A cím alapján a következő cikk akár a legújabb tudományos-fantasztikus filmről is szólhatna. Ennek ellenére nagyon is a Földön járunk, méghozzá Szegeden, ahol lassan a kivitelezésre készülnek az ELI beruházói. Szőkedencsi Géza vezető tervezővel és Lehrner Lóránttal, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával Pásztor Erika Katalina beszélgetett.
Különleges projekt, együttműködésre képes és összefogást generáló szereplőkkel: az építésszel, aki pár nap alatt képes volt egy hatalmas szakértői csapatot összerántani és elindulni a közbeszerzési pályázaton, ahol most (kivételesen?) nem az ár döntött, hanem a profizmus; és a fiatal, dinamikus ügyvezetővel, aki egy igencsak sok szereplőből álló, bonyolult hálózatban navigálja az ELI hajóját azért, hogy az pár éven belül jelentős szereplője legyen a kutatás-fejlesztés európai és globális világának. A szegedi szuperlézer egy új kutatóintézet, hovatovább lehet, hogy a magyar CERN lesz, aminek megvalósításához ők ketten – természetesen más, itt most nem említett emberekkel együtt - már eddig is példamutató energiával, szervezési-, irányítási és lényeglátási készséggel és tehetséggel járultak hozzá.
Gyorsan és hatékonyan nagyot álmodni, nagyvonalút tervezni - interjú Szőkedencsi Géza építésszel, a szegedi szuperlézer vezető tervezőjével
A kormány még áprilisban jóváhagyta a szegedi lézer-kutatóközpont építésének első fázisához szükséges támogatást, így megkezdődhet a szegedi szuperlézer megvalósítása. Az ELI-ről Szőkedencsi Gézával, a projekt vezető építész tervezőjével és Lehrner Lóránttal, az ELI ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Pásztor Erika Katalina: Géza, kivételesen kezdjük most az épület külsejével: mik azok a vizuális elemek, amelyek majd az ide érkezőt fogadják?
Szőkedencsi Géza: Az egész épületben van két-három olyan gondolat, amely a megjelenést befolyásolta. Az egyik az agy, a tudásközpont, ami egy üvegházban, mint egy vitrinben jelenik meg. Voltaképpen az egész épület egyféle „lencse-sor", amin a fényt átengedve leképezzük a technológiát, ami itt létesülni fog. A sétányról látható, vízen lebegő piros objekt pedig az ELI (Extreme Light Infrastructure) logója.
ÉF: Az „agy" amorf formáját milyen felülettel képzeltétek el?
Sz.G: Szerelt fémlemez burkolatból, a felületet háromszögelve. Készítünk egy virtuális térbeli acélrácsot, megadjuk mindegyik csomópont térbeli geometriáját, ezt pedig egy megfelelő gép precízen le tudja gyártani. A csomópontokból kiáll egy-egy tüske, erre megadunk egy másodlagos geometriai sort, ami már a burkolat. Egy-másfél centiméteres nútok vannak az elemek között, tehát ilyen pontossággal kell ezeket térben beállítani.
ÉF: Megvan már az ELI kivitelezője?
Sz.G: Még nincsen. A tender kiírásra került, a generálkivitelező kiválasztása folyamatban van.
ÉF: Egy ilyen méretű épület jelentősen kihat a környezetére is. Kikkel dolgoztatok együtt?
Sz.G: Az „ÁKA 2012 Konzorcium" nyerte a közbeszerzési pályázatot, amit a kutatóközpont megvalósítását előkészítő projekt tervezési feladatainak ellátására írtak ki. Az ÁKÁ-ban az „Á" az Ákmi Kft., ők végezték a sugárvédelmi tervezést. A „K" jelenti a K+K Kft-t, akik az infrastruktúrát és a közműveket, valamint a kertet, utakat és a vízelvezetést tervezték. A helyszín a „prérin" van, a semmi közepén. Az „A" betű pedig az Artonic, mi a magasépítési feladatokat láttuk el. Az Artonic-ban hárman vagyunk tulajdonosok, három saját műteremmel, de az ELI-n úgy dolgoztunk, hogy én voltam a vezető tervező, Töős Gyuri vitte a belsőépítészetet, és Orbán Csabáék az öt épületrész (a porta, a karbantartói szárny, a központi épület, valamint a „B" és a „C" szárnyak) közül kettőt.
