Saját ízléstelenségeitek: Egy meg nem értett kultúraváltás a modern hajnalán

Mit tehet egy építész, ha a korát évtizedekkel megelőzve felismeri, hogy hőn szeretett hazájának kultúrája és annak képmutatása a múlt teátrális brokát függönyeivel, hamis kárpitjaival, stukkóival gúzsba köti a mit sem sejtő huszadik századi polgárokat?

Adolf Loos már a századforduló előtt, egyetemi éveit követően megismerte Amerika és Anglia építészetét, melyet rendkívül előremutatónak vélt, míg a hazájában burjánzó szecessziót és a XVI. Lajos korát idéző tereket és épületeket számos előadásán és írásában éles nyelvűen bírálta. A különc építész ambiciózus célja azonban meg is kívánta ezt az olykor harsány, metszően kritikus és őszinte hangvételt. Nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a bécsiek, a múlt nagyságának bűvöletében ragadt osztrák lakosok szemének felnyitását, ízlésük megreformálását.

Hírhedtté vált mondatával – "Kedvet akarok csinálni nektek saját ízléstelenségeitekhez"[2] –, ezt a reformot kívánta sajátos, polgárpukkasztó módján eljuttatni a városlakók és az építész közösség fülébe. Írásaiban a változtatás szükségességét a visszafordíthatatlan társadalmi-kulturális fordulópontra vezette vissza: nem hunyt szemet az egyre gyarapodó, a vidéki gyökereitől elszakadt városlakók új életmóddal és szokásokkal teli, modoros közege felett, melynek nem tudott és nem is lehetett identitása a historizálás – és annak bemerevedett építészeti térszervezése –, melybe a kor építészei akarva-akaratlanul belekényszerítették a nagyvárosokban élőket. Mindez egy olyan zűrzavaros, járványokkal küszködő, háború-közeli időszakban zajlott, amely csak tetézte a társadalmi disszonanciát.[3] Erre az összetett problémára hívta fel a figyelmet Loos, ösztönözve laikus és képzett olvasóit egyaránt életmódjuk – így öltözetük, viselkedésük és főképp otthonuk – felülvizsgálatára.

Rövid életű lapjában, mely a Das Andere (A más) nevet viselte, több cikket közölt az általa ideálisnak vélt belső terekről, bútorokról és a modern lakáskultúráról. Az ezen írásaiban megfogalmazott előremutató és újító gondolatok ráirányították a figyelmünket a modern építészeti gondolkodás kialakulására. Hiába ismerünk mindannyian számtalan 20. századi épületet, összetett történeti kontextusuk megértése nélkül nehéz azok miértjét dekódolni.  Erre reflektálva szeretnénk bemutatni, milyen gondolatok vezették az újító, kísérletező építészek ceruzáját, amikor a megszokott szerkesztésmóddal szakítva modern épületeket terveztek. Mivel nem lehet a modern szerteágazó témakörét, de még Adolf Loos teljes életművét sem egyetlen esszében összefoglalni, így írásunkban Loos korai lakásbelsőkhöz kötődő elveit, gondolatait vizsgáljuk meg, hogy megérthessük a modern, kritikus gondolkozás kezdeti szárnypróbálgatásait. Loos egy új eszmerendszernek az alapjait fektette le, ahol már nem a díszítések, hanem a funkció és a használhatóság, kihasználtság volt hangsúlyos. A bécsi építész gondolatait megismerve áttérünk egy elméleteiben hozzá kapcsolódó modern építész, Le Corbusier belső tereire, hogy láthassuk hová fejlődtek Loos kezdeti gondolatai, mely felvetései állták ki az idő próbáját, mely elképzeléseit és mily módon integrálták egyes építészek a munkáikba.

