Szellemidézés
Megújult az Írók boltja az Andrássy úton: ”Az írókülsejű urak éppolyan hangsúlyos stíluselemek e boltban, mint a design-székek.” Zöldi Anna írása.
viszem mindet emléknek a Semmibe magammal.
Attila lejegyezte gyorsan a végső rímet.
Szürke világ volt. Miért látom ma rózsaszínnek?
Furcsa, felemás érzés kerülget, mikor az Írók Boltjába belépek. Az a feladatom, hogy írjak a megújult üzlet belsőépítészetéről. Izgalmas feladatnak ígérkezik, hiszen egy könyvesbolt szellemiségét megidézni nem mindennapi csemege, magam is ráharapnék. Keresem az attrakciót, de egyelőre nem lelem.
Sosem voltam bennfentes irodalmi berkekben (sajna), de annyit azért mindig tudtam, hogy az Írók Boltja nem akármilyen hely. Ha más nem, hát a kirakat figyelmeztetett rá, ami előtt akarva-akaratlanul megálltam, és irigykedtem azokra, akik könyvekből építhetnek műalkotásokat. Nem tudtam – szégyellhetem magam! – hogy valaha itt működött a Japán Kávéház, ahol annyi híresség írt, rajzolt az asztalok mellett, sőt, nem ritkán az asztalokra, ahogy azt például Lechner Ödönről feljegyezték. A kincset érő asztal aztán a legenda szerint azonnal egy műgyűjtő tulajdonába ment át, a rajta lévő vázlattal egyetemben.1
A kávéház nevét a falait díszítő – a századvég mikádó- és gésakultuszához, valamint a japán fametszetek divatjához csatlakozó – japán porcelán faliképekről kapta. „Fehér majolika falai teli pingálva bambusszal, krizantémmal, vázákkal, álmodott madarakkal…”3 A mennyezetet bambusz-mintás stukkó borította, a japán-ízű díszítés alá lassanként belopakodtak a törzsvendégekről készült karikatúrák. A háború után, 1949-ben államosították a helyiséget, és úgy látszik a nagy elődök szelleme jótékonyan őrködött felette, mert ezután is szinte mindvégig kapcsolatban állt az irodalommal. Az 1950-es évek közepétől található itt az Írók Boltja, a Liszt Ferenc téri szárnyban egy darabig könyvklub működött, később már a bolt terjeszkedett arra is.
Bevallom, a könyvesbolt eredeti enteriőrjének stílusára nem emlékszem, feltehetőleg csúnya volt, mint akármelyik Szivárvány Áruház abban az időben. A könyvekre emlékszem, a falak mentén körben, és középen, a gondolákon, és a hosszas böngészésekre. Olvasom, hogy nem véletlenül nevezték Írók Boltjának, az Írószövetség tagjai kedvezményt kaptak a könyvek árából. Az már nem ennek köszönhető, hogy az irodalom művelői és fogyasztói zarándokhelynek tekintették – ”Egy sziget az általános tahóságban”.4 Élő íróval itt ad hoc sosem találkoztam, nyilván nem jól időzítettem, de a rendszeres délutáni könyvbemutatókon, hivatalos formában bámulhattam őket. Ültek a többfunkciós közösségi tér jegyében kialakított kávézósarokban, a hajdani Japán igencsak posztmodern idézeteként.
A bolt dolgozói a kilencvenes évek elején hosszas küzdelem árán privatizálták az üzletet – mi is lehetne nagyobb „bót” egy könyvesboltnál, „amely elsődleges feladatának a kortárs és klasszikus magyar irodalom teljességre törekvő bemutatását és terjesztését tekinti.”5
Imígyen tehát az ő nyakukba szakadt a csőtörések, csöpögő radiátorok, és egyéb műszaki műemlékek minden édes terhe. Idén nyáron nagy fába vágták a körömollójukat – felújították a patinás üzletet. Nem riadtak vissza a nagyhatalmú szomszéd, a Divatcsarnok dölyfös Alexandrájától, amely csaknem a felújított Írók Boltjával egy időben tárta szélesre fotocellás ajtaját. A hely atmoszféráját hangsúlyozottan hivalkodásmentes, értelmiségi szellemben, és értelmiségi pénztárcával álltak neki újjáteremteni. A felújítás 40 millió, igen negyvenmillió forintba került, egy lakásba manapság többet feccöl a tisztelt megrendelő.
Az építészeti-belsőépítészeti munkákat Cselőtei László és Cselőtei Barbara végezték, akik művészeti vonalról kerültek a belsőépítészet területére, és tartják fenn 15 éve saját stúdiójukat. Könyvekhez, klasszikus kávéházakhoz fűződő személyes kötődésük megkönnyítette az azonosulást a feladattal. A terv fokról-fokra, a bontási munkák előrehaladtával párhuzamosan nyerte el végső formáját, hiszen nem lehetett tudni, mit találnak az álmennyezetek, burkolatok mögött. Sajnos nem sokat. A stukkómennyezet darabokban előkerült, ennek egy megóvott darabkáját üveg mögött meg is mutatják az üzlet újonnan kialakított mennyezetébe ágyazva. Ezen kívül azonban gyakorlatilag semmi nem maradt a leírásokból ismert dekorációból.
