapcsolatban állok Irénkével, a misszió vezetőjével és bízom benne, hogy ha nem is ezen a helyen, ezen a terven, de a kialakított koncepció szellemében sikerül még együtt dolgoznunk a jövőben.

Csontos Gyula

Külön köszönettel tartozom értékes segítségükért:

Gregussné Buzás Irén, Magyarországi Református Egyház, cigánymissziói lelkész
Lakatos Krisztián, bodaszőlői lakos, a cigánymisszió közösségének aktív tagja
Anne-Dorothee Armingeon, a cigánymisszió önkéntes segítője
Dombi Imre, Bodaszőlő önkormányzati képviselője
Dziobek Ferenc tanár úr, Bodaszőlő korábbi önkormányzati képviselője
Lakatos Sándor, nyugalmazott bakter
Daragó László DLA, BME ÉPK Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, egyetemi docens
Dr. Krähling János, BME ÉPK Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, tanszékvezető
Balázs Mihály DLA, BME ÉPK Középülettervezési tanszék, tanszékvezető
Bach Péter, BME ÉPK Urbanisztika tanszék, egyetemi adjunktus
Golda János, opponens
Dr. Kertész Róbert, a Damjanich János Múzeum régésze
Bakó Zsuzsanna, KÖH, tervtár-vezető
Faragóné Csutak Tünde, Déri Múzeum, gyűjteménykezelő
Pintér István és munkatársai a Hega-West Kft. tószegi faüzemében
Csontos Sándor, édesapám

Támogatóim:

Dán Lilla, Madari Gabriella, Pusztai Anna, Smiló Dávid, Székely Márton, Tóth Kati

Felhasznált irodalom:

¹Tóth Albert: Az Alföld piramisai, 2002.

²Tóth Albert: A kunhalmokról más szemmel, 2004.

³Tóth Csaba: A kunhalmok geomorfológiai és tereptani viszonyainak vizsgálata a Hortobágy, a Hajdúság és a Nagykunság térségében, 2002.

⁴Lévai Béla: Volt egyszer egy falu – A középkori Zelemér krónikája

⁵Sőregi János: A hajdúböszörmény-zeleméri középkori templomrom alapfalainak feltárása (Déri Múzeum Évkönyve, 1939-40)

⁶A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziójának honlapja

⁷Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Irattárának anyagai