ÉF: Hol található pontosan a kutatóközpont, s hogyan érhető el?
Sz.G: Szeged külterületén, a Budapesti úton, a 100 hektáros volt szovjet katonai bázis közepén fekvő 10 hektáros telken fekszik. A szigorú technológiai követelmények miatt a lehető legnagyobb védőtávolságokat kellett tartanunk a környezettől, így a terület szívébe került a létesítmény. A belváros irányából érkezve a villamos végállomástól kb. 300 méterre van.
ÉF: Úgy tudjuk, az ELI egy nagyobb tudományipari beruházásba – ún. science park-ba - illeszkedik. Mi az elképzelés ezzel kapcsolatban?
Sz.G: Őszintén szólva nem tudom. Rákérdeztem még a tervezés elején, hogy kell-e bármit is figyelembe vennünk. A rendezési terv egy science park alapján készült, ennek a területnek az ELI a szíve, a szomszéd ingatlanokra elvileg iparágak települnének a privát szférából vagy a tudomány világából. Igyekeztünk a lehetséges térkapcsolatokat megelőlegezni a tervezés során, de konkrét információnk nincs.
ÉF: Milyen előzmények után, hogyan kerültetek ti képbe az ELI tervezésére?
Sz.G: Ez egy egyszerű közbeszerzés volt, ami 2011. december 20-án jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. Márciusban leadtuk (immár Konzorciumként) az ajánlatot, és június 21-én megkötöttük a szerződést. Rá tizenkét napra kellett elkészülnünk két változatban a koncepció tervvel, és nagyjából húsz napon belül kellett letennünk a végleges elképzelést. A munkába körülbelül ötven speciális jogosultsággal rendelkező szakembert kellett bevonnunk, így talán érthető, hogy ilyen feltételek mellett nagyon kevesen tudtak elindulni ezen a közbeszerzési pályázaton.
ÉF: Összesen hányan?
Sz.G: Úgy emlékszem, öten: a Mérték Építészeti Stúdió, a Közti Zrt., az UVATERV, egy angol csapat, és mi. Nem egyértelműen anyagi szempontok döntötték el a közbeszerzést, inkább azt vették figyelembe, hogy a pályázat mennyire kidolgozott és átgondolt.
ÉF: Tehát nem ti voltatok a legolcsóbbak?
Sz.G: Messze nem mi voltunk azok.
ÉF: Akkor szerinted mi tett benneteket versenyképessé?
Sz.G: Talán az, hogy nagyon átgondoltuk, hogyan tudjuk megcsinálni: napokra, órákra lebontva, különösen az első pár hetet tekintve. Rendkívül rövid időn belül kellett leadni az összeállított koncepciót, és ha végül nem készültünk volna el, az súlyos szerződésszegésnek minősült volna.
ÉF: De vállaltátok a kockázatot.
Sz.G: Valakinek meg kellett tennie, és nem hiszem, hogy más jobban teljesített volna. Már régóta vagyok ebben a szakmában, tudom miben vagyunk jók, miben kevésbé. Azt, hogy valamit határidőre, adott körülmények között, gyorsan meg kell csinálni, a lehető legjobb minőségben – ezt kevesen tudják. Nem vagyunk olcsók, mert úgy nem lehet megoldani a problémát: ki kell termelni bizonyos mennyiségű pénzt ahhoz, hogy idő és ember álljon rendelkezésre, vagyis hogy megfelelően felkészült kollégákkal tudjunk dolgozni. Hiába a tehetség, ha a munkaerő napi filléres gondokkal küzd, ha nem tudja eltartani a családját. Az embereket meg kell fizetni.
ÉF: Mindig ugyanazokkal dolgozol?
Sz.G: Vannak kollégák, akiket elég régóta ismerek, legalább öt-tíz éve. Attól függően állítjuk össze a stábot, hogy milyen projektről van szó, és hogy mennyire érnek rá azok, akikkel szívesen dolgozunk együtt. Azt is tudjuk, ki miben jó, van aki a koncepcióalkotásnál, van aki már a szigorúan vett mérnöki feladatoknál kapcsolódik be egy-egy projektbe.