A tervezők tehát amellett, hogy a tér eredeti arányait az elbontott álmennyezetek révén visszaállították, a könyvek ihlette szellemiséget igyekeztek megjeleníteni. Hangsúlyozottan semleges környezet kialakítására törekedtek, a padlón és a falakon világos színekkel, dió színű polcokkal, amelyek a régiek mintájára készültek, sőt, még elrendezésük is azonos. A szűkre szabott költségvetés miatt a tulajdonosok a bolt alapterületét is kénytelenek voltak leszűkíteni, cserébe azonban a megnövekedett belmagasság révén nyertek egy galériát, amely kiváltja az eddig az üzlet sarkában meghúzódó teázót. Itt lesznek ezentúl a könyvbemutatók, magam is egy ilyenbe cseppentem első látogatásom alkalmával. Nem tudom, az eltelt idő élesítette meg a látásomat, vagy most az egyszer jókor érkeztem, de a körös-körül bóklászó, vásárlóforma figurák közül jónéhányat minden kétséget kizáróan az irodalmat művelők körébe tartozónak ítéltem.
Az üzletbe lépve kerestem az attrakciót, a nagy belsőépítészeti látványosságot, Borges könyvtárának földi paraboláját, s az első pillanatban bizony csalódás ért. A tér fényben úszik, semleges hangulat, körben polcok, hol van itt az, amiért engem ide küldtek? Megtaláltam a tanúhelyet, elgyönyörködtem a hajdani álmennyezet szellemes motívumain. Aztán kiürült a galéria, és felmerészkedtem. Ott értettem meg a tervezők koncepcióját. A nagyon kevés pénzből olyan egységes belső világ kialakítására törekedtek, amely bármikor fejleszthető, és minimális eszközökkel, inkább ötletekkel teremt otthonos hangulatot. A régi stukkó mintájára a galéria rendezvény-tere fölé megkonstruálták az eredeti álmennyezet mását, jelzésértékű színezéssel, ami a további szakrestaurátori kutatások eredményétől függően fejleszthető.
A galéria korlátját üvegből készítették, hogy a stukkó lentről is jól látható legyen. A bontás során előkerült szegecselt acél tartókat a falakkal azonos színűre festették, ezzel is hangsúlyozva a tér homogenitását. A padlóra nagy kopásállóságú, dán gyártmányú szőnyeget rendeltek– talán ez lehetett a „leghúzósabb” tétel a költségvetésben, mert itt jelenik meg az ÖTLET: az ÍRÁS, mint design-elem használata. A szőnyegen ugyanis, csakúgy, mint a korlát üvegén, a bolt törzsközönségének számító írók szövegei olvashatóak.
A privatizálás után a tulajdonosok alapítottak egy díjat – az Üveggolyó-díjat – amelyet minden évben átadnak egy-egy jeles irodalmárnak, akivel az üzlet különösen meleg viszonyt ápol. Az üveggolyó-rend tizenöt éves jubileumára antológiát jelentettek meg a díjazottak írásaiból, ennek részletei olvashatóak a szőnyegen és a korlátokon, sőt hagytak helyet a soron következőeknek is. A kávébarna szőnyegen kortárs utalásként átlátszó plexi barokk székek sorakoznak, amelyekkel kapcsolatban egy író külsejű úr a fülem hallatára azt az utasítást adta Nagy Bernadette-nek, a bolt egyik vezetőjének: ezeket meg dobjátok ki gyorsan! Kár lenne értük, bár való igaz, az írókülsejű urak éppolyan hangsúlyos stíluselemek e boltban, mint a design-székek.
A galéria világa meleg és otthonos, innen fentről értelmet kap a tervezői alázat, amellyel tiszteletben tudták tartani a tulajdonosok igényeinek és pénzügyi lehetőségeinek kényes egyensúlyát.
A tervező azt vallja, meg akarták mutatni, hogy kis költségvetésből is lehet nívós belső teret létrehozni. Tiszteletet ébresztett bennük, hogy tudták, a megrendelőnek van egy álma, ugyanakkor pontosan tudja a határait, és nem adja fel szellemi függetlenségét (értsd: nem von be pénzes befektetőt) azért, hogy flancosabb berendezést kreálhasson.
A törekvést belsőépítészeti vonatkozásban két ponton illetheti kritika: a világítás – bár ízlésesek a világítótestek – túltervezettnek tűnik, sok a fény, funkcionálisan és hangulatában is. Néhány jól elhelyezett helyi világítást adó fényforrás talán szerencsésebb lett volna. A másik gyenge láncszem a galéria-korlát festett acélszerkezete, ami – még a szűk költségvetés ellenére is – készülhetett volna finomabb részletekkel.
Az Írók Boltjának terét elsősorban a könyvek öltöztetik, másodsorban a közönség – az elkészült felújítás ehhez teremt méltó kereteket.
„Egy hely, amit nem kineveztek hagyománynak, hanem magától lett azzá. Egy hely, összeszőve irodalomból, barátságból, halk, karfiol és kávéillatú délelőttökből meg fölhabzó késődélutánokból, vitákból, mondatokból, melyek utólag valahogy megfényesednek, megállnak az időben.” 6
Zöldi Anna
fotó: vm + archív
1 Budapesti Kultúrtörténeti séták, Fekete Sas Kiadó, 2009.
2 József Attila: Születésnapomra
3 Szép Ernő, id: Budapesti Kultúrtörténeti séták, Fekete Sas Kiadó, 2009
4 Esterházy Péter
5 Írók Boltja
6 Parti Nagy Lajos
