Szezonális közösségek: egy államosított nyaralótelep emléke – Weichinger Károly őszödi kápolnája

Weichinger Károly elsősorban nem épületeivel, hanem egyetemi oktató tevékenységével, a háború után színre lépő generáció, köztük Polónyi Károly szemléletének formálásával hatott a Balaton-part építészetére. Egy apró épülete mégis fennmaradt, amely nemcsak az ő alkotói látásmódjának, de az építtető közösség sorsának is a mementója. 

A megidézett hasonlat sajátos fénytörésben láttatja Weichinger őszödi nyaralótelep fölé tervezett kápolnáját. Az urbánus környezetből kiszakadva, a szabadság modern felfogását tükröző nyaralótelepek szakrális építményei ugyanis épp a szezonális életforma kettősségéből adódó feszültségben formálódtak: hogyan jelenik meg a szakralitás a rekreáció fesztelen, könnyed formái között? Az őszödtelepi Nagyboldogasszony kápolna még ma is őrzi eredeti formájában rejlő egyszerűségét, azonban az őszödi nyaralótelep államosításával elvesztette alapító közösségét és hosszú évtizedekre funkcióját is. Bár a forma nem változott, az egyszerűség a megfosztottság kifejezőjévé is vált, és ezáltal a hely összetett huszadik századi történelmére is emlékeztet…

Szezonális örökség: „Pózna-lemez architektúra" – így jellemezték a hatvanas évek elején tevékenykedő építészek azt a sajátos Balaton-parti karaktert, ami már a harmincas években is meghatározó volt a szezonális építészet közvetlen természetében. Doktori kutatásom során feldolgozott huszadik századi épületek kortárs rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

Az őszödi üdülőtelep ma az államszocialista időszak minisztertanácsi üdülőjeként ismert, miközben kialakulása és morfológiája a szomszédos középosztálybeli nyaralótelepekéhez, Szárszó, Szemes, Lelle, Boglár telepeihez hasonló. Bár az ősközség kissé hátrébb húzódott a parttól, a nyaralótelepet a szemesi üdülőterület ortogonális hálós morfológiáját folytatva alakították ki. Őszöd parcellázását a földbirtokos piarista rend kezdeményezte 1929-ben. A területen már a tizenkilencedik század eleje óta gazdálkodtak és részben ebből finanszírozták oktató tevékenységüket, de a déli vasút kiépítésével együtt járó vízszintszabályozás olyan új területeket szabadított fel a vízfelület alól, amelyen nem tudtak érdemi gazdálkodást folytatni. Ennek az apadási övnek a létrejötte fontos tényező volt a tóparti nyaralótelepek ősközségtől független geometrikus morfológiájának kialakításában. Őszödön is az apadási öv kialakulására utalt a hely egykori neve: Apadási-dűlő. A terület értékesítéséhez szükséges volt a partvédelem kiépítése. Bár a beton védmű megbontotta a vízpart természetes karakterét, a terület évről évre bekövetkező erózióját kontrollálni kellett. vízpart elmosódását megakadályozó vasbeton partvédőmű Kaáli Nagy Dezső, a Balatoni Kikötő Felügyelőség mérnöke tervei szerint épült meg.[2] A mérnöki munka történetét a telephez erős személyes kötődéssel bíró Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke írta meg. A vízszint szabályozása, majd a parti védmű kiépítése tehát szükséges feltétele volt a nyaralótelepek kiépítésének, miközben ezek a fejlesztések – az időközben egyre sűrűbben beépült nyaralótelepekkel – egyre erősítették a tó urbanizálódó karakterét.

