Szívhez szóló, értelmetlen demonstráció
Amióta hatalmas a forgalom a budapesti Duna-partokon, nagyjából azóta mozgatja meg a fantáziáját a civileknek, a tervezőknek, sőt a politikusoknak is, hogy a rakpart lehetne más. Az elmúlt három évtizedben számtalan ötlet és koncepció került már napvilágra, és az utóbbi néhány évben az ötletgyártás sűrűsödni látszott. Plázs, SzeBu, Dunagút, Partraszállás, BringaLánc és most a RakPark! (Miközben a Margithídnál a rakpart szélesítésébe fogtak.) Nincs ez a dolog kibeszélve rendesen. Talán majd most, az Építészet és aktivizmus fókusztémában sikerül.
Amióta hatalmas a forgalom a budapesti Duna-partokon, nagyjából azóta mozgatja meg a fantáziáját a civileknek, a tervezőknek, sőt a politikusoknak is, hogy a rakpart lehetne más. Az elmúlt három évtizedben számtalan ötlet és koncepció került már napvilágra, és az utóbbi néhány évben az ötletgyártás sűrűsödni látszott. Plázs, SzeBu, Dunagút, Partraszállás, BringaLánc és most a RakPark! (Miközben a Margithídnál a rakpart szélesítésébe fogtak.) Nincs ez a dolog kibeszélve rendesen. Talán majd most, az Építészet és aktivizmus fókusztémában sikerül.
„Mindenkit szeretettel üdvözlünk a mai létesítmény átadáson. Ez a gyönyörű nap és ez a gyönyörű esemény nem jöhetett volna létre, hogyha a Fekete-erdei privát partnerünk és a Kárpát-medencei vízgyűjtő terület nem működik közre abban, hogy létrehozzuk „Duna” fantázianevű legújabb létesítményünket, amit most ünnepélyesen átadunk tehát a népnek. A létesítmény alkalmas ezentúl sétálásra, üldögélésre, esetleg fekvésre, baráti beszélgetések létrehozására, levegőzik, és lehet rajta csókolózni. Szerelmek szövődéséhez külön teret biztosítunk. Mindenkit üdvözlök, és kívánom, hogy érezzék jól magukat, mert a Duna-part mindannyiunké és el kell kezdjük élvezni.”
2008. november 2.
2008 november 5-én (szerdán) visszaadták a budai alsó rakpart egy részét a forgalomnak. A hétvégén még néhány száz ember piknikezett az aszfalton, amivel felhívták a figyelmet arra, hogy itt autóút helyett sétány is lehetne. Most ismét járnak a kocsik. Teljesen értelmetlen demonstráció volt ez, amit mindenki előre tudott. De épp ezért volt olyan vonzó sokaknak.
Az emberek nem szeretik a reménytelen küzdelmeket. Nem szeretik a hőzöngőket, akik olyasmiket követelnek, amelyek úgysem fognak megtörténni. Tüntetést szervezni azért, hogy az autóforgalmat végleg tereljék el, és a Duna-partját adják vissza a járókelőknek, legyen a budai társasági élet terepe a vízpart - hát erre száz embert se lehetne lázba hozni egész Pesten. Mert mindenki tudja, hogy csak a csatornafelújítás idejére zárták le a rakpartot, amely ettől csendes, vonzó hely lett ugyan, de rövidesen megint forgalom lesz rajta. A hétvégén mégis odament több száz ember, hogy együtt piknikezzen a lezárt rakparton. Miért jöttek el ennyien a piknikre, amely azt hirdette, hogy a Duna arra való, hogy a partján korzózzanak? Talán épp azért, mert a szervezők nem követeltek semmit.
A hétvégi "rakpark" deklarált üzenete az volt, hogy a vízpart akkor él igazán, ha nincs a partján forgalom. Jöttek az újságírók, és dühös nyilatkozókat kerestek: "Mit követeltek?" - kérdezgették. De ez csak egy piknik volt, egy felhívás arra, hogy üljünk együtt az aszfalton és beszélgessünk.
Volt ennek a pikniknek egy kvázi hivatalos része, amikor ünnepélyesen "átadtuk a nagyközönségnek" a Dunát, a létesítményt, amely arra jó, hogy a partján sétáljunk. Szerdán aztán jött egy másik hivatalos rendezvény, amikor az autóforgalomnak adták át az utat. Hisz' ezt akarja a többség. Vagy nem? Nem tudom. De az tény, hogy csodás volt a vízpart, amíg tartott a csend.
szöveg: Bihari László
fotó: Halász Áron
