Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Személyre szabott profizmus

2014.10.20. 11:55

A közelmúltban népszerűvé váló kézműves design-édességboltok, gyógynövény- és csemegeüzletek, borpatikák után hamarosan megnyílik Budapest első Fogpatikája. A belvárosi butikokhoz hasonló, utcafronti üzlethelyiség tervezője Pap Dávid, akinek ez a projekt egyik első önálló munkája.

Talán a válság következménye is, hogy a kisméretű, nagy hozzáadott értékkel dolgozó vállalkozások, valamint a designerek új generációja egyre gyakrabban egymásra talál. Számos olyan bolt, borozó vagy kisebb műhely nyílt már, amelyek a hagyományos, helyi, kézi technológiát ötvözik a kortárs professzionalizmussal, s mindezt a gondosan tervezett üzlethelyiségek külső megjelenésével is közvetítik a vendégeik felé.

A most bemutatott projekt annyiban persze különbözik ezektől, hogy nem minden előzmény nélkül induló vállalkozásról van szó, mégis, a beruházói szándékok analógiát mutatnak a fentiekkel. A történet 1998-ban kezdődött, amikor megnyitotta első gödöllői üzletét. Tulajdonképpen fogászati röntgenszolgáltatásra épült az üzleti modell, s fokozatosan, alulról szerveződően, a mindenkor fellépő újabb piaci igényeket lépésenként kihasználva bővült a működése. Az elmúlt tíz-tizenöt év ugrásszerű fejlődést hozott a fogápolás területén, s ennek eredménye a mostani üzlet kialakítása is, amely szájhigiénés tanácsadásra, esztétikai beavatkozásokra, a legmodernebb 3D CBCT fogászati röntgen diagnosztikai szolgáltatásra és professzionális szájápolási eszközök eladására szakosodott.

A belvárosi helyszín kiemelt kereskedelmi területen fekszik, az Andrássy út luxus bevásárló-negyedének közelében. Nagy, üvegezett portállal nyílik meg az utca felé, szakítva a lakásokból kialakított, s így az utcai forgatagtól elzárt fogászatok "hagyományaival". A beruházói szándék szerint is sokkal inkább idézi ez a helyiség az egykori borbélyüzletek emberközeli világát. Persze nem "látványfogászat" ez, a vizsgáló intimitását matt üveg falai biztosítják, miközben az érkező vendég a fogadótérben egyszerre érezheti magát egy kényelmes társalgóban és egy exkluzív parfümériában - épp csak az illatszeres üvegcsék helyett a profi szájápolás kellékei sorakoznak a vitrinekben.


Fehér, boltozatos, már-már templomszerű tér ez, nagy, reprezentatív belmagassággal és több különböző formavilágot képviselő berendezéssel. A minimál, a high-tech, az organikus és az indusztriál jellegek patikamérlegen kimért egyensúlyba kerültek ezen az aránylag kis alapterületen. Az egyedileg tervezett és kivitelezett tároló- és bemutató pultok egyszerű, fehér, fa és üveg felületeikkel, padlótól ellebegtetett hatást keltve részint a falakon, részint szabadon a térben állnak. Fekete acélszerkezetek osztják a teret vertikálisan és horizontálisan, galériaszinten az irodát, a földszinten pedig a vizsgálót leválasztva.

A tér két végfalán a "kisföldalatti" világát megidéző fehér csempeborítás a századfordulós hangulatot, a mennyezetről belógó alumínium traverzre erősített ipari lámpatestek a hely indusztriális jellegét idézik. Organikus elemként a fogadótér ülőbútorai lágyítják az összhatást, akár virágkehelyre, akár fogsorra asszociálunk róluk. A steril, fehér világban erőteljes fókuszpontot jelent a logoban és az elegáns lámpatesteken megjelenő fekete és arany.

A vendégtér teljes mértékben akadálymentesített, még ha az épület műemlék jellege okán a kerekesszékes megközelítés csak a hátsó bejáraton volt megoldható. Ezzel együtt az üzlet 0-100 éves korig várja a vendégeit, de kiemelt szerepet kíván vállalni majd a gyermekek oktatása, felvilágosítása terén. Ez a fajta társadalmi felelősségvállalás és küldetéstudat ismét csak a bevezetőben felsorolt vállalkozásokkal rokonítja a legmodernebb technológiákat a személyes, helyi, kisléptékű kiszolgálással ötvöző fogpatikát és a hozzá szabott építészeti megoldásokat.

Mizsei Anett