Közélet, hírek

"Schneller szigorúan védelmezte az összbudapesti érdekeket"

2006.06.04. 17:12

”...ellenállt számos meggondolatlan, a várost környezetvédelmi vagy városképi szempontból hátrányosan érintő törekvésnek. Ezt a következő főépítésztől is elvárom, ugyanakkor modernebb, kezdeményezőbb várostervezési szemléletet is.” A Magyar Hírlap június 3-ai számában közölt interjút Demszky Gábor főpolgármesterrel

”Ami a kormányprogramban szerepel, az szent”
Részletek a Demszky Gábor főpolgármesterrel készített Magyar Hírlap interjúból
 
”Az összes utcát fővárosi kezelésbe venné Demszky Gábor. A főpolgármester lapunknak adott interjújában azt mondta, a szocialistákkal együtt vezetné Budapestet, és olyan – neves nyugati építészek által tervezett – épületeket akar a fővárosba, amelyek emelik a város rangját. (...)

– Önkormányzati kampányában szerepelnek majd olyan ígéretek, amelyek áldozatul eshetnek a későbbi megszorításoknak?
– Fontos tudni, amit négy éve ígértem, annak kétharmada teljesült, egynegyede megvalósulóban van. Csak nyolc százaléka nem sikerült a vállalásaimnak.
– A hiányzó négyes metró belefér a nyolc százalékba?
– Építése folyamatban van, tehát részben teljesült.
– 1990 óta alig változott a programja. A beváltatlan ígéretei benne lesznek a programjában?
– Szerepelnek a terveinkben olyan elmaradások, mint a Moszkva tér rekonstrukciója vagy az 56-os villamos gyorsjárattá való fejlesztése.
– Most milyen újdonságok lesznek a 2002-es ígéretekhez képest?
– A Podmaniczky-program nem ígéret, kész van, csak meg kell valósítani. Vannak olyan területek, amelyekkel az eddigieknél többet akarunk foglalkozni. Szemléletváltást szeretnénk például az építészetben.
– Ez mit jelent, magasabb házakat?
– Inkább magasabb építészeti minőséget. Az engedélyekért cserébe a magánbefektetőktől is ezt várjuk el. Ehhez persze beavatkozóbb önkormányzati tevékenység kell. Kellenek Budapestre olyan – akár külföldi sztárépítészek által tervezett – emblematikus épületek, amelyek rangot adnak a fővárosnak. Ehhez azonban a városházán is új emberekre van szükség.
– Új ember, mint új főépítész? A héten bejelentette távozását Schneller István, aki az elmúlt másfél évtizedben meghatározta Budapest arculatát, és aki korábban azt mondta, hogy ”sztárépítészektől semmi sem lesz jobb”.
– Schneller szigorúan védelmezte az összbudapesti érdekeket, ellenállt számos meggondolatlan, a várost környezetvédelmi vagy városképi szempontból hátrányosan érintő törekvésnek. Ezt a következő főépítésztől is elvárom, ugyanakkor modernebb, kezdeményezőbb várostervezési szemléletet is.

forrás: magyarhirlap.hu


Kapcsolódó oldalak:

Dr. Schneller István főépítész bejelentése