A 19. század végén még kültelkinek számító terület néhány évtized alatt új városközponttá fejlődött. A korábbi Szabadság teret sokáig csak a Városháza uralta, de bő fél évszázada néz szembe vele a Megyeháza és a Vízügy markáns, későmodern irodatömbje. Bán Dávid írása.
„A Rába-parti metropolis várossá válásának hétszázadik évfordulóján kapta meg a megyei város rangot. Győr Észak-Dunántúl gazdasági és kulturális életében betöltött szerepével, a gyors ütemű fejlődésével rászolgált e kitüntető címre. Augusztus 19-én avatták fel a város új közigazgatási központját. A Szabadság tér megnagyobbításával, korszerű kiképzésével, valamint a megyei tanács és az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság új, impozáns székházával olyan jelentős objektummal gazdagodott a város, amely megváltoztatta Győr arculatát. Aki négy-öt esztendeje nem járt a városban, s gépkocsival szeli át Győrt, nem ismer rá a mai Tanácsköztársaság útjára." (Művészet, 1971)
Az 1971-es év valóban kiemelt fontosságú volt a nagymúltú kisalföldi város életében, hiszen a nagy jubileumra nemcsak teljesen új városközpontot kapott, hanem három korábbi különálló község, Ménfőcsanak, Gyirmót és Győrszentiván hozzácsatolásával területe és lakossága is megugrott. Ekkora fejeződött be Adyváros és a József Attila lakótelep kiépítése nagypaneles technológiával, amihez külön házgyárat is létesítettek. A fejlődés végére pedig azt tette fel a koronát, hogy Győr ekkor kapta meg a megyei jogú város rangját.
Az egyik legrégebbi alapítású és azóta folyamatosan működő, fontos szerepet játszó hazai város, Győr eredete a távoli múltba nyúlik vissza. Kialakulásának elsődleges mozgatórugója szerencsés földrajzi adottsága volt: a kisalföldi térség központjában, a három folyó találkozásánál felgyülemlett hordalékkúpok és teraszok olyan domborzatot alkottak, amelyek védelmet nyújtottak az árvizek ellen és nem véletlen, hogy már az ókorban erődítményt, később várat emeltek itt, ahonnan a környék felügyeletét és védelmét is fenntarthatták. Az ideális pozíció hamar idevonzotta a kereskedőket és a térségben már igen korán megindult az üzletelés.
Nem véletlen, hogy az i.e. első században római kereskedők érkeztek a folyók torkolatába és építették fel Arrabona városát. A következő évszázadokban a település a kisebb hanyatlások, komolyabb pusztulások és támadások ellenére alapvetően folyamatosan fejlődött, vára erősödött, állandóan lakott volt. A honfoglalás idején is felismerték a térség kiemelt regionális, stratégiai szerepét és már 1003-ban püspöki központot létesítettek itt, ami várispánságént is szolgált. A püspökvár egyben szolgálta a világi és az egyházi igazgatást, majd hazai viszonylatban igen hamar, 1271-ben V. István királytól városi rangot, később Mária Teréziától szabad királyi városi kiváltságot kapott. A 16. században, a törökök elleni harcokra felkészülve a régi vártól kissé távolabb masszívabb, a maga idejében a kontinens szinte legmodernebb, téglából épült erődítményrendszerét húzták fel, az új várat; ezzel együtt kezdődött meg a város dinamikus kiépülése, amely kirajzolta a mai városmagot. A 17-18. században, a várat szigetszerűen körbeölelő elővédművek jelentős biztonságot nyújtottak a városlakók számára, ahol egyre élénkebben zajlott a kereskedőélet, gazdag polgárházak épültek barokk stílusban, ezek képzik a mai város műemléki központját.