ÉF: Milyen kapcsolat alakult ki a megbízóval, Lehrner Lóránttal, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával?
Sz.G: Mivel közbeszerzéssel nyertük el a munkát, nem korábbi ismeretség alapján választottak bennünket, és csak a tervezés megkezdésekor ismertük meg őt. Egyszerűen csak figyelni kell az emberekre, nemcsak a megrendelőre vagy a közvetlen munkatársakra, de minden résztvevőre, hiszen bárki miatt dől be egy projekt, az nekem egyformán rossz.
ÉF: Mondtad, hogy nagyon rövid idő volt a koncepció kidolgozására. Hogyan lehetett ilyen rohamtempóban egy ilyen bonyolult feladatot megoldani?
Sz.G: Nyilván egy ilyen projekttel el lehetne tölteni több évet is, de itt volt egy konkrét és részletes elvárás, amit programként kaptunk meg. Rövid időn belül kellett koncepciót alkotni, a leadás másnapján megkaptam a véleményt, harmadnap reggelre megrajzoltam a megoldást. S a végén az is valósult meg, persze utóbb az utolsó szögig kidolgozva. Az épület belső dobozát tekintve például az igények közt szerepelt a rezgésmentes alapozás, a plusz-mínusz fél fokos hőmérséklet különbségi maximum, a tiszta terek sorozata, a nanométeres nagyságrendig torzulásmentes épület, az abszolút flexibilitás és a sugárvédelem együttes teljesítése.
ÉF: A legizgalmasabb kérdés éppen az, hogy hogyan lehet ezt mind figyelembe venni és egyetlen épületben szintetizálni?
Sz.G: Egész egyszerűen elkezdtem sorra venni az igényeket. Azt például tudtam, hogy a rezgésmentességet úgy lehet biztosítani, hogy csinálunk egy úsztatott alapot, amibe rugókat kell betenni. A torzulásmentes alapot pedig majd a mélyépítő meg fogja tudni oldani – az vas és cölöp kérdése. Aztán rájöttem, hogy túl sok a követelmény egyszerre, amit teljesíteni kell, és ha ezt egyetlen épülethéjjal kell megoldani, az nem lesz jó. Létrehoztam tehát egy külső „konzervdobozt", amivel elértem, hogy a környezeti hatásokkal (a nap, a hő, a csapadék és a hideg okozta problémákkal) már ne kelljen törődnöm. Ezen a héjon belül aztán kialakítottam további könnyűszerkezetes dobozokat, amelyeknek már csak a térszervezést, a flexibilitást és a hőmérsékleti különbséget kell kiszolgálniuk: vagyis a technológiai követelményeket. Persze nem csak környezeti, hanem gépek által keltett rezgések is vannak, ezért a gépészetet, a trafókat, stb. egy másik épületbe helyeztem. Utána már csak a flexibilitást kellett megoldani – erre szolgál a híd, amin át húzódnak a csövek. Ezzel sikerült megoldani, hogy bár a külső héj még nem rezgésmentes, de a belső boxok (dobozok) már igen. A kettő között tulajdonképpen csak a csövek teremtenek kapcsolatot. A találkozási pontokon pedig adapterekkel oldottuk meg a csatlakozást.
Időközben külföldön megnéztünk hasonló, már megvalósult létesítményeket is. Ez a lézertechnológia arra épül, hogy a fény energiát hordoz. Ennek az energiának számtalan kutatási módja létezik, mi kétfélét néztünk meg, bár én csak az egyiknél voltam jelen. Salamancában, Európa egyik legrégebbi egyetemén van egy, a szegedinél jóval kisebb létesítmény. Van rezgésmentesített alapjuk, elkülönített gépészetük, amit már azután láttam, hogy a fejemben megszületett az elképzelés. Így visszaigazolást kaptam, hogy az ötlet jó. Talán mondhatom, hogy szerintem az enyém még jobb is, mert ők több dolgot kombináltak, én pedig próbáltam kategóriákban gondolkozni. Az épületben minden egyes funkciónak külön részt hoztam létre, pont azért, hogy ne keveredjenek a dolgok, és tiszta megoldás születhessen. Így alakult ki a „doboz-koncepció", a hozzá híddal kapcsolódó gépészet, és ezektől elkülönítve megjelenő irodák és munkahelyek.
