Spain Mon Amour - Spanyolország

Farkas Flóra építész hallgató a Velencei Építészeti Biennálé spanyol pavilonjának kiállítását mutatja be, amely az elmúlt tíz év 15 megvalósult középülete mellett az ország és a fiatal építészek nehéz helyzetére is reflektál.

5 iroda, 10 építész, 15 város. Francisco Mangado, Mansilla+Tunon, Nieto Sobejano, Paredes Pedrosa és RCR Architectos.

A kiállítást a kettősség jellemzi. Ünneplés az elmúlt 10 év megépült beruházásainak és az építészet virágzásának Spanyolországban, ugyanakkor reflektálás a mostani nehéz gazdasági szituációra és az ezáltal kialakult építési nehézségekre. 15 középületet mutat be, amely Spanyolország 15 különböző városában helyezkedik el. A válságot az egész világ megérezte és talán Spanyolországot érinti a leginkább minden szempontból. 2008 óta az építkezések az egykori 800.000-ről 80.000-re estek vissza. Az új beruházásokat teljesen befagyasztották, így rengeteg iroda bezárt Madridban és Barcelonában. A fiatal, most tanuló építészek a kialakult kritikus gazdasági helyzet és munkanélküliség miatt emigrálnak külföldre. A biennáléból befolyó teljes bevételt 200 fiatal építészhallgató Velencébe utazására fordították, hogy az építésztanoncok személyesen mutassák be az épületeket, és válaszoljanak a felmerülő kérdésekre - talán egy biennálén való részvétel marasztalja majd őket a későbbiekben az országban maradásra. A kiállítás ezáltal egy igen erős személyes kötődést alakíthat ki a diák és épület, valamint a látogató között. Ehhez azonban folyamatos jelenlétre lett volna szükség a hallgatók részéről. Többször is visszamentem, hogy beszélni tudjak legalább egyikükkel, azonban ez nem sikerült.

A kiállítás egy vörös színházi függöny előtt áll, teatralitást biztosítva az elénk táruló jelenetnek. A tanulók fehér ruhában és maszkokban állnak előttünk, ezzel is tisztelegve az épület előtt, kiemelve annak fontosságát. A megjelenő képi világ ünnepli és dicsőíti a virágzó elmúlt időszakot, és méltón tisztelegve zárja le azt. Továbbgondolva azonban egy új, még homályos jövőképet fest, hiszen a fehér szín a megtisztulás jelképe, a ruha maga pedig egy újrahasznosított anyagból készült, mely jelképezheti, hogy a pazarlás korszaka megszűnt, és egy teljesen új gondolkodásmódra van szükség. A 2012-es biennálé témájára való utalást, azaz a „közös alaphoz” való kapcsolatot egy egészen különleges szűrőn keresztül keresi. Saját magukról beszélnek, a saját problémáikról, a gazdasági válságról, amely jelen van most is, és megnehezíti a világon mindenhol az építészet virágzását. Az egész biennálé azonban egyáltalán nem ilyen nyers és valóságos problémákat taglal, pont ezért lehet ez a pavilon egy kivétel az idei programban.

Farkas Flóra, BME Urbanisztika Tanszék