A 19. század első felében Győr még kiemelt fontosságú gabona- és állatkereskedelmi központ volt, de a vasút megjelenésével hirtelen elvesztette az évszázados kereskedelmi hagyományok jelentőségét. A várost ekkor Zechmeister Károly polgármester mentette meg, aki ráérzett a korszak új lehetőségeire, az iparosításra. A frissen államosított vasút igényeinek műszaki kiszolgálására, minden eszközzel igyekezett a – jó pozíciójából adódóan – korábbi kereskedővárost egy ipari központtá átformálni. A folyópartot korábban a vízi szállításra épülő gabonakereskedelem uralta magtárakkal, malmokkal, elevátor házzal, de a vasút térnyerésével ez az iparág hanyatlásnak indult. A felszabaduló munkaerőt a külföldi tőke segítségével meginduló ipar igyekezett felszívni; létrejött elsőként a szeszgyár, majd 1896-ban a vasút igényeit megcélzó hatalmas gépgyár, a Rába, de épült itt textilüzem, korszerű ágyúgyár (a Skoda és a Krupp közreműködésével), a munkaerőt szakiskolákban képezték ki és elindult az első munkás lakótelepek építése, igaz ekkor még elég szerény, szoba-konyhás, fürdőszoba nélküli lakásokkal.
A 19. században a városfejlesztés érdekében lebontották a feladat nélkül maradt városfalakat, ezzel elindulhatott a bővülés a központtól délre, a vasút irányába. Az új utcákat sakktáblaszerűen szabályozták ki, és a tudatosan rendezett városrészben hozták létre a szükséges közintézményeket, iskolákat, bíróságot, majd a millenniumi ünnepségek keretében, 1896. májusában tették le az akkori hagyományos központ szélén húzódó területen az új városháza alapkövét. A területen kialakuló kelet–nyugati közlekedési tengely, a későbbi Szent István út körül egy új városközpont kezdett kialakulni, amelynek legpompásabb épülete természetesen a dinamikusan fejlődő városhoz méltó, felépítendő városháza kívánt lenni. Ennek építését még 1894-ben határozta el a város, szinte egy időben azzal, hogy döntöttek az 1792-ben, a korábeli Fehérvári kapu fölé emelt és a lakosok számára szimbolikus jelentőséggel bíró Tűztorony – avagy Várostorony – lebontásáról. A polgárok annyira ragaszkodtak a régi jelképükhöz, hogy az új városháza építészeti pályázatát már úgy írták ki, hogy abban feltételként szerepelt a Tűztorony szimbolikus megjelenése. A tervpályázatnak egy bizonyos Bisinger József győri üveges mester hagyatéki hozzájárulása adott komoly lendületet, így a nagyszabású, a fejlődő várost jól szimbolizáló palota megépítésére országos tervpályázatot tudtak kiírni.
Az épületre 16 pályaművet nyújtottak be, a bírálóbizottság pedig Alpár Ignác munkája mellett tette le a voksát. Mégsem az ő terve valósult meg, mert egyéb elfoglaltsága miatt visszalépett a megbízástól, ezért a második helyezett, Hübner Jenő tervezhette az új városházát, amelynek markáns jelleget adott a korábbi tűztorony itt megjelenő szimbolikus változata. Az építkezés 1896 májusában, Zechmeister Károly polgármester jelképes kapavágásával vette kezdetét, majd az ünnepélyes szalagvágásra közel négy évvel később, 1900. március 19-én került sor. Az átadást követő kritika magasztosan írt a pompás palotáról és annak magas színvonalú kivitelezéséről, amely Schlichter Lajos építési vállalkozónak volt köszönhető. A neobarokk stílusban megépült városháza impozáns és méretes épületével, különösképpen pedig mindenhonnan jól látható, 59 méter magas tornyával – amit két irányból két melléktorony is keretez – a város jelképe lett. Építéskor kezdték kiszabályozni a környező területeket, ugyanakkor rendelkeztek arról is, hogy a Szent István úton itt kialakítandó teresedésben legfeljebb kétemeletes házakat lehet emelni. Az eredeti tervek gondoltak a későbbi fejlesztésre, amelynek kivitelezését 1929-ben fel is vetették, de végül a gazdasági válság elsodorta az elhatározást. Az épület 1981 és 1984 között egy teljeskörű felújításon esett át. a díszterem pedig 2016-ban kapott frissítést és egyben új technikát.