ÉF: A sugárvédelmet hogyan oldottátok meg?
Sz.G: Az optikai asztalokon van a lencsék sora, a fény labirintusszerűen halad pár száz méteres útján. Egy lövés (10-24 másodperc) során a fénybe akkora energiát sűrítenek össze, ami többszöröse annak, ami a paksi atomerőműben van. Ez aztán vákuumcsövekben halad a célterület felé. Ahonnan kilövik ezt, ott van egy beton szarkofág, egy 3x4x7 méteres tömb, ennek a szívében van a céltárgy – amit meglőnek ezzel az energiával. Maga a szarkofág megfogja a sugárzást, nem is szabad, hogy eljusson a két méter vastag vasbeton falakig, mert ha tartósan kijutna a sugárzás, akkor felaktiválódna, ami azt eredményezné, hogy folyamatosan sugározna.
Az épület formája nem véletlenül lett ilyen. A koncepciónál az előnyöket és a hátrányokat is mérlegelni kellett, például itt fontos szempont volt az is, hogy flexibilis legyen a ház, vagyis a tervekkel le tudjuk követni az időközben felmerülő változtatási igényeket. Ha például valahol több hely kellene, akkor azt egy túl szigorú geometria esetén nem tudom megoldani. Ezért kerültek be a tervbe az oldalszárnyak, amelyeknél a tájolás a funkcióból adódóan szinte mindegy volt. Tulajdonképpen szeretem a szakmának ezt az oldalát, amikor gyorsan és hatékonyan lehet nagyot álmodni, nagyvonalút tervezni.
Egy világszínvonalú kutatóintézet születése Szegeden – interjú Lehrner Lóránttal, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával
ÉF: Az ELI mind építészetileg, mind technológiai-tudományos szempontból is nagyon különleges létesítmény lesz. Géza már részben elmondta, hogy építészetileg, technikailag, technológiailag mi mindent kellett a tervezőknek produkálniuk, és mindezt milyen rövid idő alatt - ami számomra lenyűgöző. Most már nagyjából látom, hogyan született meg a fejében az építészeti válasz a felvetett kérdésekre. Úgy vélem, hogy jó építészet csak jó program alapján lehetséges, Magyarországon pedig rendszerint rosszak a programok, az előkészítésre nem fordítanak elegendő időt, és nem tiszták az elvárások.
Lehrner Lóránt: Igen az előkészítettség általában katasztrofális. Egyébként ez a projekt egy olyan összefogás eredménye, amikor a tudomány világában is mindenki félre tudta tenni a véleménykülönbségét. Magyarországról és egész Európából is nagyon sokan fogtak össze, hogy létrehozzák a White Book-ot, ami az épülettel szemben támasztott követelményeket tartalmazta. És persze megbeszélések, tárgyalások során vettek részt a tervezők is.
ÉF: Kik dolgoztak az előkészítési munkálatokon?
L.L.: Különböző kutatóintézetek, az MTA és a Budapesti Műszaki Egyetem, Pécs, Szeged és Debrecen egyetemeinek fizikai karai együttesen. Nagyon sok európai intézet és labor is részt vett benne, és mindenki ingyen, vagy csekély juttatásért cserébe. Az elképzelés, miszerint kellene csinálni egy hatalmas lézerberendezést, Franciaországból származik, de szerencsére beruházót ott nem találtak rá. Ezután Angliában is próbálkoztak, de ott sem sikerült megoldani a finanszírozást. Ekkor Brüsszelből jött az ötlet, hogy próbálják meg a közelmúltban csatlakozott országokban, így lett az „egy nagy" ötletéből három kisebb, másfajta lézerberendezés. A sok-sok lehetőség közül pedig Szegedet választották az egyik helyszínnek. Amikor megvolt, hogy hol és milyen fajta berendezések lesznek, akkor összeállt egy nagy tudományos közösség, amely kidolgozta, hogy egy ilyen létesítménynek milyen követelményeknek kell megfelelnie. Az ELI-t a magyar állam hozta létre, jelenleg 90%-ban tulajdonosa is, 5% a Szegedi Tudományegyetemé, 5% pedig Szeged városé. Ezt a nemzetgazdasági szempontból is jelentős beruházást 85%-ban az Európai Unió Strukturális Alapja finanszírozza.
