Régi vásárcsarnokok új szerepben

A funkciójukat vesztett, illetve eredeti funkciójukat már betölteni képtelen helyek néha éppen az ürességükkel adhatnak új lehetőségeket, válaszokat az új kihívásokra. Találkozópontok, lokális termékek, új közterek, a körkörös gazdaság csomópontjai lehetnek. Ehhez elsősorban meg kell értenünk magát a helyet: hogy miért lett ilyen, hogy mivel építhetjük újjá, és hogy miért is kell újjáépíteni.

Korok és elvárások

A vásárcsarnokok a 19. században az utcai piacok demokratizálódását és higiénikusabbá tételét hozták el. Az időjárás viszontagságainak kitett utcai standokkal szemben immár kontrollált módon, szinte állandóan juthatott a vevő élelmiszerhez, így a csarnok a legfontosabb köztér szerepét kapta az egyes városokban.

A posztszocialista országok csarnokai az 50-es évekig még részben ezekben a konstrukciókban működtek, majd jött ötven év kihagyás, és bár ebben az időben is működtek a piacok és fontos helyei voltak a közösségeknek, fokozatosan elvesztették eredeti funkcióikat. A sajnálatos végeredmény Kelet-Közép-Európa csarnokaiban általában a 19. századból fennmaradt piac aranykori kulisszája, nagyraktárakból hozott terményekkel.

Ebben a folyamatban közrejátszott egyrészt a kistermelők számának drasztikus csökkenése, másrészt a szocializmus közterekkel kapcsolatos felfogása. A szocialista eszmében ugyanis az adott tereket tematizálni kellett, tehát nagyrészt csak olyan terek születhettek, amelyeknek meghatározott funkciójuk volt. A koszorúzás tere, a bevásárlás tere, a felvonulás tere (és ezzel a funkciók palettája nagyjából be is zárult). Az emberek nagyobb létszámban történő köztéri tartózkodását regulázni kellett és ez lassan megszüntette a vásárcsarnokok szociális funkcióját is.

A vásárcsarnokok említett funkcióvesztése mégsem írható teljes mértékben a szocializmus számlájára. A nyugat-európai példák többségében ugyanis szintén nem feltétlenül lett sikertörténet a megújulásból. Sok európai vásárcsarnok food courtté alakult, ami persze egyrészt szerencsés helyzet, mivel az épület hasznosítva van eredeti funkciójában, másrészt az általában köztulajdonban lévő, a városban központi épületek lehetnének sokkal többek annál, mint egy jól hasznosított étterem. Vannak persze jó példák is, mint a berlini Markthalle Neun, vagy a francia kultúrában jól működő heti egynapos termelői vásár és étterem kombinációja.

A pozsonyi vásárcsarnok újjászületése

Pozsonyban 1910-ben adták át a vásárcsarnokot, amelyet ma régi vásárcsarnoknak (Stará tržnica) nevezünk. A belváros közepén levő épület fél évszázadnyi működést követően a ’90-es évekig raktárként működött. Paradoxonnak tűnhet, hogy nem használták tovább eredeti funkciójában az épületet, miközben a város lakossága a 20. század folyamán gyakorlatilag a többszörösére nőtt. Ezekben az évtizedekben Pozsony óriási urbanisztikai átalakuláson esett át, lakossági összetétele is drasztikusan megváltozott (nagyságrendjében talán leginkább Lemberghez hasonlítható). Az urbanisztikai fejlődés súlypontjai vagy kívül estek a történelmi belvároson, vagy nem számoltak a korábbi struktúrával. A régi vásárcsarnok újjáélesztése emiatt nehezített terep volt, hiszen a város jelenlegi lakói számára az ötven vagy száz évvel ezelőtti Pozsony képe annyira távolinak tűnik, mintha semmi közünk nem lenne hozzá (és valóban kevés közünk van). 

Ez a helyzet viszont egy új hely kialakításánál előnyt is jelenthet: egyrészt az üres terek kötetlensége miatt, másrészt a lassú és fokozatos organikus belakás lehetősége miatt. Így lett a pozsonyi régi vásárcsarnok központi tere szombatonként egy termelői piac helyszíne. Minden szombaton nyolcvan kistermelő értékesítheti az áruját a vásárcsarnokban, és ugyanez a tér hétköznaponként rendezvényeket tud befogadni.

Az épület nyitott terei folyamatosan változnak és alkalmazkodnak a felmerülő igényekhez. Volt már a csarnok az előtte levő téren zajló tüntetések transzparenseinek gyártóhelye, a COVID járvány alatt egy időben a katonaság pótágyraktára, szintén a pandémia alatt kistermelők termékeinek elosztópontja, vagy menekülteket segítő találkozópont.

