Rekonstrukció politikai kontextusban: a varsói Szász-palota esete
Több mint egy évtizede zajlik a vita Varsóban a Szász-palota rekonstrukciójáról – a lengyel klasszicista építészet remekét a megszálló németek pusztították el a varsói felkelés alatt. Az örökségvédelem helyett azonban politikai kérdések mentén folyik a diskurzus. Az Építészfórumnak Anna Cymer foglalta össze a helyzetet.
A későbbi Szász-palota helyén az első épületet a 17. század második felében emelte Jan Andrej Morsztyn lengyel mágnás. 1713-ban II. Erős Ágost lengyel király megvásárolta a barokk palotát a Morsztyn családtól, majd megbízásából Carl Friedrich Pöppelmann és Joachim Daniel Jauch kibővítették, a város egyik legfontosabb épületévé téve. A meglévő tömbhöz új szárnyak épültek, és összekapcsolták a szomszédos, kisebb főúri rezidenciákkal. A palota kibővítését összehangolták Varsó városi léptékű átalakításával: a Szász-palota és rendezvényudvara az úgynevezett Szász-tengely központjává vált. Ez a versailles-i palota mintájára tervezett, 1650 méter hosszúságú barokk gesztus sétányokat, tereket és egy francia stílusú parkot – a Szász-kertet – ölelte fel.
II. Ágost 1733-as halálát követően örököse, III. Ágost folytatta az építkezést. Ő 1763-ban hunyt el. A következő (egyben utolsó) lengyel uralkodó, II. Poniatowski Szaniszló Ágost nem érdeklődött a beruházás iránt – inkább saját rezidenciáját építette a Łazienki-parkban, így a Szász-palota veszített jelentőségéből. A 19. század első felében az épület iskolaként: a varsói líceum otthonaként szolgált. (A diákok közé tartozott Frédéric Chopin; édesapja franciát tanított a líceumban, a Chopin-család pedig itt a palota alagsorában kialakított lakások egyikében élt 1810-1817 között.)
1837-ben a Szász-palotát Szkvorcov Iván orosz kereskedő vásárolta meg. Ezt követően klasszicista stílusban Adam Idźkowski lengyel építész alakította újjá, aki a központi pavilon elbontását követően annak helyén monumentális kolonnádot képezett ki. A Szász-palota ekkor nyerte el máig legismertebb, egyben legjobban dokumentált állapotát. Miután 1918-ban Lengyelország újra független állammá vált, az épület a Lengyel Hadsereg központi székhelye lett. 1923-tól az udvarban a lengyel tábornok, hadügyi miniszter és főparancsnok, Józef Poniatowski herceg szobra állt, Bertel Thorvaldsen munkája.
A második világháború idején a Szász-palotát a Wehrmacht foglalta le, de a varsói felkelés eltiprását követően, 1944 decemberében a náci megszállók elpusztították az épületet. A bontást csak a központi, klasszicista oszlopsor egy szekciója élte túl. Érdekes módon a kolonnád 1925 óta nem pusztán a palota része, de egyben az Ismeretlen Katona Sírjának emlékhelye is volt, a háborús mártírok tiszteletére.
A világháborút követően a Varsó rekonstrukcióját tervező építészek és politikusok úgy határoztak: a kolonnádot romos állapotban őrzik meg, továbbra is az Ismeretlen Katona Sírjaként, egyben Varsó elpusztításának emlékműveként. A Szász-palotát nem építették vissza – helyén hatalmas közteret alakítottak ki (1946-1990 között Győzelem tér néven, a rendszerváltást követően Piłsudski térként), amely számos esemény színhelyeként szolgált, a katonai parádéktól a kulturális rendezvényekig. 1979-ben, néhány hónappal pápává választását követően II. János Pál celebrált szabadtéri misét itt – ennek emlékét a téren 2009-ben elhelyezett, kilenc méter magas kereszt őrzi.
1945 óta számos elképzelés látott napvilágot a Szász-palota rekonstrukciójáról, de mindegyik papíron maradt, egészen a kétezres évek elejéig, amikor Lech Kaczyński, akkor Varsó főpolgármestere, a visszaépítés mellett döntött (Kaczyński később lengyel államfő lett, és Szmolenszk mellett, egy légiszerencsétlenségben vesztette életét 2010-ben). A projekt Kaczyński politikai programjának részévé vált, amely infrastrukturális beruházások helyett a nagyvonalú, jelképes gesztusokat preferálta – főpolgármesteri terminusának legnagyobb eredménye a Varsói Felkelés Múzeumának megnyitása volt. De balszerencséjére 2006-ban a Piłsudski téren kutató régészek, az építkezést megelőző feltárások részeként, megtalálták az eredeti épület alagsorát és pincéit. Senki sem tudta, mitévő legyen ezekkel a történeti maradványokkal – a történészek és a műemlékes szakemberek szerint az új szerkezetet lehetetlen lett volna ráépíteni a romokra, az azokat befoglaló új projektre pedig nem volt pénz. A feltárt romokat így betemették és a teret előző formájába állították vissza.