Adolf Loos átfogó ismeretekkel és határozott véleménnyel rendelkezett a történeti korok építészetéről, annak mímelését, másolását, a díszítés fetisizálását nem tartotta egyezőnek a korszellemmel, kulturálatlanságnak bélyegezte annak formáit. A kultúrára úgy tekintett, mint az ember belső és külső világának kiegyensúlyozottsága.[4]

A kevés megvalósult épülete és számos írása mind azt az előremutató gondolatot támasztja alá, hogy az épületeket a funkcióból, a belső térből kiindulva kell szerkeszteni. Házait belülről kifelé alakította, előbb születtek meg a megfelelő térkapcsolatok és alaprajz is, mint a homlokzat, ahogy az a Villa Müller példáján is tetten érhető.

Loos a villa belső terét nem alaprajzokon, metszeteken tervezte, hanem kilépve a konvencionális keretek közül, térben alkotta meg a ház belső terének koncepcióját. Az egyes helyiségekhez, funkciókhoz nem egységes belmagasságot rendelt, azokat relevanciájuk szerint priorizálta. Ez a szerkesztési mód később Raumplanként vált ismertté, melyet Le Corbusier Object-type munkájában dolgozott ki mélyrehatóan. [5]

Loos felismerte, hogy a megváltozott életmódú városlakónak szükségszerűen más, a szokásaikat, életritmusukat kielégítő bútorokra, otthonra van szüksége. Ezért úgy vélte,  minden érában a használó és az életstílusa által támasztott igényekre adott építészeti válasz nyomán születhet kényelmes, jól használható lakás, hogy a kor emberei egyek lehessenek koruk építészetével.[6] Példaként az amerikaiak bátor, fesztelen bútorhasználatát hozta, akik mertek teret engedni a pihenésnek a komfortos kanapéikban, oldalasan ülni a széken, ha a kényelem megkívánja.[7] A Müller Villa nappalijába ezen elv szerint különféle kanapékat, bútorokat javasolt, melyek közül a lakók adott tevékenységük szerint választhattak.

Ha az építész nem ezeket az igényeket és szükséges funkciókat helyezi előtérbe, hanem azon igyekszik, hogy a szalon, az étkező homogén stílusa és minden bútor helye körzővel, libellával kimérve pontosan meghatározott legyen, akkor megrendelőjét nem új otthonába, hanem egy rideg kiállítótérbe költözteti. Ezt a gondolatát fejtette ki közérthetően Loos A szegény gazdag emberről c. írásában, utalva a Henry van de Velde-féle utolsó részletig definiált építészetre, mely kiterjedt egészen a házi köntös szabására is. Az effajta, személyes kiegészítőket is érintő tervezésről gunyorosan így írt: "És mondom neked, eljön még az idő, amikor a van de Velde professzor által bebútorozott börtöncellát az ítélet súlyosbításának fogják tekinteni."[8] A túlhatározott, túlkomponált terek élhetetlenségét több évtizeddel később Jacques Tati filmrendező is kifigurázta a Nagybácsim c. filmdrámájában, görbe tükröt tartva kultúrájának és kora építészeinek.

Loos gondolatisága főként Le Corbusier munkásságával hozható párhuzamba: a svájci származású építész Loos leghíresebb írását, az Ornamens és bűnözést közölte saját lapjában, a L’esprit Nouveau 1920-as számában, mely előkészítette pár számmal későbbi Amédée Ozenfanttal közös cikkét, a Purizmus kiáltványát[9], amely mintha folytatni akarta volna Loos gondolatát.[10] Az osztrák építészhez hasonlóan nem az antikot, mint időtlen normákat megfogalmazó kort – sem annak tagadhatatlan manifesztumszerű építészetét – utasította el, hanem az ornamentika eltorzult eszközkészletét. [11]

Le Corbusier gondolatisága, így építészete is óriási változásokon ment keresztül több évtizedes praxisa alatt. Térszervezésére egyértelműen hatással volt Loos párizsi, 1926-os Tristan Tzarának tervezett háza is, melynek a szimmetrikus homlokzata kevéssé sejteti a gazdag belső tereket. Loosnál, és később Le Corbusiernél is megfigyelhető a bonyolult szerkesztésű, kevésbé racionális alaprajzok tervezése.