ÉF: Az ELI-HU Nonprofit Kft. vezetőjeként óriási felelősség van a válladon.
L.L.: Nem egyedül az enyémen, hiszen ez csapatmunka. Többek között van egy szakmai felelős minisztérium – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium –, van egy kutatás-fejlesztésért felelős másik minisztérium, van egy tulajdonosunk, a Nemzeti Vagyonkezelő, jelen van az NFÜ és a tudományos közösség. Tehát sok szereplős ez a történet, bár tény, hogy mint ügyvezető igazgató, nem tolhatom át a felelősséget másokra.
ÉF: Mikorra kell elkészülni ezzel a projekttel?
L.L.: 2015-re az első fázisnak kell elkészülnie, és 2017-re a másodiknak. A technológia elég gyorsan elavulhat, ha nem figyel oda eléggé az ember, vagy ha nincs módja fejleszteni. A 2015-ös technológiát újra kell majd paraméterezni 2017-ben, pont azért, hogy megfelelő modern technológiával rendelkezzünk az utána következő időszakra is. Erre majd újabb uniós finanszírozási forrásokkal lesz lehetőségünk.
ÉF: Vállalható ez a szoros ütemezés egy ilyen komplex projekt esetében?
L.L.: Meg lehet csinálni. Persze ha több idő lenne, akkor boldogabban mondaná ezt az ember és nem összeszorított fogakkal, de azért meg lehet csinálni. Nekünk ráadásul egy évnyi lemaradásunk volt a másik két csapathoz képest. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nagyjából be tudtuk őket hozni.
ÉF: A három létesítménynek egy időben kéne elkészülnie?
L.L.: Úgy lenne a jó, ha egyszerre készülnének el. A román projekt jól halad, szépen dolgoznak, és Csehországban is megvolt az alapkőletétel.
ÉF: Elkészültek a kiviteli tervek is, mikorra lesz meg a kivitelező?
L.L.: A kivitelező kiválasztásának elég hosszú előkészülete van, hiszen a szükséges minősítéseket meg kell szerezni. Úgy vélem, hogy év végén, jövő év elején elindulhat.
Ez egy építészetileg is nagyon izgalmas projekt, hogy a funkciót és a külcsínt hogyan tudjuk összeegyeztetni. Azt szoktuk mondani, hogy Szeged jelképe a Dóm, és mostantól lesz neki még egy, az ELI. Maga az épület is egyedi és fontos is, hogy ha ránéz az ember, akkor egyből tudja, hogy ez az ELI, és maradjon is meg az emlékezetében. Szerintem sikerült ezt elérniük a tervezőknek, főleg az „agyra" gondolok, a nagy sárga auditóriumra, illetve a külső részeken megvalósult elemekre.
Látszik, hogy Gézáék beleélték magukat egy tudós helyzetébe, ugyanis a világ több pontján is a fontos dolgok közé sorolta a tudós közösség, a tulajdonképpeni jövőbeni használók, hogy el tudjanak vonulni, hogy legyenek gondolkodást serkentő elemek az épület környezetében, akár a kertet nézzük, akár a világítást. A tervezési folyamat egyfajta együttélés volt Gézáékkal, és lassan összehangolódtak a mérnökök és a tudósok, míg végül már egy nyelvet beszéltünk és valóban pontosan értettük egymást. Jó viszony, igazi kapcsolat alakult ki, és ha ma közbeszerzés nélkül újrakezdhetnénk, velük dolgoznánk.
