A 20. századi modern mozgalomhoz ahogy hazánkban, úgy a környező országokban is sok elfeledett, de kiváló alkotó és épület köthető. Bogáthy Zsolt, a BME Építészmérnöki Karának diákja a felvidéki modernista építészet kevésbé ismert gyöngyszemeit kutatja. A kutatás összegzésében a pozsonyi Forum folyóirathoz köthető építészeket ismerhetjük meg.
A Műegyetem Építészmérnöki Karán, az Ipartanszéken „A Modern Mozgalom nyomában – Közép-európai keresztmetszetek" címmel 2018-ban alakult kutatócsoport, mely térségünk két világháború közötti időszakának modern tendenciáit kutatja. A cél egy tanszéki kötet kiadása, melyhez kapcsolódóan egy, a felvidéki témakörbe tartozó, NKA támogatással megszületett kutatáson Nagy Iván DLA vezetése mellett, Rainer Annával dolgoztunk. A kutatócsoport tagjaként a téma legkiemelkedőbb építészei mellett (Weinwurm Frigyes - Vécsei Ignác, Szalatnai Artúr és Szőnyi Endre) az előző tanévben a többi jelentős, magyar vonatkozású alkotót kutattam.
A kutatás címe magyarázatra szorul, ugyanis a „Felvidék" kifejezést a mai Szlovákia területére vonatkoztattam, amivel sikamlós értelmezési területre tévedtem. A magyar köznyelvben elterjedt, helytelenül kiterjesztett területi jelentést csak a könnyebb megértés végett, nem rossz szándékkal használom. Magyar vonatkozásnak a születési helyet, az identitást, érdekcsoportot és a magyar egyetemen végzett tanulmányokat számítottam, mely során nem a „magyarosítás", hanem a magyar vonatkozások hazai közönségnek való bemutatása vezérelt.
Felvidéken az államstruktúra sokszor megváltozott a múlt század folyamán, a drasztikus irányváltások nagy feladatot jelentettek. Az első, majd később a második világháború az élet számos területén éreztette negatív hatásait. Korábban az építészeti képzésre tömegével jöttek hallgatók Budapestre, akik közül sokan részt vállaltak a főváros szakmai életében. A város példaként szolgált a vidéki városok számára, ahova közvetítés útján jutottak el a legfrissebb áramlatok. A kiegyezés után gyümölcsöző kulturális és gazdasági kapcsolatok alakultak ki, melyeknek Trianon vetett véget. Az újrarajzolt határok az építészet budapesti befolyását is elvágták.
Az I. Csehszlovák Köztársaság létrejötte egybeesett a modern Európa kialakulásával. Új gondolati irányvonalak tartották lázban a szakmát. A vezetés társadalmi és építészeti szempontból egyaránt szakítani akart az előző, számukra idejétmúlt korszakkal. A modern építészet lett az intézkedések egyik legfőbb nyertese. A számtalan bevetett eszköz egyike az építészetben a funkcionalizmus támogatása volt, mely ellentmondott az addigi feudális társadalmi berendezkedés leképezését jelentő historizmusnak, valamint a magyar stílusként aposztrofált szecessziónak.
Az ország elsősorban a csehek terepe volt, a kisebbséget jelentő németeknek, magyaroknak, az utóbbiakhoz tartozó zsidóknak, de még a szlovákoknak is jelentős hátrányt kellett leküzdeniük. Ebben a közegben az egyetlen kiútnak az érdekvédelmi szövetségek létrejötte tűnt. Ilyen volt a Kunstverein által életre hívott Forum lap is, melyet a progresszív kisebbségi értelmiség hozott létre. Ez a folyóirat a saját, felvidéki és környező régiók művészeti, építészeti alkotásait mutatta be, emellett hallatta a hangját nemzetközi színtéren is. A Forumnak többek közt Alexander Skutecky, Holesch Béla, Spitzer Imre és Josef Konrad is tagja volt.[1]
A terjedelmi korlátok miatt a továbbiakban a teljesség igénye nélkül, vázlatos formában ismertetem a fontosnak tartott alkotókat és megépült épületeiket:
Holesch Béla
1883. január 21-én született Besztercebányán. 1914-ben a Budapesti Műegyetemen diplomázott, majd Pozsonyban vállalt munkát. Alexander Skuteckyvel is kooperációra lépett, majd önálló építészként dolgozott egészen 1938. augusztus 27-én bekövetkezett haláláig. (register) Skuteckyvel közösen jegyzett épületein felül egyéni munkájaként a mérnök Bartoškának tervezett funkcionalista társasháza említendő.
