Színház a Szerecsen utczában - Új könyv egy régi épületről

A könyvhétre jelent meg Dávid Ferenc és Gajdó Tamás kötete az Új Színház Paulay Ede (volt Szerecsen utcza) utcai épületéről.

A Új Színház társulatának otthont adó, Paulay Ede utcai (illetve a hajdani Szerecsen utczai) különleges épület 2010-ben ünnepli 101. születésnapját. A szépen felújított, eredeti kinézetét megőrző épület és a benne a jelenleg és korábban alkotó közösségek, művészek egyaránt méltóak arra, hogy egy reprezentatív könyv megjelenésével ünnepeljék ezt a jeles évfordulót. A Színház a Szerecsen utczában című igényes, archív fotókkal illusztrált kiadvány építészeti és színháztörténeti dokumentumokat és kuriózumokat tartalmaz. A fotók, melyek közül sokat neves fotóművészek készítettek, izgalmasan mutatják be a ház különlegességeit, szépségeit és múltját-jelenét.

A szűk és sötét Szerecsen utcában 1909-ben fényes márványpalotát épített egy fiatal, világlátott építész, Lajta Béla. A meghökkentő és radikálisan modern épületben orfeum nyílt, mely nemzetközi varietéműsorával Budapest legdivatosabb szórakozóhelyévé vált.

A különleges és mára példaértékűen helyreállított art deco épület a magyar építészettörténet kiemelkedő alkotása, mely számos szórakoztató-kulturális közösségnek adott otthont. Százegy év alatt az épület többször alakot változtatott, s szinte évtizedenként új társulat költözött a falak közé, mígnem 1994-ben megalakult a ma is itt működő Új Színház.

Az évfordulóra készült ünnepi kötet izgalmas kultúrtörténeti olvasmány: építészet- és színháztörténet, a 20. század zaklatott történetének sajátos metszete.

A színes, gazdagon illusztrált kötetben archív felvételek, fotóművészek alkotásai, tervrajzok, dokumentumok, plakátok, kisnyomtatványok sora mutatja be az épület szépségeit, múltját-jelenét és a „sokműfajú” színházi életet.

A szerzőkről:
Dávid Ferenc művészettörténész az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, építészettörténész, a műemlékek feltárásának specialistája. Számos helyen dolgozott, köztük két évtizeden át Sopronban. A Parisiana feltárásával a régi épületek kutatásánál kidolgozott módszereket alkalmazta 20. századi épületen, és ezzel megalapozta az elpusztult épületrészek hiteles rekonstrukcióját.

Gajdó Tamás színháztörténész, 1988-ban végzett az ELTE magyar–történelem szakán, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa. 1995 óta tanít a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékén. Több színháztudományi könyv és folyóirat szerkesztője, írója, kiállítások kurátora. A kötetben szereplő színházi képeket és a dokumentumok nagy részét ő gyűjtötte össze.

Szerkesztők: Lőkös Ildikó és Németh Zsófia
Könyvterv: Kálmán Tünde
Angol szöveg: Pikli Natália
(Új Színház – Kossuth Kiadó, Bp. 2010)

Részlet Márta István előszavából:

Márta István: A bőrösök utcájában…

Immár 11 esztendeje, hogy színigazgató lettem.
11 éve kelek, fekszem a társulat örömeivel, gondjaival. Ünnepeltem születést és gyászoltam színészt, átéltem bukást és őrült sikert. A 11 év alatt kiismertem az épület lélegzését, a pincék, padlások, falak, tetők, csövek, vezetékek, zsöllyék, trégerek, ajtók, páholyok, színpadok, portai fülkék és próbatermek kisebb nagyobb jelzéseit.11 éve izgat ennek a furcsa, illuzórikus álomvilág-helynek a sorsa, az itt élő valahai színészek, csepűrágók, zenészek, szerzők és direktorok története.

A kötet – túl az izgalmas olvasmányon – talán arra is választ ad, hogy rejtőzik-e valamilyen üzenet, „örökség-intelem”, „kötelezettség” az épületben, vagy csak átmeneti színház - állomás ideiglenes birtokosai vagyunk itt, a felállványozott, kiárusított, elpiszkított Paulay Ede utcában.

Őrzők vagyunk vagy fogyasztók?
Van-e, kell-e, hogy legyen „tanulsága” a soknevű és „műfajú” épületünk 101 esztendős történetének? Az egykori Parisiana, a Palais de Dance/Kristálypalota, a Revü Színház, a Blaha Lujza Színház, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza, a Kamara Színház, az Andrássy Színház, a Művész Színház, az Úttörő Színház, a Jókai Színház, a Thália Színház, a Bartók Színház, a Budapesti Gyerekszínház, az Arany János Színház őrületes kavalkádja, eklektikája sugall-, jelöl-e valamilyen követendő utat?
Őrzők vagyunk vagy fogyasztók?

Kötelez-e valamire Várkonyi, Kabos, Hevesi, Bajor Gizi, Dajka Margit, Tolnay Klári, Bulla Elma, Páger Antal, Sennyei Vera, az itt pályakezdő Darvas Iván és az itt tragikusan fiatalon pályavégző Bubik István, a névtelen színészek, kiváló színpadmesterek, világosító mesterek szelleme, vagy csak felszínen lebegő muszáj-színház időleges statisztáiként tart majd számon bennünket saját lelkiismeretünk vagy a Nagy Színházi Történet?

Mindenesetre ajánlom e kötetet a színházbarátoknak, a színházba szerelmesedteknek, a szakmának és az egyszerű olvasónak – nem egyszeri olvasásra. Ajánlom továbbá Vargha Mihály építésznek, aki hirtelenül és váratlanul hagyott itt bennünket a könyv megírásának kezdetén.

Köszönöm a kötetet az íróknak és a segítőknek, archívumoknak, őrzőknek.
És köszönöm azoknak a „magyar, amerikai, lengyel, francia artistáknak, énekesnőknek, táncosnőknek, excentrikusoknak”, akikkel 1909. február 13-án este 10 órakor nyitott a Friedmann Orfeum itt, a bőrösökről ismert „szűk és sötét” Szerecsen utczában.