Őszödtelep morfológiája a korszakos nyaralótelep mintákat követi. A telkek értékesítése 1930-ban indult el. Többek közt piarista öregdiákok vásároltak itt telkeket, majd később más tulajdonosi körök is megjelentek. A nyaralótelep történetét személyes hangú visszaemlékezésben Fridvalszky János írja le. A terület rendezését és a parcellázást Bikfaly Béla mérnök végezte el.[3] A telkek 200 négyszögölesek voltak, bár először csak 160 négyszögöleseket szerettek volna kiosztani, de a frissen megalakult Balatoni Intéző Bizottság ekkor már kontrollálta a telekosztást és meg szerette volna akadályozni a tópart elaprózódását. Mindez a társadalom átalakulását és a gazdasági világválságok szorításában az anyagi lehetőségek szűkülését is jelzi. A századfordulón parcellázott nyaralótelepek esetében – ahogy Fridvlaszky János is utal a szomszédos Szemes 800 négyszögöles telkeire – még jóval nagyvonalúbb telekosztás érvényesült. Mindez a villák építészetében is megmutatkozott. A század elején épült reprezentatív villaépületek funkcionális és szerkezeti kialakítása az egész éves tartózkodást is lehetővé tette volna, bár elsősorban csak szezonálisan használták ezeket a házakat.[4] A háborút követően épült nyaralók esetében már jóval szerényebb lehetőségekkel gazdálkodtak az építtetők. Az ekkor parcellázott nyaralótelepeken már nemcsak a telkek mérete volt kisebb, de az épületek kialakítása is egyszerűbb volt. Az Őszödi nyaralótelep karaktere, társadalma épp ezért nem a vele szorosan összeépült szemesi alsó fürdőtelephez, hanem a szemesi kikötőtől nyugatra elterülő Hunyady-telephez volt hasonlatos. Az őszödtelepi nyaralók kialakításán is tetten érhetjük Kotsis Iván korabeli irányelveit. Az olaszos építészet hatását mutató alacsonyhajlású, nagy ereszkinyúlású tetőt, az egyszerű, kompakt tömegformákat és a pasztellszínes, zsalugáteres homlokzatokat.

„Humanizálni kell az építészetet" – emlékezett rá Polónyi Károly, aki később maga is aktívan részt vett a balatoni építészet alakításában. [5] A „humanizálás" fogalma közel áll a balatoni építészet korszakokon átívelő, természetközelséget kereső nyitottságához és épp ez a kapcsolat az, ami Weichinger alkotását kiemeli a korszak többi nyaralótelepi kápolnája közül. Az őszödtelepihez hasonló, második világháború előtt épült fürdőtelepi kápolnák sokkal kevésbé tudták levedleni az urbánus karaktert, ami sokszor a turisztikai tájértelmezésekkel összekapcsolódva épp a rurális minták túlkomplikálásából, a történetiség nosztalgikus megidézéséből adódott. Az őszödtelepi Nagy Boldogasszony tiszteletére szentelt kápolna esetében a dekoratív szándék elsősorban a képi és szobrászati elemekre koncentrálódott. A homlokzat ritmikáját kialakító karcsú függőleges ablaknyílások üvegezése eredetileg színes volt, míg a belső tér meghatározó elemévé az oltárkép vált. A Haranghy Jenő iparművész tanár által készített „Balatoni Madonna" a balatoni táj képe felett lebegett és magyaros népviseleti ruházatot viselt.

A nyaralótelepi kápolnák közösségformáló szerepe ma is meghatározó a telepek néhány hónapos életében. Szezonális használatuk és a térszervezés egyszerűségében és nyitottságában is megmutatkozott: az épületeket a táji környezettel összehangolva parkosított helyzetekben alakították ki. Közösségi szerepük ma is fontos, mivel a nyaralótelepek lakói a turizmus terheléséből adódóan fokozatosan kiszorulnak a települések köztereiről. A telepek házsorai közt legfeljebb a kevésbé ismert titkos partszakaszok adnak alternatív találkozási lehetőségeket. Az egykor a fürdőegyesületek összefogásából emelt kápolnák szakrális rendeltetésükön túl ma közösségi események helyszínei is.

Őszödtelep bár sok szempontból belesimult a környező nyaralótelepek összefüggő folyamatába, mégis pár dologban eltért az elhelyezkedése szomszédaitól és talán végül épp ezek a tényezők alakították sorsát más irányba. A kései alapításból és az ősközségtől való elszakítottságából adódóan az intézmények kiépítésében is elmaradt szomszédaihoz képest. A vasútállomás, gyógyszertár és posta csak Szemesen volt elérhető. Az első nyaralóházakat épp ezért a Szemes felőli oldalon kezdték el felépíteni, de a háborúig sok összefüggő terület maradt szabadon. Ez az izolált terület kedvező helyzetet teremtett egy nagyobb volumenű fejlesztésnek.

