Szia Erika!

Tőlünk. 
Neked. 
Szeretettel. 

Szia Erika,

légy a példája annak, hogyan lehet lelket vinni egy elképzelésbe, hogyan lehet kérdőjelek nélkül őrületes energiával továbbgörgetni azt akkor is, amikor nehezebb idők járnak.
Légy a példája annak, hogyan lehet kisimítani az életünk során elkövetett bakikat, és nagyívű, hatalmas ötletekkel, tervekkel élni az utolsó percig.
Gyógyulásodban hited töretlen volt, és ebből az energiából az utolsó időszakig mások számára is jutott. Nagyon nagy erővel élted meg az elmúlást, és soha egy percig sem adtad fel.
Légy a példája az erős nőnek, aki itt hagytad ránk a hatalmas álmokat, melyek valóra váltásában nekünk is részünk lehet.
Köszönjük azt, amit tanultunk tőled, köszönjük azt, ahogy bíztál bennünk, és köszönjük azt, hogy együtt töltöttük veled életünk egy szakaszát, mely mindannyiunknak útravalóként is szolgál.
Nem búcsúzom, mert visszük tovább az álmaid, melyet ránk bíztál, visszük tovább az elkötelezettséged egy nagyon szép ügy iránt. Belecsöppentünk valamibe, ami számunkra is fontossá vált. Nyugodj békében, és a megbeszéléseken lélekben velünk együtt alakíthatod tovább az életműved.

ERA

Drága Erika,

szerdán találkoztunk, ott, ahol a minden kezdődött, és ott ahol édesanyád csodaszép fotója tekintett ránk a falról és óvta minden percedet. A szárnyaid ugyan meggyengültek, de a gondolatok, érzések, tervek izzottak benned és körülöttünk. Tanítottál ismét, hatalmas 'batyuval' indultam el Tőled. Próbáltál adni és újra csak adni - hitet, bizalmat, kitartást, nyitottságot és erőt - útravalót. Zavarba ejtően soroltad érdemeinket, értékeinket, pozitív tulajdonságainkat. Hálás voltál. Szeretném, hogy tudd, hogy mi is azok vagyunk, talán ezt ott és akkor nem hangzott el. Sosincs késő. Ahogy mondtad - emberek vagyunk - hibázunk, mindannyian, óhatatlanul, de kedvességgel, szeretettel és őszinteséggel javíthatjuk, és új tapasztalatokkal, figyelemmel mehetünk tovább az úton. Nincs olyan, amit ne lehetne helyrehozni. "Sajnálom. Kérlek bocsáss meg. Szeretlek. Köszönöm." – ezt mondogattad. És valóban, ezek varázsszavak, amiket mindnyájunknak használni kell, meg kell tanulni használni. Hétfőn elaludtál, de azóta is jöttödre várunk, keresünk, kutatunk, majd újra és újra emlékeztetjük egymást: ITT VAGY. 
Visszavonhatatlanul belénk égtél. Egy csodavilág ajtaját nyitottad meg előttünk. Beléptél fehér ruháddal, díszes nyakláncoddal és sáladdal, ragyogó mosolyoddal és ujjongó nevetéssel próbáltad felvillanyozni a monitorba görnyedt testünket. Egyik nap tigrisüvöltéssel vezettük le a feszültséget, másnap egy trambulinnal jelentél meg, és cipőnket és agyunkat eldobva ugráltunk a Mocskos időkre ("ugrálni akarok, vadul ugrálni" - Európa Kiadó).
Most nehezebbek a napok, pakolgatjuk a kockákat, és még sok nincs a helyén. Bízom és hiszem, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretted volna, ahogy lennie kell, és imáink meghallgattatnak. Mindenszentek napja van, édesanyámhoz készülök, hogy virággal köszöntsem, és gyertyát gyújtsak neki – sokszor emlékeztettél rá -, Ő sincs már itt velünk, fentről vigyázza és segíti lépteink és napjaink. Nem kérek már mást - hisz oly sokat adtál - vigyázz ránk és vezess továbbra is odafentről!

Réka

Erika,

nézem a fotót, hogy milyen szép vagy rajta. Próbálok gépelni, de még mindig nehéz. Nehéz a betűket úgy rakosgatni, hogy értelmes szavak jelenjenek meg a képernyőn, hogy aztán mondatokká adódjanak össze [tudod, mint a számok, ahogy J.A. is mondta]. Olyanokká, amelyeknek értelme is van, és nem a hirtelen felvillanó képek, gondolatok lejegyzése. Erika, csütörtökön azt mondtad, hogy elmegyünk Erdélybe, amint meggyógyulsz és közben mosolygott a hangod. Mindig mosolyogtál. Sugárzott rólad a derű, áradt belőled a végtelen erő. Ránk. Rám. Mindenkire. 
Erika, sokszor álltál előttem követendő példaként, mert láttam, hogy Te mindenre képes vagy, ebből rengetegszer merítettem már erőt és fogok is még. Ahogy abból is, hogy bízol és hiszel bennem, bennünk. Ha lecsukom szemem, előttem van a konyha [valahogy mindig a konyha volt az elmélkedéseink színtere], itt zeng a fülemben a hangod, miközben a jövőt tervezzük, beszélgetünk a munkáról, az építészetről, a kommunikáció fontosságáról. Ahogy tanítasz, utat mutatsz nekem. Terelsz előre, vezetsz át az erdőn és közben nemcsak az ÉF-ről beszélünk, nemcsak a missziónkról, hanem az életről magáról. Hogy már nem féltesz. Hogy minden rendben van, hogy minden rendben lesz.  
Erika, hétfőn arra ébredtünk, hogy Te mélyen alszol. Régóta készítettük erre a lelkünket, de hétfő reggelig reméltünk, hittünk a gyógyulásodban. Most, most azt mondják, hogy nem vagy már. Furcsa ez a létige, hogy milyen hamar letagadja az alany létét, amit pár órával ezelőtt még állított. Furcsa ez a nyelvtan. Hogy mostantól minden igét múlt időben kell mondani, hogy ott kell legyen az a fránya -t. Nehezen megy még, mert tudom, tudjuk, mennyi álmod, terved, ötleted volt. A jövőidő egyszerűen [bonyolultan sem] nem törölhető! Ezeket az álmokat mind meg kell valósítani, s meg is fogjuk! Közösen, Veled.
Hálával és köszönettel tartozom Neked mindenért. Hálás vagyok a beszélgetéseinkért. Hálás vagyok a bizalmadért, a belém vetett hitedért. Köszönettel tartozom az életnek, Istennek, hogy az életem részévé váltál, hogy - még ha rövid ideig is - egy úton haladtunk. Azt mondtad, csütörtökön, hogy minden rendben lesz. És igen, tudom, hogy így lesz. 

Zsanett

ps.: emlékszel? ez volt a nyári zenénk és Te ezt írtad: "A zene szuper!!!! Nagyon feldobott!! Hát ilyen napsütést kívánok Neked egész életedre!!! És számithatsz rám, meggyógyulok - nem is vagyok beteg - és egészen biztosan érzem, hogy Isten velünk, bennünk van, s vele az erő, ami mindannyiunkat visz magával. Együtt csináljuk az ÉF-et, s Te épp úgy benne vagy, mint én, mint a többiek. Nélküled ez nem létezne!!! Sokat tanulunk egymástól!!"