Technológia

Szőlőhegyek aranytükörben

2017.10.03. 12:41

A szlovákiai Château Rúbaň pincészet új épületének megjelenését az itt készített fehér bor aranyló színe, a Duna parti táj dombjainak finom hullámai, valamint a beton, üveg és alumínium tiszta anyagai határozzák meg. A szabálytalan sávokat képező arany színű Prefalz/Falzonal elemek még inkább kihangsúlyozzák a homlokzat üvegfelületét, amelyben az épületet körülölelő természet látványa tükröződik vissza. 

 

A több attraktív, korábban katonai és egyházi célokat szolgáló épületegyüttes bátor felújítása a neves szlovák építész, Bartal Zoltán tervei alapján készült. A tervező a PREFA/FALZONAL homlokzatburkolatában találta meg azt az anyagot, amely részben az épület exkluzivitását a homlokzaton is hangsúlyozza, részben természetes csillogásával illik az épülethez, a környezetéhez, és emellett tartós megoldást is jelent. A Prefa széles színskálájából az építész a látványos maya gold színt választotta.

 

 

Természeti kép az arany tükörben

Az itt található és a birtok központjaként szolgáló egyszerű, elegáns kastély és vendégház 2014-ben végrehajtott felújítását folytatta most Bartal a borházzal. A korábban megújult épületek tetején is a dupla állókorcolású Prefalz anyagot használták, amely a most készült épület homlokzatára és tetőjére is került. Az épületen egységet alkot a régi pincészetek megközelítése a borvidék hangulatával és a modern technológiával, amelyet Bartal a bor élvezetével kombinált. A környék szőlőhegyeinek az épület arany színű és üveg homlokzatában visszaverődő látványát a Chateau Rúbaň kedvelői érdeklődéssel fogadták és nagyra értékelték.

 

 

Precíz előkészületeket igényelt

Bartal minden homlokzati felületre nagyon pontos fektetési tervet készített, ami előfeltétele volt annak, hogy a kivitelezéskor ne okozzon gondot a különböző homlokzatok és különböző szélességű sávok csatlakozása, illetve a fugák egymásba futtatása. Ezzel együtt 6 hónapos kifejezetten precíz munkát igényelt a szerelt, átszellőztetett homlokzat elemeinek előkészítése: a 22 cm-es teljes felületű zsaluzaton 160 mm vastag hőszigetelést helyeztek el 50 mm-es légréssel. Az építész irodájának szomszédságában található bádogos műhely az anyag könnyű feldolgozhatóságának, rugalmas illeszthetőségének köszönhetően tökéletesen lefordította az építész gondolatait az anyag nyelvére, ami egy ilyen különleges formanyelvű épület esetén nem volt egyszerű.

 

 

Az épület megjelenése kétségkívül kihangsúlyozza az arany Prefa homlokzatburkolatok különlegességét. Az egyes sávok különböző szélessége és extrém hosszúsága kifejezetten nagyvonalú, feszes és izgalmas hatást kelt. A 0,7 mm vastag dupla lakkozással ellátott Prefalz/Falzonal arany színű elemek emellett a Chateau Rúbaň legjellegzetesebb borának, a gyümölcsös fehérbornak színére emlékeztetnek. A tervező, Bartal Zoltán olyan anyagot keresett, amely mind kültéren, mind beltéren a helyét megállva, optikailag izgalmas, műszakilag hosszú távon tökéletes, és amely az épület értékét emeli. A választott szín és a fényességi fok, valamint a 40 éves termékgarancia, a szinte karbantartásmentesség, a környezetbarát újrahasznosíthatóság és az időjárással szembeni ellenállóképesség hozzájárulnak a beruházás gyors megtérüléséhez, amely a döntésben szintén szempont volt.

Alapanyag: P.10 típusú bevonatos alumínium, 0,7 mm vastag,
Szín: maya gold
Méret: 0,7 x 500 mm (kiegészítő szalagok 0,7 x 650 mm, 0,7 x 1000 mm)
Súly: 1,89 kg/m2
Bevonat: Kétrétegű beégetett lakk vagy por bevonat

Prefa