A témát azonban a lengyel kormány újra felmelegítette néhány évvel ezelőtt, a függetlenség elnyerésének századik évfordulójához kapcsolódó ünnepségek előkészítésével. A jubileum jó apropónak tűnt a Szász-palota helyreállításáról szóló diskurzus újraindítására. Időközben Saski 2018 néven létrejött egy, a visszaépítésért lobbizó szervezet is, bár a jövőbeni funkciókat illetően ködösek voltak az elképzelések. Egyesek a lengyel Szenátust szánták az épületbe, mások a városházát, de egyik ötlet sem volt igazán reális.
A vita egyik központi kérdése az maradt: ki fogja fizetni a munkák költségeit? Napjaink lengyel közéletében, egy jobboldali populista kormánnyal, nehéz racionálisan érvelni egy vitában – a hivatalos történelemszemléletet erősítő, szimbolikus, monumentális projektek elfogadtatása jóval egyszerűbb. A beruházás ellenzői jellemzően a jelenleg érvényes örökségvédelmi előírásokkal való összeférhetetlenséget, a hatalmas költségeket, illetve az Ismeretlen Katona Emlékhelyének mai, romként való megjelenésének erős szimbolikáját sorakoztatják fel érvként. A Szász-palota építészeti kialakítása ugyancsak fontos kérdés: a projekt a palota 19. századi formáját adná vissza, azt, amelyet egy orosz kereskedő határozott meg (illetve finanszírozott), és nem II. Ágost barokk palotáját (nem is igazán tudjuk, hogyan nézett ki akkor az épület).
Különösen érdekes, hogy a Szász-palotáról szóló diskurzust hosszú ideje politikusok, történészek, műemlékes szakemberek dominálják – és nem várostervezők vagy építészek.
Legalábbis így volt ez 2019 második feléig, amikor Marek Budzyński, a legjobb háború utáni előregyártott lakótelep (Ursynów Północny), valamint a kilencvenes évek két ikonikus középületének (a Varsói Egyetemi Könyvtár és a Legfelsőbb Bíróság) tervezője bemutatta elképzelését a Piłsudski tér fejlesztésére. Budzyński modern szolgáltató- és kereskedelmi központot építene a téren, zöldfalakkal és napelemes tetőkkel. Víziójában az új épületek az Ismeretlen Katona Sírjának két oldalára kerülnek, de maga az emlékhely érintetlen marad. Az építész megnyitná a tér felszínét, hogy bemutassa a palota és a tér más épületeinek maradványait (17. századi főúri rezidenciákról, illetve a téren 1894 és 1920 között, az orosz megszállás idején álló ortodox templom alapjairól van szó).
Rögvest Budzyński után egy másik építésziroda, a FAAB is elővette a térre készült terveit. Ők is kortárs beépítést terveznek, kulturális és rekreációs funkciókkal, nagyméretű zöldfelületekkel, piehnőhelyekkel és Európa legnagyobb kerékpáros parkjával, egy városi spa-val (aroma- és helioterápiás, nyitott tér), ezek mellett pedig egy földalatti múzeummal a hely történetét és az Ismeretlen Katona Sírjának jelentőségét bemutatva. „A tervezett beruházással a városvezetés új városi ökoszisztémák létrehozását segítené, a környezethez illeszkedő épületekkel, a városlakók életminőségét javító intézkedésekkel, illetve a klímaváltozás kihívásaira adott, aktív válaszokkal. A terv egyben az 1918-as függetlenségi évforduló állandó emlékhelye” – írja a FAAB építésziroda.
Csak ez a két terv foglalkozik komolyan azzal a lehetőséggel, hogy a Szász-palotát ne múltbeli formájában építsük újra. Több évtizedes vitát követően – visszaépítsük vagy sem – végre felismertük, hogy létezik egy harmadik út. A helyzet ettől még nagyon nem változott: a palota rekonstrukcióját továbbra is számosan támogatják, látszólag nem törődve azzal, hogy mi lesz a haszna – a politikai szimbólum a lényeges. Az építészet mindig politikai aktus, de vannak projektek, amelyek különösen jól használhatóak a politikai eszközeként. A Szász-palota ezek közé tartozik.
Anna Cymer
A szerző művészettörténész, újságíró, a culture.pl munkatársa, a Lengyel építészet 1945-1989 című kötet szerzője. A cikk az Építészfórum felkérésére készült, a budapesti királyi palota rekonstrukciójához kapcsolódóan tervezett vitacikk-sorozat részeként. Angolból fordította és szerkesztette Kovács Dániel.