Alexander Skutecky
1883. június 25-én született Bécsben, a zsidó származású festőművész Dominik Skutezky másodszülött gyermekeként. Sokat elmond a kor történelmi viszonyairól, hogy a világpolgár családfő három székhellyel is rendelkezett: Besztercebányán, Velencében és Bécsben. (archinfo) Egyetemi tanulmányait 1901-1905-ig a budapesti Királyi Műszaki Egyetem építészképzésén végezte. Ezután egészen 1914-ig a magyar fővárosban dolgozott. Pályafutásának kezdetén az EMKE és Edison kávéházak, valamint a Tivoli mozi belsőépítészeti kialakításáért felelt, illetve a Sajtópalota tervpályázatán is indult.[2] 1919-ben, az első világháborút követően telepedett le Pozsonyban.
Szlovák Beruházási és Fejlesztési Bank, Pozsony, Štúrova 5-7, (1923)
Az épület klasszikus formálású, de a homlokzat redukálásában előremutató jelek is felfedezhetők. A főbejárat a lekerekített sarokról nyílik, a felette lévő balusztrádos erkélyt 1-1 szobor fogja közre. Az alsó két szintet 2 emelet magas dór féloszlopok övezik, felettük egyszerű kidolgozású párkány található. A historizmushoz képest visszafogott plasztikájú homlokzat kőburkolatú, melyen elvétve medalionok és domborművek jelennek meg. A belső udvaros épülettömeget beépített manzárdtetős szint zárja le.
Igazságügyi Palota, Pozsony, Záhradnícka 10, (1938.)
A bankon felül, az Igazságügyi Palota 1925-ös tervpályázatán is együtt dolgoztak, igaz, a terv a későbbiek során, az 1938-as megvalósításig nagy változásokon ment keresztül. A szimmetrikus, többszárnyú komplexumot monumentalitás jellemzi. A négyszintes épület összetett tömegalakítású, a hangsúlyos részek ötszintesek. A belső udvarban „kereszt" alaprajzi elrendezésű börtönrészleg áll. A homlokzat vakolt, de az alsó szinten a travertin is megjelenik, a főhomlokzaton pedig a második szintre is fellépcsőzik. A főbejárat középrizalitja emiatt és a pilaszterek miatt is kiemelt hangsúlyt kap.
Assicurazione Generali és Moldavia Generali Biztosító, Pozsony, Gorkého 6-12 (1935)
Az épület földszint plusz hatemeletes. A legfelső szinten a homlokzati síktól visszahúzott lakások találhatók, így a szomszédos épület párkánymagasságához igazodik. Az egyemeletes irodai épületrészre cour d’honneur-ös ráépítés került, melyben kisméretű lakások találhatók. A funkcióváltást a nyílásméretek is jelzik. A homlokzatok csiszolt travertin burkolatúak. A délkeleti, Jesenského utcára tájolt hálós homlokzat monotonitását az ablakméretek és ablakközök ritmikája töri meg. Előképeként említhető a Weinwurm-Vécsei építésziroda Phönix biztosítója 1929-ből.
Pályafutásának legutolsó munkája a kassai Assicurazione Generali Trieste biztosítószékház volt. 1942-től azon kevesek egyike, aki származása ellenére elnöki mentességben részesült, a Szlovák Vasutak Szepesváraljai építési osztályán dolgozott műszaki tisztként. A német csapatok bevonulásával azonban a mentesség hatályát veszti. 1944-ben, Besztercebánya környékén tűnik el nyomtalanul.