S noha a városháza átadásával a korábbi városmaghoz képest egy távolabbi, új központ alakult ki a vasút szomszédságában, a pompás palota körüli területek beépítése csak lassan haladt és az itt megjelenő épületek meglehetősen vegyes képet mutattak. A városházával szemben csak egy-kétszintes házakat húztak fel, ezek között csak két kiemelkedőbb épület született: a Royal Szálló és a Kisfaludy kávéház.
„Közvetlen az indóházzal szemben, a város legszebb terén emelkedik a gyönyörű „Meixner Royal“ palotája. Az egész szálloda fő jellege: a jó ízlés, pedáns tisztaság, nagy rend és csend. Ennek a valóban elsőrangú előkelő szállodának 80 modernül berendezett, szobája van, mindenütt villamos világítás és központi fűtés; hogy a lift sem hiányzik, az csak természetes. A háznak pompás télikertje és hangversenyterme van. Kávéháza decens, finom, a legpontosabb kiszolgálással és kitűnő italokkal. Vendéglőseinek, éttermének ételjei az egész megyében híresek; italai: hamisítatlan kitűnő fajborok és a legjobb minőségű sörök. Ha figyelembe veszszük, hogy ezt a hatalmas forgalmú nagy szállodát egy asszony, boldogult Meixner Mihály magas intelligenciájú, nagy szaktudású özvegye vezeti, úgy elismerésünket csak hatványozhatjuk." (Pesti Hírlap, 1910. március 27.)
A századfordulón virágzásnak indult kereskedő- és iparváros számos üzletembert, szakembert vonzott és ezzel megnövekedett az igény a vendéglátó- és szálláshelyek fejlesztésére. Meixner Mihály, aki Szombathelyen ismerkedett meg a vendéglátás alapjaival, nagy szorgalommal hozta létre Győr első korszerű szállodáját, a Royalt. Az épület azonban, tisztázatlan okokból nem sokkal az 1904-es átadását követően leégett, de mivel a város számára fontos volt, hogy a szálloda minél előbb újjáépüljön, ezért kölcsönnel segítették a tulajdonos Meixner családot.
A folyamatosan bővülő szálloda az 1930-as évekre az ország egyik legfontosabb és legjelentősebb ilyen jellegű intézményévé nőtte ki magát. A második világháború során kiemelt ipari és vasúti szerepe miatt Győr intenzív bombatámadásokat kapott, a szálloda is komoly sérüléseket szenvedett 1944-ben. Az épület helyreállítását azonnal megkezdte az azt még akkor is a birtokló család; előbb az étterem nyílt meg, majd, még mindig romos körülmények között, az első emelet húsz szobája. A szállodát 1949-ben államosították és Vörös Csillag névvel üzemeltették tovább. Az 1950-as években teljesen felújították és akkor mind a négy emeletet megnyitották, az 1960-as években pedig két alkalommal bővítették, ezáltal már 103 szobában tudtak vendégeket fogadni. 1968-ban keresztelték át Hotel Rábának, majd az 1980-as évek végén kezdtek a újbóli felújításába.
Néhány házzal odébb, a mai Aradi vértanúk útja és Szent István út sarkán álló szökőkút helyén, szintén Hübner Jenő tervei alapján kétszintes, neogót stílusú lakóház épült 1898-ban, alig néhány hónap alatt. Földszintjén Kisfaludy névvel hamar népszerűvé vált kávéház nyílt, amelynek egyedi berendezése már a szecesszió jegyében készült. „A berendezést – a bútorzatot, csillárokat, tekeasztalokat – a budapesti székhelyű Bemstein K. H. és fia cég tervezte és szállította, amely a monarchiában az elsők között készített szecessziós stílusban berendezéseket." A vendégek, akik a korabeli tudósítások szerint szinte megostromolták a kávéházat „ötven egynehány bel- és külföldi napi és hetilap, politikai, élc, szépirodalmi, divat újság és szaklap" közül válogathattak és olvashattak kedvükre kávéjuk mellett.
