Takaharu Tezuka Budapesten

„Milyen csodálatos lenne, ha a mindennapok örömét egyszerűen lefordíthatnánk az építészet nyelvére!” – szól a japán Tezuka Architects ars poeticájaként is értelmezhető mondat, melyet a KÉK szervezői választottak mottóként március 4-i estjük számára. Takaharu Tezuka nemcsak az általa bemutatott épületekből sugárzó szellemiség tekintetében, de előadásának derűs stílusában is igazodni próbált ehhez a gondolathoz.

„Milyen csodálatos lenne, ha a mindennapok örömét egyszerűen lefordíthatnánk az építészet nyelvére!” – szól a japán Tezuka Architects ars poeticájaként is értelmezhető mondat, melyet a KÉK szervezői választottak mottóként március 4-i estjük számára. Takaharu Tezuka nemcsak az általa bemutatott épületekből sugárzó szellemiség tekintetében, de előadásának derűs stílusában is igazodni próbált ehhez a gondolathoz.

Természetesen mindjárt az elején a jól ismert „tetőházzal”, mint szakmai tevékenységének alapvetésével kezdte. A családi ház tetejére telepített bútorok, háztartási eszközök ötlete persze nem egyszerűen a „mindennapok öröméből” eredő vicces effekt, nem csak gyerekkorunk fantáziavilágából ismerős gondolat megvalósítása, hanem egy mélyreható építészetfilozófiai törekvéshez, bizonyos értelemben a hagyományos japán építészeti gondolkodáshoz is kötődik.

A tető egyfajta második házat képez, mely lényegében a határtalan térrel, az épületet övező természeti környezettel, a tájjal azonos. E második házban az idő is máshogy telik: a természeti jelenségek ciklikussága határoz meg mindent – az ember, a használó által okozott változások csak másodlagosak lehetnek. A levegő hőmérséklete, páratartalma, a fény ereje, a világosság és a sötétség váltakozása egy felfoghatatlan, magasabb erőtől függ. Benne van ebben a Kengo Kuma által sokszor emlegetett „üres tér” fogalma is: a szélesen elterülő tetősík olyan tiszta alapot képez, melyen a természet maga válik alkotóvá, a tér hellyé alakítójává. A tető, üressége ellenére, mégis személyes: a család minden tagja számára egy-egy nyílás látható rajta. A négy lyuk az üres tér olyasfajta struktúrálása, amely viszonyítási pontokat teremt ugyan, de háromdimenziós értelemben mégsem nem jelent beavatkozást.

A hétköznapok gyakorlati problémáira – vagyis az életből közvetlenül eredő funkcionális kérdéseken keresztül világította meg Tezuka azokat a hasonló építészeti gondolatokat, melyekből a tachikawai óvoda koncepciója származik. Az épület tulajdonképpen egy ovális alaprajzú, belső udvar köré szervezett tetőház gyerekek számára. A több mint ötszáz férőhelyes intézmény flexibilis terei, a teljesen üres – azaz a szabad alakításnak, a természettel való együttélésnek átengedett – udvar finom részletmegoldásai a kollektivitás és a személyesség, a nyugalom és az aktivitás kettősségeit hordozzák magukban.

Az anyaghasználat, a szerkezeti megoldások és a formálásmód együttese az öt érzék stimulálását is szolgálja, vagyis biztosítja a gyerekek számára, hogy játék közben a lét totalitását éljék meg. Az épület centrális szerkezete egyfelől állandó körkörös mozgásra késztet, másfelől a biztos pont, az origo érzetét is kelti. Ez a komplex rendszer rejti magában a gyerekek készségfejlesztésének alapját.

Bár formai értelemben jelentősen különbözik az eddigiektől a Matsunoyama Természettudományi Múzeum, a benne meghúzódó elvek tekintetében mégis közeli rokonai azoknak. A százhúsz méter hosszan kanyargó acélkígyót úgy tervezték, hogy elbírja a vastag téli hóréteget: a látogató a hó keltette fény és színspektrumot a mínusz négy méteres mélységtől egészen a harminc méteres magasságig csodálhatja meg. Az építész megint a természetet hívta meg társául, a mesterséges tér a természet számára alkot új kontextust.

Haba Péter