Balatonfüred után Karcagon is áldozatos küzdelmek után, illetve a tervezők – Strak Takács Orsolya és Tóth Zoltán – lelkes elszántságának hála minőségi és jól funkcionáló állomásépület felújítás született. A míves rekonstrukciót jól egészítik ki a S39 Hybrid Design egyedi dizájn elemei. Bán Dávid írása.
A Nagykunság fővárosának is nevezett Karcagon, a véletlenek szerencsés találkozásának és egy lelkes csapatnak köszönhetően valami sikerült. Egy olyan vasúti rekonstrukció, ahol az épületnek is több szerep jutott az átlagosnál, túlléphetett az egyszerű megújuláson, egyedi elemeket kapott, olyanokat, amelyek ki is tudtak lépni az állomás épületéből.
A történet persze messziről indult és kanyargós utat járt be mielőtt megszületett a mai végeredmény. Át kellett esnie azokon a szokásos buktatókon, amelyeken több vasúti rekonstrukció nem ennyire sikeresen jutott túl, ezért máshol nem ritka, hogy csak félmegoldások születtek. Karcag – több mostanában megújult állomásépület mellett – szerencsés kivétel.
Évek óta zajlik a 100-as, azaz a Budapestről kiinduló, az Alföldet lényegében végigmetsző, Debrecen és Nyíregyháza, majd Záhony felé az országhatárt elérő, nagy forgalmú fővonal korszerűsítése. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiemelt projektjében újul meg a pálya, a biztosítóberendezések, gyorsul a vonatok átlagsebessége, nő a biztonsága, korszerűsödik a vasúttechnika. A fejlesztés mostohagyereke a pálya melletti állomások megújulása, amely a nagyberuházás mellett különböző ütemben és intenzitással zajlik. A pályafelújításokkal új korszerű akadálymentesített peronok készülnek, előtetővel sok esetben aluljárókkal, szerencsésebb esetekben maguk az utasforgalmi terek is megújulnak – a vonal pár jobban sikerült épületének rekonstrukcióját már az epiteszforum.hu is bemutatta.
Karcagot 1857-ben érte el a vasút a Tiszavidéki Vasúttársaság építésében és üzemeltetésében. A MÁV, amúgy jól sikerült típusállomásaihoz képest díszesebb, romantikusabb stílusú karcagi állomás is, mint a társaság középkategóriás méretű felvételi épületeinek egy jellegzetes darabja. Kortársai megtalálhatóak még a vonal többi állomásán, így például Forró-Encsen, Biharkeresztesen vagy Sápon, de szintén ismertek a társaság nagyobb méretű típusépületei is. A bécsi székhelyű vasúttársaság ugyan jelentős szerepet vállalt az alföldi mezőgazdasági termények szállításában, a mezővárosok utasainak kiszolgálásában, mégis állandó nehézségekkel küzdött és számos kritika is érte. Ezért 1880-ban szerződés született a társaság és az általa üzemeltetett vonalak államosításáról, így Karcag is a MÁV hálózat része lett.
A II. világháború után a díszeitől megfosztott, lecsupaszított, egyébként jelentős forgalmat bonyolító – Tiszafüred felé mellékvonalat is kiszolgáló – karcagi állomást 1988-ban szerkezetében és külsejében felújították. Részletekbe menő homlokzati rekonstrukcióra akkor nem került sor. Az elmúlt negyed évszázad alatt azonban állaga ismét leromlott, de a NIF által 2010-ben elindított vasútfejlesztési programban az épület felújítása eredetileg nem szerepelt. A pálya mellett a peronhoz nyúltak hozzá, ide a NIF-beruházás egységes és jó kézzel megformált új perontetői kerültek Hajnal Zsolt és munkatársai tervezésében, illetve aluljáró épült, amely fedett kijáratot kapott. A vasúti technikai berendezések az állomás klinkertéglás homlokzatú üzemi épületébe kerültek. Maga az utasforgalmi épület azonban megkopva árválkodott a felújított pálya mellett, az 1960-as években épült monumentális, tízemeletes rizshántoló üzem árnyékában teljesen elnyomva.