"De a művész, a nagy építész előbb a hatást érzi, melynek kiváltására törekszik, és aztán látja lelki szemeivel a létrehozni szándékozott tereket."[12] Adolf Loos szerint elsősorban az építész által predesztinált emóciókat kell kiváltania a lakóépületnek, azokat belülről kifelé haladva kell tervezni, s a homlokzatok – az angolszász középosztály visszafogott kultúrájából merítve – nem kell, hogy tükrözzék a belső terek anyagi-szellemi gazdagságát. 

Le Corbusier az 1931-ben, Charles de Beisteguinak tervezett penthouse esetén a loosi eszmén továbbment, és a térélményt promenád-jellegűen, egymásba felfűzve komponálta, összetett, szürreális tereket képezve, melyet a tetőablakokon beszűrődő fény játéka, a klasszicizáló bútorok és az olyan modern építészeti elemek, mint például a csigalépcső kontrasztossága is elősegített. Az épület komikuma a tetőterasz volt, amely a külvilágot kizárva egyfajta belső szoba, nappali kivetüléseként értelmezhető, melynek kompozíciójában abszurd módon egy kandalló is megjelent. Ez a ház mutatja meg igazán Le Corbusier változatos munkásságát, melyet nem lehet oszlopokra állított betondobozként skatulyázni.

Társadalmunk értetlenül áll manapság a modern épített öröksége előtt, melyet olykor elbontásra ítél, helyére pedig "oda illő" historizáló házakra vágyik. Ezt a kívánalmat – ha a szakmai attitűdje egyáltalán engedi –, a ma építésze csak mímeléssel képes megvalósítani, hisz saját jelenét, anyagait és azok természetét, logikus alakítását mellőzve, egy másik kor építészének a bőrébe bújik. Mégis, megfelelő életteret kell, hogy biztosítson a 21. századi használójának és eleget kell tennie a mai szabványoknak, kortárs funkcionális és technológiai követelményeknek. Így az épület ismét nem őszinte sem jelenéhez, sem a szemlélőihez, hasonlóan a Loos-korabeli historizáló épületekhez.

Cikkünkben a modern kialakulásának néhány tényezőjét dióhéjban szemléltetve arra törekedtünk, hogy árnyaltabb képet alkossunk a századeleji építészetről, bemutatva miért is fordult el az a korábbi gyakorlatoktól a robbanásszerű technológiai áttörésekkel, háborúkkal és megmásíthatatlan társadalmi eseményekkel tűzdelt bizonytalan korszakban, mely kor e tekintetben hasonló a jelenlegihez.

Stogica Kata és Tóth Ágnes
építészhallgatók

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Loos, Adolf: ´Építészet.´ In: Ornamens és nevelés. Budapest, Terc Kiadó, 2004, 198.

[2] Loos, Adolf: ´A mesterségek felszabadítása és az életreform.´ In: Ornamens és nevelés. 17.

[3] Frampton, Kenneth: A modern építészet kritikai története. Budapest, Terc Kiadó, 121.

[4] Loos, Adolf: ´Építészet.´ In: Ornamens és nevelés. 198.

[5] Frampton, Kenneth: A modern építészet kritikai története. 122.

[6] Loos, Adolf: ´A modernség és a klasszikus hagyomány.´ In: Ornamens és nevelés. 21.

[7] Loos, Adolf: ´Ülőbútor.´ In: Ornamens és nevelés. 94.

[8] Loos, Adolf: Trozdem. Innsbruck, Brenner Verlag, 1931. Idézi: Frampton, Kenneth: A modern építészet kritikai története. 127. 

[9] Le Corbusier, Amédée Ozenfant: ´Purism.´ Párizs (1920-1925). L’Esprit Nouveau, I. évf., 1920/4, 369-386.

[10] Vadas József: ´Kozma Lajos és Le Corbusier.´ In: Bernáth Mária (szerk.): Ars Hungarica. MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1981, 49.

[11] Le Corbusier: ´Építészet – A szellem tiszta alkotása.´ In: Új építészet felé. Budapest, Corvina Kiadó, 1981, 169-189.

[12] Loos, Adolf: ´A felöltöztetés elve.´ In: Ornamens és nevelés. 47.