Tájlabor – mezőgazdasági és tájkutató bázis Dabason

A városi mindennapokban bele sem gondolunk, mennyi mindent nem tudunk az asztalunka kerülő élelmiszerekről, és azok természetes alapanyagairól sem. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a mezőgazdaság és a gazdálkodás, a természeti táj életet adó szerepéről. A tájlabor a tudományos munkán túl, ezen is segíthetne. Bemutatjuk Balog Ádám Hauszmann-díjjal kitüntetett munkáját.

„A művelt táj és az épített környezet egysége:
az ember és a föld örök egymásrautaltságát jelképezi.”

Reischl Gábor

Helyszín

Dabas a Kiskunság északi részén, a Felső-Homokhátság területén elhelyezkedő település, melynek különleges földrajzi adottságát a különböző talajfajták együttes jelenléte adja. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a terület az egykori Ős-Duna medrében kialakult mocsarak és lápok valamit az Alföld homokos-futóhomokos területe között fekszik.

Az egykor vízben gazdag területet manapság a kiszáradás fenyegeti, ami hatással van a lokális klímára is, mivel veszélybe kerülnek az őshonos állat- (rákosi vipera, kétéltű fajok) és növényfajok (orchidea félék, lápos erdők) élőhelyei.

A történelem során az itt élők többször lecsapolták a lápokat, mocsarakat, hogy növeljék a mezőgazdasági- és lakóterületeik méretét; nem számolva a jövőben okozott beláthatatlan természeti károkkal.
A projekt szűkebben vett környezete a dabasi egykori rabgazdaság (1920-45) területe, ahol mezőgazdasági területek és egy lápos erdő maradvány (un. turján) találkozik.

A téma aktualitása

Magyarország alapvetően mezőgazdasági ország. Ezt a tényt főleg a történelem igazolja. A 20. század mennyiségorientált termelése azonban hatalmas károkat okozott a magyar tájon. A rövidtávú gondolkodás következményei a nyári aszályok (amelyek egyre súlyosabban érintik a vidéket) valamint a „parlagon heverő” földek, ahol a korábbi mezőgazdasági tevékenység miatt kipusztultak az őshonos növényfajok és az erdők. A károk azonban még nem okoztak visszafordíthatatlan következményeket. A Dabast övező táj élővilágát két nemzeti park (Duna-Ipoly- és Kiskunsági Nemzeti Park) felügyeli, és tájvédelmi körzetként van nyilvántartva. Ezen túl az turjánerdők, valamint az ősborókás az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 program részei, amelyet a helyi jellegzetes tájak védelmében hoztak létre.

Célközönség

A mezőgazdasági és tájkutató bázis regionális feladatokat látna el. A cél, hogy párbeszéd induljon el a mezőgazdasági kutatók, a helyi gazdák (akik a táj formálói) és a környezetvédők között. A kutatók országos (pl. Magyar Tudományos Akadémia, egykori Gödöllői Mezőgazdasági Főiskola) és nemzetközi intézményekből érkeznének, hogy megosszák tapasztalataikat a helyiekkel. Mindezen túl fontos cél, hogy ebbe a párbeszédbe a laikusok is bekapcsolódhassanak, mivel hazánk igen nagy lemaradásban van a környezetvédelem terén (lakossági szinten).

A terv lényege, működése

Az egykori rabgazdaság gazdasági épületeit a jövőben is mezőgazdasági épületként kell kezelni (magtároló, istálló), mivel esetleges hőszigetelésük során elveszne az általuk képviselt egyedülálló ipari hangulat. Ezeket az épületeket eredeti állapotuknak megfelelően kellene rekonstruálni.
Az intézmény több növényház együtteséből áll. A növényházak egyike (a legdélebbi) speciális, mert itt kapnak helyet a közösségi funkciókat kiszolgáló helyiségek. A diplomaterv erre az épületre fókuszál.

Az épület két nagyobb egységre tagolódik: 2/3 része növényház, 1/3 része a kutatóbázis. A kutatóbázis négy nagyobb részből (fogadótér, oktatóterem, laborterem, gépészeti tér) és az azokat kiszolgáló helyiségekből (tárolók, vizes blokkok, büfékonyha, csíráztató stb.) áll.

A közösségi rendezvények (oktatások, konferenciák, bálok) az oktatóteremben és a fogadótérben kapnak helyet. A kutatók a laborteremben dolgozhatják fel ismereteiket valamint az intézmény vezetése is itt kapott helyet. A gépészeti tér úgy van kialakítva, hogy azt a látogatók is meg tudják közelíteni (felügyelettel), mivel ez a tér reprezentálja leginkább az önfenntartó épület koncepcióját.

Az épület interaktív látogatóközpontként funkcionál. Az érdeklődő csoportok a fogadótérből közelítik meg az oktatótermet, ahol tematikus előadással kezdődik a túra. Ezután továbbmennek a laborterembe, ahol megismerkedhetnek a kutatókkal, azok munkájával és a könyvtárral. Mielőtt a növényházba belépnének, a gépészeti téren kell áthaladniuk, ahol megtekinthetik az növényház működéséhez szükséges berendezéseket.

Az építészeti kialakítás során kifejezett cél volt, hogy a funkción túl, az épület is bemutató jellegű legyen, azaz jól érthetően, fedetlenül megjelenjenek rajta az épületszerkezetek és a technikai berendezések. A ház egyik újdonsága az északi hőtároló homokfal, amely úgy jelöli ki az épület helyét, mint egy pusztai nádból font szárnyék. A 1 méter széles homokfalban lévő száraz futóhomokot (a leglokálisabb anyag) újrahasznosított acél szádpallók tartják. A tervezés során kiderült, hogy a száraz homok, hőszigetelési szempontból, kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkezik, mint az agyag, ezért a homokfalas építésmód további kutatásra érdemes.