Végül új fordulat következett be, amikor 2012-ben a MÁV Zrt. elhatározta, hogy saját erőforrásból korszerűsíti az utasforgalmi területeket és a külső környezetet: az elhasználódott épületszerkezeti elemeket felújítja, az állomási környezet rendezi. Szükségessé vált a vizesblokkok megújítása, az épület komplett akadálymentesítése, az utas kiszolgálás és a vasutas dolgozók munkahelyének modernizálása. Az engedélyezési terveket készítő Strak Takács Orsolya, majd a kiviteli terveket és és a tervezői művezetést irányító Tóth Zoltán, a MÁV Műszaki Fejlesztési Főosztályának építészei fontosnak tartották, az országos műemléki védettséget nem élvező, de vasúti műemlék épület úgy újuljon meg, hogy annak megmaradjon régi arculata. Hiányos homlokzata is a korhű állapotot tükrözve egészüljön ki, ugyanakkor a pályakorszerűsítéskor megjelent modern építészeti és műszaki megoldások az épületben is valamilyen formában visszaköszönjenek.
Olyan módon tervezték meg az épületet, illetve a NIF felújításakor félbemaradt vasúti előtereket, külső környezetet, hogy azokban egységes építészeti többlettartalom jelenjen meg, túlmutatva a puszta korhű rekonstrukción. Épp ezért vonták be a kivitelezés során az S39 Hybrid Design irodát és Baróthy Annát, hogy a kiviteli tervekben rögzített elképzeléseket gyártmánytervi szinten megfogalmazva segítsenek megtalálni azt a formát, amellyel az állomás minőségi, egyedien megtervezett kortárs elemeket is kaphat. A tervezői elképzelések szerint azt a megoldást követték, hogy ne egy különálló térplasztika, valamilyen iparművészeti alkotás jelenjen meg, hanem szülessen egy olyan motívum, amely az állomás belső- és külső terében egységesen végig tud vonulni és a különböző térelemek része, egyfajta közös összefoglalója lehessen.
A designer csapat szabad kezet kapott, és a MÁV hagyományos emblémájából, a szárnyas kerék és nyíl szimbolikából kiindulva vázoltak fel egy olyan motívumot, amelyik a beltéri burkolatoktól kezdve a kültéri padokig egy keretbe foglalja az állomás dizájnelemeit. Sikerült egy olyan formát megtalálni, amely lendületesen vezeti a térben az utast, amely megteremti a kapcsolatot a belső helyiségek – váróterem, jegypénztár – és a külső előtér között. Az épület egyik oldalán kisebb pihenőkert is létesült a jól megtervezett padokkal, egy-egy, a – majd a jövőben kizöldülő – fű közé telepített járólappal, ivókúttal. Egyfajta oázisként hat a gigantikus rizshántoló és a felsővezetéket ellátó betápláló hatalmas oszlopok árnyékában.
A belső teret az 1988-ban végzett átalakítás után most racionálisan rendezték vissza, például ismét az épületbe került a bő két évtizedig a melléképületben elhelyezett és teljesen leromlott állapotú mellékhelység blokk is, amely ezzel szervesült az állomás többi részével, egyben az akadálymentesítést is jól sikerült így megoldani. Mivel a mostani felújítás első ütemében a klinkertéglás melléképület – amelyet szintén gondosan megtisztítottak – fogadta be az üzemi területeket, így az állomásépület komolyabb funkcióváltáson nem esett át. Az emeleten megmaradtak az ott kialakított lakások, a földszinten pedig lényegében az utasforgalmi terek és a vasúti dolgozók munkahelyei kaptak racionalizált és esztétikailag is szépen megformált helyiségeket.
A tervezőknek sikerült elérni azt is, hogy az állomás részleteiben is kidolgozott, minőségi lehessen. A padokon használt finombeton és fa ötvözet érdekes kettősséget, az ipari környezet mellett melegséget is ad az utazónak, a bordázaton kialakított harántminta jól illeszkedik a beltéri egyedi műkő padlóburkolathoz. A kültérbe kilépő padok is tudatosan követik le a belső mintázatot, alulról érdekes megvilágítást kaptak, míg a beltérben, a betonburkolat felett LUMINARI Glass szitázott üvegfalburkolat fut végig. Minden ilyen elem jól harmonizál a romantizáló és díszeivel kiegészült homlokzattal. A karcagi felújításon jól látszik a komplex gondolkodás, a hazai termékek és iparművészeti alkotások előnybe részesítése. Példát mutat, hogy miként lehet egy vasútüzemi területet minőségi módon összekapcsolni egy kellemessé tett, kortárs utasforgalmi résszel, hogy a korhűen megújuló épület miként kaphat modern és mégsem elütő elemeket. Jó lenne, ha mindez nemcsak kivétel, hanem alap lenne a vasúti létesítmények felújításánál.
Bán Dávid
Többek között a karcagi vasútállomás rekonstrukciója is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.