Közben az épületben a központi tértől különállóan több állandó hely is van, amelyek egymást kiegészítve működnek, úgy, hogy a profitábilisabb helyek a kevésbé fenntartható helyek bérleti díját egyensúlyozzák ki. Ezért tud fenntarthatóan működni a permakultúra alapú tetőkertközösség, vagy a helyi sörfőzde a pincében. A vásárcsarnokban így tíz állandó hely működik a hét minden napján. Például egy kis szódatöltő üzem, visszautalva az egykor itt működő szódásra, növény-befogadóhely, kerámiaműhely, kávézó, közösségi műhely, fermentáló konyha. Ezen felül az épület működtetésénél fontos a fenntarthatóság, ezért az épület hulladékának több mint 50%-a komposztálódik, és végül részben a tetőkert ágyásaiba, részben a piac árusainak földjeire kerül.

A csarnok sokszínűsége és rugalmassága éppen azt a célt szolgálja, hogy most is és a jövőben is választ tudjon adni az új kihívásokra. Mindeközben ez egy organikusan fejlődő és növekvő közösség.

Mi történik a Hunyadin, vagy minek kellene történnie?

Környezetünk folyamatosan változik és egy üres tér akkor kap igazán értelmet, ha az ürességével teret ad ezeknek a folyamatosan változó igényeknek, mindez pedig organikusan történik.

Az organikus növekedés egyik alapszabálya, hogy néha hagyni kell, hogy a dolgok maguktól történjenek. Persze nem árt, ha mindez helyi alapanyagokból valósul meg.

A budapesti Hunyadi téri vásárcsarnok nagy előnye, hogy egy létező hely. Fontos továbbá, hogy nem csak fizikai értelemben az. Létezik ugyanis az emberek elképzeléseiben, az emlékekben, létező kapcsolata van a várossal és a környezetével. “Térfogata" néha a külső piac által megnő és néha lecsökken, ezáltal egy olyan hely, ami jól együtt tud működni a környezetével.

A 2019-es homlokzatfelújítás és a most tervezett belső felújítás egy hosszú távú változás első lépései, mivel ez a tér nem a fizikai elkészültével készül majd el – azzal kezdődik csupán. 

Az építészeti terv ezt a fokozatosságot és nyitottságot tükrözi: a Szófia utca urbanisztikailag átalakul új fákkal, forgalomcsökkentéssel, és a csarnok teljesen kinyílik erre az oldalra. A belső térben kialakított két kioszk sor úgy helyezkedik majd el, hogy a központi tér szabadon maradjon a változó rendezvényekre, a kioszkok teteje pedig hozzáférhető legyen, ami a központi térben egy új nézőpontot, zártabb és kevésbé forgalmas helyet hoz létre. Itt jól működhetnek például a gyerekprogramok. 

A pincében megépül egy komposztáló, ami egy fontos nyitás lesz a szomszédság felé, mivel az otthon félretett komposztálandó hulladékot is befogadja majd. A végleges komposzt pedig a piac őstermelőihez vándorol, amivel csökken az épület szemétlogisztikája is. A pince ezen felül nagyrészt szabadon marad, hogy a későbbiekben a belső tér növekedéséhez tudjon háttérként szolgálni. 

 A földszinten helyet kap egy közösségi konyha, amely a csarnok nyitvatartásán túl is be tud majd fogadni kisebb közösségi rendezvényeket.

Szabadon marad a tető, a földszinti üzlethelyiségek, valamint a fejépületekben lévő helyiségek, amelyeknek bérlői a folyamat közben lesznek kiválasztva.

Az pedig, hogy mi kerül például a tetőre (közösségi kert, egy kerületi óvoda játszótere vagy éppen egy zöldségfermentáló műhely), majd eldől később.

A csarnok a nyitottsága miatt olyan tér tud lenni a jövőben, amely a megépítése pillanatában fellélegzik és utána a környezetére bízza, hogy organikusan tovább épüljön, hogy ezután egy befogadó, napfényes, biztonságos, élő, fermentáló, növényeket gondozó, gyerekeknek teret adó, találkozó, szemetet szelektáló, komposztáló, főző, zöld tér lehessen.

Sok sikert, Hunyadi téri vásárcsarnok!

Bindics Gábor
A cikk írója a pozsonyi vásárcsarnokot működtető szervezet egyik alapító tagja, az Archikon Építészirodával 2022-ben közösen dolgozott a Hunyadi téri vásárcsarnok megújításán

Szerk.: Hulech Máté