Csízi István
Pelsőcön született 1906. március 23-án. Felsőoktatási tanulmányait a Brno-i egyetemen végezte, ahol 1932-ben diplomázott. A funkcionalizmus fellegvárában szerzett tudását már Révkomáromban kamatoztatta. A perifériára szorult várost ugyan mellőzték az állami nagyberuházások, de kisebb léptékű, jellemzően magánmegbízások megélhetést biztosítottak számára. A Szlovák Vízügyi Társaság állandó megbízottjaként árvízvédelmi épületeket is tervezett. Az 1938-as bécsi döntés értelmében Révkomárom ideiglenesen Magyarországhoz került, Csízi pedig belépett a Magyar Mérnök Kamarába. A II. világháborút követően a vízügyi társaságnál dolgozott. 1981. november 17-én, Pozsonyban hunyt el.
Református temető ravatalozója, Révkomárom, Mederčská utca (1934)
Legelső munkájának tartják a funkcionalista épületet. A téglalap alaprajzú belső térhez additív módon kapcsolódik a bejárat átmeneti tere. A konzolosan túlnyúló vasbeton szerkezetű előtetőt vasbeton pillérek gyámolítják. A kilencfokú, széles vasbeton lépcsőt kétoldalt azonos anyagú korlátok szegélyezik. A magasföldszintes megoldás a funkcióból is adódik, így ugyanis a temetési szertartás a kiemelt pozíció révén jobban látszik.
Dr. Kovách Tihamér társasháza, Révkomárom, Palatínova-Župná sarok (1937)
Az 1715-ben állított Szentháromság szobor az épület előtti teresedés hangsúlyos eleme. A szimmetrikus szerkesztésű lakóház tovább erősíti az utcák és a szobor alkotta axist. Az épület tengelye az üvegtéglás középrizalit, melyhez oldalról erkélyek csatlakoznak. A földszinti, egykori Kovách gyógyszertár felett két lakás kapott helyet.
Spitzer Imre
1897-ben született Budapesten, egyetemi tanulmányait a Brno-i Német Műszaki Egyetemen végezte 1919 és 1925 között. Pozsony mellett itt is dolgozott rövidebb ideig. Munkája során leginkább változatos lakóházakra és azok belsőépítészetére szakosodott. 1938-ban az Egyesült Királyságba emigrált, ahol 1948-ban hunyt el. Egyik legismertebb épülete a Rudolf Manderla számára tervezett magasépület.
Manderla, Pozsony, Námestie SNP 23, (1935)
A 12 szintes, multifunkciós toronyház tömegét három részre oszthatjuk. A homlokzati anyaghasználat miatt, valamint funkcióból adódóan is elkülönül a földszint és az első emelet a felső szintektől. A kétszintes alapra tízemeletes apartmanblokk került, mely a történelmi városszövet felőli oldalon 5 szinttel csökken. A beavatkozás a nőtt jellegű városmaggal szemben, bár azt inkább kiegészítve érdekes kontrasztot alkot. A földszinten üzletek sorakoztak, árkádos és passzázsos kialakítás mellett, míg az emeleten az egykori Grand Café kapott helyet. A 8 üzlettel együtt 64 bérleti egység jött létre, a felső szinteken 2-3 szobás apartmanokkal. A földszinten a Manderla Kolbászgyár mellett a város legnagyobb transzformátorállomása működött.
