Közélet, hírek

Sport- és szabadidőközpontként újulhat meg Győr egyik csónakháza

2022.08.17. 10:20

A Kálóczy téri csónakház felújításához kapcsolódóan kialakítanak egy kishajó-kikötőt is, mindezt azzal a céllal, hogy a város sport- és rekreációs funkcióját erősítsék. Eközben a tervek szerint az ország legrégebbijeként számon tartott, Radó-szigeti Spartacus csónakházat is helyreállíthatják. 

Közbeszerzést írtak ki a győri Kálóczy téri csónakház felújítási munkálataira. Ahogy a leírásból kiderül, a beruházás a Zöld város kialakítása III. – Vízparti rekreációs fejlesztések Győrben elnevezésű TOP-pályázat keretében valósulhat meg, amire a város a honlapján leírtak szerint összesen 400 millió forint támogatást nyert el. A projektet az önkormányzat vezeti, konzorciumi partnerként a Győr Projekt Kft-t vonták be.

A felújításra szoruló, 1927-ben megépült csónakház nettó alapterülete több mint 1700 négyzetméter. A kivitelezés a homlokzat felújítását, hőszigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, az emeleti terasz, a külső lépcsők és korlátok, az emeleti szint felújítását foglalja magában. A földszinten akadálymentes WC-t és egy női-férfi öltözőt alakítanak ki, az emeleten a toronyban meglévő lépcsőt elbontják és új lépcső készül a tető megközelítésére. A tetőszigetelést is megújítják, ahogy a meglévő parkolókat is (a 38 hely kiegészül még 15-tel), a beton térburkolat egy részét elbontják, a helyét 190 négyzetméternyi zöldfelület veszi át, a Mosoni-Duna medrében pedig kishajó-kikötő készül, ami egyben kajak- és kenukikötő is lesz.

Ahogy a fejlesztésről szóló szövegben is írják, "Győr központi, frekventált részén, a Kálóczy téren helyezkedik el az a sportközpont, ahol a projekt keretében a csónakház és zöldterületének megújítása, valamint kishajó-kikötő építése valósul meg. A beruházás eredményeként kialakításra kerül egy sport- és szabadidő központ, melyben a hajók kikötését, tartózkodását, tárolását biztosító szolgáltatási egységek és helyiségek is helyet kapnak."

A területen jelenleg is üzemel egy teniszcentrum teniszpályákkal és klubház épülettel, illetve a területen meglévő evezős épületben működik a Győri Atlétikai Club evezős szakosztálya. A csónakház földszintjén továbbra is a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub helyiségei maradnak, ugyanakkor a leendő sport- és szabadidőközpont által nyújtott szolgáltatások a hivatásos és hobbisportolók, valamint a szabadidejüket aktívan eltölteni kívánók számára egyaránt hozzáférhető lesznek. 

A közeljövőben egyébként egy másik győri csónakház is újra életre kelhet: a Radó-szigeten álló Spartacus a város (és egyben az ország) legrégibb, 1897-ben felavatott, régóta nagyon rossz állapotban lévő csónakháza, amelynek helyreállítása már küszöbön állhat - dr. Dézsi Csaba András polgármester ugyanis a minap arról posztolt közösségi oldalán, hogy a fejlesztéshez kapcsolódóan rendezvénysorozatot szerveznek összművészeti és vízi programokkal.