Reimholz Péter: Az építészet nyilvános cselekvés

„...egy ilyen fontos ügy, mint a Múzeum ügye a széles nyilvánosságra tartozik. Ha nem jut oda ellaposodhat. Az építésznek is éreznie kell, hogy csak nagyszerűt alkothat, ami a közösséghez szól és felemeli azt.”
A nagy érdeklődést keltett Modern Művészeti Múzeum tervversenyéről.

Az "Építészforum" állásfoglalást közöl a Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az AICA és a Magyar Festők Társasága részéről, mely telítve van szelíd aggodalommal és tisztes jószándékkal egy fontos üggyel, a Modern Művészeti Múzeummal kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy megkísérlem az É.F.-ban saját tapasztalataimat elmondani a tárgyról, hasonló mozgatórugókkal. (Azért sietek, mert félő, hogy az ügy átpolitizálódik és akkor nincs többé mihez hozzászólni. Remélem nem politika az a kitétel, hogy a döntési helyzetben lévők részéről fenntartott homály a demokrácia hiányának érzetével párosul azok részéről, akik szeretnék megérteni a folyamatokat és jól éreznék magukat, ha egyetérthetnének a döntésekkel.)
Ez év augusztusában hét építésztől tanulmánytervet rendeltek nagyon szorított határidővel, jelképes díjért a Milleniumi Városközpont 10. számú tömb beépítésére. (Skardelli György, Szász László, Szücs Balázs, Vadász Bence, Varga Levente helyett Turányi Gábor, Zoboki Gábor, Reimholz Péter)
A tervezési kiírás a telekre (10.000 m²)
- Modern Művészetek Múzeumát (7000 m²)
- egy 350-400 ágyas 4 csillagos szállodát
- egy 15.000 m²-es irodaházat
- egy 1000-1500 m²-es aukciós házat (múzeumtól függetlenül)
- és 1900 autónak parkolóházat kért megoldani.

A múzeum programja úgy szólt, hogy:
"maximum 3 szinten elhelyezhető kiállítótérrel:
kiállítótér ~ 3000 m2
raktárak ~ 2000 m2
egyéb funkcionális egységek ~ 2000 m² "

"A Múzeumban elkülönített tereket kell kiképezni időszaki és vendégkiállítások befogadására, ill. bérelhető tereket kell kialakítani e tereket ideiglenesen birtokba vevő galériák, magángyűjtemények, aukciók számára is.

A Múzeum része egy ún. művész-kávéház (lehetőleg dunai kilátással), ill. ajándék és könyvesbolt (lásd pl. Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum stb.), valamint irodák, kutató és informatikai részleg, raktárak, műhelyek (restaurátor műhely). A tervezésnek már ezen a szakaszában is nagy figyelmet kell fordítani a látogatók mozgásának világos, áttekinthető vezetésére, egy összefüggő - ám mégis szeparálható térstruktúra kialakítására (figyelemmel egyes termek lezárhatóságára, átrendezhetőségére stb.) - valamint a közösségi-pihenő terek megformálására - ezek dunai kapcsolatára. Előnyös, ha Megbízott arról is gondoskodik, hogy a zárt múzeumi kiállítóterek mellett nyitott teraszok, ilyetén környezeti kapcsolatok is szolgálják a szabadtéri kiállítások megrendezhetőségét. A gépészeti és villamos műszaki leírások adjanak értékelhető elképzeléseket a kiállító terek klimatizálására - ill. a legkorszerűbb, egyenletes térvilágításokra, árnyékolásokra, a természetes és szükséges világítások variálhatóságára és kapcsolatára.

Az építményt akként kell elhelyezni, hogy a 10-es telken, azaz közvetlen szomszédságában épülő objektumok akusztikai értelemben a lehető legjobban árnyékolják le a Lágymányosi híd zajától."

A tervezett épületek össz szintalapterülete 70.000- 80.000 m²-re adódott, melynek majd a fele a föld alá kerülhetett, ha a tervező vette a bátorságot, hogy ezt a drága, de jó megoldást javasolja.