Az őszödi nyaralótelep fellendülését a harmincas évek második felében elinduló minisztériumi üdülőépítkezés hozta el. Az építtető a M. Kir. Kereskedelemügyi Minisztérium Tisztviselőinek Jóléti Egyesülete volt, a terveket Irsy László készítette. Az épületegyüttes több ütemben készült el, az első egységet 1936-ban fejezték be. A balatoni viszonylatban nagyméretű, négyszintes és a korabeli komfortigényeknek megfelelően kialakított épület megbontotta a nyaralótelep kisléptékű beépítését és robosztus, kissé esetlenül formált tömege a környező nyaralók fülé magasodott. A belső kialakításában fürdőszobás lakóegységeket is elhelyeztek, központi fűtéssel látták el az épületet és a személyzet elszállásolásáról is gondoskodtak. A modern üdülő ekkor még újszerű feladat volt a tóparton, a nagyvonalú tömegképzésre még nem álltak rendelkezésre megfelelő minták. Hasonló modern üdülőépítkezés a negyvenes években Aligán valósult meg. Az Olgyay fivérek által tervezett Monte Carlo üdülőhely sikerét leginkább a háború után színre lépő pártállam tulajdonra törő igénye mutatta meg. Ahogy az Őszödi üdülőtelep esetében is, bár a kisebb léptékű komplexum elsősorban a minisztériumi tulajdon révén vált pártüdülővé.

Az üdülőt 1950-ben államosították a minisztertanács számára. Ez az államosítási eljárás ugyanakkor eltért a Balaton-parti üdülők államosításától. Itt nem egy állami vállalat, hanem a politikai elit számára vették át a létesítményt, épp ezért Aligához hasonlóan nemcsak az épület, hanem egy nagyobb terület kisajátítása és biztosítása volt a cél. Az üdülő állami tulajdonba vétele mellett a környező telkeket és nyaralókat is kisajátították jogi eljárások nélkül. Még ma is láthatóak a kerítésen túl az egykori nyaralók. A telep jellege a szemesi Hunyady-telephez lenne hasonlatos, ha nem kerítések által lenne elzárva. Az őszödi telep Szemes felé eső néhány teleksora elkerülte az államosítást, ezeket később Szemeshez csatolták. Bár az utcák ma is folytonosak, de a kerítések és a vaskapuk elvágják az egykoron egységes nyaralótelep morfológiáját.

A minisztertanács üdülőjével szomszédságba kerülő kápolna funkcióját vesztette. Hosszú évtizedekig használaton kívül, romosan állt, hajléktalanok költöztek bele, vandálok rongálták meg, a szentélyében tüzet raktak. A hetvenes években önkéntes munkával fiatal egyetemisták, köztük a helyi kötődésű Stirling János kezdte meg az épület helyreállítását. 1973-tól használták ismét templomtérként. Az eredeti, „Balatoni Madonnát" ábrázoló oltárkép elpusztult, ezt később Szedleczky Rudolf munkájával pótolták.[6] Az épület formája a kisebb átépítések ellenére még ma is őrzi eredeti karakterét, miközben a közösség sorsa, a nyaralótelep államosítása újabb jelentésrétegekkel telítette a dísztelen épület egyszerűségét. Az épület szakralitása azonban nemcsak a formálásból, hanem a közösség újra és újra megnyilvánuló önkéntes alkotó erejéből is építkezik. Ez az alkotó jelenlét az, ami a balatoni, mára már egyre inkább eltűnő szezonális közösségek sajátja. A „rekreáció karaktere"[7] a formálás természetes alapelemeiből építkezve, önkéntes alkotói részvétellel a közösségi találkozás szakrális élményét teremti meg.

Weichniger a két háború közt nem vett részt aktívan a tópart ügyeiben, de Kotsis Iván felkérésére készített nyaraló mintatervet. Az egyszerű architektúrájú épületet lejtős telekre alakította ki, nagyvonalú, félnyeregtetős fedése kvázi a terep lejtését követi. Weichinger Károly szemléletét azonban nem csak az őszödtelepi kápolna őrzi a Balaton-parton. Építész tanárként nagyban formálta a háború után színre lépő és a Balaton-part fejlesztésében aktívan részt vevő építészgeneráció szemléletét, köztük Polónyi Károlyét, aki fiatalon a Balatoni Intéző Bizottság főmérnöke lett, és az egyik legmeghatározóbb tanáregyéniségként tekintett Weichengerre.