A tanulmányban szereplő archív fotók az „1000 dabasi pillanat” című helytörténeti könyvből származnak. A rabgazdaság történetének felkutatásában nagy segítséget nyújtott s ezért köszönet illeti Valentyik Ferenc helytörténet kutatót.

 Opponencia Balog Ádám diplomatervéhez:

Mezőgazdasági és Tájkutató Bázis Dabason

Mint a diplomaterveknél általában, most is fontosnak érzem a személyes kötődésre alapozott helyszín és feladatválasztást. A kis lápos erdő megtalálását a homokhátság északi peremén, a jobb napokat látott majorság felfedezését Dabas határában. Örömmel látom, hogy a választott feladat kitekint egy komplexebb probléma irányába: a lecsapolás utáni elsivatagosodástól szenvedő mezőgazdaság hosszútávú gondjaira is. Személyesség és komplexitás, azt hiszem e kettő együtt vezethet a jó megoldások felé.

A tervezés elején, a helyszín elemzésekor még sokfelé kalandoztak Ádám gondolatai, közben fontos logikai összefüggések tárultak fel. Ez az útkeresés egyértelműen jó irányba vezette a tervet. Az építészeti önkifejezés helyett fontosabbá vált a hely: a Sári erdő, a csatorna, a termőföldek és ezek rejtett összefüggései, de méginkább a jövőről való gondolkodás. Ilyenkor mindig Reischl Gábor jut eszembe.

Az előkészítési fázisban még főszereplő volt a majorság is, később a kiserdő vált fontosabbá. Itt rögtön egy kis hiányérzetem támad. A meglévő épületek jövőjével a terv nem foglalkozik részletesen, a helyismeret magabiztossága mintha túl hamar eljutna az erdőszélre. Talán csak a magamfajta kívülálló veti ezt fel, de kicsit még szimpatikusabb is lenne, ha a majorsági épületek nagyobb szerephez jutnának. Most minden feladat a kutatóépületre hárul és megnehezíti a dolgát (főbejárati hangsúly), emellett némi hiányosság mutatkozik (parkolás, vezetői iroda). Ha ebben igazam lenne, a megérkezés egyszerűsödne, mégis egyértelműbbé válna.

A kelet-nyugati tengelyű merőleges csatornarendszer és a mellé telepített üvegházak finom alrendszere meggyőző. Időtlen szerkesztése távlatos gondolkodást mutat, ez számomra a terv legérdekesebb, legerősebb része. Apróság, de én az új utat továbbvinném, nem fejezném be zsákutcaként.

A beépítési rendszert hat hosszú üvegház szervezi, melyek északi oldalán hőtároló homokfal épül. Azért van ebben kakaó: az Ős-Duna hordaléka, mint az energiagazdálkodás alapeleme. Erős gondolat. E mérnöki műtárgy már az első vázlatokon is szerepelt, akkor még fa konstrukcióként. Meglehet, az üvegházi páraterhelés nem kedvezne ennek a szerkezetnek, mégis szükségem volt némi időre, hogy megszokjam a továbbtervezéskor kifejlesztett acél szádfal idegenségét.

Az alapszerksztést és a fesztáv megválasztását az üvegházak geometriája indokolja, a kutatóbázis épülete ennek szerves folytatásaként jön létre. Elgondolkodtató, hogy itt a kisebb, például 6,5 méteres fesztávú szerkesztés józanabb választás lenne, mely megkönnyítené az építést, szükségtelenné téve a pallófödém okozta kiviteli bonyodalmakat. Úgy tűnik az összes beltéri funkció (talán még az előadó is) megengedné ezt. A kutató épület előtt például fedett tornác futhatna, természetes módon árnyékolva a déli homlokzatot. Ez a kis változtatás talán megoldást adhatna arra a problémára is, hogy az üvegház hogyan folytatható tégla szerkezetű épületként. Az északi oldalon még ekkor is megpróbálnám valahogy a rendszer részévé tenni az acél szádfalat, mely most belülről téglafallal eltakarva kicsit kiszorul az építészeti értelmezésből. A látvány-gépészeti térnél ezt a megoldást különösen indokolatlannak látom. De az is lehet, hogy a kutatóbázis épületénél a homokfalat jobb lenne elhagyni, ha a hasznossága kisebb, mint az építési költsége.

Az épület belső tagolása egyszerű, átgondolt. A kiszolgáló sávok közötti egyterű funkciók jó arányú tereket hoznak létre, jól rímelnek a majorsági épületekre. A növényházak déli oldala mentén futó csatornák a földek öntözését szolgálják. A gyalogút a csatorna túlpartjára került, és ennek kétségtelenül vannak építészeti előnyei, de elbizonytalanító a hat kis híd szükségessége, az út áthelyezése esetén talán kettő is elég lenne.

Az építészeti karakter meggyőző. Az anyaghasználat egyszerűsége, a nyers szerkezetek ereje kisugárzik. Kisebb finomításokat itt is megfontolnék, például nem használnék fa oszlopokat (különösen nem tartószerkezetként). A részletrajzok korrektek, érett mérnöki gondolkodást mutatnak, de például a polikarbonátnál szívesen láttam volna egyedi elemeket, mellyel a homlokzat karaktere finomabbra hangolható lenne, inkább a hagyományos üvegházak pókháló finomságú osztásait mutatná a kicsit szenvtelen függönyfal-érzés helyett.

Mindezen felvetéseim apró kérdőjelek, melyek az amúgy logikus felépítésű, jól szerkesztett terv erényeiből keveset vonnak le. A tervet jó szívvel ajánlom a bizottság figyelmébe.

Kalmár László
építész
2014. január 21.