Míg az 1910-es években a kávéház a városi polgári és társasági élet egyik központja volt, a vendégek idővel elkezdtek kikopni, az üzletmenet pedig hanyatlani, ezért az 1920-as évtizedben már gyakran váltották egymást a vendéglátóhely bérlői. Az 1930-as években a kávéház kénytelen volt lehúzni a rolót és helyén Löwl Jenő nyitott bútorüzletet. Az épület a vasútállomáshoz közeli fekvése miatt a második világháborúban bombatalálatokat kapott, súlyosan megsérült és kiégett. Az épület nagy részét a háború után elbontották, de az udvari szárnyban az 1960-as évekig még megtartottak néhány lakást.
A háborúban az ipari területeket és az infrastruktúrát ért rendszeres bombatalálatok miatt jelentős károkat szenvedett Győr azonban épp a kiemelt ipari fontosságának köszönhetően hamar talpra állt és az 1960-as évektől ismét lendületes fejlődésnek indult. Bővült a lakásállomány, egyre többen éltek a városban, ami részben annak volt köszönhető, hogy a városhoz több falut és kisebb települést is csatoltak, de ugyanakkor az ipar is vonzotta a munkaérőt és a fiatal családokat. A városháza előtti Szabadság tér azonban sokáig megmaradt félig romos, rendezetlen térségnek, a téren álló házak egy részét le- vagy visszabontották.
1957-ben már intenzíven foglalkoztak a tér átépítésének és modernizációjának gondolatával, hiszen romos állapota mellett jelentős közlekedési forgalmat is bonyolított: itt halad a Budapest és Bécs közötti főútvonal és innen lehet a vasúti felüljárón keresztül a déli városrészeket elérni. A tér szomszédságában helyezkedik el a szintén csomóponti szerepet betöltő vasútállomás – a bombázásokkor súlyosan megsérült felvételi épületet lebontották és helyén 1958-van adták át a ma is álló épületet –, mellette buszállomással. Ebben az évben hirdettek országos meghívásos tervpályázatot a városháza előtti tér főtérré formálására, rendezésére.
A központi szerepet betöltő térség teljes megújításának gondolata azonban már lényegesen korábban felmerült, hiszen 1929-ben egy átfogó modernizációs tervpályázat készült, amely teljesen új arcot kölcsönzött volna a Szent István út tengelyében álló épületeknek. A háború utáni újjáépítési tervekben, 1947-ben pedig még radikálisabban szakítottak volna az eredeti szerkezettel, a vasutat is kimozdították volna akkori és jelenlegi pozíciójából és egy kötöttségektől mentes modern városközpontot hoztak volna létre.
Végül a megújulás eleinte különösebb átfogó koncepció nélkül indult ez az 1960-as években, ekkor bővült a szálloda és a mai Czuczor Gergely utca sarkán Fátay Tamás tervei alapján középmagas iroda- és lakóház, a „nyolcemeletes" épült 1964-ben. Emellett azonban a tér középső része még mindig rendezetlen maradt, a városvezetés pedig egyre jobban sürgette, hogy közigazgatásban uralkodó áldatlan állapotokat megoldandó rangjához méltó új városközpont épüljön, és lehetőség szerint a város nagyszabású eseményére, az alapítás 700. évfordulójára. Hiszen korábban „jórészt lakásokból átalakított helyiségekben működik a Győr-Sopron megyei és a Győri Járási Tanácsi Földhivatal és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az irodák zsúfoltak, az épületek állandó karbantartása, gyakori átalakítása milliókat emészt fel. Egyik sem korszerű, a célnak nem megfelelő." (Kisalföld, 1968. június 14.)
