Közélet, hírek

Szobrot kapott Mőcsényi Mihály Újbudán

2019.11.27. 11:07

Idén lenne százéves Mőcsényi Mihály, a hazai tájépítészet legismertebb alakja. A 2017 őszén elhunyt professzor tiszteletére 100. születésnapján, november 8-án szobrot avattak a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának campusán, Újbudán.

A 2017 őszén elhunyt Mőcsényi Mihály a Széchenyi-díjjal tudományos téren, a Kossuth-díjjal pedig művészeti téren is megkapta a legmagasabb nemzeti elismerést. Több más hazai és nemzetközi díj mellett 2012-ben részesült az IFLA, International Federation of Landscape Architects legmagasabb nemzetközi kitüntetésében, a Sir Geoffrey Jellicoe díjban is. 

A professzor emlékét őrizve avatták fel mellszobrát a SZIE Budai Campus Felső kertjében, november 12-én. A szobor Dinnyés László szobrászművész 2005-ös, a Mőcsényi család tulajdonát képező munkájának másodpéldánya, amely a tájépítész özvegyének segítségével kerülhetett nyilvános helyszínre. Az avatáson Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, az egyetem rektora, Palkovics László, Fekete Albert PhD, DLA dékán, valamint Szilágyi Kinga professzor, egyetemi tanár emlékeztek meg Mőcsényi Mihályról. 

A jubileum alkalmából rendezett Mőcsényi Mihály Centenáriumi Év keretében december elején tudományos konferencia és életműkiállítás is lesz a tájépítész tiszteletére. 

Fotók: ujbuda.hu