Ezek a számok (4-4,5 szintterületi mutató), nem tűnnek azonban szokatlannak, ha a befektetők céljaira gondolunk, akik minden esetben az épület négyzetméterére vetített telekárral takarékoskodva tudnak jó gazdasági eredményeket elérni. A nagy sűrűséget a vonatkozó jogérvényes városrendezési terv sem zárta ki, sőt dr. Finta József beépítési tanulmánya alapján feltehető, hogy a Milleniumi Városközpont többi telkein is hasonló szintterületi mutatókra számíthatunk. A városrész egységességét, a városrendezés szándékát azonban megmásították azon a telken, melyen a Nemzeti Színház épül. Ez a telek ugyanis "belemosható" abba a dunaparti parksávba, mely a sűrűn beépített telkek és a Duna között a Petőfi hídtól az említett 10. számú, a Múzeum épületét is befogadó telekig tart. A színház ebben a zöldsávban elhelyezkedő pavilon lesz, mely gondolat megszokható, bár szerintem a színház az érvényes rendezési tervtől való eltérései miatt nem törvényesen jutott engedélyhez, de ez más kérdéskör és csak azért fontos e helyütt, mert szerintem a városrendezési terv egyes elemein elkövetett erőszak miatt más elemei teljesen értelmetlenné váltak, így a Múzeum telkének előírásai is. A városrendezési koncepció e területsáv Lágymányosi híd melletti széles részén ugyanis a többivel azonos beépítési jellegzetességeket mutató (pattanásig sűrített) négy nagy telek között egy évekkel ezelőtt az Expo okán már megvalósíthatott, tehát közművekkel "szentesített" körforgalmú körteret gondolt ki, a tér körül még a többinél is 3-4 emelettel magasabb házakkal, mely csoportosulás azonban nem a Dunaparton lett volna, hanem egy zárt városi tér körül alakult volna ki.
A négy telektömb közül az egyik, a színház telke park szerű marad, így a körtér is kilukad, a Duna part tere is "befolydogál" oda, ahol már városnak kell lennie.
E hiba azonban a jövőben könnyűszerrel korrigálható, ugyanis a dunaparti zöldterületben úszó - jelenleg a város közvetlen közeli pontjaihoz kötődni nem tudó, öntörvényű, a kontextust tagadó, a város e pontján meglévő és keletkező determináló erőihez se szervesen, se szervetlenül illeszkedni nem tudó - mint hallom eredetileg a Városligetbe tervezett - színház-építmény szerencsére lehetővé teszi azonban azt, hogy az eredetileg RRT.-ben elfogadott 27 m magas, az utca vonalakon és a Dunapart felé is a telekhatáron emelt kerettel körülépítsék, és ezzel mind városrendezési, mind építészeti hibáit megjavítsák. E keret - nem tehetek róla a csernobili "szakofág" jut eszembe róla mindig, mely a környezetet szennyező anyag lefojtásának eszköze volt egy szőrnyű korban és lett szimbóluma minden otromba kényszer-cselekvésnek - egy olyan térsort zárhatna önmaga és a színház építménye közé, mely szűkössége miatt úgy értékelné át a színház építmény térbeli hatásmechanizmusát, mint a középkori katedrálisok mellett szorongó lakóházak, melyek ugyancsak nem engedik egyszerre átlátni az évszázadok alatt megszületett hatalmas épületet, hanem annak csak egyetlen piciny, de csodásan kimunkált részét engedik egyszerre látni és érteni. Modern korunk e szarkofágot építészeti gonddal úgy alakíthatná ki, hogy rávezessen, hogy a várossal összekössön, hogy méltóképpen előkészítsen, hogy mellékfunkciókkal gazdagítson, hogy ott-tartózkodásra, egész napos kulturálódásra, kommunikációra, műélvezetre késztessen ( befektetők pénzéért persze, és nem gobbi-forintokért felépítve).
Az építmény és a keret közötti apró terekben színészek szobrai emlékeztethetnének a múlt megbecsülésére, másutt sokkal tárgyilagosabban a színházat övező építményben színészek lakhatnának, a földszinten varrodák, fodrászat és műhelyek tehetnék gazdaggá a helyet. E mikroterek és vendégstruktúrák jóvoltából talán az építmény homlokzatainak anyaghasználatának takarékossága is megbocsáthatóbb lenne, átcsoportosítva a pompát az erre amúgy is áhitozó belsőtéri "eklektikára".

Mit is mondok tehát?

- Egyrészt rémületesen sok és nagyon lukratív beruházás alkatrészeként, abba belevegyítve fognak egy - minden magyarnak nagyon fontos modern múzeumot építeni állami résztulajdonként egy bázikus társasházban kb. 1:10 közgyűlési szavazattal az államot képviselők kezében.

- Azaz belegyömöszölik egy tőle teljesen idegen masszába egy befektetői terepbe, míg előtte egy hatalmas parkban épül az ország kulturális életének másik fellegvára egy általa kikövetelt (vagy inkább rátukmált?) kirekesztettségben. Miért nem épül vele, hozzá addicionálva vagy urambocsá integrálva a múzeum?

- Miért engedélyezték, hogy Milleniumi Városközpontot, mint város egyetlen egységes, szokásos kényszerek alatt alig álló, megvalósításra "ítélt", színvonalas városépülési ténykedését torzóvá változtassák?

- S ha eddig így történt, és akkor már most kíséreljék meg a színház építménye és a Modern Művészetek Múzeuma együttkezelésével a városépítészeti hibát kiküszöbölni.

Végezetül a tények. A tanulmányterveket a 10. sz. tömbre a felkért tervezők elkészítették 8 hét alatt. Utána hosszú hetek teltek el várakozással, míg végre engem, mint az egyik terv szerzőjét - és valószínűleg a többieket is - értesítették arról, hogy nem az én tervemet választották ki. A tanulmánytervet annak rendje és módja szerint kifizették.

Arról nem küldtek értesítést, hogy miért? Arról sem, hogy kié a megbízás, és miért? Mit ajánlott fel javaslatában, amiért kiválasztották, azaz hogy mi lesz a 10. telek sorsa? November eleje óta számtalan találgatás lát napvilágot, hiszen mindenki érzi a helyzet tarthatatlanságát. A jelen reflexiómat kiváltó "állásfoglalás" közreadóinak tájékozatlanságáról és alulinformáltságáról szól. Kíváncsi lennék, hogy megmutatták-e legalább nekik, vagy a kulturális tárca képviselőinek a hét tanulmánytervet, vagy sem? Részt vehettek-e a pénz emberein kívül mások is a tervek ismertetésén és megítélésén?
Folyamatosan érzem, hogy egy ilyen fontos ügy, mint a Múzeum ügye a széles nyilvánosságra tartozik. Ha nem jut oda ellaposodhat. Az építésznek is éreznie kell, hogy csak nagyszerűt alkothat, ami a közösséghez szól és felemeli azt.

Reimholz Péter