Szerencsés, ha a dolgozók szeretik az épületet, a környezetüket, ahol dolgoznak, ha büszkék rá – mint pl. a Foster McLaren épületénél, ahol a takarítószertártól a műhelyekig mindenhol érezhető volt a lüktetése az épületnek, amellett, hogy persze voltak olcsóbb és kidolgozottabb részek ott is. Azt akartuk, hogy az egész épület lendületet sugározzon, hogy tágas terek legyenek, mindenhonnan ki lehessen látni a kertre és világosak legyenek a helyiségek. Végigviszünk az egészen egy spirális lépcsőt, ami szoborként jelenik meg, szinte mindenhonnét látható, és megszakítás nélkül végighúzódik az egész épület minden szintjén. A kívül látható sávok, szabások bent is folytatódnak, ahol lehetőség nyílt rá, így biztosítottuk az átlátásokat és a koncepció egységét.
ÉF: Ti – mármint az ELI-HU - tulajdonképpen most ingatlanfejlesztők vagytok.
L.L.: Fejlesztők és építők is vagyunk, közbeszerzünk is és K+F-el, vagyis kutatásfejlesztéssel is foglalkozunk. Azért kapjuk a támogatást, hogy mi legyünk a legjobbak. Egyébként nem is lesz több ilyen nagyságrendű lézer-kutatóközpont. Magyarország nagyon szerencsés, hogy erre az attosecundumos lézerberendezésre jutott a választás, mert ez a szó legszorosabb értelmében nagyon széles spektrumon mozog: a láthatótól a röntgenig, és ha ipari felhasználásban gondolkozunk, ebben a spektrumban vannak ott is a legváltozatosabb lehetőségek. Az összes anyagtudomány, a biológia, kémia, geológia, gyógyászat stb. területén lehet hasznosítani, nagyon sok mindent lehet vele vizsgálni. A mi dolgozóink lézerkutatással foglalkozó fizikusok lesznek, de azok, akik kutatni jönnek, már egyáltalán nem biztos, hogy azok is fizikusok. A mi lézerünkkel fogják a saját kísérleteiket elvégezni. Tehát nem a lézerkutatás a végcél, hanem ennek további alkalmazása, új területek feltárása, ahol ez a berendezés eszközként használható.
ÉF: A fenntartást ezek a kutatási projektek fogják finanszírozni?
L.L.: Pontosan. Hasonlóan kell elképzelni a finanszírozást, mint a CERN esetében, amihez az összes európai állam hozzájárul valamilyen szinten, valamint az Unión kívüli államok tagsági díjat fizetnek. Ezért több dolgot is lehet kapni – például kutatási időt, vagy részt lehet venni futó projektekben, esetleg a megszülető eredményeket lehet felhasználni.
ÉF: Ha lezárult a fejlesztés, a Kft.-ből tulajdonképpen kutatóintézet lesz?
L.L.: Így van, ez a cél. Alapvetően mi most is egy kutatás-fejlesztési Kft. vagyunk. Az igazi kockázata a projektnek, hogy a három berendezés működtetéséhez több, mint hétszáz tudós folyamatos alkalmazására lesz szükség. A legnagyobb feladat az utánpótlás nevelése, a leendő tudóspalánták oktatása. A felsorolt hat magyarországi egyetemen képzések indulnak, ahol a hallgatókat az ELI irányába lehet majd orientálni. Mert az biztos, hogy lehet találni olyat, aki felépíti a központot, meg lesz olyan is, aki üzembe helyezi a lézerberendezést, de tudósokat nem könnyű szerezni. Szerencsére ultramodern, jól fizetett állást tudunk mindenkinek biztosítani, ráadásul jó előrelépési lehetőségekkel, hiszen itt nem kell hosszú éveket, évtizedeket várni, hogy érvényesülni tudjon az ember. Máris sokan jelentkeztek a felkerült álláshirdetésekre, még Skóciából és Kanadából is, sőt már azelőtt is jelentkeztek, hogy közzétettük volna a hirdetéseket.
ÉF: Ez egy nagyszerű, világszínvonalú projekt, mégis keveset lehet róla hallani. S a neheze, az építés-kivitelezés még előttetek van.
L.L.: A valós eredményekről kell beszélni. Az építéssel kapcsolatban nem aggódom, nem kergettünk álmokat, sok verziót végiggondoltunk, mire megszületett ez a megvalósítható és élhető koncepció.
Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a következő lépésekhez!