Szálloda a toronyórában - Tatzu Nishi nagyvárosi térinstallációi
Épülésük idején a köztéri szobroknak központi figyelmet szántak, ám manapság az emberek nap mint nap úgy mennek el mellettük, hogy észre se veszik őket. A nagy turisztikai látványosságokon kívül rengeteg olyan emlékmű van, amely eltűnik, feloldódik a mindennapokban. Ez ellen a kollektív fásultság ellen dolgozik Tatzu Nishi, aki az újra-felfedezés exkluzív örömét kínálja. Nemes András írása.
Biztosan sokan emlékeznek gyerekkorunk rajzfilmsorozatára, a Pom-pom meséire. Az egyik epizódban Gombóc Artúr, a kék színű dagadt madár lakást keres magának, és beköltözik a templomtoronyba, ahol viszont a folyamatos harangzúgás miatt összetűzésbe keveredik az óraszerkezet működtetőjével, az Órarugógerincű Felpattanóval. Hasonló toronyóra-élményei lehetnek azoknak, akiknek sikerült kibérelni a Hotel Gent szobáját, amely az idei genti TRACK művészeti fesztivál legfőbb látványossága. Tatzu Nishi Berlinben élő japán képzőművész a Sint-Pieters vasútállomás toronyórája köré tervezett épületet. A 1912 óta forgalmas közlekedési ponton ezzel a ráépítéssel ideiglenes pihenőpont jött létre, ahol kapcsolatba lehet kerülni egy eddig megközelíthetetlen struktúrával. A 23 magas kilátóra fémvázas lépcsőzet visz fel, déltől este hatig a fesztivál nyilvános jegyárusító- és tárgyalóterme ez, este kétágyas privát hotel, napi 105 euróért. Szeptember 16-ig látogatható, utána lebontják, de már réges-rég minden estéjét lefoglaltak.
Tatzu Nishi lassan húsz éve alkot hasonló installációkat. Elsősorban európai városokban, a városvezetőkkel együttműködve, köztéri szobrokat hoz tapintható közelségbe. Első ilyen műve 1997-ben készült Berlinben, ahol Obdach néven Nikolas Friedrich köztéri szobrát „csomagolta be”. 2002-ben Engel (Angyal) néven a baseli katedrális egyik kis tornyának tetején álló, angyal alakú szélkakas köré épített szobát. Ezt is építkezési állványokon közelíthették meg a látogatók, ha nem volt tériszonyuk. Benn a szobában az angyal a dohányzóasztalra került. Ez ironikusan értelmezi át a szobán belüli tárgyak hierarchiáját, a magasban lebegő látszattérben a látogató menet közben jön rá, hogy nem a szobrot tették az asztalra, hanem az egész szobát építették falastul és bútorostul köréje.
A városban fellelhető emlékművek - installációk alapanyagává váltak. Felmerül a kérdés, hogy ezek a viszonylag nagy felhajtással készülő ideiglenes művek használnak-e a városképnek. Tatzu Nishi a performance és a manapság divatos parazita építészet elemeit alkalmazza. Újabban ideiglenes luxushotel-szobákat létesít ily módon, és szállás-szolgáltatásként értékesíti műveit. A luxust itt nem az anyaghasználat, a szolgáltatás minősége, hanem az exkluzivitás nyújtja. Az alkotás befogadója itt az a szerencsés egyén, aki bejut egy ilyen térbe.
2002-ben a Liverpooli Biennáléra a város Viktória királynőt ábrázoló köztéri szobrát alakította át Villa Viktoria néven luxushotel-szobává. A Villa Viktoriából reggel hétkor kijelentkeztek a vendégek, jött a takarítás, majd este tízig bárki ingyenesen látogathatta. Este aztán ismét szállodaszobává vált, ami napi több ezer fontba került, mégis mindig foglalt volt. Pedig azelőtt a galambürülékkel telepotyogtatott szobor köré inkább csak a hajléktalanok és a drogosok telepedtek.
A japán művész friss szemmel tekint európai nagyvárosok történelmi tereire. Épülésük idején ezeknek a köztéri szobroknak központi figyelmet szántak, ám manapság az emberek úgy mennek el nap mint nap mellettük, hogy észre se veszik őket. A nagy turisztikai látványosságokon kívül rengeteg olyan emlékmű van, amely eltűnik, feloldódik a mindennapokban. Ez ellen a kollektív fásultság ellen dolgozik Tatzu Nishi, aki az újra-felfedezés exkluzív örömét kínálja. Az installációk új élményeket, erőteljes érzelmi reakciókat váltanak ki, és a képzőművészet így a múzeumokból, galériákból visszakerül eredeti helyére, a városi utcára.
Nemes András