Az áramszolgáltató a belváros és a Republikplatz áramellátásáért felelt. A ház a kor igényeinek megfelelő közművekkel rendelkezett. A toronyházat a legfelső szint fölé futó vasbeton vázszerkezetén az ikonikus „MANDERLA" felirat koronázta. A tér geometriája és a beépítés miatt kiemelt városi kompozíció jött létre, három irányból mind a mai napig Pozsony landmarkja.[3]
Dr. Pollak Villa, Pozsony, Partizánska 3, (1931)
1931-ben az egykori Wegelingassén épült, Pozsonyban. A bejárat a ház alagsorában van, a gondnoki lakás mellett. A magasföldszinten és az emeleten egy-egy 4 szobás lakás található. Az alárendelt helyiségek az utcai homlokzatra kerültek, a napsütötte oldal megmaradt a nappali és a hálók számára. A hátsó épületsarok szalagablakai mindkét szinten hangsúlyosak. A lekerekített sarok a magasföldszinten loggiás kialakítású, melyet vasbeton körpillér támaszt alá. A nyugati homlokzaton a falsíkból kinyúló, lekerekített vonalú kémény a külsőt tekintve meghatározó elem. A ház felszereltségét a kor igényeit kielégítő gépészeti rendszer jellemzi.[4]
Josef Konrad
1899-ben született Garamszentkereszten. Diplomáját a Brnóban szerezte 1924-ben, majd Pozsonyban dolgozott. 1939-ben Nagy-Britanniába emigrált, ahol 1942-től a Hullban oktatott. 1944-től a RIBA tagja volt, 1974-ben bekövetkezett haláláig független építészként dolgozott. Kiegyensúlyozott munkássága a világháborúk közötti szlovákiai építészet fontos alakjává emeli.
Az ő életművét is több kiemelkedő ház dicséri. A Spitzerrel közösen jegyzett Pozsonyi Kereskedelmi Tanács székháza mellett a másik kitűnő épülete az 1931-es Német Evezős Klub a Duna partján. A leromlott állagú épület a közismert pozsonyi „UFO-híd" mellett található. Az összetett tömeg leghangsúlyosabb eleme az aszimmetrikusan lépcsőzetes főhomlokzat üvegezett középrizalitja, mely a lépcsőházat foglalja magába. A nagyvonalú kialakítást a fehér vakolt felületek és a szalagablakok kontrasztja is kiemelte. Az épület a szabad formálás és a funkcionalitás szigorúságának tökéletes elegye.
A kutatott épületek mind kvalitásos, a mai napig fontos emlékei a szlovák építészettörténetnek. A kor többet hivatkozott, csehszlovákiai építészeinek munkái mellett egy másik szeletét adják a lezajlott folyamatoknak, de erre a szeletre is szükséges van a teljes kép megismeréséhez. Ezen felül pedig egy olyan korszakról mesélnek, melyről itthon elég hiányos ismereteink vannak. A kutatás során további nevek is célkeresztbe kerültek, értékelésükhöz azonban még további információkra van szükség. Közülük többen konzervatív irányvonalat képviseltek, róluk jelen kutatásban ezért le kellett mondanunk. A megszerzett információk birtokában adottak a kutatás folytatási és bővítési irányai.
Bogáthy Zsolt
[1] Kubicska Kucsera, K. (1999.). Elfeledett nevek, ismeretlen épületek - Kisebbségi építészek a két világháború közötti szlovákiai építészetben. Limes Tudományos szemle (12. évf., 2. sz.), 107-109.
[2] Architekt Alexander Skutecký 1883-1944, kiállítási katalógus, Stredoslovenská Galéria, ISBN – 978-80-88681-83-0, 11. oldal
[3] Hochhaus Manderla in Pressburg. Forum 5, 1935, s. 184 – 186.
[4] FORUM 1932. Neuere Arbeiten von Arch. E. Spitzer, 197. oldal
További fontosabb irodalomjegyzék:
DULLA, Matúš – MORAVČÍKOVÁ, Henrieta. (2002.). In Architektúra Slovenska v 20. storočí. Bratislava: Slovart.
https://www.register-architektury.sk/en
Holec, R. (2008). Befejezés nélküli bevezetés... In Meghasadt Múlt - Fejezetek a szlovákok és magyarok történelméből (old.: 11.). Budapest: Terra Recognita Alapítvány.
Kollai, I. (2008). A szavak ereje. In Meghasadt Múlt - Fejezetek a szlovákok és magyarok történelméből (old.: 19-24.). Budapest: Terra Recognita Alapítvány.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Szerk.: Winkler Márk
