A világháborút követő évtizedekben komoly kihívást jelentett itthon és külföldön egyaránt a rehabilitáció. A meglévő épületállomány kezelése azonban nemcsak az értékmegőrzést, hanem a továbbépítés lehetőségét is magában hordozza. Ezt a szemléletmódot tükrözi Kerényi József kecskeméti tevékenysége, így a tanulmány fókuszában az építész pályájának egy meghatározott periódusa, az 1964-84 közötti időszak áll.
Kerényi József szemlélete szerint a települési értékeket (épített és természeti környezet, településszerkezet, kulturális létesítmények, stb.) meg kell őrizni, a meglévő épületállományt korszerűen kell hasznosítani és használni. Az építész ennek szellemében Kecskemét rehabilitációja során nemcsak a műemlékvédelemre és az építészeti értékek mentésére, hanem az újonnan születő épületek adott kulturális környezetbe illesztésére is törekedett.
A tanulmány olyan munkákat sorakoztat fel, amelyek különböző építészeti megoldásokkal mutatják be az épített környezet újraértelmezésében rejlő lehetőségeket, és ilyen módon reprezentálják Kerényi József sokszínű építészeti hozzáállását, mely az 1960-70-es években felmerülő rehabilitációs kérdésekre máig érvényes válaszokat tudott adni Kecskeméten. A példák közös vonása, hogy alázatot mutatnak a hely mint jelentésteli közeg iránt, ugyanakkor a környezet sajátos problémái iránti érzékenységről tanúskodnak, és egyediséget mutatnak. A kutatómunka során elemeztük az egykori mezőváros, Kecskemét '60-as és '70-es évekbeli helyzetét, így az alföldi közeg kutatása háttéranyagként szolgálhat az Orgoványi Művelődési Központ Bordás Mónikával közösen készített rekonstrukciós javaslatához.
A teljes fejezet jobb oldalt, a mellékletek közül vagy itt tölthető le.
Juhász Ágnes