Programok

Szicília - azoknak (is) akik nem lesznek ott

2013.04.02. 08:25

Az előadás igyekszik az építészettörténet és a kultúrtörténet eszközeinek segítségül hívásával – egy virtuális kirándulás keretei között – felvázolni, a 2012 -ben lezajlott tanulmányút alapján, a 2013. májusi utat előkészítve. 

Rabb Péter előadása.

Szicília szigete a kőkortól kezdve folyamatosan lakott hely. Korai történetéről a Palermo-környéki kőkori barlangrajzok, illetve a több helyütt is napvilágra került bronzkori településnyomok és síregyüttesek tanúskodnak. Az írott történelem első szicíliai kultúrája az etruszkoké, melyet kiegészít, illetve követ a görög kereskedőtelepek sora. Ezek nyomait jórészt elpusztítja a karthágóiak és a rómaiak a szigetre is kiterjedő hadakozása. A VI. századtól Bizánc, majd a következő századtól az iszlám kultúra hódítja meg a szigetet. Pápai buzdításra ellenük érkeznek a normann harcosok, akik később – az eddigieket ötvöző – saját kultúrát teremtenek itt. Birodalmuk – leginkább a Földközi-tenger medencéje politikai viszonyainak alakulása miatt – előbb a Hohenstaufokra, majd az Anjoukra, utóbb Aragóniára háramlik. A Spanyol örökösödési háborút követően rövid időre a Habsburgok kezére kerül, majd 1816-ban létrejön a Szicíliai (és Nápolyi) királyság, amely 1861-ben az Olasz királyság részévé válik.

Részvételi díj: 2800,- Ft/fő
Akkreditáció: MÉK 1,5 pont; MMK -

További információ és jelentkezés az Építész Továbbképző weboldalán.