Szabadi szabatosság

A Balaton déli partján építkezni mindig különleges feladat, hiszen a változatos környezet sajátos építészeti megoldásokat kíván. Balog Ádám egy siófoki zsákutca kis telkén megvalósult projekt példáján mutatja be, hogyan lehet mértéktartó, földszintes nyaralót tervezni úgy, hogy a hagyomány és a modernizmus egyaránt megjelenik.

 

A Balatonról sokaknak más és más emlékei vannak és szinte közhely, hogy az északi és a déli part teljesen más hangulatot áraszt. Építészként az északi parton házat tervezni, valljuk be, magasabb presztizsű feladat, de valahogy egyértelműbb is az a szellemi közeg, ahová egy épületet el kell helyezni. Nem úgy a déli part esetében, amely már sokkal összetettebb feladatnak ígérkezik, ugyanis maga a hely összetettebb, az értékek rejtettebbek, s látszólag a lehetőségek tárháza nyílik ki ilyenkor az építész számára.

A megbízók Siófok-Szabadifürdőn találták meg a nekik tetsző, zsebkendőnyi méretű telket. A telekválasztás olyan szempontból szerencsés volt – és ebben nagyon egyet tudtam velük érteni – hogy nem akarták valamelyik balatoni város új parcellázású területén, „a pusztában“ tölteni a pihenésre szánt idejüket – sajnos ilyen területben viszonylag sok lett Siófok környékén az utóbbi időben. A helyválasztással márcsak azért is tudtam egyetérteni építészként, mert városépítészetileg jobb, ha először azokat a területeket lakjuk be, amelyek a városon belül helyezkednek el és a sűrűsödés által meggátoljuk, hogy értékes zöldterületek tűnjenek el a városokon kívül. Különösen nagy érték lenne ez a felfogás egy olyan országban, amelynek a lakossága most már évtizedek óta csökkenő tendenciát mutat.

Szabadifürdő egy nem túl izgalmas, de jóhangulatú része Siófoknak, amely az ún. Aranyparton fekszik, a helyszínünk azonban mégis a parttól távolabb, „a síneken túli“ területen helyezkedik el, ahol állandó lakosok is nagy számban jelen vannak. Ideális terület volt ez a megbízóknak, mert a legtöbb szolgáltatás és látványosság gyalogtávolságra elérhető: a tó 15 perc, a vasútállomás is csak 10, amely a mellette lévő egyszerű, de kultikus étteremmel és a „Korzóval“ a városrész központja is egyben. Igazi dél-balatoni idill, ahol nyáron az őrületig pörög a turizmus, az év többi részében pedig kellemes, nyugalmas élet honol.

A feladat viszonylag egyszerű volt, mert a megbízók egy földszintes házat szerettek volna kis kerttel, mert idős korukra nem akartak lépcsőzni, a térigényeik sem voltak túl nagyok (kb. 70 m2 és két külön szoba) és a gondozandó kertet is szerették volna minimumon tartani. A beépítési koncepció alakítása során kiütköztek a telek beépítési szabályaiból fakadó nehézségek, ami már a telek előző tulajdonosát (történetesen egy építészt) is arra sugallt, hogy egyeztessen a helyi építési hatósággal. A területen szabadon álló beépítés van előírva, amely éppen ebben az utcában nem működik, mivel a meglévő házak oldalhatáron állóak. Ennek városépítészeti előnyeiről sikerült meggyőzni a hatóságot, mint ahogy arról is, hogy az építési helyet meghatározó távolságokat is át kell gondolni. Az oldalhatáron álló beépítés és az újragondolt építési hely végül egy használható méretű földszintes házat eredményeztek.

Az épület kontúrja kompakt és egyszerű lett, az alaprajz a tervezés során folyamatosan letisztult. A délnyugati oldalon, amely a zsákutcára néz, kapott helyet a két szoba és a bejárat. A vizes helyiségek és a konyha az északnyugati, szomszéd felőli oldalra kerültek. Kifejezetten cél volt, hogy a közösségi terek a konyha-étkező-nappali egy nagyobb teret alkossanak és a telek hátsó részén kapjanak helyet. Ez egy északeleti-délkekelti tájolást jelentett, amely egy nyáron hűvös és árnyékos teraszt is eredményezett. Az északkeleti tájolást egy nagymérű ablakkal sikerült kompenzálni, amely elmossa a határt a terasz és az étkező között. Az épület többi helyiségén csak akkora ablakok lettek elhelyezve, amelyek a szobák megfelelő szellőzését és bevilágítását biztosítani tudják. A délnyugati, legmelegebb oldalon tornác vezet a bejárat felé és árnyékolja a szobák ablakait, valamint ha kell, akkor esőtől is védi a bejáratot. A tornác helyét tehát inkább a pratikum, mint a hagyomány határozta meg, amely a népi házak esetében mindig az oldalkertre nézett. Esetünkben a legmelegebb oldal az előkert felé van, tehát a tornác az zsákutca felé néz, amelynek inkább bensőséges, nyugodt hangulata van, szemben egy átlagos átmenő közlekedésre használt utcával.

Az épület hangulatában a magyar népi építészetet és a közben hagyománnyá vált (különösen a Balaton déli partján) modern építészetet ötvözi. Már a tervezés legelején biztos volt, hogy mint regionális építőanyagnak meg kellene jelennie a vöröskőnek, amely a Balaton-part hullámtörőjeként vagy homlokzati- illetve kerítésburkolatként is ismerős lehet sokak számára. A vöröskő az utcai kerítés anyaga lett, amely a továbbiaknak erősen kihatott az épület színhasználatára is. Itt az avantgárd modern (De Stijl, Bauhaus) alapszínei lettek dominánsak átértelmezett formában: a faablakok vörös cseresznye színűre vannak pácolva, a kőrisfaparketta színe sárgás-barna, az előtér padlója és a konyhafal kerámiaburkolatai kék színűek. A konyha kialakítására a praktikum a jellemző és itt is cél volt a modernizmus légiességének és játékosságának a megidézése.

Végül mindenből annyi lett, amennyi kell, az épület nem fecseg, hanem mértéktartó – építészetileg szabatos és akár egy manapság megszokott 3-fős család (anya+apa+gyerek) számára is képes lenne állandó otthont biztosítani. A végén még meg lehet jegyezni azt is, hogy a zsákutcásság egyik pozitív hozadéka, hogy ez a városépítészeti kialakítás képes erősebb lakóközösségeket létrehozni: a lakók beszélnek egymással, folyamatos kapcsolatban vannak és minden évben egyszer még egy mini „utca fesztet“ is szoktak itt rendezni. Építészként is szép látni azt, ami Szabadifürdőnek ennek a mikrohelyén történt az elmúlt 2-3 évben és városépítészetileg is örvendetes, hogy a zsákutca lassacskán arcot ölt és identitása lesz.

Balog Ádám
Zürich, 2024.10.08.