Szalézi Szent Ferenc Templom, Muskegon, McCraken Street

A Breuer-ösztöndíjasok beszámolója 3.
Hollósi Krisztina írása

Utunk harmadik állomása a hatalmas Michigan tó keleti partján fekvő Michigan állambeli Muskegon volt. Idő szűkében másfél napot szántunk a városra, a templom látogatása után azonnali indulás szerepelt a terveinkben, főleg, hogy a látogatásunkról szóló e-mailekre nem érkezett válasz. Megérkezés után azonnal a templomhoz mentünk körbenézni, mennyi időbe telhet végigjárni, végigfotózni, mekkora egyátalán.

Nagy megdöbbenéssel álltunk előtte, a kertvárosi környezetben egészen meghökkentő látvány ez az óriás beton szobor. Méretei, de főleg a forma teljes valójában elképesztő látvány.

Rögtön szétszéledtünk, körbejártuk, mindannyian fotózásba kezdtünk, majd ezzel a tempóval beszabadultunk a templom belsejébe. Itt folytatódott az ámulat, ezzel együtt az őrült fotózás, ami persze feltűnt az ott lévőknek. Azonnal hozzánk lépett egy nagyon kedves hölgy, a templom orgonistája érdeklődni, hogy mi járatban vagyunk. Mikor megtudta, hogy Budapestről érkeztünk, kizárólag a templom miatt, hitetlenkedve nézett és annyira megörült, hogy pár telefonhívás után másnap délutánig tartó programsorozatot állított össze nekünk. (Felkerestük a templom tenoristáját a lakásán - mert ő tanított Szlovéniában pár évvel ezelőtt; este a családjával és barátaival vacsoráztunk a tóparton, másnap orgonán játszott nekünk a templomban és körbevezetett az épületben.) Ő és a férje is a plébánia zenekarának tagjai, szinte minden napjukat a templomban töltik, és sokat tudtak mesélni a templom múltjáról.

A hölgy neve Eileen Allen Hoogterp, a tőle kapott információk és irodalmak alapján készült az alábbi összefoglaló a Szalézi Szent Ferenc templomról.

A plébánia első, ma is meglévő tégla épülete szintén a McCraken Streeten, a gyülekezet 1948-as alapítása után épült. Még ebben az évtizedben az épület, méretei miatt már nem tudta egyszerre befogadni a hívőket, így létrejött egy ad hoc „Épület Bizottság”, amely az építkezés költségeit számba véve egyéb bővítések mellett egy új templom építését határozta el. A feladat már csak a megfelelő építész kiválasztása volt. Számos michigani illetőségű építész vállalkozott volna a feladatra, de egy 1958-ban megjelent, „egy igazán élő plébánia” című újságcikk alapján – amely a collegevillei Szent János Apátságot méltatta –, LaPres atya két tiszteletes társaságában a kis magángépükön Minnesotába repült. Ott Frank Kacmarik (később Breuer és Beckhard tanácsadójaként, főként a templom liturgikus elemeinek tervezésében vett részt) vezette végig őket az épületen, amely lenyűgözte őket.

A plébánia első kapcsolata Breuerel egy 1959 novemberében kezdődő levelezés volt, majd LaPres atya és kísérői felkeresték őt New York-i irodájában, hogy megbeszéljék a részleteket és a koncepciót. Nem sokkal azelőtt, hogy Breuer Marcel Muskegonba érkezett egy hivatalos találkozóra, a plébánosnak, LaPres atyának komoly szívinfarktusa volt, így a tervegyeztetés közel két évig váratott magára. Végül 1961. november 5-én a gyülekezet 2500 tagja előtt tartott prezentációt a kezdeti terveiből, vázlataiból, rajzaiból. Egyesek szerint ezen a prezentáción már egy meglévő tervét használta, amely eredetileg a Szent János Apátsághoz készült, de a bizonyítékok ellentmondásosak.

A trapéz forma és a hiperpolikus paraboloidok meghatározó karaterei a templomnak, de megjelentek már addig is az építészetben. A trapéz formát az ősi egyiptomi masztabáknál használták, a paraboloid formák alkalmazására pedig példa a Hunter College könyvtár, New Yorkban. Az újdonságot az jelentette, hogy a hiperbolikus paraboloid oldalfalak csak keretező szerepet töltöttek be, szerkezeti alátámasztó szerepük nem volt, csak tér és formaképző elemek voltak. Egy Breuerel készült interjúban elhangzott, hogy ez az elképzelés már régebb óta foglalkoztatta, sokszor az anyagból eredő lehetőségeket előbb gondolta át, mint magát az épületet.