A meglévő kisebb házak elbontásával nyert területen épülő nagyszabású városközpontnak és az előtte elterülő térnek a tervét Cserhalmi József és Fátay Tamás készítette. A Megyei Tanácsnak és a Vízügyi Igazgatóságnak irodákat, tárgyalókat biztosító épületkomplexum a maga idejében szerencsés csillagzat alatt született, mert a gazdaságpolitika 1968-ban engedélyezte az építőanyag importját először csak keletről, de nem sokkal később már nyugatról is, így a győri épületpárba minőségi anyagok, korszerű technika került Belgiumból, Olaszországból, és az országban elsőként ide szereltek be klímaberendezést is. Az épületek alá száz parkolóhelyes mélygarázs került autómosóval és gyorsszervízzel. A Városházával kapcsolatot kereső két, osztott alumínium függönyfalas, nagy üvegfelületű, pengeszerű tömegből álló épülettömb – Győr későmodern épületállományának egyik legjelentősebb darabja – markánsan határozza meg a teret, ahova lépcsős vízmedencét és szökőkutat, valamint számos képzőművészeti alkotást is elhelyeztek. A térre Hincz Gyula is tervezett egy kültéri munkát, ez azonban nem készült el.
„A dísztéren képezték ki a 6 méter magas vízoszlopú szökőkutat, a három medencét (amely a város három folyóját jelképezi), s a három 15 méter magas zászlótartó oszlopot. A vízoszlop előterében áll Mikus Sándor Kossuth-díjas, kiváló művész 1 méter magas, nyolc méter hosszú domborműve. A szobrász a 700 éve várossá lett Győr nagy történelmi pillanataiból azokat ragadta meg, amelyek meghatározó jellegűek voltak a Rába-parti város életére, fejlődésére. A dombormű azt beszéli el, amint V. István kiváltságokat ad a győripolgároknak 1271-ben, 1592-ben foglalják vissza a várat a töröktől, 1848-49-ben a győriek tevékenyen részt vettek a szabadságharcban, majd az 1919-es forradalomban. A képsort a felszabadulást jelképező, szovjet katona és győrimunkás kézfogása, valamint a város címere zárja. A mester olyan megfogalmazásra törekedett, hogy a nagy történelmi eseményeket szimbolizáló képsor első látásra is mindenki számára érthető legyen." (Művészet, 1971)
A tér és az épületek az elmúlt évtizedekben részleges felújításon estek át, nem feltétlenül előnyükre. 1992-ben elbontották a 700 éves emlékművet, helyén csak a szökőkút maradt meg. A korábbi Megyei Tanács épülete 2018-ban energetikai korszerűsítésen esett át, amikor lecserélték az eredeti belga üvegezést, eltűnt a márványburkolat és az emeleti gránitburkolat. A hátsó szárny, a Vízügyi Igazgatóság tömbje azonban nem újult meg, így az épületkomplexum egysége megbomlott. S noha az 1971-es ünnepélyes átadás annak idején a város életének egy kiemelkedő eseménye volt, hosszú évtizedek tervezése zárult akkor le, a tér – ahogy Hartmann Gergely tanulmányában kielemi – a kietlensége és az épületek zártsága miatt nem tudott a város szerves részévé válni.
Bán Dávid
Forrás:
Kisalföld, 1986. január 18. (42. évfolyam, 15. szám)
Magyar Építőművészet, 1973 (22. évfolyam, 1. szám)
Művészet, 1971 (12. évfolyam, 11. szám)
https://gyor.hu/varoshaza/polgarmesteri-hivatal/a-varoshaza-tortenete/
https://www.gyoriszalon.hu/news/3277/61
https://moderngyor.com/2012/08/13/megyehaza-irodahaz-varoskozpont/
Szerk.: Winkler Márk