Miután megnézte a helyszínt, egyeseknek a csalódottságáról számolt be, a tervezési terület környezetét sűrűnek, áthatolhatatlannak látta, amely eléggé lehatárolta a területet. Másoknak viszont arról számolt be, hogy hasonló okokból a templom jól belehelyezkedik (és fölé emelkedik) majd a mindennapi élet és munka terébe.
A párizsi Unesco megbízás végeztével, Herbert Beckharddal kezdték meg a munkát. Breuer eközben több futó megbízáson is dolgozott, így Beckhardnak a tervek és szerkezeti megoldások kidolgozásában nagyobb szerep jutott. Ő volt a projekt vezetője, gyakran volt az építkezés helyszínén, a plébánia bizottsági találkozóin és konferenciáin, továbbá tartotta a kapcsolatot az alvállalkozókkal. Két évtizeddel később, már Breuer halála után 1989-ben partnerével, Frank Richlauval együtt tervezték a templomhoz kapcsolódó két oldalkápolnát, az északi Sheperd’s Hall-t, valamint a déli Marian Chapel-t.

A tervek elkészülte után a kivitelezési munkákat egy Chicago-i szakember, Michael Lombard cége kezdte meg. Az elmondottak szerint mélyen vallásos ember volt, aki nagy anyagi hasznot nem remélt a megbízástól, inkább kihívásnak tekintette a feladatot.

Az építkezés fázisairól folyamatosan közölte a híreket a plébánia hivatalos kiadványa, a Domus Dei. Később angolra fordítva „The House of God’ címmel jelent meg a lap, amely egyfajta előjele volt a változásnak. Az új épület emelkedését Muskegon és a környező városok lakói is figyelemmel kísérték, ugyanis nagy publicitást kapott, a tervek több építészeti szaklapban is megjelentek. A plébánia munkájában résztvevők és a városlakók nagy része fel volt készülve az újra, de azért akadtak olyanok is akik nem voltak nyitottak a változásra. A templom formája, a nagy betonfelület és a plébánia vezetőségének új stílusa sokakban megdöbbenést keltett.

Breuer Marcel egyházi építészetének jellegzetességei a liturgiai elemekkel kombinálva (Kacmarik) a Szalézi Szent Ferenc templom esetében jól megfigyelhetőek. A karcsú, nem központi helyen elhelyezett oltár; a központi helyen lévő pulpitus a mellette szabadon álló gyertyatartókkal; a megvilágított szentély; a padsorok fölött lévő bevilágítók; széles oldalhajók különösen az oldalfalak mentén; lejtős, csiszolt téglaburkolatú padló; szabadon álló karzat; süllyesztett, nagyméretű keresztelőmedence az előtérben; nagy közösségi előtér és minimális vallási témájú szobor a templomtérben.

A templom az elsők között szerepelt abban a tekintetben, hogy a mise alatt a tiszteletes szemben áll a hívőkkel. Nagy újításnak számított, oltárukat ’forgó’ oltárnak is nevezték abban az időszakban, mert több magas egyházi személy megszólta a plébániát emiatt, így befordították a fal felé, viszont mikor hallották, hogy más plébániákon is tartanak így miséket, visszafordították. Az oltár mögötti fal 12 betonbordája a 12 apostolt szimbolizálja és a templom optikai illúziót keltő eleme. Ahogy az ember a templomtérben sétál, a fal mintha mozogna, jobbra és balra dől különböző irányokból nézve.

Az építkezés befejezése előtt a rendelkezésre álló pénzösszeg elfogyott. Az eredeti tervek szerinti homlokzatra kerülő mészkő burkolat, a belső csiszolt téglaburkolat és bútorozás nem fért bele a keretbe. Ekkor Dannemiller atya az egyházi iskola tanulóival együttműködve létrehozta a „vegyél egy téglát kampányt’. 30000 téglára volt szükség, így egy bódét állítottak fel a templom bejáratánál minden vasárnap és 10 dollárért árulták a tégla darabját. Hasonlóképpen gyűjtöttek adományokat a templomi padsorok deszkáihoz is.

A templomot elkészülte után a rádióban, folyóiratokban, helyi kiadványokban, szórólapokon mutatták be, nagy nyílvánosságot kapott, ezreket vonzott a városba. Itt rendezték meg először a népszerű Seaway Art fesztivált, ahova közel 12000 látogató érkezett.

A Szalézi Szent Ferenc templom ma, szinte teljesen az eredeti állapotban maradt külsejét és belsejét tekintve egyaránt. Hallottuk, hogy egyesek ridegnek tartják, és szokatlan formája miatt csúfolják, de az épületet a plébánia tagjai és a város lakóinak nagyobb része szereti, óvja és nagy becsben tartja.

Rám Breuer két templom épülete (Collegevilleben és Muskegonban) volt a legnagyobb hatással az utazás során. A Szalézi Szent Ferenc templom építészeti történetét, jelentőségét a feladatból adódóan részletesebben tanulmányozhattam, így ez az épület lett a legkedvesebb számomra. Félelmetes volt látni, hogy a legegyszerűbb formákból és anyagokból milyen térélmény jöhet létre, egy mozdulatlan épület milyen mozgásokra lehet képes. Aki nem hívő, az is érzi ezekben a terekben valami nagyobb jelenlétét.

Hollósi Krisztina